Sabrina varázspálcája

(A főszereplő a Sabrina, a Tini Boszorkány című sorozat (ViaSat) főszereplője)

Sabrina az ágyán feküdt, egy szál pólóban és bugyiban. Nagyon kemény napja volt. Egész délelőtt és délután a suliban szenvedett, aztán összeveszett a nagynénjeivel, Hildával és Zeldával, csak mert ki akart próbálni egy varázsigét, és Salem véletlenül meggyulladt. A macska rémülten rohangált fel-alá a házban, és persze mindent meggyújtott, amihez csak hozzáért. Sabrina pedig a nyomában szaladt, a poroltóval.
Tulajdonképpen nem lett semminek baja (kivéve Salemet, akit az égési sebei miatt egy varázsországbeli kórházban helyeztek el), de azért Sabrinát megbüntették. Bezárták a szobájába, és nem volt mit csináljon: nem használhatta a varázserejét, nem volt kedve tévézni vagy zenét hallgatni sem, és biztos volt benne, hogy nem fog nekivágni a házi feladatoknak, amik lassan kezdték az Empire State Building méreteit felvenni az íróasztalán.
Unatkozott. És egy kissé fel is volt izgulva. Tulajdonképpen éppen ezért került ebbe a szörnyű helyzetbe. A varázsige, amit ki akart próbálni, azért volt, hogy "szerezzen valamit, amivel le lehet hűteni a forró puncit. " Mi mást is kívánhatna egy normális fiatal boszorkány egy nappal a tizonnyolcadik szülinapja előtt?
A szobában egyedül a fejénél lévő kis olvasólámpa világított, és a félhomály mindent sejtelmessé és furcsává varázsolt. Sabrina elnyújtózott az ágyon, behunyta a szemeit, és hagyta, hogy a kezei kalandozzanak a testén. A melleivel kezdte, finoman simogatta a pólón keresztül, aztán felhajtotta, és a hamvas barackocskák böszkén meredtek felfelé. Simogatta és cirógatta őket, s kényeztette az egyre csak keményedő bimbókat, a selymes bőrt. Aztán az egyik kezével lecsúszott a bugyija alá, és sóhajtva benyúlt a lába közé. Pár percig így kényeztette magát. Aztán felült, levette a pólóját, visszafeküdt, és a bugyiját is lecsúsztatta. Ott feküdt teljesen meztelenül, simogatta magát, kényeztette a melleit, és óvatosan a lábai közé is be-benyúlkált.
Behunyta a szemét, és megpróbát elképzelni valakit, talán egy fiatal aranyos srácot, mint Leonardo DiCaprio, vagy valamelyik srácot a Backstreet Boysból, ahogy szenvedélyesen szeretkezik vele, és érzett egy hatalmas szerszámot is... De valamiért nem sikerül tökéletesen elképzelni. És ha sikerült is volna, tudta, hogy nem lenne olyan jó, mint a valóság. Amit most csinált, Sabrinának legalábbis pusztán valamiféle pótlék volt, valami magányos játék, hogy gyorsabban múljon az idő.
Normális esetben csak előcsettintett volna egy srácot, aki aztán eltölthetett volna pár órát a kényeztetésével, de a nénikéi ezúttal nem csak egyszerűen megtiltották neki a varázslat használatát, hanem a saját varázsigéikkel tiltották le Sabrina varázserejét. Egyszóval Sabrinának csak az ujjai maradtak, és persze ha nagyon akarta, kereshetett volna valami klassz kis játékszert...
Az volt a gáz, hogy sehogy sem sikerült elélvezni, csinálhatott bármit, nem számított, mennyire koncentrál, milyen őrülten simogatta a punciját, vagy milyen érzékien simogatta a mellbimbóit. Már nagyon közel járt a gyönyörhöz, de nem sikerült elmerülnie a csodálatos hullámokban.
Sabrina felsóhajtott az idegességtől. Ez egyszerűen nem igazság! A nénikéi nagyon is jól tudtak magukhoz nyúlni (vagy egymáshoz is? ki tudja? ), lehettek vagy ötmillió évesek, és nem érdekelte őket semmi, de ő még fiatal volt! Gyönyörű, bombázó teste volt, és már nagyon kívánt egy édes kemény srácot. Sőt, inkább kettőt! De bezárták ebbe a rohadtul unalmas, garantáltan farokmentes szobába, miközben ők ki tudja, merre jártak. A franc a nénikéibe. Kiszáradt vén nyanyá...
Kopogás szakította félbe a gondolatait. Sabrina megmerevedett, s meghallotta, hogy valaki megint kopog.
– Nem tudom kinyitni! – kiátotta ki. – Varázslattal van bezárva!
De a kopogás folytatódott. Ekkor jött rá, hogy nem is az ajaján kopognak.
– A vécé? Valaki kopog a fürdőszobám ajtaján? Hé! Remélem, nem valami undorító leszbikusak vagytok ott benn! Mert meg kell mondanom, a stáb nagyon vicces és az utóbbi öt vagy tíz alkalommal...
A kopogás ismét hallatszott, ezúttal sokkal határozottabban.
Sabrinának elkerekedtek a szemei, és leugrott az ágyról. Gyorsan felkapta a fekete fürdőköpenyét, megkötötte a derekán az övet, és a fürdőszobaajtóhoz lépett. Megint kopogtak.
– Jövök már! – kiáltotta. – Süket vagy?
Kinyitotta az ajtót, és meglepődött (na meg csalódott is egy picit). Egy magas, kövér ember állt ott, úgy nézett ki, mint valami használtautó-kereskedő.
– Helló! – mondta a férfi. – Te vagy a ház úrnője?
– Talán én vagyok itt az egyedüli, aki nem egyidős Istennel – felelte Sabrina. – Mit akar? És mi a fenét keresett a fürdőszobámban?
– Ó, a kérdés valójában nem az, hogy én mit akarok, hanem az, hogy te mit akarsz, kicsim...
– Mi?
A kövér férfi kitárta a kabátja szárnyát, órák és aranyékszerek sorait mutatta.
– Idődarabok – kezdte el sorolni –, gyűrűk, mérgek, varászkönyvek, varázspálcák, és minden más, amire csak a kicsi szíved vágyik.
– Először is – kezdte Sabrina – még mindig nem mondta el, mit keresett a fürdőszobában. Másodszor – és itt egy pillanatra elővillantotta a cickóit – ez itt nem a kicsi szívem, úgyhogy ne bámulja folyton, rendben? Harmadszor...
– Sosem hagyod abba, kislány?
– Harmadszor – folytatta Sabrina –, a nénikéim, Godzilla és Mothra elvették a varázserőm, ami eddig sem volt olyan hatalmas, és csak azért tették, hogy megszívassanak, és végül...
– Ó, végre!
– Nem érdekelnek az ócska bizsui, bármilyen olcsón is próbálja rámsózni őket, máris vesztett... Várjunk csak, varázspálcát mondott?
A kövér ember barátságos mosolya vigyorba fordult.
– Pontosan, kicsim – a kabátja egy rejtett zugába nyúlt, és elővett egy hosszú, vékony pálcát. Ezüstből volt és csillogott, és Sabrina erre gondolt, ez a legérdekesebb dolog, amit valaha is látott. Salemet kivéve, persze. – A legújabb modell. Garantáltan működik bárhol, bármikor, a legtöb dimenzióban. Ráadásul nem kell a varázserőd teljében legyél, ha használni akarod, megvan a saját tápegysége. A tápot külön áruljuk.
– Úgy érti, használhatom a varázserőm nélkül is?
– Azt hiszem, pontosan ezt mondtam, igen.
– Nahát – nyúlt űSabrina a pálcáért, de a kövér pasas kikapta a kezéből.
– Sajnálom – mondta –, előbb az árát. És aztán nincs reklamáció, ha nem jó.
– Nem jó?
– Tudod, hogy értem. Nos, mit mondasz, picim?
– Ne hívjon így!
– Sajnálom. Gyerünk, picim, mindössze öt bűbájvilági kredit.
– Öt kredit!?! – csuklott Sabrina – mit gondol, bankrabló vagyok?
– Nos, persze, hogy nem, tulajdonképpen egészen másnak gondollak. De öt kredit az ára. Bár – nézett körül óvatosan, mintha valaki kémkedne utána – ha nincs annyi kredited, esetleg máshogy is lerendezhetnénk a dolgot...
– Igen, már én is gondoltam rá, hogy egyszerűen kirabolom magát, de azok a seggfej nénikéim elzárták előlem a stukkerem is.
– Nem, nem, nem – vigyorgott a hatalmas pacák –, úgy értem, köthetünk egy kis üzletet. Odaadom neked a varázspálcát, és a számlát szépen lerendezzük természetben.
Sabrina egy percig bámult a férfire.
– Bassza meg! – mondta. – Ez a legundorítóbb dolog, amit valaha is hallottam.
– Nos, undorító vagy nem – szavalta a pasas, miközben vigyorogva Sabrina arca előtt lengette a pálcát – nem kapod meg a pálcát addig, míg le nem kezeled az én pálcámat előbb.
– Hát nem fogom. Inkább a halál.
– Gyerünk, szivi. Ne legyél rossz kislány. Csukd be szépen a szemed, és képzeld azt, hogy én vagyok a matektanárod.
– De hát nézze csak meg magát a tükörben! Akkora, mint egy ház! Ha rám mászik, halálra nyom, és nem hinném, hogy a UPN felvenne olyan állapotban, mint ahogy mondjuk Buffyval tették.
– Hát jó. Nincs pálca. Viszlát, kis hölgy!
És a zsíros pasa megfordult.
– Várjon egy percet! – sírta Sabrina. – És mi lenne, ha...? Á, nem is hiszem, hogy ezt mondom, de mi lenne, ha... szóval ha én magát... leszopnám? Huh.
– Megegyeztünk – mondta a kövér kereskedő. Ledobta a pálcát a földre, és kizipzározta a sliccét. – Vetkőzz, kicsim!
– Mi? Miért? Nem kell pucér legyek, hogy magát...
– Ha nem, nincs üzlet!
– Jól van, jól van!
Sabrina levette a köpenyt, és meztelenül a kövér pasa elé állt, és megpróbálta visszatartani a vacsoráját, mikor meglátta előbukkanni a férfi farkát. Nem volt maglepődve rajta, hogy milyen kicsi. Mint valami kis hüvelykujj.
– Nos, legalább nem kell attól félnem, hogy megfulladok – mondta.
– Elég a megjegyzésekből, kicsim. Térdelj le szépen, és keresd szolgáld meg azt a varázspálcát.
– Rendben – mondta Sabrina. Letérdelt az elefántszörny elé, és kezébe vette a farkincáját. A fickó máris nyögdécst, és Sabrina lófarkával kezdett játszani. Sabrina majdnem beszólt neki, hogy hagyja abba, de meggondolta magát: nem akart tovább veszekedni, vagy éppen több időt tölteni ezzel a lúzerrel, mint amennyit muszáj. Behunyta a szemét, kinyitotta a száját, és ajkai közé fogta a kis szerszámot. Visszafogta a hányingerét, és elkezdte szopni. Majdnem egy perse tartotta a szájában a farkincát, mikor a hatalmas férfi nagyokat nyögve elélvezett.
Ha mondhatjuk ezt.
A hosszú órák, miket tanítás után Sabrina a suliban töltött, hogy megpróbálja egy kissé feljavítani a jegyeit, megtanították, hogy a furulyázás mindig egy szájat kitöltő áradattal fejeződik be (kivéve mondjuk Mr. Lewis esetében, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva mindig a hajába lőtte az anyagot), de ezúttal szinte semmi sem jött. Csak pár cseppet sikerült kicsikarni, s annak sem volt az a jól megszokott íze. Nem is volt meglepve ezen.
– Ó, kicsim – mondta a fickó, miközben a klotyó felé botorkált, és megpróbálta visszacipzározni a sliccét –, ez egyszerűen csodálatos volt. Hihetetlen.
– Köszi, tényleg – állt fel Sabrina, és visszavette a fürdőköpenyt. Felvette a pálcáját a padlóról.
– Nos – kezdte a fickó – nem szoktam csak így beállítani és menni is rögtön – kis szünetet tartott, mikor, látta, hogy Sabrina milyen fagyosan néz rá –, de el kell vinnem egy kis meglepetést néhány hülye vámpírnak Sunnydale-ben – és belépett a fürdőszobába.
– Várjunk csak! – kiáltott rá Sabrina. – Még mindig nem mondta el, mit keresett a fürdőszobámban! Hogy került oda?
– Ó, hát nem is tudom. Asszem van itt egy amolyan kapu a varázsvilágba. Nem vagyok biztos benne, nem láttam azt a részt, amelyikben erről volt szó. Minden jót! – Becsapta az ajtót, amitól az egyik kép leesett a falról.
– Hülye bohóc – mormolta Sabrina.
– Megnézte alaposan a varázspálcát. Igazán jól nézett ki. Ezüst és csillogó. Kíváncsi volt, mi mindent csinálhat vele. Varázsoljon elő egymillió dollárt? Vagy egy Mazzerattit az autópályán?
– Nem! – mondta hatrározottan. Meglengette a pálcát a levegőben, aztán az ágára mutatott vele. – Egy szexrabszolgát!
Semmi.
Hmm.
Közelről megvizsgálta a pálcát. Egy tipikus csillogó pálcának tűnt. Működnie kéne.
Ekkor hirtelen a pálca minden ok nélkül zúgni kezdett. És remegni.
– A francba. Már van egy egész fióknyim az ilyen hülyeségekből.
Mérgében elhajította a pálcát. Csakhogy az nem repült el, hanem megállt a levegőben, úgy egy méterre Sabrinától.
– Mi a fene?
Sabrina közelebb lépett a pálcához. Még mindig zúgott és rángatózott. Meg akarta érinteni, de ideges volt. Mi van, ha ez a cucc élő, vagy ilyesmi? És mintha csak a gondolataira válaszolt volna, a zúgás egyre hangosabb lett, a pálca elkezdett nőni és vastagodni, és egyszerre átváltozott egy nagyon hosszú, vékony és kemény fasszá.
Sabrina felsikoltott, és az ajtóhoz rohant, de nem tudta kinyitni a varázszár miatt.
– Hülye kurvák! – kiáltott fel, és az ablakhozz ugrott, még mindig sikoltozva, de persze azt sem tudta kinyitni. A rémülettöl körbe-körbe kezdett rohangálni a szobában, sikoltozott, és csápolt a karjaival, a fürdőköpenye szétnyílt, és ő elesett. Még vagy két percig volt pánikban, de aztán észrevette, hogy a lebegő fasz nem üldözi.
Abbahagyta a sikoltozást és az ágy végére ült, meztelenül, lihegve és riadtan. Az ezüst fallosz egyre csak nőtt, és még mindig csak ragyogott, zúgott és remegett a levegőben a szoba közepén.
"Ez a legnagyobb fasz, amit valaha is láttam. Kivéve mondjuk azt, aki eladta nekem. "
Mostmár igazaán meg akarta érinteni. Felállt és odalépett hozzá. Lassan és óvatosan odanyúlt és körülfogta a szerszámot. A dákó csak remegett és pulzált a kezében. Kissé megszorította, és észrevette, hogy nem is olyan, mint egy vibrátor, egészen húsosnak tűnt, és ahogy óvatosan végigsimította, mintha csak bőrt érzett volna. Igazinak tűnt.
– ó, ne – mondta Sabrina. – Ez tényleg él. Talán valami ősi lény megátkozva, a lehető legjobb átokkal... Lehet, hogy meg kéne ölnöm...
A mágikus fasz leröppent derékmagasságába. Sabrina próbálta visszahúni, de nem ment, így hát négykézláb állt, és nézett az eszközzel.
– Helló – mondta. – Ember vagy? Hallasz engem? Látsz engem? Tudsz beszélni? Van hitelkártyád?
A dákó közben mát húszcentisre növekedett. Vastag volt és forró, és még mindig zúgott, remegett és csillogott, és Sabrina észrevette, hogy ahogy tovább szorítja, ő is egyre jobban beindul. De hogyan iráníthatná a pálcát, ha az csak ott lebeg és zúg a levegőben? Kell lennie valami módszernek, hogy kommunikálhassanak. Ez egy varázspálca, a francba is, hát hol a varázslat?
– Kívánj valamit!
Mi? Mi volt ez a hang? De hát bevette reggel a gyógyszereit!
– Kívánj valamit!
Már megint. És nem a fejéből jött, hanem a pálcából.
– Nos – mondta –, egy zúgó, remegő, csillogó dákó, ami ráadásul beszél is. Igen, velem minden rendben.
– Kívánj már valamit, a francba is.
– Jól van, jól van, ha erre vágysz – Sabrina behunyta a szemét, és azt mondta –, azt kívánom, hogy a nénikéim még mindig legyenek abban a haláltáborban.
– Nem, nem, nem, kívánj valami mást!
– De nekem ez tetszik! Különben is, te egy varázspálca vagy, nem Aladdinn csodalámpája. Teljesítened kell, amit kívánok.
– Könyörülj rajtam! A srác, aki ezt a történetet írja, roppant tehetségtelen, és fogalma sincs, milyen irányba menjen a történet. Most is rögtönöz. Na kívánj valamit! És ne szoríts így, mert mindjárt kilövellek.
– De hát nem pontosan ezt kell tennem? Megragadni a csodalámpát és kidörzsölni belőle a...
Ebben a pillanatban a szerszám kitört, Sabrina arcát és melleit forró anyaggal látva el. Sabrina nagyot nyelt, és visszaesett a popsijára.
– Ó, köszi szépen, már csak ez hiányzott – mondta, és megpróbálta letörölni az arcát.
– Hé, én figyelmeztettelek. Most pedig kívánsz végre valamit?
– Azt kívánom, hogy bárcsak ne élveztél volna az arcomra, mit szólsz ehhez?
– Nem. Mást.
– Bárcsak Salem halva született volna.
– Valami mást. Próbálj valami magas és jóképű srácra gondolni, aki úgy néz ki, mint Tom Cruise. Nem, inkább Brad Pitt.
– Oké, oké, megvan – Sabrina letörölte a testét, és azt mondta: – Egy hapsit szeretnék Bruce Willis testével, Brad Pitt arcával, Stephen Hawking intelligenciájával és Bill Gates bankszámlájával. Na és persze legyen olyan kanos, mint egy pornósztár. És érzékeny, mint Boy George. Ő olyan édes...
– Ennyi az egész?
– Ó, és óriási méretek!
– Ahogy parancsolod – modta a csillogó rúd.
Hirtelen ezüstös villámlás töltötte be a szobát, Sabrina sikoltott, és a varázspálca átalakult.
– Kis kurva! – hallatszott – nézd, mit tettél velem! Nekem adtad Stephen Hawking testét, Boy George arcát, egy rég eltűnt pornócsillag bankszámláját, Bill Gates keménységét, Bruce Willis érzékenységét, és Brad... ööö, Brad... szóval annak a hülye színésznek az intlligenciáját.
– Nahát!
– Nahát? Csak ennyit tudsz mondani? Nézz rám, egy rakás szerencsétlenség vagyok!
– Annyira sajnálom. Gee, most biztos nagyon szomorú vagy.
– Úgy hangzott ez, mintha egy kibaszott pizzát rendeltem volna?
– Miért kívánhatok azt is? Mit mondjak?
– Nem tudom! – kiáltotta az immár csődtömeggé átalakult pálca. – Nem emlékszem! Egy majom agyát adtad nekem!
– Várj egy percet! – mondta Sabrina. – Van egy ötletem!
– Csodás – válaszolt szarkasztikusan a ronda pasas. – Csak azt ne mondd, hogy halottakat látsz, mert azzal elbasznád az egész rohadt napomat.
– Jól van, jól van, nincs is ötletem. Várjunk csak! Tudom már!
Sabrina odalépett a teremtményhez, megfogta lógó szerszámát, és szorítani kezdte.
– Hár jó – nyögte a teljesen elrontott ember –, vissza a kezdetekhez. Miért nem...
– Megint kívánok valamit – mondta Sabrina. Behunyta a szemét. – Azt kívánom, hogy legyen olyan a tested, mint Stephen Hawking-nak, az arcod, mint Boy George-é, legyél olyan kemény, mint Bill Gates, érzékeny, mint Bruce Willis, és intelligens, mint Brad Pitt!
– Hmm, kis hölgy, talán nem figyeltél az előbb?
– Kuss legyen, és csináld, amit mondtam!
– Oké, de van egy kellemetlen előérzetem... ahogy akarod!
Hirtelen újabb villámlás töltötte be a szobát, Sabrina sikoltott, és az előtte álló emberi roncs átalakult. Magas lett és izmos, egy igazi Adonis.
– Hé! – kiáltotta a férfi boldogan –, működött! És most, hogy visszakaptam az agyam, már értem, hogy csináltad! Egyszerűen csak az ellentétét kérted annak, amit igazán akartál! Mert annyira peched van mostanában, hogy a varázslataid a visszájára fordulnak! Mert egy törékeny emberi lény vagy! Mert egy szerencsétlen kis vesztes...
– Oké, oké, elég – szakította félbe Sabrina. – Teljesítetted a kívánságomat, és mostmár megvan a szexrabszolgám. Kezdhetünk játszani – s az ágyra feküdt, szétterpesztette a lábait: – Gyerünk, Brad!
Brad bólintott és az ágyhoz lépett. Pontosan Sabrina lábai közé feküdt, és hirtelen felnyársaglta a gigantikus szerszámával. Sabrina felsikoltott a meglepetéstől és a gyönyörtől. Brad nagyon keményen kezdte kefélni.



Kimerülten feküdtek az ágyban, cigiztek és beszélgettek.
– Ez igen – mondta Sabrina. – Ez volt életem legjobb csodája.
– Beszélj róla – kérte Brad.
Sabrina megfordult, és rápillantott az órára.
– Jej, ne! – kiáltotta. – Már hajnali két óra! Négy órán keresztül keféltünk!
– Beszélj róla – kérte Brad.
– Kíváncsi vagyok, a nénikéim, Bavis és Butthead miért nem jöttek már ellenőrizni. Jó kislány voltam, nem?
– Beszélj róla – kérte Brad. – És ne aggódj a varázslat miatt, Sabrina. Néhány órája megszűnt.
– Igen? Hogyhogy?
– Én szüntettem meg. Körülbelül akkor, amikor tizenharmadjára röpítettelek a mennyekbe.
– És mi van a nénikéimmel?
– Nos, őket néhány kanos szexőrült szatír közé küldtem San Quentinbe.
– Ó, tényleg megtetted ezt értem? – Sabrina egészen meghatódott, és megcsókolta Bradet, aki finomat lefelé tolta a lányt. Sabrina szinte azonnal szopni kezdte a dákóját, mély szenvedéllyel.
– Ja, és mégvalami – mondta Brad. – A macskád meghalt.