Édes diákévek 1. rész

Utaztatok már tömött autóbuszon? Hát nekem kijutott a jóból. Középiskolás koromban kollégista lévén rengeteg időt töltöttem utazással és főleg autóbuszon. A vasárnap esti visszautazások a koleszba, olykor – olykor rémtörténetbe illő események közé tartoztak. Azok, akik belekóstoltak a kollégiumi élet rejtelmeibe, valószínűleg megértik, mire gondolok. Viszont, ami negyedikes korunkban történt velem és a barátommal, az minden addigi képzeletemet felülmúlta és egyáltalán nem tartozik a horrorisztikus jelenetek közé. Sőt... De, ne vágjunk az események elé.

Barátom Zoltán, és én egy ugyanazon koedukált kollégiumban laktunk, természetesen ő a fiúk számára kijelölt harmadik emeleten, én pedig a lányok első emeleti "lakosztályában". A kor követelményeinek megfelelően, és ahhoz igazodva, az emeletek vasrácsos – vaskapus elválasztással voltak ellátva, ami állandó kihívást jelentett nevelőnek, diáknak egyaránt. Ugye mondanom sem kell, hogy a diákok – és köztük én is, barátom is – az esetek nagy részében túljártunk a rács – akadályok okozta problémákon. Kétéves szerelmünk alatt az egymásratalálás legtrükkösebb fortélyait kidolgozva oldottuk meg azt a feladványt, amit a biológia állít minden tinédzser hormonháztartása, és az úgymond társadalmi elvárások támasztotta viselkedési normák közé. Magyarán, ha vágytunk egymásra, és ez a kollégium falain belül tört ránk, akkor folyton találtunk rá időszerű receptet.

Zoli volt az, aki ártalmatlanságomat a múltnak ajándékozta az egyéves évfordulónkon, és én voltam az, aki ugyanezt művelte az övével is, ekkor 17 évesek voltunk Az első alkalom csodálatos élmény volt, habár nálam a beteljesülés elmaradt az izgalom, az új érzések, a félelem és a meztelen férfi, azaz fiú test látványa okozta megrázkódtatás – amit jó értelemben vett megrázkódtatásnak tessék érteni – egyvelegéből kialakult érzés miatt. Zoltánomnál természetes módon ez bekövetkezett, kétszer is. Minden apró fájdalom és ismeretlen izgalom ellenére egy életre szóló emléket adott nekem ő és az aktus, amit senki nem vehet el tőlem, szívesen fogok rá visszaemlékezni még nyolcvan évesen is, ha megérem. Azonban most egy másik történetet szeretnék megosztani veletek, nem pedig a szüzességem elvesztését, habár az is megérne egy mesét...