Havas hegyek, éji hangok

Alpok déli hegyvonulatai között megbújó, nappal zajos forgataggal, síelőkkel teli völgyében nyugovóra tért a kellemes kisváros. Hegyoldalon meghúzódó szállodákban lassan pihenőre térnek a lakók. Fehérség belepett mindent, hó mindenütt és csend. Szinte bántó, már-már zavaró a nyugalom, amit a környezetünkben levő magas hegycsúcsok sugallnak a táj lakóinak. Mindenki pihen már, az erdők vadjait nem látni, sem hallani. Csend van, csak a csillagok ragyognak, az égbolton átvonuló telihold világítja meg az ágyunkat.

Az ablaküvegén keresztül nézem a havasokat. Nem rezdül semmi. Sehol egy szellő, a fenyvesek a rajtuk pihenő hó alatt, mint megannyi lándzsa álnak ki a környezetüket borító hó sivatagból. Néha, egy-egy pillanatra mikor az ágak már nem bírják az őket terhelő hó nyomását, megtörnek a súly alatt, és halk morajlással hull alá róluk a hó.

A holdfényétől az ablakunk keretében a jégcsapok csillognak, sziporkáznak az ég fekete kékjén.

Fekszünk az ágyban mindketten.

Kellemes meleg van a kis szobánkban. Nem nagy szoba, tetőferdesége látszik rajta. Kellemesen van berendezve. Nekünk kettőnknek éppen megfelel. Természetes nyersfabútorok minden különösebb faragás nélkül. Az ágy minősége ugyan hagy némi kívánnivalót, de megoldottuk már azt is.

Melegem van, kitakarózom, ledobom magamról a takarót. Egy egyszerű hálóruhának kinevezett rövidszárú, feszülő alsó és egy trikó van rajtam. A hold fénye világítja meg testemet az árnyékok és fények megtörnek rajtam. Bizarr ötleteim vannak, amint végignézek magamon.

A mellettünk levő fürdőszobából hallom a vízcsap halk, ritka cseppenését. Az előtérben a faszerkezetű lépcső megreccsen. A folyosó túloldalán levő szobából nem szűrődnek át hangok hozzánk. Egyedül vagyunk. Nyugalom van.

Jó hangulatban fekszem, nem vagyok kipihent, lábaim kellemesen fáradtak, de gondolataim nem a pihenésen járnak. Hiányzik egy kis kedvesség, egy női kéz ami simogatna most. Ez kellene, jó volna.
Halk mozgolódást zaja jön a mellettem levő ágy takarója alól. Talán nem jól feküdt és most más helyzetet vesz fel. Lehet, hogy az oldalára fordul?
Hmm... olyan mintha a lábfejét odatolta volna finoman a lábamra. Igen. Simogat vele. Megmozdítom a lábamat, ez olyan mintha jelzést adnék. Itt vagyok, nem alszom. Várom mi fog történni, valaminek történnie kell!

Mozdul a takarója árnyékban, látom amint a keze a mellemre siklik. Finoman megsimogat a trikómon keresztül.
Nem mozdulok. Kíváncsi vagyok mi fog történni. Kézfeje siklik lejjebb és mindig lejjebb már a nadrágom dombja előtt pihen.

– Tudom, hogy nem alszol – súgja halkan.

Mozdulni sincs időm, egy pillanat alatt mellém fordul. Az egyik kezével átölel, a másikkal határozottan de kedvesen, simogatva fogja meg a domborulatot az alsómon.

– Mit találtál? Te...! – súgnám a fülébe tovább a szavakat, de a szája már a szájamra tapadt.

Csókolózunk, mint még soha ezelőtt. Vágyakozva fedezem nyelvemmel ajkait és nyelvét. Játszadozunk egymással, hol erősebben, hol gyengédebben fedezem fel nyelvemmel ajkát, amit már évek óta oly jól ismerek. Játszunk nyelveinkkel. Fejét egy pillanatra elkapja, mint egy fuldokló és a másik pillanatban szinte légvétel nélkül szorítja száját számra, tovább s újra tovább az ismert úton felfedezi nyelvével ajkaimat.

Kezeink egymást keresik lágyan simogatva a másik testét, egy-egy pillanatra erősebben szorítva meg a másikat.

Amint felém fordult, balkezével a nyakamat karolta át. Ujjai a fülemen és hajamon cirógatnak. Borzolva érzékeimet. Jobb keze régen nem az alsóm domborulatán nyugszik. Derekamnál becsúsztatta kezét és lágyan határozottan kezdete élesztgetni a már ébredésben levő vágyaimat.

Vérrel lassan telítődő szerszámom szárán futatja kezét, ujjai finoman érintve a makk peremét, majd gyorsan a zacskót és tartalmát próbálja kezével simítani. Nagyon kellemes érzés. Igazán jó, lágy finomkezek simogatják a szerszámot, ujjak épp, hogy csak érintik. Szóval kezdem magam egyre jobban érezni.

Élcelődve szólok

– Látom nem akarsz aludni!... hmmm... ez jó volt – egy pillanatra megszorítva falloszom és elengedve kellemes érzést adva nekem.
– Szerinted? – súgja, fülembe harapva...

Megremegek

Felülök mellette és már két kézzel veszem le róla kék selyem-pizsamájának alsóját, lassan áthúzva csípőjén. Egyre közelebb hajolok hozzá, félhomályban izzik a világos bőre. Mikor megjelenik a szőrpamacs már nem tudok ellenállni, neki sincs ideje, hogy a kezét maga elé tartsa. Oly sebesen hajtom fejemet az annyira kívánt már lüktető dombra. Nyelvemmel választom szét az ajkakat melyek a saját nedveitől már nedvesek. Elengedem a pizsamát és mindkét kezemmel alásiklok a domborodó fenekének. Megmarkolom és húzom magam felé, nyelvem még mélyebben hatolnak az ajkak közé.

Kezei, mivel eredetileg védekezni akart, már nem elhárítanak. Két kézzel markolja a hajamat, irányítja nyelvemet oda, ahol legjobban kívánja azt. Mélyen benn járok a kisajkak között, a barlang nyílása is tárul már. Finom, az íze, mindig is szerettem csinálni neki. Lágy bársonyosan meleg duzzadt ajakak, nedvei síkossá teszik.

Élvezem a játékot...

Imádok neki így örömet szerezni, mindig tiltakozik ellene, de mikor megérzi, hogy milyen borzongatóan kellemes érzés. Azonnal felejt mindent és elmúlnak a gátlások. Most is emelgeti a csípőjét. Halk, nagyon halkan hallom élvezi nyelvem játékát

A hold fénye rávetődik melleire, már rég kigombolta pizsama felsőrészt, az árnyak még jobban kiemelik formás dombjait. Egyik kezével a bimbókat simogatja a másikkal a fejem felé nyúl. Nem nézem tovább gyönyörű testét, völgybe hajtom fejem, keresem nyelvemmel gyönyörei forrását. Két kezemmel széttárom az ajkakat. Fent a csuklya mellett kicsit megnyom ujjaimmal, hogy még magasabban emelkedjen a csuklyából kibúvó csiklója. Nyelvemmel lágyan nyalni kezdem éppen, hogy érintve.

– Jó... óó – sóhajtja, gyengén megremeg teste.

Tudom a dolgom, rég együtt vagyunk már. Egy ujjammal körözni kezdek a barlang bejáratán. Csak kicsit haladok beljebb s azt is lassan. Mikor érzem, szeretné már áthaladnék a bejárton, egy kicsit visszahúzom ujjamat. Csípőjével követ engem, szeretné, ha beljebb érezné azt. Nyelvemmel a csiklója körül körözök egy-egy pillanatra megérintve.

Felnyög

– Ne vedd el... nyomjad oda... ohh.. -

Egyre szaporábban veszi a levegőt.

Hallom, valaki a folyosón megy. Ajtó csukódik, a fürdőszobában megereszti a vizet. Zajok jönnek. Alig egy méterre az ágyunktól a fal túloldalán mosakszik valaki.

Nyelvem táncol már a csiklóján, ujjammal keresem a barlang legérzékenyebb pontjait. Nyelvem fel s alá jár, hosszan a forró ajkak közt. Csípőjét emelgeti én azonos ütemben mozgatom kezem.

Tudom, már az öröme itt van, teste megremeg... egyre hangosabb...

– ahhhh...

Igazán most kezd jó lenni, keze simogat.. és a hangja

– ooohhhhhhh...

Nem, kapok levegőt, szorít a combjaival... izzik a gyönyörének kapuja... nem kontrolálja magát, nem veszi vissza hangját...

– oh oh ooh

Lüktet mindenütt, húz és tol is el magától, remeg és vonaglik... élvezem a torkából feltörő hangokat...

– ah.. ah ah

Csókkal tapadok a lüktető csiklójára, kezemre amennyire csak tudta rátolta gyönyörtől nedves testét, és érzem most nem bírja tovább

– Ne... eeee... ohhhhhhhh ahhhhhhhh... – s a szoba megtelik a gyönyör hangjaival

Rázkódik a kedves, combjait szorítja fejemre, ujjamat szívja egyre mélyebbre teste. A gyönyör nedvei csorognak kezemre. Hosszan hullámzik szinte önkívületben a teste, élvezem a gyönyörét, boldogság érzése bizsergeti testem.

Örülök... simogatom elernyedt testét, csókolgatom...

Fekszünk egymás mellett, Ő lassan tér vissza a . Átkarol, egy pillanatra megmerevedik. Ijedten kérdez

– Van valaki a fürdőszobában?
– Ühm... – morgok halkan mosolyogva

Gondolkodik egy pillanatra és pajkosan mondja

– Akkor volt egy jó estéje!

Ezen mindketten halkan nevetünk egy darabig.

Lágyan kedvesen simogatjuk egymást újra. Nagyon jólesik mindkettőnknek. Keze lent jár a combjaim között.

– Hm... még nincs vége az éjszakának – szalad át a gondolat rajtam.

Valóban, igen valóban, talán a környezet, talán valami más... Valami csoda történik velünk, mert ezen az éjszakán a ház... még ugyanígy, három alkalommal telik meg a gyönyör hangjaival...

Életünkben először fordult elő, hogy nem figyeltünk a környezetünkre, szomszédinkra, azokra, akik velünk voltak...

Miért?

Mert talán boldogak voltunk... talán nem mi voltunk...

... vagy ki tudja.