Surf tábor 1. rész

Gimnáziumba jártam, mikor a bátyám felvételt nyert a Műszaki Egyetemre. Ott szerveztek minden nyáron surf – a Velencei tavon. Egy hét, viszonylag olcsón, egyetemistáknak. Szerencsére nem volt gond, hogy én nem jártam az egyetemre, így mehettem én is.

Eltelt egy – két év és én is egyetem közelbe kerültem. Hogy javítsak az esélyeimen egy tanárhoz jártam csoportos előkészítőre. Ott ismerkedtem meg Katival. Szerencsére az előkészítő helyszíne és a lakásunk Bp. két ellenkező végében volt és Katival viszonylag "közel" laktunk (két szomszédos kerület) egymáshoz, így volt alkalmunk megismerni egymást. Akkor se neki, se nekem nem volt partnerünk, de én úgy tűnt hiába pedálozok, nem jutottam előre. A felkészítő végén cseréltünk telefonszámot, aztán elbúcsúztunk egymástól.

Eljött a nyár és a szokásos "Velencei hét". Még tavasszal megemlítettem Katinak, hogy ha van kedve, látogasson meg egy – két napra. Akkor tetszett neki az ötlet, így két nappal az indulás előtt felhívtam Katit, hogyan döntött. A szerencse kedvezett nekem, igent mondott. A megbeszélt napon a vasútállomáson vártam. Amikor leszállt a vonatról, majd hanyatt estem a meglepetéstől: laza, áttetsző nyári ruha volt rajta, ami a napsütésben egyértelművé tette, hogy alatta csak bugyit hord. Áldottam a szerencsémet, hogy a fürdőgatyámra felkaptam egy rövidnadrágot. Rögtön szorult helyzetben éreztem magam, a szó szoros : – ) értelmében.

Amikor meglátott széles mosoly terült szét helyes arcán, odaszaladt hozzám (ezt több hozzám hasonló nemű társam elismerő pillantással honorált) és a nyakamba ugrott. Azt hiszem senkinek sem kell magyaráznom azt az érzést, amikor egy megfelelően domborodó lány, vékony nyári ruhában az emberhez simul és illatos puszit ad... Életemben először szóhoz sem jutottam, pedig korábban csak dőlt belőlem a szöveg. Úgy látszik a másfél hónap, amíg nem találkoztunk, valamilyen hiányérzetet ébreszthetett benne és a korábbi tartózkodó viselkedést (és öltözködést) teljesen kicserélte. Kézen fogva sétáltunk le a partra. Megmutattam a szobánkat és önzetlenül felajánlottam neki az ágyam. O rám mosolygott és azt mondta:
– Ha rendesen viselkedsz, elférünk rajta ketten is.
– Ha rendesen öltözködnél, én is tudnék "rendesen" gondolkodni – mondtam magamban, de hangosan csak azt válaszoltam, hogy megegyeztünk.