Francia 1. rész
- ez a történet Kékég és Lolamcko tevékeny segítsége nélkül nem jöhetett lére -
Gimnázium, negyedik félévkor Olívia a francia tanár megbuktatott, össztanári összeesküvésként, hogy ha beadom valahova a jelentkezésem, abból megbukok. Közepes tanuló voltam, de nagyon csajozós és tudták az egyetem első szemeszterét végig dugom, majd kivágnak ezzel rontva a gimnáziumunk hírnevét, statisztikáját. Nem zavart, tudtam apa vállalkozását úgy is én viszem tovább és apunak is csak Marxista egyeteme van.
Olivia biziosztás után a folyosón kapott el.
– Károly! Várj! – fordultam vissza. Olívia a párducmintás ruhájában, csípőjét rázva jött felém. Harminc éves múlt, a suli újságban köszöntötték késő ősszel.
– Igen tanárnő.
– Azt tudod, hogy miért buktattalak meg? Egy gyenge kettest szántam neked, de felsőbb kérésre, hogy ne gondolkozz az egyetemen kellett a buktatás.
Mosolyogtam.
– Tudja tanárnő, engem a felmenőim arra tanítottak, főleg a tatám, hogy a papír az iskolai végzettségről arra se jó, hogy segget töröljek vele, mert kemény. Az élethez, a munkához állás az ami megítéli az ember fiát. – még mondtam azt láttam, Olivia elgondolkodik a hallottakon.
– Ne haragudj rám... – mondta, és ment a tanáriba.
Igazából én nem haragudtam senkire. Éltem a bohém fiatalságom, úgy éreztem, lehet nem is lenne baj megbukni. Az elsősöktől a végzős csajokig minél több láb közé akartam beférkőzni. A csúnyácskák a wc-n, a szertárban, a suli padlásán egy ürítés alkalmáig kellettek. A nívós csajokért küzdeni kellett és azokat a kocsimba, de inkább ágyba vittem.
Apám berágott rám, hogy léhűtő vagyok a tanulásban, de a csapozásban is. Beszélt Olíviával, hogy heti egy alkalommal korrepetáljon, hogy a kettes meglegyen. Olívia szerint meglesz de nem adtam le jelentkezési lapot, apám ragaszkodott hozzá, azt mondta: a pénz beszél kutya ugat. Megzsírozta a kettest. Nehezen teltek azok az egy órák. Másképpen is el tudtam volna baszni azt az időt. Egyik utolsó óránkon a tanárnő gondterhelt volt.
– Mi a baj tanárnő? – kérdeztem.
– Á, ez a tutyimutyi férjem a munkáján kívül semmire nem alkalmas. A hivatalban kijártam, hogy a kúria alagsorába magán gyermekorvosi rendelője legyen. Minden kész, de a csempéket nem képes a Tüzépről elhozni. Fuvaros meg nincs.
– A kocsimmal elhozom. Hol a papír, láthatom? – a tanárnő a táskájába matatott.
Olivia biziosztás után a folyosón kapott el.
– Károly! Várj! – fordultam vissza. Olívia a párducmintás ruhájában, csípőjét rázva jött felém. Harminc éves múlt, a suli újságban köszöntötték késő ősszel.
– Igen tanárnő.
– Azt tudod, hogy miért buktattalak meg? Egy gyenge kettest szántam neked, de felsőbb kérésre, hogy ne gondolkozz az egyetemen kellett a buktatás.
Mosolyogtam.
– Tudja tanárnő, engem a felmenőim arra tanítottak, főleg a tatám, hogy a papír az iskolai végzettségről arra se jó, hogy segget töröljek vele, mert kemény. Az élethez, a munkához állás az ami megítéli az ember fiát. – még mondtam azt láttam, Olivia elgondolkodik a hallottakon.
– Ne haragudj rám... – mondta, és ment a tanáriba.
Igazából én nem haragudtam senkire. Éltem a bohém fiatalságom, úgy éreztem, lehet nem is lenne baj megbukni. Az elsősöktől a végzős csajokig minél több láb közé akartam beférkőzni. A csúnyácskák a wc-n, a szertárban, a suli padlásán egy ürítés alkalmáig kellettek. A nívós csajokért küzdeni kellett és azokat a kocsimba, de inkább ágyba vittem.
Apám berágott rám, hogy léhűtő vagyok a tanulásban, de a csapozásban is. Beszélt Olíviával, hogy heti egy alkalommal korrepetáljon, hogy a kettes meglegyen. Olívia szerint meglesz de nem adtam le jelentkezési lapot, apám ragaszkodott hozzá, azt mondta: a pénz beszél kutya ugat. Megzsírozta a kettest. Nehezen teltek azok az egy órák. Másképpen is el tudtam volna baszni azt az időt. Egyik utolsó óránkon a tanárnő gondterhelt volt.
– Mi a baj tanárnő? – kérdeztem.
– Á, ez a tutyimutyi férjem a munkáján kívül semmire nem alkalmas. A hivatalban kijártam, hogy a kúria alagsorába magán gyermekorvosi rendelője legyen. Minden kész, de a csempéket nem képes a Tüzépről elhozni. Fuvaros meg nincs.
– A kocsimmal elhozom. Hol a papír, láthatom? – a tanárnő a táskájába matatott.
Ez csak a történet kezdete, még 4 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
v
veteran
ma 04:03
#2
Én is szeretem a Francia órákat.
1
T
Törté-Net
ma 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1