Az én angyalom

A történetem a címét életem szerelméről kapta, hiszen egy megtestesült angyal.

Egyszer nagyon megbántottam, és ő elhagyott, hónapokig próbáltam kapcsolatba lépni vele, de vagy letagadtatta magát, vagy pedig, nem vette fel a telefont. Végül megvártam a munkahelye előtt, és kértem, beszéljük meg a dolgot, nem tudott mit tenni, így beleegyezett. Beültünk az autójába, sokáig hallgattunk, közben figyeltem. Az arca tűzpiros volt, látszott rajta, ideges. Mély lélegzeteket vett. Vezetés közben hirtelen a mellkasára nézett, majd a szemembe. Valószínűleg észrevette, hogy nézem. Gyönyörű volt. Fehér blúza kiemelte napbarnított bőrét.

Először csak semleges dolgokról beszélgettünk. Akárhogy haragudott rám, mégis nagyon kedves volt. Elmondta, hogy mióta elhagyott, a munkába temetkezett. Mai napig szeret, de bízni már nem tud bennem. A hangja szomorú volt, tekintete magányos.

A fenébe is! De hülye voltam. – Gondoltam. Most már mindent megtennék, csak visszakapjam.

Gyorsan hajtott, majd megállt egy kis háznál, ahova szakításunkkor költözött. Nem akart behívni, távolságtartó volt. Megígértem neki, hogy csak beszélgetünk, TV-t nézünk. Erre ő elmosolyodott. Édes volt, és csodás érzés fogott el.

Amikor újra megszólalt, elszomorított. Mindent megtett, hogy elfelejtsen. Bár azt nem mondta, hogy sikerült – e neki, de nem is akartam tudni. Befejezte beszélgetést, csak hallgatott. Annyit hozzátett, hogy pihenésre és magányra van szüksége. Értettem a célzást, de nem reagáltam. Keresztül mentünk a konyhán.

– Menjünk a nappaliba! – szólt és balra fordult.

Kintről a lámpák fénye átvilágított az ajtó üvegén. Az angyalkám furcsa volt és ideges. A nyitott ajtóban megálltam, a szívem olyan hevesen vert, hogy majd kiugrott.

– Szükségem van egy frissítő zuhanyra – mondta.

Elindult a fürdő felé, és én követtem. Forró vizet engedett, majd megint kiment törölközőért. Én addig gyertyákat kerestem, és amikor megtaláltam, a kád köré raktam, és meggyújtottam őket. A hold bevilágított az ablakon, romantikus látványt nyújtott. A vízbe pici rózsaszirmokat raktam, amikor csodálatom tárgya visszatért, igazán meglepődött. Igaz, semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Mögé léptem, és magam felé fordítottam, hosszan néztünk egymás szemébe, szólni akartam, de nem tudtam mit mondani. Úgy gondoltam, akármit mondok, úgysem hisz már nekem. Végül ő törte meg a csendet: