Aladdin

Vidám naplementébe torkollt a délután Agrabah látóhatárában, s az est rátelepedni készült a keleti város távoli házaira is, úgy, mint az uralkodói kastély legmagasabb tornyaira. Rózsaszín felhők színesítették az eget a nyugati határon, bár a hold sarlója már a csillagokkal borított sötétséget szántotta, hogy kevéske fénnyel őrködjön az éjszakában. A lenyugvó nap utolsó sugarait megtörte egy suhanó árny, mely két háztető felett libbent át, s így újra eltűnhetett a homályban. Szikrányi jelenlétét csak csenevész sustorgás követte.
– Gyere Abu! Abban az ablakban láttam valamit, ami kedvünkre lehet.

A hang tulaja nem volt más, mint Agrabah utcáinak legjobb ismerője, a árusok réme, a tolvaj Aladdin. Most is nem túl nemes mesterségének kívánt hódolni, és ebben hű társra lelt a hasonló sorsú, és korgó gyomrú mutatványos majom személyében. A teregető kötél segítségével könnyedén le is tudtak ereszkedni a lehetőség közelébe, majd Aladdin segítségével a kicsiny, és felettébb ügyes kezű Abu már el is tűnt szem elöl. Egy pillanat sem következett rá, s máris nyurgára gyúrt, a sütő melegétől puha, s ropogós kenyeret nyújtott a várakozó társának. Még három pirosló almát kapott három apró kezének ujjai közé, s a negyedikkel kapaszkodott barátjának mellényébe. Hamar továbblendültek, mielőtt még fény derült a turpisságra, s a közelben egy alacsony ponyva tetején úgy döntöttek, nekilátnak szegényes lakomájuknak. A napi termésük ugyancsak siralmasnak volt mondható, mert a reggeli dinnye óta nem került semmi a hálójukba, mellyel csínján kellett bánniuk. A város őrei mintha megháromszorozódtak volna, s olybá tűnt, hogy sűrű kutatás alá vették a várost. Valami nagyon értékes dolog veszhetett el a palota rejtekéből, s Aladdin fejében felderengett, hogy akár ő maga is ellophatta volna azt, bármi is legyen. El kellett volna ugyan hagynia Agrabah utcáit, hogy megváljon tőle, de talán elég drága valamiről lehetett szó, hogy kárpótolja azért, ha... Elmosolyodott saját bugyuta feltevésén, s ezt a mosolyt értetlenül szemlélő Abu számára odabiggyesztett egy mondatot.
– Soha nem tudnánk megválni ettől a várostól, ugye Abu? Botor még a gondolat is.

És a gondolat mégis újra meg újra a korai dél körül derengett, melyből rátört egy ismeretlen elfedett arc. Majdnem minden, s tán valóban az összes arcot ismerte Agrabah falain belül akár elfátyolozva is, még ha nem is minden arc ismerte cserében az ő sajátját, melyre bölcsen vigyázott is. Azt a félig eltakart arcot, s a lepel fölött kitekintő szempárt viszont még sosem érezte magán, s nem viszonozta pillantásokkal, bár érdemelné, hisz tekintete gyönyörű volt. De hogy kit rejtett a ruházat, nem jött rá, hiába is zaklatták a friss emlékek.
– Legyen a tiéd mind az alma, kettőnk közül úgyis nekem esik jobban a kenyér íze. De a gyümölcs desszert neked is! Ne csak azt egyél! – s azzal kétségeit feledve hátradőlt, hogy élvezze a rájuk telepedő este langy szellőjét. Megváltás az a sivatagból áradó hőség után. Csakhamar mégis megzavarták hűsölésüket, mikor Abu még épp csak megkezdte az első almát, s mint ismeretes, az első a legnagyobb falat, mely most majd megakadt a torkán. Az őrség hangját hallották, de nagy lármája még házakra járt tőlük, s a ponyva akkor is biztonságot nyújtana nekik, ha közvetlen alattuk lennének.

Viszont amint letekintettek, megpillantották azt, ami az őrséget mozgásra késztette. Bizonytalan alak próbált menekülést találni Agrabah bonyolult úthálózatában, melynek jól láthatóan nem volt ismerője, s ugyancsak segítségre szorult. Aladdinon nem múlt a tolvajbecsület, mert kétségtelenül tolvajnak hitte sorstársát is, és nem várt segítő kezet nyújtott az észrevétlenből. Könnyen sóvárgó szívére vette volna, ha valakit, ki vele egy a bajban, oly büntetéssel jutalmaznak, melyből ő kiragadhatta volna, s így megmenthette volna a szablyától kezét, vagy életét. Meglepetten érzékelte, hogy e megmentett kezek mily lágyak, és törékenyek. Amint a magasba emelte leendő adósát, számára érthetetlen módon egy ismerős illat ütötte meg az orrát. Kellemessége varázslatos volt, mégis természetes, és nem is tudta hirtelen hová tenni. Illóolaj lehetett, vagy még úribb pipere, s ilyesmire gondolva már a fizetségen járt az esze. Csendre intette, s még vizsgáló pillantások alá sem vetette, mert óvatos figyelmét az őrség lefoglalta. Mikor már biztonságos távolságra tudta őket, e szavakkal incselkedett.
– Nincs már a tilalom, mely a csillagok feljötte után házukba Agrabah lakóit? Talán éppen a hozzám hasonló csirkefogóktól védelmezi e törvény a hozzád hasonló fehérnépet.

Szavai elhangozta után Abu képére kiült a döbbenet, Aladdin pedig felismerni vélte a szemeket társaságuk új tagjának orcáján.
– S e tilalom nem úgy vonatkozik rád is, mint rám?
– Nem, mert e tilalom ellenem szól. De csitt, talán máshol nyugodtabban diskurálhatunk...
– Várj, jószívű, s mégis zsivány lelkű segítőm! Megbocsáss modortalanságomért, de gyomrom üres, és kívánnom muszáj, ha illetlen is, néhány falat után.
– Hohó! Ugyancsak jómódú helyről származhatsz, ha egy bitanggal ilyen hangnemet faragatlannak tartasz! Ám legyen! Búvóhelyemen háromfelé osztjuk nemrég szerzett zsákmányunk, de akkor bizony kétszeresen lesz felém tartozásod. – Megcsillant szemeiben a mohóság, bár tudta már, értéket hiába vár attól, kinek ő maga jár segítségére. Indultukban arra gondolt, hogy palotai cseléd lehetett, s megszökhetett valami kristállyal, drágakővel a palotából, s talán miatta a felhajtás. Szóba hozza még ezt, gondolta, ha a szívesség kifizetésére kerül sor. A sikátor lépcsőjéről átszökelltek egy zsákutcát záró falra, ahonnan egy ablakpárkány lendületet adó segítségével egy kétemeletes ház tetején találták magukat. Onnan arasznyi széltű gerenda vezetett egy szomszédos, már háromszintes ház fedőlapjára, s egy létra adta a további lehetőségeket. Az nyújtotta az utat egy szomszéd épület nyitott padlásterére, ahol végre útjuk céljához értek.

Egy szakadozó függöny rejtette a nyomorúságos helyet, mely csupán egy kisebb szoba terjedelmét, néhány kidobott párnát, s egyetlen dísztelen szőnyeget tartalmazott.
– Bocsáss meg, hogy csak ennyit nyújthatok. Talán szánalmasnak is tűnhet egy ilyen tekintélyes hölgy szemében, ám az én életem már csak ilyen keserves.
– Ne szabadkozz! Kimondottan jól esik ily szállás is, amennyiben megosztod velem.
– Kérned sem kell, csupán felfedned magad előttem. Házamban nem lehet előttem titok. – A lány habozott, majd mégis szótlanul eltávolította fátylát, s ami Aladdin elé tárult, az sokkalta gyönyörűbb volt, mint rövid élete alatt látott minden pompa, drágakő s érték együttesen. Vonzóbb, és csalogatóbb, mint bármely leány, hajadon, avagy ifjú asszony, ki valaha szemei elé került. Zsenge korúnak tűnt, éppen azokban az években, mikor jövendőbelivé választják a nővé érett leányokat. Azonnal arra a legvalószínűbb lehetőségre gondolt, hogy apja akarata elöl menekült el, s most céltalanul bolyong. A hőn áhított zsákmány képe szertefoszlott, s már csak azon morfondírozott, hogyan is nem láthatta ezt a szépséget korábban? Talán féltő apja tarthatta annyira elzárva, hogy már nem is bírta börtönét? De talán kiderülhet az éjszaka folyamán mindez.

A csend már hosszú percekre leülepedett közébük, s Aladdin úgy érezte, ideje már mondania valamit.
– Úgy hiszem, a neved is felfedhetnéd előttem, hátha van oly meseszép, mint kegyed, s méltó ily elragadó archoz. – Látván, hogy vendége elpirult, könnyebbített mondandója súlyán. – Én az Aladdin névre hallgatok, s ő itt a legjobb barátom, Abu.
– Látom, gazfickó létedre tudsz bánni a nyájas szavakkal. Nevem leleplezését mégis meg kívánom tagadni, mert az még sajátom, és talán a te védelmed javára is válhat.
– Csak nem attól félsz, hogy áruló módjára kiadlak apádnak? Miért mentettelek volna ki akkor a veszedelemből? S miért gondolod, hogy tolvajként elébe mennék saját magam feladásának?
– Tehát tudsz apámról? – nézett a lány meglepetten. Talán túl meglepetten is, de a szépsége megzavarta Aladdint abban, hogy ezt felismerje.
– Csak sejtettem ugyan, de szavaid után már biztos vagyok a dolgodban is. Bennem megbízhatsz!
– Akkor a titok nem titok többé, s igazad volt, mikor megjöttünk. Legyen hát ismert előtted kilétem. Apám a Jázmin nevet adta nekem.
– Jázmin! – ismételte Aladdin áhitattal, s eszébe ötlött az illatfelhő, mely még a városban, a ponyván környékezte meg. A jázminvirág illata volt az, a legszebb, mit valaha is érzett.
– Mondd hát, mivel fizethetném meg neked, hogy érdemtelenül ily jó vagy hozzám, s titkaimat megőrzöd? – kérdezte Jázmin. – Vagy ha még bizonytalan vagy, mivel pecsételnéd meg nekem, hogy holtodiglan megtartod magadnak?
– Nem kívánok más szegénységéből hasznot húzni, s csak olyat vágyok magaménak, ami másnak nem okoz éhínséget. Magam is csak a gyomromnak lopom az ételt, de egyszer felülkerekedek majd, s talán gazdag is leszek. Akkor majd nem tolvajkodom többé.

Ekkor az Abu kezében nyugvó almáért nyúlt, kiragadta azt onnan, s miután megdörzsölte azt mellényén, átnyújtotta Jázminnak. – Bizonyára kételkedsz szavamban, s én magam is azt hittem eltúlzott szavak ezek egy magamfajta naplopó szájából. Én mégis úgy érzem, hogy a sors azért nem kegyes velem, hogy nagyobb öröm legyen, mikor beteljesül rajtam a végzetem.
– S miért a kincsekben keresed az igazi értéket?
– Miért, mi más nyújthatna biztonságot, s boldogságot hátralévő életemben?
– Nem is tudom... talán a szerelem? – Jázmin sokatmondó pillantással kísérte azt, amit mondott, de Aladdin tekintete azt a néhány másodpercet választotta, hogy elmerengjen.
– Szerelem? Fogalmam sincs, hogy milyen, s hallani még csak rosszat hallottam róla. Elborul tőle az ember agya, s nem tisztul, míg vége nem szakad, akkor pedig a hiány, és üresség pusztít. Ezt mondják.
– Szépet még nem hallottál róla?
– Mi lehetne szép benne mindezek után?
– Ha kívánod, megmutatom. – mondta Jázmin, és kibújt palástjából. – Aladdin szava megakadt a torkán, ahogy a selyemcsuklya szabadjára engedte Jázmin éjfekete hajzuhatagát, s az beterítette mezítelen vállait. Csodás kebleinek formáját látni engedte a lágy anyagú bársony, mely még takarásban hagyta, de Aladdin szemeit már magára haragította. A vágy felébredt benne a test iránt, s annak szépsége magával ragadta, mégsem mozdult.
– Tán nem vagyok kívánatos? – kérdezte Jázmin.
– Oly ellenállhatatlanul fenséges a küllemed, hogy biztosan minden férfi eszét vesztené, ha a helyemben lenne... – habozott Aladdin, mert küzdött magában a következő mondattal. – ... de ez nem az a szerelem, amiről beszéltem.
– Még nem tudod, hogy az én szívemben milyen tűz lángol... – felelte Jázmin, s felé hajolt, hogy csak gyorsan fogyó ujjnyi táv maradjon ajkaik között. – ... de szavamra, az éj varázsa ránk áldozza leheletét, s reggelre benned is felgyullad a szerelem lángja. – s a mondat végére célba ért a csók, mely rég elfeledett érzéseket, s megtagadhatatlan ösztönöket ébresztett Aladdinban.

Kezének nem tudott parancsolni, így az magától kezdte meg kutakodó útját Jázmin érintésre ránduló dereka felé, majd feljebb haladt, hogy puha ujjbegyeivel a bársonylepel alá hatolva érezze az ifjú mellek fedetlen csodáját. Másik kezével türelmetlenül fedezte fel a csípő addig selyemnadrágba bújtatott formáját, s kúszott hátra végigsimítani a fenék ívén, érezni mily feszes, s mily észbontóan tökéletes a test, melyet karjaiban tart. Közelebb húzta, s szorosan magához ölelte az angyali testet, mélyen beszívta tüdejébe annak megindító illatát, hogy örökre kitörölhetetlenné váljon emlékezetében a jázminvirág hatása. Aladdin magán érezte Jázmin édes és forró leheletét, ahogyan halad fedetlen mellkasán, érezte a kezeit végigsimítani a hátán, fel a válláig. Szinte érezhetetlenül leemelte a mellényét, s már arra eszmélt, hogy dolgos ujjaival nadrágjának fűzőjét bogozza. Majd váratlanul abbahagyta.
– Nem tudom, honnan lobbant bennem a vágy, s ne higgy engem ezért rongynak, mert akkor inkább megvonom magamtól tested iránti kívánalmamat, s megmaradok sóvárgásomban. Hanem ha kihasználni kívánsz, akkor tekintsd az éjszakát fizetségemül, s ne nézz többé a szemembe, ahogy én sem merek majd többé a víz tükrébe tekinteni.
– Nem kívánom, hogy szégyenkezz, de ismerj meg annyira, hogy ha kihasználnálak vágyad miatt, akkor ketten járnánk már a világot olyan tükörképpel, mely elfordul, ha rátekintünk. Vétkünk ugyanaz, s bár én nem tekintem annak, nem bírnám elviselni, ha többé ne vethetném szemeidre pillantásomat. – S e szavak után már csak a testük cselekedett, az akaratuk nem, hiszen annak a küldetése már beteljesedett, Aladdinban pedig csakugyan szikrát kapott a szerelem katlanja, melynek erejéről akkor még mit sem tudott.

Számára ismeretlen bizsergés ölelte át a testét, épp úgy, mint Jázmin ölelő karja, s az addigi élete, úgy érezte mit sem ért. Nem is gondolt rá, csak a tündéri alak volt előtte, immár teljesen ruhátlanul, s ajkaival vágott neki annak az ismeretlennek a feltérképezésére, mely mintha mindig is ott lett volna a közelében. A hetyke mellbimbók táncoltak, keringőztek Aladdin nyelvével, míg ujjaival Jázmin arcát cirógatta, s mutatóujját pirosló ajkai közé helyezte, hogy azt a nyelvével kényeztesse, szájával körülfonja és szopogassa. Majd lejjebb vándoroltak ajkai a köldökön át a vénuszdombig, s Jázmin még növendék szemérme alatt megtalálta az örömök kapuját. Bejáratán nyelvével döngetett, s a rejtett élvezet apró őrével játszadozva vezette az izgalom határára kedvesét. A birodalomban, s így Agrabah városában is tiltott dolog volt ily módon élvezetet okozni férfinak, s nőnek egyaránt, de mivel mindketten a törvényen kívül álltak, ezért Aladdin rászánta magát, hogy e titkot is megismerje. Jázmin kedvese ajkaitól kapott ismeret után már kéjtől éhesen várta a nagy pillanatot, mely feltárja előtte vágyainak célját, s az érzést, melyről az ilyen dolgokban tájékozott asszonyoktól már oly sokat hallott. Aladdin óvatosan vezette be férfiasságát az előzőleg bölcsen benedvesített nyílásba, mégis még alig mártotta bele a végét, fájdalmas nyögés hagyta el kedvese száját. Megtorpant egy pillanatra, s hirtelen egy elszánt, vad csókkal vonta el Jázmin figyelmét, mialatt egyetlen erőteljes lökéssel átszakította a nyomorúságos gátat az ifjú lány és tapasztalt nő között. Újabb szívfájdító, mégis halk sikoly szakította meg csókjukat, s pár sós, mégis édes könnycsepp jelent meg Jázmin arcán, mint két magának utat törő csermely. De több fájdalom nem érte őt, s a testi élvezet, melyről az asszonyoktól azt hallotta, hogy csak idővel uralkodik el a nőn, máris kezdett mutatkozni rajta.

Aladdin ugyanis nem először érezte a női test áldását, s volt ágyasai megismertették egy, s más szokásával az érintetlen lányoknak is, így tudta azt is, hogyan vezesse élvezetre Jázmint hímtagja mellett az ujjai segítségével. Csakhamar meg is hallotta a gyönyör kiáltását, melyet a férfiassága körüli lüktetés, majd kedvese zihálása kísért. Hamarosan követte ő is, hirtelen érezte magában minden erejét, s kitörni magából azt, hogy testét elhagyva erőtlenül, s mégis valamivel gazdagabban ölelhesse magához a szeretett nőt. S ekkor döbbent rá igazán, hogy szívét már egy újabb élet sorsa ülte meg, s abban Jázmin szerelme növekszik. Pirkadatnak indult az éj, s a hajnal sugarai ölelték egyik karjukkal az eget, hogy eltakarják nappalra a csillagokat, másik karjukkal Agrabah ablakaiba nyújtják be száz és ezer ujjukat, hogy ébredésre késztessék a munkásokat asszonyaikkal együtt. Ám az est homálya még uralkodott, s fény csak a palota legmagasabb tornyának hegyét érte. Aladdin korán kelő természetét az est eseményei megzavarhatatlanul mély álomba fojtották, s úgy ölelte magához Jázmin fiatal testét. Mindketten oly meztelenül feküdtek, mint mikor megszülettek, s még nem volt semmi, ami védte volna gyenge természetüket, s most is csupán egyetlen lepel volt, mi védte őket a hamarosan kelő Nap pillantásaitól. De még mielőtt a Nap elég erősen süthetett volna, hogy az már Aladdin álmát is legyőzhette volna, a lepel védelme kevésnek bizonyult.

Roppant délceg katonák kapták fel, s a méreg volt a szemeikben az első, amit meglátott ébren. A leplet úgy takarták Jázminra, hogy az arcát is takarja, s vállai fölé egy sötét köntösbe burkolt kar telepedett, mely köntösnek karimája mögül szálas férfi ravaszdi tekintete szegeződött rá gyűlölettel, megvetéssel birkózva. Ugyanaz a tekintet munkált az őt fogva tartó őrség szemeiben is, mintha nem is a sajátjuk lenne. Így szólt egyikük.
– Drágán megfizetsz, hitvány tolvaj, azért, amit Jázmin hercegnővel mertél művelni! – s a katona még nem tudta, hogy maga is halálra volt ítélve, mert tudomást szerzett a dologról. Aladdin azonban nem magával foglalkozott, mert sok mindent hirtelenjében értett meg az előző nappal kapcsolatban, és csak egyetlen szó, s egyben kérdés tudta elhagyni száját.
– Hercegnő!?