Az utolsó nyári tábor 1. rész

A tavasz már régen beköszöntött, és rohamosan közeledtünk az érettségihez, ami fiatal életem egyik nagy mérföldköve volt, de más is foglalkoztatott. Ősszel ikertestvéremmel, Willow-val együtt kezdtük meg az első egyetemi évünket, ami szintén hatalmas lépés volt számunkra, és egy nyári hagyomány végét jelentette. Gyerekkorunk óta minden évben táboroztunk júniusban. Eleinte egyszerű táborozókként, az utolsó két évben pedig már felügyelőként, de most ez az időszak lezárul. Csak az utóbbi években kezdtem firtatni szüleimnél, miért küldtek minket minden évben egy hónapra táborba, mire ők egymás szemébe néztek, olyan gőzölgően és giccsesen, hogy az már szinte undorító volt. Az öregek furák. Persze, nem is olyan öregek, de a negyven az már öregnek számít, főleg, hogy én tizennyolc vagyok, ők meg több mint kétszer annyi idősek.
Nagyszerű szülők, valószínűleg azért, mert mindketten rohadt jó fejek. Ha egyikük kicsit maga alatt van, a másik mindig ott van, hogy felvidítsa. Imádják a természetet, de mégsem azok a nyálas faölelgetők. Apám nehézgépkezelő, anyám meg valami kormányhivatalban dolgozik. Nem vagyunk gazdagok, de mindig megvolt mindenünk. Azt tanították nekünk Willow-val, hogy legyünk kedvesek, felelősségteljesek, és dolgozzunk meg azért, amit akarunk.
Ezen a nyáron apámmal építkezésen dolgoztam volna, mert az egyetem nem olcsó, és bár Willow-val kaptunk némi ösztöndíjat, az közel sem fedezte a költségeket. Szüleink még karácsony előtt leültek velünk, és kiszámolták, hogy ha egyetemre akarunk menni, a nyári szünetben melóznunk kell. Egyikünk sem panaszkodott.
Már tavaly is próbáltuk meggyőzni szüleinket, hogy túl öregek vagyunk már a táborhoz, de ragaszkodtak hozzá, így elmentünk. Lehetett volna rosszabb is; nincs olyan ember, akivel szívesebben lennék egy táborban, mint a nővérem. Olyan szinten megértjük egymást, amit a legtöbben sosem fognak érteni. Nem hiszem, hogy ez csak az ikerség miatt van, bár biztos segít. Egyszerűen nagyon bírom a nővéremet. Kedves, megértő, de ha kell, kőkemény harcos. Mindig érti, mit érzek a szavaim mögött, ami néha gondot okozott, amikor először kezdtek érdekelni a csajok, mert ők nem értettek úgy, mint Willow.
Tavaly, mint felügyelők egy kis épületben laktunk, ahol a táborozók aludtak, és a szobánkban két ajtó volt: az egyik a gyerekek emeletes ágyas szobájára nyílt, aminek a másik végén volt a kijáratuk, a másik ajtó pedig a szabadba vezetett, ami nagyon hasznosnak bizonyult, mert így ki tudtunk menni anélkül, hogy zavartuk volna az alvó kölyköket.