Tündérország - Szombat

Letelt hát a két hét, rajtam volt a sor, hogy vendégül lássam Tündit. Igen, csak őt egyedül, a másik kettő egyetemi vizsgákra készül lázasan – én is hasonlóképp cselekedtem volna, ha nem akad más, kellemesebb kötelezettségem. Természetesen nem szakadt meg a kapcsolat e két hét alatt: rengeteget leveleztünk, sőt, párszor telefonon is felhívtam, igaz, csak egy gyors köszönés erejéig. Hamar kiderült az is, hogy Tündi egyedül jön – hozzá kell tennem, ennek örültem valahol, mert így egyetlen személyre tudtam koncentrálni energiáimat... és a forgatókönyvet is egyszerűbb volt így megírni.

Az alapötlet csupán annyi volt, hogy mint a macska ebéd előtt az egérrel, én is játszani fogok: megkergetem, felcukkolom, hogy lassan robbanásig feszüljön, és akkor hirtelen lecsapok.

E két hét alatt, míg lázasan készítettem a forgatókönyvet, igyekeztem a lehető legtöbbet megtudni róla. Nagyon rég nem járt már Pesten, ezért – kis unszolás után – beleegyezett, hogy programunkba egy városnézést is beleszőjek. Node nem csigázom tovább olvasóim érdeklődését, derüljön ki inkább menet közben, hogyan is fest e glóriás a való életben!

Szombat délután be is futott a vonat, mindössze pár perc késéssel. Tündit nem volt nehéz megtalálni a tömegben: bájos kis alakja vidáman libegett felém, arcán derűs mosoly tündökölt. Amikor észrevett, kitárt karjaimba ugrott – csomagját pedig lábamra ejtette.

– Sziaaaaa...! – üdvözöltem, miközben karjaimba zártam, az utolsó szótagot a nehéz csomag hatására kicsit megnyújtva.

Kaptam két hatalmas, cuppanós puszit arcomra, s a következő pillanatban már türelmetlenül topogott, hogy induljunk. Felkaptam a bőröndjét, s nyújtottam karom: karoljon belém! Nagy örömömre meg is tette, és elindultunk hozzánk. Le a metróhoz, amin – mint mindig – hatalmas tömeg nyomorgott.. Ennek azonban kivételesen örültem, mert így Tündi hozzám kellett bújjon, és nyakamon érezhettem forró leheletét. Az út hazafelé meglehetősen eseménytelenül telt, ő is nagyon várta már a beígért teát, és a meleg fürdőt.

A kellemesen meleg lakásba érve tüstént elkezdte ledobálni téli ruháit: lerúgta csizmáját – nőies eleganciával és egy macska ügyességével, hogy pont a megfelelő helyre érkezzenek –, kabátját én segítettem le, és akasztottam a fogasra, majd – miközben sálját oldotta le – mutattam merre találja a fürdőszobát.