Második találkozás 3. rész - A lelki terror

Egy cigiből kettő lett, de lehet, hogy három, és csak akkor változott meg a ragyogásuk, mikor látta, hogy rendbejöttem. Hogy mi következik, arról fogalmam sem volt, mivel nem volt forgatókönyv, és a vesszőzésen kívül semmi sem volt megbeszélve.
– Állj fel, és menj a korláthoz, háttal! – hangzott a parancs, és persze megjelent a szemében a fény, ami azt jelentette, hogy újabb "szemétség" készül ellenem.
Ott álltam a korlátnál, és az Úrnőm ismét a falécekhez bilincselte a csuklóim. A szorongás kezdődött elölről. Fogalmam sem volt, mire készül, neki pedig esze ágában sem volt elárulni. Egy selyem kendőt vett a kezébe, és elém állva bekötötte a szemem. Ez nem nagyon tetszett, szeretem látni, mi történik, és ezt Ő is pontosan tudta. Mint ahogy azt is, hogy semmit sem tehetek, tűrnöm, hogy elvakítson.
A bizonytalanság szinte kétségbeejtő volt, nem tudtam, mi fog történni, és ez ismét félelemmel töltött el. Ráadásul semmi sem történt, hosszú percekig.
Aztán egyszer csak halk zümmögést hallottam. Először nem tudtam, mi az, de hamar rájöttem, és egyre jobban zavart a szememen lévő kötés...
A zümmögés mellé hamarosan kéjes nyögdécselés társult. Ha eddig netán lettek volna kételyeim, hogy mi történik a szobában, hát most végleg eloszlott. Az Úrnőm egy vibrátorral maszturbált, valószínűleg az ágyon fekve. Hiába próbáltam leskelődni, a kötés szoros és precíz volt. Semmit sem láthattam. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a korláthoz bilincselve. Nem így az Úrnőm, aki hallhatóan egyre szenvedélyesebben kéjelgett, néha rám szólva, hogy maradjak veszteg.
Legalább láthattam volna! De persze Neki nem ez volt a célja. A percek végtelennek tűntek, fogalmam sem volt mióta tartott, de nem akart vége lenni. A meleg kezdett egyre elviselhetetlenebb lenni, nem beszélve a tétlenségről.
Aztán egyszer csak elcsendesedett minden, de még mindig nem történt semmi. Újabb hosszú percek teltek le, mikor mozgást észleltem. Az Úrnőm megállt előttem, és levette a szememről a kötést. Már csak melltartó volt rajta. Elég volt egy pillantás az ágyra és minden kételyem eloszlott, ha egyáltalán volt is arról, hogy mi történt az elmúlt percekben. A vibrátor ott volt a párnán, és az Úrnőm szemei elégedetten csillogtak. Szétkapcsolta a bilincseim, és az ágyra mutatott parancsolóan.
– Térdelj le az ágy mellett! – parancsolta.
Nem tudtam, mi a szándéka, de a határozott hang nem sok jóval kecsegtetett. Engedelmeskedtem, és szorongva néztem rá. Megállt mellettem, és kezébe vette a korbácsot. Az arcán sejtelmes mosoly jelent meg.
– Lássuk, kibírsz-e újabb ötvenet a fenekedre! Dőlj rá az ágyra és szét a lábakkal! – mondta határozottan.
Tudtam, hogy semmi értelme a tiltakozásnak, vagy könyörgésnek, így hát nem is próbálkoztam. Fogalmam sem volt, miért kapok újabb büntetést, kérdezősködni meg nem mertem, ezért aztán tettem, amit parancsolt.
Nem kellet sokat várnom, hogy megérezzem a korbács tizennégy ágának a "simogatását".
– Számolj! – csattant a hangja is.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt, de a vesszőhöz képest felüdülés volt, és persze nem is volt brutális, pontosan tudta, mekkorát üssön, és a helyeket is állandóan változtatta. Hogy ne bízzam el magam, azért néha kaptam embereset is és nem volt véletlen, hogy szét kellett tárni a lábaim... A heréimre, nemi szervemre mért ütések csíptek rendesen, és nem is bírtam sziszegés nélkül.
Minden sietség nélkül szabta ki az ötvenet, és gyönyörködtette meggyötört fenekem látványa. El sem mertem képzelni, mi van, ha a szavamon fog és minden ütést teljes erőből kapok, így is megviselt alaposan a fenekelés.
Ismét hagyott pihenni, a fenekem simogatva, aztán az ölébe vette a fejem.
Hagyta, hogy tegyem, amihez kedvem van, és én boldogan fúrtam a fejem a combjai közé, és kóstoltam a nedveit. Volt bőven, és imádtam az ízét.
Boldog voltam és a sajgó hátsómról elfelejtkezve lefetyeltem, nyaltam a punciját. Mint ahogy szokott lenni, ismét gyengéd és törődő volt, semmi kifogása nem volt a ténykedésem ellen, sőt!
– Pihenjünk egy kicsit! – mondta felemelve a fejem és megcsókolt.
Ismét a lábai elé kuporodtam, és Ő cigit dugott a számba, majd a sajátjába, és rágyújtottunk.
Hálásan néztem fel Rá, és élveztem az elégedettségének a látványát. A lábaira hajtottam a fejem és valóban pihentem, élvezve a cigit, és az Úrnőm gyengéd simogatását.
A pihenő vagy tizenöt perc hosszúságú volt, és ha lát valaki, bennünket nem igen hitte volna, hogy miféle játékot játszunk, leszámítva a fenekem, és az eszközök látványát.
Úrnőm szemei ismét ragyogni kezdtek, és az arcán megjelent a sejtelmes mosoly. Az ágy mellett álló éjjeliszekrényre nézett, ahol gyertya égett, és csipeszek, tűk sorakoztak. Vége volt a nyugalomnak, bár még nem tudtam, mi következik.
– Hozd ide a tűket! – parancsolta.
Hát most már megtudtam. A hideg végigfutott a hátamon a hőség ellenére. Úrnőm látva a rémült arcom, kéjesen elmosolyodott. Pontosan tudta, mennyire félek a tűktől, és bár az első találkozásnál már volt alkalmam közelebbről megismerkedni velük, a félelem most is ugyanolyan intenzív volt. Ráadásul hirtelen eszembe jutott az ígérete, hogy mi a szándéka a tűkkel.
Szép kis kollekció volt. Miután felszedtem őket, az Úrnőmhöz vittem, és könyörgő tekintettel néztem fel rá.
Felvette az egyiket, és élvezettel nézegette.
– Félsz? – kérdezte, mosolyogva, mintha nem tudná.
– Igen. Nagyon. – válaszoltam őszintén.
– De hát már tudod, hogy nem fáj! A múltkor megtapasztalhattad! – mondta, és szép lassan levette a védőkupakot a vékony kis tűről.
– Nem tehetek róla, tudom, hogy nem fáj, de akkor is félek tőlük. – válaszoltam, még mindig könyörgő tekintettel.
– Vedd le a melltartómat! – utasított, az ujjai között forgatva az injekciós tűt.
Hogy teljesíteni tudja a parancsát, fel kellett állnom, és a feladat kicsit elterelte a gondolataim, de sajnos nem sokáig, mert vissza kellett térdelnem elé, és szemlátomást esze ágában sem volt lemondani a szándékáról.
– Fogd a tűt, és szúrd a mellembe! – parancsolta, felém nyújtva az apró tűt.
Úgy kaptam fel a fejem, mint akit áram ütött meg. Elborzadva meredtem az Úrnőmre, aki továbbra is sejtelmesen mosolygott.
– Nem! Ezt soha nem teszem meg! Nem kívánhatsz ilyet! – fakadtam ki tiltakozva.
Úrnőm szép arcáról eltűnt a mosoly, helyette fenyegető tekintet jelent meg.
– Tedd, amit mondtam! – utasított.
Eszem ágában sem volt elvenni a tűt.
– Nem! Azt csinálsz velem, amit akarsz, de ezt nem teszem meg! – válaszoltam határozottan.
– Nem? Majd meglátjuk! Adok egy kis gondolkozási időt! – mondta, megőrizve a nyugalmát, de a hangja határozottan fenyegető volt.
Az első találkozásunknál, már volt hasonló helyzet, és akkor egyértelműen elmondta, hogy ad egy cigarettányi időt, hogy azt tegyem, amit akar, vagy simán kirúg. El is hittem, és most is a fülemben csengtek a szavai, de mégsem tudtam rászánni magam, és elhatároztam, bármi történjen is, nem engedelmeskedek.
Letelt a kiszabott idő, és az Úrnőm újra felém nyújtott a tűt.
– Szúrd bele! – parancsolta, most már ellentmondást nem tűrő hangon.
– Nem! – szálltam szembe vele, felkészülve a következményekre.
Vártam, hogy elzavar, felkapja a korbácsot, pálcát, sőt, azt hiszem, titokban ezt reméltem, és erre vágytam, de nem így történt.
Elmosolyodott. És az ágyon lévő tűket nézte.
– Szerinted, hány darab tű van itt?
Nem értettem, miért fontos ez, mint ahogy azt sem, hogy megtorlatlanul hagyja az ellenszegülésem. Teljes zavarban voltam.
– Mit is meséltem, mennyi volt a legtöbb tű egyszerre a mellemben? – hangzott a következő kérdés, és kezdtem rosszat sejteni.
– Ötvennégy, ha jól emlékszem. – válaszoltam értetlenül.
– Számoljuk meg, mennyi is ez! – mondta mosolyogva, és számolni kezdte a tűket
Harmincnégy volt.
– Ezeket most mind a mellembe szúrom, és te végigézed! – közölte elszántan.
– Ne! Nem tudom végignézni!! – kiáltottam fel, megdöbbenve.
– De igen! – mondta, és a melléhez közelítette a tűt.
Semmi kétségem nem volt, hogy meg is teszi, ezért szinte kikaptam a kezéből az apró kis tűt.
Pontosan tudta, hogy ismét legyőzött, egyetlen hangos szó, fenyegetés, vagy fizikai nélkül.
A tű remegett a kezemben, és tudtam, meg kell tennem, amit kíván, bármennyire ellenemre van is.
– Szúrd bele! Csak arra kell figyelned, hogy ne legyen ott látható ér! – mondta bátorítóan.
Remegő kézzel, viszolyogva kerestem a helyet, és bátortalanul szúrtam Úrnőm hatalmas mellébe a pici tűt.
– Látod, ilyen egyszerű! Ügyes voltál! – dicsért meg.
Lassan kezdtem megnyugodni, pedig semmi okom nem volt rá.
Kihúzta a tűt a melléből, és az ágyra mutatott.
– Feküdj fel! – parancsolta.