Végjáték

A történetem megértéséhez vissza kell ugranom az időben.

Egy kis faluba érkeztem, második gyereknek. Sokáig nem értettem, hogy a 2 évvel idősebb nővéremnek miért van két anyukája, és miért viszik el kéthetente szombaton, és csak vasárnap hozzák haza, nekem meg csak köszönnek, és egy barackot kapok a fejemre az idegen embertől.
Nos, ezt 6 évesen értettem meg, hogy az ő anyukája nem ugyanaz, mint az enyém, azaz csak féltestvérek vagyunk. Ezután még inkább ragaszkodtam hozzá. Anyukám egyre többet volt távol, és büdösen jött haza, és olyankor kiabált apuval, valami nehezen érthető nyelven. Ma már tudom, hogy részeg volt, és kocsma szagú. Engem Lívi – a nővérem – kezdett nevelgetni az idő előre haladtával. Apa éjt nappallá téve dolgozott és Lívi 14 évesen már mosott ránk, tanult velem, és az ételt melegítette nekünk apuval, mert anyánk, ha haza is jött, legfeljebb kiabált, és után aludt.
Lívi lett a család használható nőtagja. Iskola után szinte csak a házi munkák kötötték le. Én már nagyban csajoztam, ő esténként begubózott fáradtan a szobába. Egy fizuból elég szegényesen éltünk, még 15-17 évesen is együtt fürödtünk, hogy spóroljunk azon is. Engem nem zavart Lívi teste, voltam éppen elég nővel már akkoriban, igaz inkább csak a petting terén. Bár néha, ha összeértek a testrészeink nem igen bírtam a kis bohócommal, és Lívi pironkodva nézte, ahogy növekszik.

Lívi szakközépiskolába járt, általános eladónak tanult. A ballagási banketten, – ahol a mamák, keresztszülők, Lívi anyukája, és mostoha húga voltak jelen, – az anyai mama belé állt Lívibe.

– Te, Kislányom! Mikor mutatod már be a férjjelöltet, és mikor jön a dédunokám?
– Jaj mammaaaaa...
– Ne jajgass, a te korodban már élt a kereszapád!
– Én nem fogok szülni! – Csattant fel Lívi.
– Beteg vagy Lívike? – kérdezte a keresztapja, de érződött, hogy a hangulat kezd rideggé válni.
– Nem!
– Akkor? – Fakadt ki mamája.
– Nem hagynátok békén? – Próbált Lívi véget vetni a beszélgetésnek.
– Nem! – Csattant fel a mamája.
Lívi felugrott, vörösödött a feje, hápogott valamit az orra alatt, majd jó hangosan, tagoltan mondta.

– A  L Á NY O K A T   SZ E R E T E M! – Majd kirohant, és láttam, hogy már sír.
Én reagáltam le legelsőre a dolgot. Utána rohantam a megfagyott levegőjű szobából, ahol érződött, hogy a mama az erőszakosságával sikeresen megölte a bulit. Az udvar legeldugottabb zugában találtam rá, sírt.