Evezés

A barátom nagyon szeret a Dunára járni evezni, és én meg szívesen megyek vele, különösen ilyen rekkenő nyárban, mint amilyen mostanában van. A Római partról indulunk, egy kis elhanyagolt csónakházból kaphatunk jutányos bérleti díjért hajót. Északra indulunk a Szentendrei sziget keskenyebbik ágát szeretjük jobban. Akkor is érdemes kimenni, ha csak 2 – 3 óránk van a dologra, hiszen annyira nyugalmas az a csend, annyira kikapcsol a városi zajból, hogy sokkal pihentetőbb bármi másnál. Korábban egy öreg kiel – boat – tal mentünk, szerettük a jól összehangolt ritmust, ahogy hátrakocsiztunk a nyikorgó guruló ülésén, és ahogy egyszerre mártottuk a vízbe a lapát tollát. Jólesett az a mozdulat, hogy erősen elrugaszkodtunk a lábtartótól, kinyújtva az addig összehúzott lábainkat, jól hanyatt dőlve nagyot húztunk a lapátokon.

Aztán később nehézségeink voltak vele, hogy honnan szerezzünk egy harmadik személyt is mellénk kormányosnak. Pedig fontos az, mert a kiel – ben menetiránynak háttal ülnek az evezősök, és ha nem látnak maguk mögé, meg kormányosuk sincs, aki menetirányba nézzen, hamar előfordul, hogy kicsit más irányt vesz a hajó orra (elég, ha egyikük valamelyik kezével erősebbet húz, mint a másikkal, máris kitér az irány), aztán vagy nekiütközünk valami napozóstégnek, vagy lehorgonyzott ladiknak, esetleg beleszáguldunk a parti bozótba.

Mellesleg a hármas felállást más vonatkozásban is nagyon kedvelem.

Miután nem volt kormányos partnerünk, hiányában inkább áttértünk a kétszemélyes kajakra. Ott menetiránnyal szemben ülünk, és az elöl ülő, kormányozhat úgy, hogy a lábainál elhelyezett pedált jobbra vagy balra billentve a hajó hasa alatt lévő kicsi kormánylapátot jobbra vagy balra kitéríti. Így kettesben persze nincsenek lehetőségeink OLYAN típusú kalandokra, mint hármasban.

Legjobban az alkony előtti órákat szeretem, mert akkor már olyan nyugalmas a víz, mintha állóvíz lenne, a part menti bozótosból előmerészkednek a szárcsák, és ott hasítják a vizet kis fekete csónaktestükkel egészen a közelünkben, nem félnek az evezősöktől. Vadkacsák szállnak le, némi hápogással örömködnek a Dunának, mint ahogy mi is örömködünk, persze hápogás nélkül.

Ma nem terveztünk hosszú evezést, csak Leányfaluig vagy esetlen Tahiig. Leányfalu előtt, Szigetmonostor magasságában van néhány kis helyes sziget, arra az irányba kormányozta a srácom a kajakunkat. A déli hőségben szeretünk egy kicsit árnyékba húzódni a perzselő nap elöl, mert én vörös hajú vagyok, és mint ilyen, tejfehér bőröm van, nagyon érzékeny a napra. Meg ha már elhúzódunk a nap elől, meg az emberek szeme elől, akkor azért rendszerint jól kihasználjuk a rejtezkedést.

Amint a kis szigetecske partjához értünk, már a kajak hasa leért a kavicsra, a fiúm ruganyosan kipattant elölről, a lapátját betolta a kajak ülése elé, stabilan megfogta nekem is a hajót, hogy amint felállok, hogy kilépjek, ne billegjen. Szeretem, ha egy fiú ilyen apróságokra is odafigyel, nem nagy fáradtság, de jólesik az embernek a figyelmesség. Amint kiléptem, ő megfogta a hajó orrát én a végét, és egy – két lépéssel kihoztuk a partra, mert nem hiányzik, hogy egy utasszállító nagy hajó keltette hullámzás következtében besodródjék a kajakunk a nyílt vízre, s elvigye a sodrás.

Kiemeltem a hátizsákomat és megindultunk egy kicsit beljebb a fák közé.

Akkor vettem észre, hogy anyaszült meztelenül ott ácsorog egy fiatal srác, a hasa előtt összekulcsolt kézzel, némileg takargatva magát. Nyilván itt nudizott, magában, mi meg váratlanul betoppantunk.

Végigpillantottam rajta, egészen jól nézett ki. Magas és vékony, helyes kis szakállal (az a gyengém), összeborzolt hajjal, szép barnára sült bőrrel. Szép izmos volt a karja meg a válla (láttam az ő kajakját is kihúzva – látszik az alkatán, hogy evezős). Tetszett a fiú, úgy ahogy volt, jó lett volna megérinteni azt a szép fényes bőrét, ahogy feszült az izmain.

Lehet, hogy egy kicsit hosszabb ideig bámultam, mint illene, mert zavarba jött tőle, lehajtotta a fejét és nem nézett már olyan feltűnően rám. Milyen helyes kis szégyenlős pofa.

Megszoktam, hogy engem nagyon megnéznek a pasik, mert még a barátnőim véleménye szerint is egészen jól nézek ki. Az egész megjelenésemhez a fő pozitívumot az adja, hogy jó feszes, kerek melleim vannak, akár bikiniben, akár felöltözve odavonzza a férfitekintetet. Aztán nem is engedi el.

Nekem magamnak nem annyira a melleim formája tetszik, én inkább a karcsú derekammal vagyok elégedett. Igaz, hogy nehezen tudok konfekció ruhát venni magamra, mert a melleim miatt egy számmal nagyobb felső kell, a derekam miatt meg egy számmal kisebb szoknyát kell választanom.

Némi időveszteség után csak nekiindultam én is, de amikor már elmentünk onnan, akkor is éreztem a hátamban a fiú figyelő tekintetét. Visszapillantottam a vállam fölött, láttam, hogy engem néz. Jól esik az ilyesmi, akárhány férfi sóvár tekintetét szívesen magamon érzem.

Nem olyan messze lepakoltuk a motyót, széjjelnyitottam a plédet, eszegettünk.

Még mindig ide – idenézett a srác a partról, meg aztán tetszett is nekem, amilyen jó formája van, meg az a helyes kis szakálla is, szóval egy idő múltán szóbahoztam a barátomnak, hogy mennyire sajnálom, hogy manapság már nem járunk a kiel – bot – tal, ahol hármasban kalandozhattunk mindenféle rejtett vizeken. Ő persze máris értette, hogy mi jár a fejemben, hisz ismer eléggé. Alighanem ő azért annyira nem rajongott a hármas felállásért, csak az én kedvemért volt hajlandó rá. Most sem kapott a lehetőség után (mint tettem volna én), hanem kicsit fanyalogva vonogatta a vállát, hogy most inkább nem akarja.

Duzzogóba mentem át, mert én viszont azt szerettem volna, hogy de igen, sőt épp most. Azzal a fiúval ott a parton. Most igen, és máris.

A srácom magához ölelt, duruzsolt a fülembe, simogatta a vállamat, hogy na, ne duzzogjak már, kettecskén is nagyon jól eltölthetjük az időt. Hagytam, had ígérgessen, ha már nem lehet a kedvem szerint, akkor legalább adjon hangot a sajnálkozásának, amiért megfoszt valamitől, amit viszont nagyon is szeretnék.

Kedvemre való, ahogy simogat. Nagy puha keze van, könnyedén érint meg, a kézfejét végighúzza a hátamon, a combomon. Amikor már másodszor vagy harmadszor simította a combomat, érte nyúltam a kezéért, rátettem a hasamra, és megemeltem a bikinim gumírozott derekát. A felemelt nadrág bejáratánál felsejlett vörös szeméremszőrzetem. Régebben gondoltam rá, hogy esetleg borotválni kellene, de inkább nem. Más lánynak nincs ilyen vörös, másoknak fekete van. Még a szőke lányoknak is elég sötét. De az enyém olyan színű éppen, mint a hajam. Tudom, hogy a barátom el van ragadtatva a látványától. Most is: megállt a keze a hasamon, de a szeme már rég a szőrzetemen legelészett.

Másodpercnyi késedelem nélkül az ujjai megindultak. Csak könnyedén, mint valami fürge gyíkocska, bekukkantott a nadrág gumija alá, jobbra – balra körbehordta a tekintetét, bátortalanul előbbre haladt, és hangosan kifújta az eddig visszatartott levegőt. Nem is vettem észre, hogy visszatartotta.

Egyik térdem felhúztam, kissé kidöntöttem oldalra, és vártam a szeretetteljes üdvözlést. Nem váratott sokat magára, besiklott csuklóig a keze, és ott cirógatta, babusgatta a rézszálakat. Kicsit megsodorta, oldalra fektette, a másik oldalra is. Megmarkolta mind, majd az ujjaival széjjelgereblyézte. Azután a középső ujját érdeklődőn végighúzta az ajkak zárt találkozásán. Nekem icike – picike kisajkaim vannak, nem lóg túl a nagyajkak határán, a nagyajkak meg becsukódnak, mint egy kagyló. Vagy inkább olyan, mint egy szilva. Egy szép dundi szilva, rézvörös parókában.

Ám az a helyzet, hogyha ő az ujjait a nadrágomba teheti, hamarosan megszűnik a szilva fazon. Kinyílik a kehely, és előbukkan a mag. Pontosabban az a mag annyira megduzzad, hogy szétnyomja a nagyajkaimat, mint aki előkukucskál a napvilágra. Ismerkedni akar mindenféle fiúkkal a kis hamis. Na most mindenféle fiúkkal nem fogsz, itt most csak egy lehetőséged van.

Nos, úgy érzem, most azzal az eggyel is beéri, türelmetlenül várja az érintését, még inkább a csókját. Úgy helyezkedem, hogy még inkább kézre essen, vagy mire, vagyis hát egyértelműen a két combom közé fogtam őt, hátradőltem, és úgy a portékát:

– Adjál neki egy kis puszit!

Amint hátradőltem, ő meg behajolt a combjaim közé, a válla fölött észrevettem azt a srácot, aki a parton állt, amikor kikötöttünk. Állt egy nyárfa mellett, és sóváran minket nézett. Ebből a távolságból is láthattam, hogy elvörösödött, egészen zavarba jött, de azért csak ottmaradt még továbbra is, és nyíltan nézett bennünket, ahogy a srácom nagy élvezettel kóstolgatja a szilvámat.

Nagyon izgatónak találtam, hogy ilyen helyzetben néznek engem. Tudom, hogy jól nézek ki, és sejtem, hogy az a srác ott a fa mellett mire gondol, megpróbálja a gondolatait rejtegetni, ahogy az ágyékára szorít a kezével. Ő viszont nem is sejti, hogy én mire gondolok. Akkor aztán még vörösebb lenne az arca, ha tudná.

Nagyon szokott tetszeni az a mód, ahogyan a srácom nagy élvezettel, teljes odaadással bánik a szeretgetésre területtel. Nagyon gyöngéd. Éppen csak a nyelve csúcsával érintgeti, szinte csak borzolgatja azokat a selymes szálakat. A finom csiklandástól már előre feszül bennem a várakozás, spannolódik az izgalom. Majd azután, amikor a két nagyajkat körülrajzolja, már nem csak a nyelvével érdeklődik, hanem az ajkait is bevonja a táncba. Szinte beletolja az egész száját a feltárulkozó résbe, és mint aki szájharmonikán játszik, úgy hintázik ott föl, s alá. Imádom, ahogy csinálja, meg ő is szívesen elmerül benne.

Ilyenkor rendszerint már annyira fölkészült vagyok a következő lépésére, hogy az a kis elbújt szilvamag, megunva a rejtezkedést előtolja magát a redők alól. Kis borsó fejecskéjét felveti, mint akit féktelen kíváncsiság gyötör, hogy jól megnézze magának, hogy vajon ki az, mi az a hatalom, amelyik támadni meri. A támadás persze sosincs ellenére, bátran magát annak a puha szájnak, vagy akár annak a kemény nyelvnek is. Vígan megy a táncba, szívesen veszi, ha lökdösik akár oldalról, akár alulról taszigálják. De igazából az tetszik, amikor ráborul az a meleg száj, és hívogatón meg – megszívja, mintha még beljebb invitálná, mint amennyire menni képes. Ez a cuppogós hívogatás az, amitől aztán végképp elvesztem a fejem. A bizsergés az ágyékomból indul, és parttalanul végigterül az egész törzsemen. Megfeszül a derekam, ívbe húzza a gerincemet, és annyira könnyűnek érzem magam ettől a feszüléstől, hogy akár magam is fölreppenhetnék onnét, akár ahogy a lelkem fölreppen magasra, mint egy ragyogó szép kék pillangó.

Ha már azt hittem, hogy ez a bizsergés már nem fokozható, hát tévedtem. Mert egyre intenzívebben önt el a gyönyör, a vérem úgy vágtáz a szűk erekben, hogy majd szétfeszíti az a tempó. A torkom összeszorul, alig kapok levegőt rajta, egyre inkább kapkodnom kell, hogy mégis legyen levegőm. Szaporán szívom, lihegve fújom, csak a belém épített automatizmus működtet, mert már valójában egyáltalán nem vagyok magamnál. Semmi kontroll csak a hihetetlen, szenzációs gyönyör, ami reszkettet. Ooooohhhh...

Egészen lassan tér vissza belém az élet. Az izmaim elernyednek, összerogy az a feszesség, lassan elcsitul a légszomjam.

Vakon tapogató ujjaimmal arrafelé pásztázok, a srác hajába akad a kezem. A tenyeremet ráteszem a fejére, amint még néhány utolsót odanyalint nekem, de ez már csak búcsúcsók. A gyöngyöm szépen visszahúzódott a kis redők alá, még remeg egy kicsit, de már nem olyan várakozón feszülő, mint az elején volt. Kapok még pár búcsú puszit az ajkaimra, az ágyékom finom vékony bőrére, egy elsuhanót a szép vörös bozontkámra, aztán még a combomra is, hogy megnyugodjék. Ahogy köszönget a környéknek, lassan lehiggadok, már nem kapkodok annyira a levegő után. Visszamaradt nekem az a könnyű kék pillangó érzés, a lebegés a .

Egyszerűen imádom ezt a megkönnyebbülést.

... Aztán valamennyi idő múltán, amikor elrendeztük magunkon azt a semmi kevés kis ruháinkat, csak mégis odapillantottam a partra, ott van-e még az a srác, nézi-e még mindig, hogy mit műveltünk az imént. Igen ott állt a nyárfa mellett, fogta a törzset. Bár fölhúzott valami úszógatyát, de azért így is láthatóan nagyon felindult volt, és nem bírta elvenni a szemét rólunk. Felzaklathatta a látvány, remegett a keze, amikor a szájába tolta a cigijét. Valamennyi motozás után rábukkant a gyufájára, de zavarában elejtette, beleesett a Dunába. Utánakapott ugyan, de addigra vizes lett a doboza. A meggyújtatlan cigi ott lógott a szája sarkában, és csak nézett tovább meredten. Mereven.

Egyszer aztán elrugaszkodott mégis, az első bizonytalan lépés után aztán jött egyenesen felénk. Odaérve, kissé bátortalanul, torokköszörülgetés után kérdezte meg, hogy lenne-e gyufánk. Közben meg nem is mert egyenesen rám nézni, csak úgy belemondta a kérdést a levegőbe.

Mi nem dohányzunk, elhajthattam volna egy egyszerű "nem" válasszal, de persze egészen másra gondoltam. Semmiképpen sem arra, hogy elhajthatnám.

A barátom is sejtette azonnal, hogy mi jár a fejemben, mert a szemembe nézve oldalra megrázta a fejét, azután meg csak megrántotta a vállát is, amit érthettem úgy is, hogy ő nem szeretné, amire gondolok, vagy érthettem úgy is, hogy esetleg mégse bánja, ahogy akarom, úgy legyen.

Az eredeti kérdését válasz nélkül hagyva nyújtottam a srác felé a napozótejes flakonomat.

Légyszi kend be a hátamat!

Hasra vágtam magam és vártam a hideg folyadék érintését a forró bőrömön. A tenyerébe nyomott a flakonból, és eleinte bátortalanul, azután egyre lendületesebben kenegette a lapockáimon. Jó hosszan simogatta, mire egészen beitta a bőröm. Újabb adagot vett, a hátamon kenegetett, de tovább nem mert menni.

Kérek még a combomra is! – figyelmeztettem.

Valamennyi időt kivárt, talán a barátom beleegyező tekintetét kereste, vagy csak a bátorságát szedte össze hozzá, de aztán egy idő múltán hozzáfogott mégis. A napozótejet szétsimogatta a combomon, aztán csak simogatta tovább, egyre följebb és befelé csúsztatva a naptejes ujjait.

Nem tudom, meddig folytatta volna ott, ha hanyatt nem gördülök, s nem mutogatok a hasamra neki, hogy:

ide is kérek!

Ismét rápillantott a barátomra, de onnét se tiltás, se biztatás nem érkezett, szóval folytatta. Előbb a mellkasomra tett belőle, és hosszan, élvezettel simogatta a bőrömön széjjel a fehér tejet. Nagyon élveztem az érintését, síkos volt a tenyere, és ugyan első pillanatban hidegnek éreztem a napozótejet, de amint széjjelkente, máris csak a finom izgalom maradt ott. Azt az izgalmat kente rá előbb a combjaimra, most meg a melleim dombjaira. Már rég beszívta a bőröm, ő még mindig a halmokon vándorolt, olykor az ujjait, mintegy véletlenül a melltartó alá is mélyen beszalajtva. Ha pedig beszaladt a textil alá, nem iparkodott visszarántani a kezét. Igazán élvezetes volt, ahogy cirógatott, olykor markolgatta, szorítgatta a fénylő bőrt. Jóleső mordulással nyugtáztam.

Nem is szóltam semmit, csak rámutattam a combomra, s már éreztem is, hogy érti, mert azonnal átvándorolt oda, és lelkesen simogatta, egyre távolabb a térdkalácsomtól, minél közelebb a combtő felé. Egyszer – egyszer aztán kézfejjel vagy hüvelykujjal végigsimított a szeméremdombomon is. Enyhén szétnyitottam, hogy jobban odaférjen. Értette!

Már a flakont félretéve, csak puha érintésével juttatta tudtomra, hogy pontosan hol és miképpen szeretné folytatni a simogatást. Kicsit megemeltem a medencémet, hogy lehúzhassa a kis nadrágot. Húzta is azonnal.

Megint egy kis naptejet öntött a kezébe, és iszamós tenyerét ráhelyezte a "parókás szilvámra". Körkörös simogatással kenegette, de olyan gyengéden, olyan finoman masszírozgatta szét a folyadékot, hogy már ez a simogatás is teli volt ígérettel. Még széjjelebb nyitottam, teret engedve a továbbiaknak.

Hamarosan végighasadt a szilva, előkukkantott a duzzadt mag, valami intenzívebb dörzsölgetésre várva. Aztán amikor három ujja közé csippentette, és úgy morzsolgatta tovább, már annyira tetszett a dolog, hogy remegett tőle az egész testem. Finoman rezgett mindenhol.

Kinyitva a szemem, láthattam, hogy az övé szorosan zárva van, a szája elnyílt, csak az ujjaival élvezi az érzékei tombolását.

A barátom meg merően figyelt minket – szereti nézni, ahogy élvezek egy ölelést, vagy egyáltalán, ahogyan elélvezek. Ő csak ritkán áll be harmadiknak, viszont nagyon szereti látni az egész apró léptekkel induló, majd egyre inkább vágtázó szeretkezést. Közben – rendszerint – simogatja magát, azzal még inkább fokozza a szeme élvezetét. Odapillantva láttam is, hogy már tele a marka, ütemesen járt föl – alá. Arra a ritmusra a saját csípőm is föl – alá táncot járt, ahogy egyre erősebben dörzsölődött hozzá a srác tenyeréhez.

Lenéztem a szakállas srác ágyékára, addigra már akkora merevedése volt, hogy sejtettem mindjárt, hogy mi következik, hogy nem csak a kezével juttat el a gyönyörök magasságába. Elérkezettnek látta az idejét a továbbiakra, mert hirtelen letolta a nadrágját, és előugrott a farka, lilára színeződött makkja hegyén ott csillogott egy csöppecske. Olyan szépnek láttam, szívesen lecsókoltam volna róla, de most őnála volt a forgatókönyv, s abban nem szerepelt ilyesmi.

Késedelem nélkül azt a csöppecskét beküldte az alagútba, s ment utána az egész szerelvény is.

Nem bántam nagyon a lecsókolás hiányát, mert helyette még izgatóbb muzsikát játszottunk, ritmusa vágtató, ereje átható. Szorítottam a derekát erősen, és izgett – mozgott az egész testem, táncoltam teljes átéléssel, a vonó meg csak diktálta a dallamot, én meg elvesztem egészen a gyönyör hullámai közt.