Tornász fiúk 2. rész - Az új edző

Attila vagyok. Az emlékezetes beavatás után rendre a tusolóban adtuk át magunkat szokásos kéjcsatáinknak Nagyon izgi hely volt a tusoló. Volt, amikor valamelyik csapattársunkat figyeltük meg vetkőzés vagy tusolás közben, ha úgy adódott rá alkalom. Hihetetlenül fel tudott izgatni a sok szebbnél szebb meztelen izmos srác, az izgatóan fiús tusfürdőillat, az izzadt testek guszta látványáról nem is beszélve. Alig vártuk, hogy tiszta legyen a pálya, hogy a látottakon, na meg persze egymáson felizgulva vessük rá magunkat egymásra.
Isti barátom különlegesen szépre sikerült alkotása a nemes természetnek. Már a bőrszíne is olyan izgatóan érdekes. Nem kimondottan olyan, mint a dél-amerikai srácoké, hanem olyan kellemes világos fahéjbarna, mintha nagyon rövid időre mindig szoláriumban barnítaná, de oda egyáltalán nem szokott járni. A szemei ellenben ragyogó zöldek, mint a legtisztább smaragd. (Hogy ezt a kettőt hogy sikerült így összehozni a szüleinek...?! ) A haja sem teljesen sötét, hanem gesztenyebarna és egészen göndör. És milyen jóképű! Gyönyörű teste van, mindenhol arányosan egyenletese izmos, nálam magasabb lábai szép hosszúak, a vállai szélesek és a szép széles vállaihoz képest elég kicsi a segge. És ez az, ami rendkívül izgatóvá és férfiassá teszi Őt.
Nagyon megkapó látvány lólengés közben. Azok a szép hosszú lábai, az a karcsú párduc test, a feszülő izmok csodás játéka...!
Már álló árbóccal zuhanyoztam, amikor Isti is belépett a zuhany alá:
– Pfuuh, ki vagyok dögölve, mint a sezlonrugó. És a talajt is elkúrtam, és megint a szaltó utáni leérkezésnél. Mindig ott! Nem értem, te hogy csinálod. – és elkezdte szappanozni magát.
– Öreg, nem mindegy mekkora lendülettel futsz neki. Ha nem fékezed le a lendületet nem lesz szép szabályos a leérkezésed. Lólengésben viszont verhetetlen vagy. Azt hiszem azt pont neked találták ki. – hajoltam felé a vízsugár alól.
– Jó, jó lehet, de az összetettben ez nem elég. És a csapatban sem. Ott is nyernünk kell
– Figyu, majd holnap segítek, meg ott az új edző a Gábor bá, neki egyébként is a talaj a gyagyája Ne izgulj már! Menni fog! – szóltam és odaléptem hozzá. – Nyugi, nyugi tök ideges vagy. Ez is baj. Nyugi!
Kezemet a vállára tettem, majd átöleltem.
– Most lazíts, haverka! Nagyon kívánlak!