Súlytalanság

2129. december

A fotocellás ajtó zajtalanul húzódott el utamból. Rögtön arcomba vágott a fagyos északi szél, amit még a több száz emeletes felhőkarcolók sem tudtak feltartóztatni, hiába volt enyém éppen a Metropolis szívében. A kabátujjamra erősített kijelzőre pillantottam, mínusz húsz fokot mutatott. A számlap melletti gombot kicsit elcsavartam, ruhámba épített hőszabályozó rendszer szinte azonnal melegíteni kezdett.
Kiléptem az utcaszintre. Már egészen elszoktam attól, hogy legalulról szemléljem az ormótlan épület – halmazt. Szívesebben használtam a házak felső szintjeit összekötő csőrendszert, ami innen nézve egy hatalmas világító pókhálót juttatott eszembe. Az elmúlt három évben talán nem is jártam lent a föld közvetlen közelében. Nem tudom mi vitt arra, hogy kilépjek a kényelmes, klimatizált biztonságból, és így tegyem meg utamat szemközti házban lakó barátomhoz. Az épületeken belül minden megvan, amire szüksége lehet az embernek; hipermarketek, üzletek, mozik, éttermek, orvosi rendelők szinte mindegyik emeleten. Minden felhőkarcoló egy külön város, utcákkal, saját iparral, kereskedelemmel, önkormányzati rendszerrel és többszázezer lakossal.
Összerezzentem, amikor mögöttem kattant az elektromos kapu. Körülnéztem, egy lelket sem láttam a félhomályban. A közvilágítás helyett a felhőkarcolók ontották csak fényüket, de mivel a legalsó ablak is vagy ötven méter magasan lehetett, a házak tövében elég félelmetesnek tűnt az esti séta. Nem sokat tűnődtem, inkább elindultam a szemközti épület felé. Legalább két kilométeres utat kellett megtennem, így sietősre fogtam lépteimet. Jó húsz perc gyaloglás után értem a másik torony aljához. A kapunál lehúztam a kesztyűmet, és tenyeremet a jéghideg leolvasóra helyeztem. A fene enné meg, még jó hogy nem fagytam oda – morogtam félhangosan, miközben fázósan zsebre tettem a kezem és vártam, hogy kinyíljon az ajtó. A falon túlról a hidraulika tompa zúgását hallottam, de a kapu zárva maradt. Kezemet újra a fluoreszkáló lapra helyeztem, de ismét nem történt semmi.
– Ne is próbálkozz! – ijedten pördültem meg a női hangra – Régen befagyott. Persze senki sem akarja megjavítani.
A lány egy méterre állt tőlem, nem értettem, hogyan tudott ilyen észrevétlenül a közelembe lopózni.