Xéna sebei

Már három éve őrzöm a város kecskéit, birkáit. A parasztok beszéltek rá. Pásztor, mondták, az a legjobb gyógyír. Mit tehettem volna? Házam, vagyonom nem maradt, feleségem, elpusztult. Özvegyember vagyok, aki magányosan terelgeti az állatokat, sípot és verseket farag. Ősz óta férfinak sem éreztem magam.
Mifelénk szokatlan ez a hirtelen jött nagy hó. Az istenek odafönt az Olümposzon bizonyára megszokták, de mi idelent emberemlékezet óta nem láttunk ennyit. Nyolc napja harcoltam már a hóval, kora este volt csak, de már egészen sötét.
Elláttam a karámban egymást melengető állatokat, magam is ettem a tűzön rotyogó forró húsból. A tenger felől jövő szél, Poszeidon lehelete alatt nyögtek a kunyhó gerendái. De nem a vihar vágta ki hirtelen az ajtót, vastag medvebőrbe burkolózott harcos lépett be. Dérlepett haja mellett megcsillant hosszúkardjának díszes markolata. Óvatosan mutattam a tűz fölött bugyogó üstre:
– Szegény pásztor vagyok uram. Vedd el, amit akarsz!
Tőröm hátul lógott, nem láthatta, de én sem férhettem hozzá... Közelebb lépett, kristálytiszta szeme tükrözte a tűz játékos fényeit. Nő volt! Nő és harcos! Amazon talán? Ívelt szemöldöke szigorúan meredt rám.
– Egyedül vagy? – kérdezte.
Fél arasszal volt alacsonyabb nálam, karcsúbb, de izmosabb. Súlyos medvebőr palástjáról jégcsapok lógtak, hollófekete haja ráfagyott a prémre. Agyagtálat akartam nyújtani neki, kardja villámgyorsan szegeződött a szívemnek.
– Ne úrnőm! Ne bánts! – ordítottam.
Morgott valamit és leengedte a kardot. Lassan mozogva oldalaztam az ajtóhoz, hogy kirekesszem az éles fogú szelet. A harcos megtántorodott, és előrebukott, arccal a tűz mellé. A hajában gyémántként csillogtak az olvadó jégcsapok.
– Hé, mi bajod? – fordítottam hátára a testet.
– Mennem kell... – suttogta erőtlenül kapaszkodva a karomba.
Szemhéja remegett a kimerültségtől, szabályos arca füsttől, koromtól mocskos, a vastag medvebőr palást tépett, szakadt volt. Rettenetes csatából jöhetett.
– Mennem kell...
– Ugyan, hova mennél?
Óvatosan vizsgáltam meg a testet. Vállán tenyérnyi csúnya sebbe ragadt a hosszú medveszőr. Tőrömmel óvatosan vágtam körbe a szakadást. A prém foszlányai mélyen beágyazódtak a sebbe, látszott, ez állította el a . Nyaka ujjnyi széles vöröses-kékes zúzódá-sokkal volt tele. Kitűnő harcosnak kellett lennie, ha ezt túlélte. A duzzadt, bíborvörös kupac alatt biztos szúrt seb rejtőzött.