Dick és Dicky

Kibírhatatlanul izgató látvány! Gyönyörű tahiti lányok egész csapata lejt fergeteges hastáncot a kör közepén vérpezsdítő dobszóra. A falu minden tagja itt van az ünnepségen, melyet Hiti – Hiti király rendezett a Bounty hajó kapitánya, mint az angol király küldötte tiszteletére. Őfelsége azért küldte ide a Tahitira William Bligh kapitányt a Bounty hajón, hogy kenyérfa palántákat gyűjtsön, s szállítson Jamaicába. Bligh kapitányt láthatólag nem is érdekli semmi más. Unottan, sőt méla undorral szemléli a csodaszép táncosokat. Mélységesen erkölcstelennek találja a fénylő, sima, és majdnem meztelen női és férfitesteket, amint feszes, fiatal testüket rázva, kifejezik egymás iránti szenvedélyüket. Ha nem lenne súlyos sértés, és nem kockáztatná küldetése sikerét, itthagyná az egészet, és visszamenne az öbölben horgonyzó hajóhoz. Pedig milyen készségesek a lányok! Sorra odalebbennek a kocsányon lógó szemű, kiéhezett angol tengerészekhez, s miután nyakukba virágfüzéreket akasztanak, a tánctérre, vagy egyenest a falu szélén húzódó bokrokhoz vezetik őket.
Csak énvelem nem foglalkozik senki... Igaz, fiatal vagyok még, 17 éves, és bevallom, soha nem érintettem még nőt. Pedig oly erős vágyak gyötörnek állandóan! Úgy vágyom már egy szeretőre! És voltam már szerelmes is! Otthon, a bristoli kikötőben beleszerettem a bordélyház legszebb leányába. Persze sosem volt pénzem, hogy legalább egy órára az enyém lehessen, de állandóan őt lestem, csodáltam, sőt egy kocsmai mulatságban táncoltam is vele, és ő nagyon kedves volt hozzám. Megcirógatta rakoncátlan hajamat, és ilyet súgott nekem:
– Csinos fiú vagy te, Dick! Kedvem lenne megtanítani téged egyre – másra!
Mikor pedig szerelmet vallottam neki, nem nevetett ki, sőt, mivel megszánt, hogy szűz vagyok, be akart csempészni engem kis szobájába, hogy valóra váltsa ígéretét. Torkomban dobogott szívem, ahogy kézenfogva húzott maga után, de féltem is, mert nem tudtam, mit is kell majd tennem, hiába nyugtatgatott szerelmem, hogy majd ő mindent megmutat. Ámde a ház asszonya, a Madám meglátott minket, és rettenetesen rikácsolva elzavart engem azzal, hogy meg ne lásson a környéken sem!

Beteljesületlen szerelem égette sokáig szívemet, majd elkeseredésemben elszegődtem a H. M. S. Bounty – ra hajóinasnak. Ha tudtam volna, hogy Bligh parancsnoksága alatt ez maga a pokol, messze elkerültem volna! Bligh ott gyötörte a legénységet, ahol csak tudta. Még tisztjeit sem kímélte. Pedig milyen rendes fickó például Christian Fletcher, az első tiszt! Igaz, ő is egy gazdag ficsúr, és láttam, amint induláskor egy gyönyörű nő kísérte ki a kikötőbe. Úgy hallottam, minden ujjára jut egy ilyen nő. És mégis rendes velem Fletcher, és megértő. Hogy eltávolítson Bligh útjából, szinte állandóan felküldött a főárboc kosarába, csak jelezzem, ha megpillantom úticélunkat, Tahitit.
Érdekes, most sehol sem látom Fletchert, pedig az előbb még ott ült szemben, nyakában virágfüzér, két oldalán lányok enyelegtek vele, köztük Hiti – Hiti lánya Maimiti az udvarhölgyeivel, s cinkos mosolyt eresztett el felém, valahogy így: Hey Dick, miért búslakodsz ott egyedül?
Csakhogy nagyon félénk vagyok, és a lányok itt is többre értékelik a gátlástalan fickókat, például azt a szemét Smith matrózt, aki odvas fogait meresztve viháncol a lányokkal, és szemérmetlenül fogdossa őket. Nem mintha én nem szívesen tenném ugyanezt, de hát nekem nem jött össze.
Azt hiszem, nem bírom tovább, könnyítenem kell magamon, oly izgatott lettem ettől a rengeteg lánytól, kik oly szépek, kívánatosak. Fergeteges hastáncuk láttán káprázik a szemem, és alig tudom takargatni dákóm meredezését az egyszál vékony tengerésznadrág alatt. Nem mintha a többiek olyan nagyon takargatnák! A bokrokból pedig buja sikkantások és durva röhögés hallatszik. Bennem is tombol a vágy, de szemérmesebb vagyok annál, semhogy mások előtt csináljak ilyesmit.

Ha kint vagyunk a tengeren, fent az árbockosárban csak magam vagyok, Dick. Illetve csak hű barátom van velem, Dicky, az... izé... szóval a fütykösöm.
Esténként gondolataim elkalandoztak elhagyott szerelmem felé. Ilyenkor, mikor a Hold sugarai ferdén érik a Csendes – óceán hullámait, s ezüstösen csillognak a habok, elönt a romantika. Orrom a sós tengeri levegőt szimatolja kitágult cimpákkal. Elképzelem, mi lenne, ha mégis összebújnék Vele, a kikötői szajhával... Hogy átölelem, s ő viszontölel. Kezeim megérintik csinos orcáit. Lesiklanak nyakára, vállaira. Ő is viszontsimogat, megérinti vállaim, nyakam, melleim. Lesiklanak kezei egészen a hasamra. Mivel sajnos egyedül voltam az árbockosárban, éppúgy, mint a nagyvilágban is, magam próbáltam meg, milyen lehet az érintés eme helyeken. Így is csodás. Fantáziámmal megtámogatva olyan izgalomba jövök így is, mintha az Ő kezeit érezném. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy olyan, hiszen soha sem éreztem a valóságban. Az izgalom gyorsan végigfut rajtam, és noha még csak combhajlatomnál tartok, Dicky máris meredezik, pedig még hozzá sem értem a kezemmel. Nem is sietem el a dolgot, hisz oly izgató a simogatás a hasamon, combjaimon. Bárcsak itt lenne Ő, s csókolhatnám ajkait! Ehelyett számat belső könyökhajlatomba tapasztom, és az ottani finom bőrt érintgetve, nyalogatva nyelvem hegyével, azt képzelem, mintha az Ő ajkai csókolnának vissza. Egészen beleszédülök a finom csiklandós érzéstől! Végül nem bírom tovább, és a jobbkezem, az ügyesebb, körülfonja dákómat, mely forrón, lüktetőn simul markomba. Óh, mily kéjes érzés megszorítani, amitől még keményebben meredezik! Hát még, mikor lassú mozdulatokkal végigmasszírozom őt, a tövétől egész a végéig. Előbb lassú, direkt tétova, majd egyenletesebb húzásokkal szoktam kezdeni, majd, mikor felépült az a kéjes érzés, kissé változtatok a ritmuson. Szeretném elképzelni, milyen lenne, ha szerelmem testébe merülhetnék, de nemigen sikerül. De azt hiszem, valahogy egész más lehet, ha a kedvesem forró, nedves puncija körbeveszi Dickyt. Biztosan finomabb, mint a mégoly ügyes kezem fogása rajta. Dehát pont ez az, amire oly hiábavalóan vágyakozom! Ehelyett marad kemény férfiasságom a tenyeremben, mely így is oly izgató, ujjaim körülzárják, s immár két kézzel dolgozom rajta. Egészen lehúzom róla a bőrt, és duzzadt makkom sima bőrét érintgetve, az alatta körbehúzódó árkot simogatva szikrázó érzéseket élek át. A hegyén megjelenő tiszta cseppeket szétdörzsölöm, és egész farkamat sodorgatom tenyereim között, máskor meg lágyan csavargatom a hegyét, mint egy borosüveg dugóját! Szerteáradó gyönyörhullámok öntenek el, ahogy húzásaimat egy ritmusba állítom a gyönyörhullámokéval. Egymást erősítve csapnak mind a mozdulatok, mind pedig a kéj egyre magasabbra! Ilyenkor annyira eszemet vesztem, hogy egyszer megtántorodtam, és majdnem lezuhantam a fedélzet deszkáira. Azóta egyik karomat a kötélzetbe fűzöm, és gondolataimat újra szerelmemre terelve, mozdulataimat többé nem visszafogva, elérek oda, ahonnan már nincs visszaút, majd néhány végső, vad mozdulattal akkorát élvezek a levegőbe, hogy egy csepp se jut belőle le a fedélzetre, mindet elviszi az erős tengeri szél, görcséből felszakadó mély sóhajommal együtt.
Egyszer, mikor éppen ernyedten összeroskadva pihegtem az átélt kéj hatása alatt, meg – megborzongva az átélt gyönyör utórezgéseitől, hirtelen hevesen összerándultam, amint valaki felkiáltott hozzám lentről:
– Hey Dick, are you all right up there?
A lélegzet bennemszorult, nem találtam szavamat, ahogy így rajtakaptak, ámbár lentről nem látni semmit. Azt hiszem, a kéj hatására hangosabb voltam a kelleténél, és lent meghallották.
– I... Well... I don't... I never... YES SIR! – Jött meg végre a szavam, mikor felismertem, hogy Fletcher volt az. Ő volt az ügyeletes tiszt, mindenki más aludt odalent.
– OK, Dick, sose szégyelld! Ne hidd, hogy nekem van jobb ötletem... Remélem jólesett neked. De várj csak, ha majd megérkezünk Tahitire! – szólt fel cinkos hangon.
Hát ilyen rendes fickó ez a Fletcher! Nem szégyenített meg! Tűzbe mennék érte.
Nem bírom tovább, félrevonulok a bozótba. Senki sem törődik velem amint eloldalgok, és keresek egy nyugodt zugot magamnak. Megoldom nadrágom madzagját, és előveszem Dickyt. De alig néz körül a világban, alig kezdek hozzá, kuncogás hallatszik közvetlen közelből. Rémülten rakom el a micsodámat, és tágranyílt szemem a bokrok között két karcsú, izmos, felhúzott, meztelen női combot pillant meg. És a két comb között... jól látok? Fletcher fejét, amelynek tetején szokásos piperkőc frizurája most zilált. A lány, aki nem más, mint Hiti – Hiti lánya, kéjesen borzolgatja azt, miközben barátom lassú, mély mozdulatokkal nyalogatja Maimiti punciját. Visszahúzódnék én, de a homokba gyökereztek lábaim, s csak nyeldeklek sóváran, amint tágranyílt szemmel bámulom a jelenetet. Maimiti észrevesz, és bár nem látszik haragosnak, Fletcher megérzi, valami történt, és mikor szenvedélytől elborult tekintetét felemelve végül felismer engem, feddőleg így szól hozzám: – Dick, az rendben van, hogy barátok vagyunk, de most igazán magunkra hagyhatnál egy kicsit minket! Így is alig tudtam attól a... szóval a kapitány úrtól elszökni, csak hogy... váltsunk pár szót Maimitivel!
Csoda, hogy képes voltam egyáltalán megszólalni, mert közben lenyűgözött Maimiti puncijának látványa, amelyhez hasonlóban sosem volt részem. Sose hittem, hogy ilyen nagy fodros... izé... szirmok legyenek egy nő punciján.
– Öö Ppp.. persze, csak engedélyt akartam kérni távozásra, uram... – nyögöm ki a szánalmas kifogást.
Fletcher erre szó nélkül visszahajolt a lány ölébe, s csak elegáns kézmozdulattal jelezte: az engedély megadva. Maimiti pedig egy utolsó, mosolygós pillantást vetve rám, behunyta szép szemeit, s átadta magát a szakértő nyelv simogatásának.

Sarkon fordultam, s meg sem álltam egy elhagyatott bokorig.
Már éppen sikerült Dickyt újra felélesztgetnem az előbbi ijedelemből, amikor megint visszafojtott kacagást hallok, és ezúttal ímmár űzött vadként körbetekintve a bokrok mögött egy kávébarna, sima női tomport, rajta a tahiti lányok jellegzetes fűszoknyáját látom megvillanni. A lány megláthatott engem, és alighanem azt is, amit pedig nem szoktam mutogatni. Arról nem beszélve, amit éppen csináltam vele... Úgy száz lábbal odébb megállt, visszanézett, és ajkán mosollyal továbbfutott. Egyrészt majd elsüllyedtem a szégyentől, másrészt volt benne valami hívogató. Meghúzva nadrágom madzagját, utánafutottam. Cikcakkban szaladt, izmos vádlija villogott a délutáni fényben, barna talpacskái hófehér korallhomokot vertek föl. A hegyek felé tartott. Én utána. Meg se kottyant neki az emelkedő. Én is mezítláb voltam, mint mindig, de talpaim a fedélzet deszkáihoz szoktak, és a kötélzet megmászásához, nem pedig az itt helyenként éles sziklákhoz. Ő pedig, akár egy zerge, úgy szökellt föl a meredek ösvényen, aminek létezése eddig titok volt előttem. Már magasan járhattunk, de valami űzött, hajtott utána, ő pedig bevárt, mikor lemaradtam, ám utolérni nem hagyta magát. Aztán egyszer valamiben elbotlottam, elvágódtam, és szem elől tévesztettem őt.
Feltápászkodtam, s kissé tétován továbbindultam. Nem tudtam, mi vár rám abban a kis ligetben, ami előttem terült el.

megkínált