Medence képzelet

Mondjuk el tudnék képzelni egy medencét langyos vízzel... kicsike lebegés vizen... szem behunyva, napocska süt... ringatózás... nyugalom...
Könnyű érintés, mintha pillangó szállt volna le a mellemre... több pillangó, egyszerre, már súlyosabb, de csak mint a napsugár melege... a napsugaras lepkék vándorolni kezdenek izzó bőrömön... kíváncsiak, aláfurakszanak a melltartóm pántjának először, aztán lassan felfedik a mellemet... én lebegek... hajam szétterül a vízben, simogatóan... már nem érzem a melltartó súlyát, elúszott... fejem hozzáér a vízbe vezető lépcsőkhöz... szemem behunyva továbbra is... nem kell már cseppet se tempózni, az a kevés izom is elernyed, amit eddig dolgoztattam... combjaim enyhén szétnyílnak... a fürdőbugyin keresztül is érzem a nap melegét... apró simogatások mindenfelé, fel – alá, mellek, köldök, szeméremdomb... melegem van... lüktetés... matatás az oldalamnál, masnik maguktól megnyílnak, bugyi kicsúszik a combjaim közül szinte észrevétlen... loccsanások... kellemes kényszer, hogy felfedjem magam... Pillanatra felnyitom a szememet, kíváncsi vagyok a látványra... izgató... a víz nyaldossa a dombocskát... innen felülről sima hófehér tengeri kavics, amit még nem lepett be teljesen a hínár... lebegő, vékonyszálú, gyenge kis hínár, ami csak azért van, hogy a víztől rásimuljon a domborulatra és még izgatóbbá tegye az alatta megbúvó védett, szemérmes barlangot... egy érzékeny tenyér ráborul és mindent eltakar a szemem elől... meleget sugároz belém... enyhe nyomást érzek, ez jó... újra becsukom a szemem és a képzeletemre, más érzékeimre bízom magamat... úgy érzem, be kell engednem a küszöbön türelmesen álló jövevényt... valami belső kényszertől hajtva megnyitom a kaput... kellemes, ahogy becsúszik a hasadékon és felfedezőútra indul... nem ismeri a járást, lassan, hosszasan deríti fel a terepet... az ajtó először újra bezárul... de hogy segítsek neki a tájékozódásban, utat engedek újra a napfénynek... mellem, hasam gyorsabban emelkedik és süllyed... most már sürgetően kitárom a kaput, ahogy csak tudom... mindent , mindent... számon pillecsók... szinte azonnal kinyílok neki, befogadó vagyok, nem szemérmes... forró lélegzet... ajkak játéka... valami becsúszik a számba és megtámadja a nyelvemet... tánca hasonlít az alsó vendégekéhez... szemem behunyva... az érzékeimmel látok... forró bőröm kipirult... lépcsőbe kapaszkodó ujjaim vége elfehéredett... lüktető középpontom tündöklően csillog... melleimen meredező két egyforma rózsaszín csúcs... szám duzzadt és ég... közben szempilláim között be – betör a vakítóan sárga napfény... a szinek összefolynak, a sárga narancssárgára vált, majd lángvörösbe csap át... aztán összeszorított pilláim alatt minden feketévé válik...
Kis idő múlva már csak a medence fölé hajló fák sötét levelei között világító égszínkéket érzékelem...