Gondos nagyi 3. rész

Szeretettel készítette tálcára a reggelit, ahogy azt azelőtt is, minden egyes reggelen, amióta Gabika náluk töltötte az iskolai vakációt, a Balaton-parti nyaralóban. Egy pár szelet bundáskenyér került a tányérra, fokhagymával, és egy bögre tea, bőségesen ízesítve cukorral és citromlével. Károllyal, ők ketten már fél hétkor túl voltak a nap első étkezésén. A fiú a kisszobában azonban velük ellentétben későn kelő típus volt, neki a pótmama két órával később vitte ágyba a reggelit.

Letti benyitott a kisszobába, ahol a régi dobozos tévé már a délelőtti Kölyökklub műsor rajzfilmjeit sugározta, az ébredező fiúcska előtt.
– Köszönöm, Letti Mami! – mosolygott Gabika. A pótnagyi puszit kérve odahajolt, ő pedig lágyan érintette ajkait a puha arcpárnájához. Az asszony megsimogatta, majd miután ő is csókot nyomott a feje búbjára, az ajtó felé fordult.
– Várj, Mami...! – szólt a fiú kérlelően. Letti hátrafordult, és meglátta a meredező fütyijét, ahogy a sátorként felemelt takaró alatt Gabika mutatta neki. Letti ijedten csukta magukra az ajtót, mielőtt Károly épp arra járkálna.
– Mit művelsz, te kis csibész? – színlelt felháborodást a játékos nagymama, miközben leült a kisunoka mellé az ágy szélére. A hálóinge lenge anyaga alatt kirajzolódtak a telt halmok, amikből valaha még Gabika mostohaanyja szopizott.
– Olyan szép vagy ma reggel... Úgy értem, ma reggel is – bókolt a fiú, elcsábulva tekintve az ötven éves elmúlt nőre, aki valóban korát meghazudtolóan dögös volt.
– Te aztán tudsz bókolni – mosolyodott el pironkodva Letti. – Ha megígéred, hogy nem mondod el az égvilágon senkinek, akkor segítek rajtad – indult el a keze a takaró alá.
– Nem fog eljárni a szám – suttogta izgatottan, miközben látta, hogy mi fog történni, – ahogy arról sem, amit tegnap a teraszon láttam.
– Jó fiú – simította végig Letti a takaró alatt meredező szerszámot. Érintésétől megfeszült a dorong, ami annyira epekedett a kényeztetésért, hogy már meg lehetett sajnálni.

Egyértelmű volt számukra a ki nem mondott paktum. Miután Gabika előző este véletlenül meglátta, ahogy az öregek borozás közben cigarettáznak a teraszon, Letti tudta, hogy csak akkor nem fog a fiú szólni ezügyben a mostohaanyjának, ha megteszi neki azt, amire már napok óta vágyik.

Hanna – Letti lánya – ugyanis mindenképp tudni akar róla, ha az apja esetleg visszaszokna a dohányzásra. Ennek érdekében pedig a nyár végén biztosan előveszi majd Gabikát, hogy látott-e valamit, és a fiúnak nagyon jó oka kell, hogy legyen ahhoz, hogy ne mondjon igazat.

– Tényleg nem csinálod soha magadnak? – kérdezte érdeklődve Letti, finoman húzkodva a bőrt a kiskamasz fütykösén, aki átszellemült arccal, kábán nézett vissza rá.
– Nem... azt akarom Letti Mami, hogy mindig te csináld nekem...!
– Tudod, hogy azt nem lehet, bogaram... másfél hónap, és apukádék megérkeznek a nyaralásból. Nem maradhatsz velem örökre...
– Miért nem? – kapkodta a levegőt Gabika – Lakhatnék nálatok is. Te is el tudnál vinni engem minden nap iskolába.
– És úgy gondolod, hogy majd minden egyes nap én fogom lecsapolni neked a kis farkincádat is, igaz?
– Ha ez így lenne... én lennék a legboldogabb a világon...!
– Azt elhiszem...
– Kérhetek egy puszit? – Letti odahajolt a fiúhoz, aki eleinte csak az arcát nyújtotta felé, de az utolsó pillanatban odafordította a száját. Az ajkaik összeértek, és egyikük sem húzódott el a csók elől. Lágyan puszilgatták egymás száját, fittyet hányva a negyven év korkülönbségre kettőjük között. Eközben Letti keze továbbra is serényen dolgozott a takaró alatt. A fiú forró levegőt lehelt az ajkaira, ahogy a halk sóhajai szaporodni kezdtek. Az asszony csábító tekintettel nézett bele mélyen a fiatal szemekbe, amik vággyal telve néztek vissza rá, miközben a kis fogak már az ajkait harapdálták.
– Aaaah...! – nyögött fel, kényszeredetten visszatartva a hangját, miközben a farka hosszasan pulzálva lőtte tele a takarót Letti Mami kezében. Az asszony még addig cirógatta az érzékeny testrészt, amíg az teljesen el nem ernyedt. Ekkor felemelte róla a magömléstől átázott takarót, és kicserélte egy plédre, amivel betakargatta a fiút, aki a kielégülés mámorában egy perc múlva vissza is aludt.

A kisasztalon hagyta a reggelit, ami bizonyára teljesen el fog hűlni, mire a fiú újra magához tér, hogy elfogyassza. Letti a nedves takarót összehajtva és a hóna alá fogva magára hagyta őt a kisszobában.
– A gyerek takarója? – támadta le a kérdéssel Károly, a fürdőszobába vezető folyosón. Letti összerezzent a váratlan megszólítástól.
– Igen... történt egy kis baleset az éjjel – fújta ki a levegőt, amint rájött, hogy a férje nem sejt semmit, csupán csevegve érdeklődik.
– Hjaaaj... a nedves álom – ábrándozott Károly – bárcsak még egyszer átélhetném magam is ezt az élvezetet... de akkor az nem a takaróba menne! – kacsintott.
– Nem bizony – simította végig az asszony a férje mellkasát. – Örült neki, amikor a férje nagy ritkán ilyesmiről beszélt, de nem áltatta magát. Tudta, hogy ez valószínűleg már soha nem következhet be a férfit illetően.

Szegény Károllyal ellentétben, azonban Gabika nagyon is termékenynek bizonyult az elkövetkező napokban. Amikor felgyülemlett benne a tesztoszteron, csak szólnia kellett a pótmaminak, aki egy félreeső helyen – hogy Károly ne foghasson gyanút, – minden egyes alkalommal gyorsan elintézte a fiút. Legtöbbször a kisszobában került erre sor, de volt, hogy a kamrában, vagy a kerti fészerben bújtak el az öreg elől. Az volt az igazság, hogy Letti valahol ezt az egész kis játékot közben majdnem annyira élvezte, mint a fiú. Még úgy is, hogy az ő vágyai sosem lettek kielégítve ezeknek a rövid kis kalandoknak a során. Mert épp ez volt az az indok, amivel felmenthette magát, a saját szemében: amíg ő nem kap semmit a fiútól, addig tulajdonképp nem is csinál semmi rosszat.

Hanem Letti egy ponton azt vette észre, hogy titkon elkezdte várni az alkalmat, amikor Gabika megkéri őt egy újabb szívességre. Tetszett neki, hogy van egy közös kis titkuk, és ezzel egyre közelebb is kerültek egymáshoz. Csak utólag ne lett volna benne mindig az a kis rossz érzés, az a kis bűntudat, ami a lelkiismeretében motoszkált. Tudta, hogy ez így nem mehet örökké, mert vagy lebuknak, vagy átlépnek egy olyan határon, amin már tényleg nem lenne szabad.

*

Július utolsó hetében Károly egyik reggel megjelent az udvaron, kezében a széles fokú falétrával, ami csak egyet jelenthetett: elkezdődött a szüreti időszak, és az első későnyári gyümölcsfa – az alma – kellően megérett ahhoz, hogy leszedjék.
– Tűzre kéne már vetni azt az öreg lajtorját! – mérgelődött neki Letti – a szú eszi már mióta. Nem félsz, hogy leszakad alattad?
– Dehogy vetem tűzre! – makacsolta meg magát Károly – Ezt itt még a nagyapám készítette, a saját kezével! Ami valaha itt, ebben a kertben termett gyümölcs, egytől egyig erről a létráról lett leszedve.
– Hiszen ez már életveszélyes! – mozgatta meg Letti a billegő fokokat.
– Össze kell kalapálni egy kicsit. Ha májusban még leszedtem vele a cseresznyét, akkor ebben az évben még a körtéig is kibírja. Aztán ígérem, jövőre veszek egy olyan kitolható, modern létrát a barkácsüzletben. Ezt a kicsit itt pedig nyugdíjazom. De akkor sem vetem tűzre! – tette hozzá sértődötten.
– Jó-jó. De miért nem kéred addig kölcsön a szomszéd alu-létráját?
– Mert van nekem létrám, azért.

Lettinek nem sikerült meggyőzni a hajthatatlan férjét, hogy ne álljon már rá arra a régi, korhadt fadarabra. Meg is lett az eredménye. Az egyik, szúrágta foka, ahogy a férje rajta állva szedte az almát, kettétört a súlya alatt. Károly nem bírta megtartani az egyensúlyát, kezében a nagy kosár gyümölccsel, és hirtelen megkapaszkodni sem tudott semmibe, ezért úgy ahogy volt, hanyatt a földre esett, és az almák szanaszét gurultak körülötte.

A városközpontból alig tíz perc alatt kiérkezett a mentő Károlyért. A férfi nem tudott mozdulni sem a földön, ezért hordágyon kellett az autóhoz vinni.
– Velünk jön a kórházba, asszonyom? – kérdezte Lettitől a mentőtiszt.
– Menjenek csak – igyekezte az asszony rendezni a gondolatait – nekem előbb valakire rá kell bíznom a fiút. Megleszel addig, drágám? – nézett a hordágyon fekvő férfira, akit épp akkor toltak be a mentőautó hátuljába – tíz perc, és megyek utánad, kocsival.
– Rendben, édes – mosolygott, nyugalommal az arcán Károly, de azért látszott, hogy közben fájdalmai vannak.

Miután a mentő elviharzott, Letti azonnal kézenfogta Gabikát, és átcsöngetett vele a szomszédhoz. Egy fiatalabb, az ötvenet még biztosan el nem érő, szőkére festett hajú, szépszemű nő nyitott ajtót. Nem csak fiatalabb volt Lettinél, de vékonyabb is.
– Szilvikém, ne haragudj, rád bízhatnám néhány órára Gabikát? Ő a lányom férjének a gyereke, lejött velünk nyárra...
– Hogyne bízhatnád! – mosolygott a fiúra, és a kezét nyújtotta neki – Örvendek, én Szilvi vagyok. Csak nem történt valami, Lettike? – nézett vissza az asszony aggódó arcára.
– Károly alatt eltörött az a régi rozoga létra, és leesett róla. Épp a mentők viszik a kórházba, azonnal utána kell mennem.
– Uramisten, nagyon sajnálom...! De hát miért nem kértetek tőlünk létrát?
– Ahhhh... nem is mondd! – legyintett bosszúsan Violetta, és már sarkon is fordult. Gabika pedig ottmaradt a szemrevaló szomszédasszonnyal, aki első pillantásra megtetszett neki.
– Gyere, kerülj beljebb! – invitálta be kedvesen Szilvi – szereted a palacsintát? Épp azt sütök.

Gabika annak ellenére is elpusztított négy darab kakaós palacsintát, hogy egyszer már reggelizett aznap.
– Nagyon megijedtél? – kérdezte Szilvi, helyet foglalva vele szemben az étkezőasztalnál.
– Hát egy kicsit – vallotta be őszintén a fiú.
– Jaj, te drága – simította végig az arcát – minden rendben lesz, ne félj! Az én férjem egyik télen a terasz jeges lépcsőjén csúszott meg. Combnyaktörése lett. Igaz, két hónapig lábadozott, de azóta kutya baja.
– Ő hol van most?
– Felment a hegyre, permetezni a szőlőt. Ahogy ismerem, ilyenkor a szomszédokkal rájárnak a pincében tavalyi borra, úgyhogy estig biztosan nem fog hazaérni.
– És te hogyhogy nem mentél vele?
– Ah! – legyintett nevetve Szilvi – nincs ott helye ilyenkor az asszonyoknak. Én inkább tevékenykedek itt a ház körül.
– Tudok neked segíteni valamit?
– Milyen tünemény vagy! – csillant fel a nő szeme – Kedves tőled, de nem kell csinálnod semmit. Azt terveztem, hogy kivasalok a nappaliban. Mit szólnál, ha addig néznénk kicsit a tévét együtt?
– Jó ötlet!

Szilvi kézenfogta a fiút, és bekísérte a nappaliba. Odabent a kanapét teljes szélességében elfoglalták a frissen mosott, szárított ruhák, amik vasalásra várnak.
– Jaj, várj csak... ezeket elrakom.
– Hadd segítsek! – kérte még egyszer, udvariasan.
– Na jó, nem bánom. Mit szólnál, ha csinálnánk neked egy kis helyet itt, és adogatnád nekem a ruhákat, miközben én vasalom őket?
– Oké.
– És mondd csak, hány éves vagy? – kezdett el Szilvi csevegni, miközben elkezdte gőzöltetni a szörcsögő hangú vasalót a kezében.
– Tizenkettő.
– A fenébe... – csúszott ki a szőke hajú nő száján.
– Mi a baj?
– Semmi-semmi – pironkodott – csak idősebbnek néztelek.
– És te hány éves vagy? – kérdezte Gabika, miközben kezdésnek egy pici, kis kivágott topot nyújtott át a nőnek. Azt kívánta volna, hogy bárcsak az a ruhanemű lett volna rajta inkább. Jelenleg egy hosszabb, fehér felsőt viselt, amiben a lenge anyag ellenére is kidudorodott valamelyest a cicije. Feszesebbnek és keményebbnek tűntek, mint Letti mellei, de lehet, hogy csak a melltartó miatt tűnt úgy. Biztosan kisebbek is, de cserébe sokkal pajkosabbak.
– Nőtől nem illik ám ilyet kérdezni – nézett csábosan Szilvi, tekintetével ellentmondva a szavainak, – de találgass csak! Mennyinek gondolsz?
– Harmincnak – vágta rá a fiú.
– Hát én mindjárt megzabállak – nevetett fel a szőke nőci. – Sajnos nem talált... annál sokkal idősebb vagyok. Na és mesélj – terelte a témát, – ha már ilyen jól bókolsz... hogy állsz a lányokkal? Van már barátnőd?
– Nincs.
– Hm... nem is volt még?
– Nem, még nem... habár... azért van, aki tetszik.
– Igazán...?
– De sajnos idősebb nálam. Ezért nem működhet.
– Tetszenek az idősebb lányok? – kérdezte Szilvi egy rövid elmélázás után.
– Igen... bár nem tudom, hogy ez mennyire normális.

Ahogy elvett egy férfi inget a ruhakupac tetejéről, azalatt egy falatnyi kis bugyit talált. Alig volt rajta takaró felület, csak egy pici kis háromszög, a többi része vékony pántokból állt, ami bizonyára hátul is eléggé bevághat annak, aki viseli.
– Bugyit is szoktál vasalni? – emelte fel Gabika huncut mosollyal a merész alsóneműt.
– Ez meg hogy került oda!? – kapta ki a kezéből Szilvi, elvörösödött arccal. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a kisfiú milyen szemekkel nézett arra a szexi tangabugyira. – Nem... ezt nem kell kivasalni – dobta a már elkészült ruhákra.
– Biztosan jól áll rajtad... – motyogta Gabika.
– Tessék?? – pattantak fel Szilvi szemei.
– Semmi-semmi...
– Na, és mennyivel idősebb nálad az a lány, aki tetszik? – sandított rá a nő.
– Őőő – nevetett zavarában Gabika – hát... sokkal.
– Komolyan?... nem árulod el?
– Elárulhatom... de csak ha nem mondod el senkinek!
– Nem fogom – ígérte meg Szilvi.
– Mmm... szerintem annyi idős, mint te. De lehet, hogy idősebb is.

Szilvi kezében megállt a vasaló.
– Szóval te ilyen kis kujon lennél, már ilyen fiatalon...? És mondd csak: tud róla az illető, hogy tetszik neked?
– Igen, elmondtam neki.
– Mit szólt hozzá?
– Azt – sóhajtott Gabika, – hogy nem lehet köztünk semmi. A nagy korkülönbség miatt.
– Értem. És elmondod, hogy mi tetszik benne?
– Persze. Ő olyan kedves és gondoskodó. Szép az arca, meg a szeme. De tudod, mi tetszik benne legjobban?
– Nem. Micsoda?
– A cicije.
– Miket nem beszélsz? – nevetett fel zavarában Szilvi. Mindenre számított, csak erre a válaszra nem. Tipikus férfi – gondolta. Csakhogy kicsit fiatal még a csöcsizéshez... vagy épp hogy túl idős. Attól függ, honnan nézzük.  
– Te láttad már a cicijét? – érdeklődött tovább a szomszédasszony, mert kezdte igazán élvezni a beszélgetést a koraérett kisfiúval.
– Nem, sajnos. Csak a ruhájában – füllentett Gabika. Egyrészről nem akarta bajba sodorni Lettit azzal, ha elmondja a közös kis titkukat, még név nélkül sem. Másrészről ez a kis ferdítés is része volt a taktikájának.
– És másnak a cicije is érdekelne, vagy csak az övé? – ment bele a játékba Szilvi.
– Mondjuk a tiéd? – nézett le Gabika jól láthatóan a lágy anyagot feszesen kidomborító halmokra.
– Szemtelen! – rántotta ki látszólag sértődötten a fiú kezéből az utolsó frissen mosott ruhadarabot. Közben a szeme sarkából azt figyelte, hogy melyik ablakon kellene lehúznia a redőnyt, a biztonság kedvéért.
– Szóval ciciket akarsz? – fordult szembe vele Szilvi, egészen közel hajolva az arcához. A fiú két oldalán, a kanapéra támaszkodott a karjaival, mintha el akarta volna zárni a sarokba szorított áldozat menekülési útját. Gabika egy pillanatra megrémült, de gyorsan vette a lapot. – Meg akarod lesni őket? – markolta meg az egyik cicit a lenge felsőn keresztül.
– Igen! Nagyon szeretném – suttogta, szinte lihegve a fiú. Szilvi felegyenesedett, és egy vadítóan egyszerű, keresztbe fogásos technikával egy másodperc alatt lerántotta magáról a felsőjét. Alóla kibuggyantak a színültig tömött melltartó kosarai. A dögönyöznivaló, érett gyümölcsök között feszes vonalú dekoltázs vonala húzódott.
– Azta... – ámuldozott Gabika. A bőszabású, szürke felső alól nem számított ilyen kebelcsodára. Bár könnyen lehet, hogy csak a melltartó kölcsönözte az ikreknek a szép formát, de az összkép kétségkívül vonzó látványt nyújtott.
– Mutasd, mennyire tetszenek! – nyúlt le Szilvi szemérmetlenül a fiú rövidnadrágjára, ahol azonnal kitapogatta a kemény testrészt – Ezt már nevezem! Ennyire tetszik, amit látsz? Jól van, nézzük, milyen férfi van elrejtve benned! Gyere, megfoghatod őket, ha akarod.

Gabika először csak visszafogottan markolászta őket a melltartón keresztül, mígnem felbátorodva belenyomta az orrát a kettő közti vájatba. Az egész arca eltűnt a halmok között.
– Ahh... te kis kéjenc! – simult oda Szilvi teljesen a testéhez, amíg szép lassan feltérdelve a kanapéra végül bele nem ült az ölébe. Így a legbecsesebb részeik épp egymáshoz préselődtek, miközben a mellek épp egymagasságba kerültek Gabika arcával, aki kétoldalról tartva őket, a nyelvével kóstolgatta felül a tejízű, puha bőrt.
– Ugye tetszenek?
– Igen! Igen! Nagyon! – kapkodott levegőért a fiú.
– Azt akarom, hogy mindent láss belőlük – hátrált el a mohó kis nyelvtől, ami fényes nyálfoltot hagyott a domborulatokon. Szilvi végig a fiú szemébe nézve hátranyúlt, majd kikapcsolta a melltartóját, ami megkönnyebbült kötőfékként hullott le róla. Gabika ekkor szemben találta magát két előrenéző, hegyes mellbimbóval, szép, testes bimbóudvarral körülöttük.
– Szopizd a bimbókat! – kérte Szilvi. Nem is kellett többet mondani neki, azonnal rávetette magát az emlőkre. Úgy szívogatta, mintha arra várna, hogy anyatej jön majd belőle. Majd a nyelvével kezdte el kerülgetni a megmerevedett bimbókat. Tapizni is készült volna, de már nem tehette. Szilvi teljesen rájuk nehezedve lefogta mindkét karját. Nem volt menekvés. Gabika innentől kezdve csak nyaktól felfelé mozoghatott.

– Ennyi! – szállt le róla egyszer csak a félmeztelen nő. Három perc telt el, amíg Gabika a mennyországban érezhette magát. Most azonban Szilvi jóvoltából arcon csapta a kiábrándító józanság.
– De kár... pedig olyan jó volt!
– Bizony, jó volt – csatolta vissza Szilvi a melltartót – nagyon fürge nyelved van, tudnám máshol is hasznosítani... de sajnos túl fiatal vagy. Én pedig nem akarok börtönbe kerülni.
– Nem mondom el senkinek! – jött Gabika a szokásos szöveggel, de úgy tűnt, hogy ezúttal kevés lesz ide ennyi.
– Persze, csak majd a haveroknak, hencegésből. Aztán itt fognak tobzódni az ajtóm előtt, hogy ők is kipróbálják, amit te.
– Ígérem, hogy nem...!
– Sajnálom, Gabika – nyúlt Szilvi a ledobott felsőért is.
– Megteszek bármit!

A nő megtorpant az öltözésben.
– Azt mondtad... bármit? – nézett rá szenvedélyesen.
– Igen! Bármit! – nézett rá a fiú, teljesen átadva magát Szilvi akaratának. Megbűvölte őt a vonzereje.
– Feküdj hanyatt! – parancsolt rá a nő, fejével a kanapé vége felé bökve. Gabika úgy tett, ahogy mondta. – Biztos vagy benne, hogy bármire készen állsz?
– Amit csak akarsz, Szilvi!
– Azt akarom, hogy hívj most engem Szilvi néninek!
– Rendben, Szilvi néni!
– És most mutatok neked valamit – mászott négykézláb a kanapén hanyatt fekvő Gabika fölé. Megfogta a kezét, és lágyan a lába közé vezette, hogy a szvetter forrónacin keresztül kitapogathassa a puha kagylót. A fiú szemérmesen kezdte el simogatni. – Ez az... nagyon jól csinálod. Gyere, most érintsd meg bugyin keresztül! – avatta be őt a negyven pluszos nő fokozatosan a női test rejtelmeibe.

Mire eljutottak odáig, hogy a bugyiba is bemerészkedett, addigra Szilvi puncija egészen benedvesedett.
– Milyen forró... és nedves a puncid, Szilvi néni! – suttogta Gabika, megigézetten. Szilvi érzékien letolta magáról a shortot és a bugyit is. A fiú szeme rajta ragadt a csupaszra epilált szeméremdombon. Sokkal jobban tetszett neki, mint Letti Mami mindent kitakaró szőrzete, amit a fürdőszoba kulcslyukán keresztül sikerült nemrég meglesnie. Ezzel szemben Szilvinek még a vályat körvonala is jól látszott a lába között.
– Puszild meg! – közelített a fiú szája felé a csupasz puncival. A parancsszóra Gabika azonnal csücsörített, és hagyta, hogy a meleg husi hozzáérjen. Az illata hasonlított a frissen mosott ruhák illatához, az íze pedig olyan volt, mint a százszorszépek szirmai, amit a kíváncsi fiú nem egyszer megkóstolt már azelőtt.


Az ismerős íz és illat arra késztette, hogy beledugja a nyelvét a testmeleg odúba, majd rögtön mohó nyalakodásba kezdett.
– Csigavér, te kis kandúr! – lassította Szilvi, majd felegyenesedve ráengedte magát Gabika arcára. Az első körben még ficánka nyelv most lassabb és élvezetteljesebb mozgásba kezdett.
– Ez az... a száját is nyalogasd... igen... ott! – instruálta tovább, de néhány perc elteltével a tapasztalatlan fiú jól kiismerte, hogy melyik technika az, amivel a leghangosabb sóhajokat bírja elérni Szilvinél.
– Nyalj, édesem! Nyald ki Szilvi nénit! Ahh...! Ez az... nagyon jól csinálod! – lihegte, miközben csípőjével ringatózva táncolt a nyelvecskén.

*

Estefelé járt már az idő, amikor az Opel Meriva fényszórói lekapcsolódtak az előkertben. Letti a virágmintás, nyári ruhájában szállt ki a sofőrülésről. Fekete haját ezúttal hátul egy csattal összefogva hordta.
– Merre járt ilyen későn, szomszédasszony? – érkezett a kérdés, valahonnan távolabbról. Az asszony felkapta a fejét a hangra. A kerítésen kívülről érkezett, úgy tűnt, hogy a szomszéd Feri is éppen akkor érkezett meg, csak ő gyalog.
– Jaj, Ferikém... ne is kérdezd! A Károly még délelőtt leesett a létráról, és úgy megütötte magát, hogy mentőnek kellett elvinnie. Most jövök tőle, a kórházból.
– Azt a leborult... és hogy van az öreg?
– Nem jól... eltörött a medencecsontja.
– Híííííj... az nem jó... én a combnyakammal annak idején két hónapig feküdtem.
– Hát igen. Most egy hét kórház, aztán nyár végéig fekvés van az én Károlyomnak is.
– Szóljon ám, Lettike, ha tudok valamit segíteni! Lelkileg is akár... – mutatott tütükét a szája felé Feri, kinyújtva a hüvelyk és a kisujját.
– Őszintén szólva Feri, most valóban meginnék valamit, de túlságosan szégyellném egyedül tenni. Örülnék, ha megtisztelnél a társaságoddal.

Feri egy demizson vörösborral érkezett a pincétől. Amihez kettő darab kis talpas poharat kért. Letti azonban még két stampót is elővett mellé az almáriumból, és egy teli csatosüveggel együtt azokat is letette az asztalra.
– Most valami erősebb is fog kelleni!

Letti elmesélte részletesen a történetet a létrával és az eséssel, egészen a röntgenezésig és a diagnózisig. Ezután Feri is beszámolt az ő régi combnyaktöréséről, és a lábadozásáról. Eltelt így egy óra is, és már kilenc felé járt az idő. Letti nem igazán aggódott amiatt, hogy Gabika elvan-e a szomszédban, vagy hogy nem zavarja-e már Szilvikét, de tudta, hogy nem élhet vissza sokáig a szomszédasszony szívességével.
– Átmegyek hozzátok a kölyökért – állt fel Letti az asztaltól. – Meg áthívom Szilvikét is, hogy csatlakozzon hozzánk.
– Elvannak azok! – legyintett Feri. Az asszonynak mostanság amúgy is unokázhatnéka van, csak hát egyelőre nem szül neki egyik gyereke sem. Most legalább kiélheti magát. Na, gyere Lettike, Isten-Isten! – koccantak a poharak. Letti elengedve a dolgot, visszaült a helyére. Tulajdonképp azt sem bánta volna, ha Gabika ma este ott alszik a szomszédban.
– Tudod, mi a baj, Lettike? – kérdezett egyszer csak az egyre mámorosabb tekintetű Feri, akinek aznap már másodszor sikerült becsípnie.
– Nem tudom... mi? – kérdezett vissza az asszony, aki saját magában is érezte már az italt. Önfeledten mosolygott a férfira, mint a tejbetök.
– Az, hogy te még túl fiatal vagy!
– Hogy én? Fiatal? – nevetett a nő.
– Bizony! És túlságosan csinos is ahhoz, hogy ilyen korán apácának állj – kortyolt bele a borba Feri. Lettinek rögtön leesett, hogy mire gondol. Bár nem volt mindenkivel általános téma Károly alkalmatlansága, de azért pletyka szinten valahogy mégis híre ment a dolognak.
– Ezt el kell fogadni – sóhajtott az asszony, és kitöltött maguknak még egy kör pálinkát.
– Csak azt mondom, hogy megérdemelnél egy kis gyengédséget... egy kis férfiúi törődést. Nem is kellene senkinek tudnia róla...
– Magadra célzol, Feri? – nézett rá gyanakvóan Letti.
– Nem feltétlenül... – sütötte le a szemét a férfi, a borospoharat tekergetve – ezt neked kell eldöntened. Most a te örömödről beszélek... persze, ha nem lenne ellenedre...
– Ejnye, te iszákos dumagép! – emelte felé a féldecis poharat. Feri is emelte a sajátját, és összekoccintották. Viszont ahelyett, hogy lehúzták volna a felest, mindketten megálltak egy pillanatra, és egymás szemébe néztek.

Feri közeledett először, és Letti behunyta a szemét. A pálinkagőzös ajkak összeértek, és csókolgatni kezdték egymást. A teli poharakat még mindig a kezükben tartva nyelveztek, áthajolva az asztal fölött. A pálinka itt-ott kifolyt a pohárból a kockás abroszra, de nem törődtek vele, csak csukott szemmel élvezték egymás száját.

– Feri, te kujon...! – szabadult ki a csókból Letti – mégis, mit képzelsz? Nekem férjem van, a te feleséged meg fiatalabb és szebb is, mint én...
– Ugyan már, Lettike! Te legalább ugyanolyan gyönyörű, és csábos nő vagy, mint Szilvike. Tudd meg, hogy odáig vagyok érted!

Letti végignézett Ferin. Pocakos, kopaszodó férfi volt, a vékonydongájú Károlyhoz képest eléggé molett. Ugyanakkor viszont magasabb is volt nála, és szerencsére nem is olyan rossz képű.
– Az én Károlyom sosem bocsátaná meg, ha lenne köztünk valami.
– Nem akarom megbántani sem a férjed, sem téged, Lettike. De egy ilyen szép asszony, mint te, nem heverhet parlagon. Ezt Károlynak is be kellene látnia. – Letti szemébe könnyek gyűltek, e szavak hallatán. Férfi megfogta az arcát, és lágyan magához húzta, Letti pedig újra csókra nyitotta a száját.

Felpattantak a székről, és állva folytatták.
– Gyere, Lettike, vedd le a ruhád! – hámozta le a nőről a virágmintás, kis szoknyás, nyári darabot. Közben ő is letolta a rövidnadrágot, és ledobta magáról a fehér trikót.

Melltartóban simogatta a napbarnított testet. Borozás, pálinkázás ide vagy oda, Feri már az elején tudta, hogy nem lesz gond a teljesítőképességével.
– Ez nekem szól? – kérdezte Letti szemérmesen, kitapogatva a merev kígyót Feri alsónadrágjában.
– Olyan tested van Lettike, hogy azt még egy harmincéves nő is megirigyelné! – bókolt a szomszéd. Az ölelkezésben, simogatásban lekerültek róluk az alsóneműk is, és a kis konyhában állva Feri a kezével lassan bemerészkedett a nő lábai közé. Élénk sóhaj nyugtázta a zöld utat. Letti megkapaszkodott a partnere vállában, és csukott szemmel élvezte a tőle kapott kényeztetést. Odaadó volt. Figyelmes.

Persze Feri is csak férfiból van. Amint elhangzott egy kisebb, orgazmusra emlékeztető nyögés Letti szájából, szinte rögtön támadásba lendült a dárdával. Először csak szemből, óvatosan kitapogatta vele a bejáratot, picit bedugta a hegyét az ajkak közé.
– Gyere, Lettike, fordulj meg! – instruálta őt Feri, már lihegve az izgalomtól. Letti lehajolt előtte, tálcán kínálva fel neki az intim bájait. A mámoros hangulatában már eszébe sem jutott, hogy valami rosszat művelnének, csak epekedve várta, hogy a férfi behatoljon.

Az egyesülés még inkább megrészegítő pillanata után percekig ki sem szálltak egymásból. Letti a konyhapultra támaszkodott, méretes keblei az ütemre bugyogva táncoltak alatta. Feri rájuk markolt, megfosztva őket szabad mozgásuktól csak azért, hogy a gyömöszköléstől még inkább erőre kapjon a farka, és még feszesebb tempóban meg bírja pakolni Lettit, aki közeledni kezdett egy sokkal nagyobb orgazmushoz, mint az előbbi.

Ekkor zaj hallatszott a bejárat felől. Lettit kijózanította a felismerés, hogy elfelejtette bezárni az ajtót. Ebben a pillanatban a gyönyör épülő palotája is romba dőlt. A másodpercek túlságosan felgyorsultak ahhoz, hogy idejük legyen felkapni a ruhájukat. Nem tehettek mást, mint hogy félszegen, anyaszült meztelenül egymás mellett állva várják az elkerülhetetlent. A konyha előtt Szilvi és Gabika egyszerre lefagyott arca jelent meg.
– Feri, te mi a fenét művelsz? – döbbent le a szomszédasszony.
– Letti Mami?!
– Ez... nagyon kínos. Megtennétek, hogy kimentek, amíg felöltözünk? – állt előttük Letti szégyenkezve, mellette a lógó farkú Ferivel. Szilvi drámaian megfordult, magával rántva Gabikát, aki kéjsóvár szemmel, legszívesebben tovább bámulta volna a rajtakapott affért.
– Nekünk annyi, Feri!
– Hát, most már így történt – fogta meg az üveg nyakát sztoikus nyugalommal Feri, hogy még egy kupicával töltsön maguknak.
– Hogy tudsz még ilyenkor is az italra gondolni?
– Van egy olyan érzésem, hogy szükségünk lesz rá – adta át a poharat Lettinek, majd egy elkapkodott koccintás után mindketten leöntötték a torkukon.

Szilvi belépett a konyhába.
– Irány hazafelé! – parancsolt rá a férjére, aki közben visszavette a ruháit. Feri szótlanul kullogott a nő után. Letti és Gabika maradt egyedül a konyhában. Mindketten leültek az asztalhoz.
– Gabika. Amit az előbb láttál...
– Csak azt mondd meg; miért? – kérdezte a fiú, csalódottan. Letti hirtelen válaszolni sem tudott. – Miért vele?
– Ezt hogy érted...?
– Tudom, hogy Károllyal már nem tudsz ilyesmit csinálni. Láttam, ahogy próbálkoztok, de nem igazán megy.
– Nem szabadott volna akkor este belopóznod a hálószobába.
– De ez is csak azért volt, mert annyira szeretlek téged. Hát nem látod...? Itt vagyok én, aki mindennél jobban vágyom rád, te meg inkább a szomszéddal csinálod, titokban. Pedig velem kellene!
– Ezért haragszol most rám?
– Persze hogy ezért! Nekem kellett volna az ő helyében lennem!
– Nem tehetjük meg – hajtotta le szégyenkezve a fejét Letti, – borzasztó bűn lenne, ha megtenném veled. Még úgy is, ha te is akarod.
– Senki sem tudná meg...
– Nem lehet, értsd meg! Ez is nagyon nagy hiba volt, amit az imént tettem...
– Én nem fogom elmondani Károlynak.
– Köszönöm. Az lenne a legrosszabb, ha tőled tudná meg. De a legjobb lenne, ha nem is tudná meg egyáltalán. Egy pillanatnyi megingás volt, nem fordulhat többé elő.

***

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett. Ha van kedved, írd meg hozzászólásban! Véleményt és építő kritikát is szívesen fogadok.