Francia 2. rész

Harmincadik érettségi találkozót szerveztek a volt gimnáziumi osztálytársaim, a csajok. Pont a válásomon voltam túl, úgy hogy örömmel mondtam igent.

A nagy napon csilibe vágtam magam. Hát mit ne mondjak én is sokat öregedtem, mégis fiatalosnak mondhattam magam az örökölt genetika miatt.
Az osztályfőnöki óra után a beszélgetést már az étteremben kötetlenül folytattuk. Ott volt Olívia is a francia tanárnőnk. Vékony, hosszú hajú volt, amikor dolgunk volt egymással. Titokban néztem. A hatvan éves kora rajta sem látszott nagyon. Testesebb lett, arca kikerekedett, haját kontyban viselte és szemüveges lett. Egy lecsendesedett hangulatban ültem mellé.
– Szia, Olívia.
Az érettségi banketten tegeződtünk le, minden tanárunkkal.
– Szia, Karcsi. Megemberesedtél, mégis fiatalos maradtál.
– Te sem panaszkodhatsz – néztem végig rajta.
– Még jó, hogy ezt a nézésed senki nem látta. Szó szerint felfaltál a tekinteteddel.
– Hááát, nem változtál sokat...
– Karcsi, neeeee! Mesélj, mi van veled? A sablon szöveg mögött mi lapul?
– Hmmm – gondolkodtam el.
– Mond ki – segített Olívia.
– Hát..., érettségi után apám egyre többet adott át a munkából. Feleséget is tessék-lássék alapon választottam. Idősebbet, neked is köszönhetően. A szex a kezdetekben jó volt. Jött a fiam, akit már én is úgy terhelek, mint apám engem, háttérből figyelem, ha kell, utána nyúlok. A feleségem unalmában és rengeteg szabadidejében persze, hogy félre kefélt. Egy éve untam meg a megcsalásait. Elvált ember vagyok három hónapja.
– A feleséged?
– Csúszik lefelé. Az új pasiját túl issza. Hetven évesnek néz ki, nekem szólnak a rendőrök, hogy a buszmegállóban alszik szétcsúszva. Szerencse, az új lakását felesbe vettem meg a fiamra íratva  a felét, így se eladás, se hitel... egyre kevésbé tudja pumpolni a fiunkat. Még szerencse, hogy húsz éve elköltöztünk a mamámék házába ide piripócsra a szomszéd faluba.
– Akkor azért nem futottunk össze soha a városban.
– Ja, az új telephelyünk, itt az új ipari parkban van. Most mesélj te.
– Karcsi, nekem nem igen van mit. Ugyan ott dolgozom, voltam igazgatóhelyettes, de az nem én voltam, gyorsan le is mondtam. Lányom az én hivatásomat választotta, egy többnyelvű gimnáziumban tanít angolt, spanyolt, néha franciát. Férjnél van a nagyfaluban élnek és talán lassan nagyit csinálnak belőlem. Ennyi.
– Férjed?
Hosszú csend a beszélgetésünkben.
– Ő... ő már csak papíron a férjem.