Lennél a nővérem?

2006
Mennyei rántottás melegszendvics és gőzölgő earl grey tea illatára ébredt. Odakint még sötét volt, hideg téli hajnal. A rádióból ébresztő gyanánt megszólaltak a Simple Plan slágerének, az I’m Just A Kid keserédesen nosztalgikus gitár riffjei. Valahogy most a pörgős pop-punk dallam nem derítette jó kedvre a lányt, inkább csak letargiába taszította. Már éppen úgy érezte, hogy legszívesebben ki sem kelne az ágyból, ám amikor kinyílt a szobájának az ajtaja, és bekúszott a mennyei reggelinek az illata, meggondolta magát.

– Különleges alkalom van? – nézett Léna ásítás közben az édesapjára, aki egy ínycsiklandóan, minden földi jóval megpakolt tálcával állított be hozzá, hat óra, harmincegy perckor.
– Miért lenne különleges alkalom? – nevetett Krisz, frusztráltan vakarva a tarkóját.
– Nem mintha egy hercegnő lennék – magyarázta Léna, a szemét törölgetve – de nagyon jól esik, hogy minden vasárnap reggel ágyba hozod nekem a reggelit. Viszont ma péntek van, és nincs se születésnapom, se névnapom. Akkor mégis minek köszönhetem ezt a kedvességet?
– Az én szememben akkor is hercegnő vagy. Szeretlek, és ma ilyen jó hangulatban ébredtem. Ez minden.
– Én is szeretlek, Apa. Ki vele, mit akarsz nekem elmondani?
– Oké – ült le Krisztofer az ágy szélére, és átadta a tálcát a lányának. – Úgy tűnik, jobban ismersz engem, mint gondoltam. Szóval, Veronikáról lenne szó.
– Végre bemutatod nekem a barátnődet? – csillant fel Léna szeme.
– Az lenne a terv, igen – sóhajtott a férfi – és ugye azt is említettem már korábban, hogy neki is van egy lánya.
– Igeeeen...?
– És Veronika lánya... nos... ugyanabba a suliba jár, mint te.
– Hogy mi?! – esett le a lány álla. – Kicsoda? Hogy hívják?
– Júlia, és tizenegyedik osztályos.
– Basszus – meredt maga elé Léna.
– Ismered?
– Látásból – ráncolta a szemöldökét a még csak kilencedikbe járó lány. Számukra a felsőbb évfolyam tanulói olyan távolinak tűntek, mintha egy másik bolygón élnének. Egy felnőttel hamarabb tudna beszélgetésbe elegyedni, mint egy tizenegyedikessel. Az ő szemükben a kis gólyák pedig szinte óvodásoknak tűntek.
– Szóval ő is jönne a találkára, és így lennénk, négyesben. Szeretném, ha ti, lányok is megismerkednétek.

Hiába a finom reggeli, Lénának a hírtől görcsbe rándult a gyomra, hogy alig bírt csupán tiszteletből lenyelni néhány falatot. Olyan érzelmi hullámvasút volt neki az a reggel, hogy amikor kiszállt a kocsiból az iskola épülete előtt, majdnem ki is dobta a taccsot. A második szünetre sikerült magát összekaparnia annyira, hogy elhatározta: felmegy a második emeletre, és megnézi Júliát. Nem megy oda hozzá, csak távolról megfigyeli. Csak hogy mégis, mire számítson az első találkozáson.

Júlia karcsú, nyúlánk lány volt. Kecses nyakú, és hegyes állú. Félhosszú, szögegyenes fekete haja mindig az egyik szeme elé lógott. Néhány hajtincse élénk pirosra volt festve. Aznap sötét, hosszú ujjú felsőt, és piros-fekete kockás nadrágot viselt. A csípőig lecsúszott, szegecses övéről fém lánc lógott a combja közepéig, és magasszárú Converse volt a lábán, de gyakran vett fel acélbetétes csizmát is. A szemei vastagon, feketével voltak kihúzva, és a körmein a szintén fekete lakk valahogy mindig félig kopott volt, mintha festés után a hecc kedvéért direkt ledörzsölt volna belőle.

Ez ultragáz lesz – szívta a fogát Léna. A laza punk csaj a hasonszőrű társaival állt a folyosón, a cipőjük talpával a falnak támaszkodva. Méregető szemmel néztek végig mindenkin, aki elhaladt előttük, néhány illetőre még halk megjegyzéseket is tettek, egymáshoz hajolva. Az arcuk flegmán kifejezéstelen, és unott volt, sóhajtoztak, és a szemüket forgatták. Egy ilyen lánnyal miről lehet dumálni? Biztos nem a Totally Spies-ról.

Ahogy vége lett az utolsó órának, Krisz beállított kocsival az iskola elé, hogy felkapja a lányát, majd azzal a lendülettel a bowling terem felé vették az irányt.
– Azt ne mondd, hogy bowlingoznom kell előttük... te jó ég, Apa, nagyon be fogok égni! – pánikolt Léna, meglátva az épületet, ami előtt leparkoltak.
– Ugyan, hercegnőm, nagyon ügyesen gurítasz. A múltkor simán megvertél.
– Oké, de akkor nem volt közönség, és ha jól emlékszem, négy korsó sör hátrányod volt hozzám képest.

A pálya melletti boxban, az asztalnál ülve várták meg az épp időben érkező, női párost. Veronika, a jól szituált, bájos, csinos nő, és lánya, a lázadó anarchista Júlia.
– Szia, én Léna vagyok, a kilenc A-ból. – nyújtott kezet az idősebb lány felé.
– Csá – intett neki érdektelenül a tizenegyedikes, majd továbbállt, és a zenegéphez indult.
Léna még mindig döbbenten kitartott kezét végül Veronika kapta el, hogy mentse a helyzetet.
– Veronika vagyok, nagyon örvendek – rázott kezet a nő, mosolyogva.
– Azt mondtad, kilenc A? Melyik suliba jársz? – érkezett vissza hozzájuk Júlia, miután a zenegépen berakta a Papa Roach szuicid dalszövegű, Last Resort című számát.
– Hát... amelyikbe te is – nevetett kínosan Léna. Nem tetszett neki Júlia zenéje. Túlságosan durva, és erőszakos volt az ő ízléséhez.
– Csúcs – érkezett a cinikus reakció.
– Kicsim, de hiszen mondtam neked, hogy Krisz lánya az iskolatársad, nem emlékszel?
– Ja. Biztos. Tökmindegy.
– Majd összekovácsolódnak – nyugtatta Krisz az arcára kiült aggodalommal, a két lány előtt álló Veronikát. – Gyerünk játszani! – csapta össze a tenyerét a férfi izgatottan.

Léna borzasztóan izgult, remegő kézzel nyúlt a golyóért. A tenyere annyira izzadt, hogy az első lökése rögtön gutter lett, mert túl korán csúsztak ki az ujjai a lyukakból, és a bowling golyó a pálya kétharmadánál lebucskázott a bal szélső csatornába.
– Szép volt – tett Júlia szúrós megjegyzést az ügyetlen gurításra.
– Ejnye, Júlia, viselkedj! – ripakodott rá az édesanyja. – Csak viccel ám – mosolygott enyhítően Léna felé, akinek már remegett a szája.

Júlia köre után hamar kiderült, hogy ő még egyáltalán nem is bowlingozott életében. Ettől Léna nyert magának egy kis önbizalmat. A szőke hajú lánynak, bár sokadik próbálkozásra, de a meccs vége felé sikerült egymás után két tízpontosat gurítania, és már a harmadikhoz készült. A karját lendítve célzott, a legjobb alkalmat keresve a golyó eleresztéséhez.
– Hajrá, Léna! – kiáltott rá hirtelen Júlia, szándékosan a lehető legrosszabb pillanatban. Pont akkor, amikor Léna az utolsót lendítette a karjával. Ahogy a lány ijedtében eleresztette a golyót, az a pályán csúszva félszegen jobbra hordott, és végül csak négy bábut sikerült eltarolnia.
– Ez nagyon nem volt szép tőled, kisasszony! – fordult a lányához Veronika, villámokat szóró szemekkel.
– Most miért? Csak drukkoltam neki, már az is baj? Amúgy is, van még egy lökése.
– Menni fog, hercegnőm! – simogatta meg Krisz a lány szőke haját, aki ettől új erőre kapva visszanyelte a könnyeit, és újra felállt a vonalhoz.
– Koncentrálj, Hercegnő! Most minden ezen a gurításon múlik! – szólt közbe csakazértis oldalról Júlia. Léna a beszólás miatt keletkezett elfojtott dühtől a kelleténél erősebben dobta el a golyót, és az messze repült. Egy nagy dobbanással csapódott le félúton a pálya olajozott felületéhez, és ijesztően lassan csúszott a bábuk felé. Mind a hárman izgulva figyelték a következményeket, egyedül Júlia pörgette unottan a kifogyott limonádés poharában a szívószálat. A bowling golyó egy ideig egészen jó irányba haladt, de túlságosan lassúnak bizonyult. A maradék hat bábuból bár ötöt így is eldöntött, ám az utolsó egy kis megingás után végül mégiscsak állva maradt.
– Szar ügy – nézett fel rezignáltan Júlia a box párnázott üléséről.
– Most lett elegem! – fordult ki a játéktérről Léna, takarva a könnytől áztatott szemeit Júlia elől, majd feldúltan kiviharzott az épületből.

Némán ültek ketten a kocsiban az apjával, hazafelé tartva a kínosan sikeredett randiról. Krisz tudta, hogy neki kell először megszólalnia.
– Ügyesen játszottál, hercegnőm...
– Megkérhetlek, hogy soha többé ne szólíts hercegnőnek mások előtt? – utalt Júlia kifigurázó megjegyzésére, a döntő gurítás előtt.
– Persze, Léna. Sajnálom. Remélem, hogy azért majd megenyhül ez a lány. Nem tudom, miért volt ilyen undok veled... De azért ugye Veronika szimpatikus volt számodra?
– Igen – sóhajtott Léna, durcásan zenét kapcsolva magának az MP3 lejátszón. – Ő igen.

Hasonló feszült csend támadt a másik kocsiban is.
– Elmagyaráznád, mi volt ez az egész? Mi bajod van Lénával? – kérdezte szemrehányóan Veronika a lányát, aki aznap nagyon nagy csalódásban részesítette.
– Nem kötelességem jó pofát vágni. Attól hogy te randizgatsz, nekem még nem kell öribarinak lennem senkivel.
– Én azért mégis megkérnélek, hogy próbáld meg tolerálni Lénát. Értsd meg, hogy nekem fontos ez a kapcsolat Krisztoferrel. A kedvemért legközelebb megpróbálsz kedvesebb lenni?
– Meglátom, mit tehetek – sóhajtott Júlia, majd bedugta az iPod fülhallgatóját.

*

Fél évvel később mind a négyen egy kocsiban utaztak, le a tengerpartra, egy közös nyaralásra. Miután átértek a határon, szembesültek vele, hogy a hazai rádióállomásokat innentől már nem tudják fogni. CD-ket pedig egyedül Léna vitt magával, így a csapat dönthetett, hogy az ő zenéit hallgatják, vagy a horvát sanzonokat. Az egyetlen szám az I just wanna live volt, a Good Charlotte-tól, amire mind a négyen egészen rákattantak.

A közös nyaralás ötlete sajnos nem azért merült fel, mert a két lány időközben annyira megkedvelte volna egymást. Krisz és Veronika több hónap randizás után úgy döntöttek, hogy össze akarnak költözni. Azonban amikor ezt a lányoknak is elmondták, azzal nem arattak osztatlan sikert.
– Azt akarod, hogy egy tanyán éljek, a világ végén!? – kelt ki magából Júlia, amikor az anyja újságolta neki a hírt. A “világvégi tanya” alatt a várostól félreeső kis agglomerációs települést értette, ahol Krisz és Léna lakott, egy családi házban.
– Jobb lenne, ha ők költöznének ide?
– Agyfaszt is kapnék...! Figyelj, miért nem mész te farmerest játszani, én meg maradok egyedül, itt a pecóban. Nem jó ötlet? Mindenki nyer.
– Szó sem lehet róla, hogy tizenhat évesen egyedül lakj! Bár elhiheted, hogy én sem nézem szívesen egész nap a te savanyú képedet – váltott hangot hirtelen Veronika, amitől egy pillanatra még Júlia is vigyázzba vágta magát. – Nem tudom, hogy mi ez a dackorszak nálad az utóbbi időben, de nagyon remélem, hogy hamarosan kinövöd. Nem fogom hagyni, hogy az undorító viselkedéseddel még egy pasit elüldözz mellőlem. Szeretem Kriszt, és neked ezt tudomásul kell venned!
– Krisz meg a lányába szerelmes, nem vetted még észre? Hánynom kell, ha rájuk nézek. Szerintem titokban még dugnak is...
– Ezt azonnal szívd vissza, Júlia! – botránkozott meg Veronika. – Azért, mert a te apád nem volt mintaapa, attól még nem utálhatsz valakit csak azért, mert jóban van az édesapjával.
– Te semmit sem értesz... – szöktek könnyek Júlia szemébe, amint szóba került az apja. Az elfolyó sminkjét takarva elviharzott, és bevágta a szobájának az ajtaját. Fél perccel később hangos, dübörgő zene áradt ki, még a csukott ajtón keresztül is.

Veronika elmondta Krisznek, hogy szerinte Júliának még korai ez a nagy összebútorozás. Amit fel tudott ajánlani, az az volt, hogy halasszák el a költözést másfél évvel, amikor Júlia már egyetemre fog járni, és csak hétvégente megy majd haza a kollégiumból. Krisz ezt az időt egy örökkévalóságnak érezte, amit Veronika teljesen megértett.
– Van egy ötletem – állt elő Krisz. – Menjünk el mi négyen egy közös nyaralásra! Ha egy teljes hét alatt nem talál egymásra a két lány, akkor elfogadom a sorsunkat, és várunk másfél évet a költözéssel. De fogadni mernék rá, hogy egy hét elteltével egészen máshogy fognak ezek ketten hozzáállni a dolgokhoz. Ja, és az egész nyaralást én állom.

Így alakult, hogy útban az Adriára, a két hátsó ablakon kétfelé nézve ült Júlia és Léna a Passat hátsó ülésén, egy sporttáskával egyértelmű határt képezve maguk között. Június közepe volt, épp csak elkezdődött a nyári szünet a suliban.

A strandon tovább feszültek közöttük az ellentétek. Júlia a vékony, kecses testalkatával nem volt szégyenlős bikiniben mutatkozni, míg Léna a teltebb vonalaival inkább az egyberészes fürdőruhájában igyekezett minél inkább láthatatlannak tűnni. Irigykedve nézte Júliát, aki hiába volt sovány, mégsem volt elöl deszka, hátul léc. Formás kis fenekét, és tenyérnyi félgömb cicijeit eddig jól takarták a fekete, punk göncök. Lénának hiába volt háromszor akkora melle, ha azok nem álltak olyan szépen, mint Dundikának az újságokban. Ha választhatott volna, inkább Júlia melleit kérte volna magának, de akkor már az egész testével együtt.

Úgy tűnt, hogy más is felfedezte a lány szexi alkatát. Egy korabeli, szálkás testű, jóképű fiú már az első napon többször is odasandított rá. Ezt bizonyára Júlia is észrevette, bár a piros tincses, fekete hajú, emós lány eleinte nem sok érdeklődést mutatott iránta, viszonzásképp.

A negyedik napon azonban beadta a derekát, és Júlia már szinte folyamatosan azzal a fiúval volt. Együtt úsztak, sétáltak, fagyiztak, le sem szálltak egymásról. Léna egyszer még azt is meglátta véletlenül, hogy a srác Júlia hátát keni be naptejjel, miközben a lány félpucérra volt vetkőzve. Nem leskelődött utánuk, sőt, kifejezetten rosszul érezte magát, amikor véletlen beléjük futott. Eközben Krisz és Veronika is folyamatosan csak egymással voltak elfoglalva, így nem is vették észre ezt a kis l’amourt a két fiatal között. Lénának pedig esze ágában sem volt beszámolni a látottakról. Az kéne még csak, hogy Júliának oka is legyen haragudni rá.

*

A szerpentineken kanyarogva, alagutakon át haladtak, miközben az autó CD lejátszójából a Yellowcard dala szólt, az Ocean Avenue. Krisz jól ismerte a saját lányát, és látta rajta, hogy nem érzi jól magát. Ezért felvetette az ötödik napon, hogy menjenek el közösen kirándulni valamerre. Júlia rögtön ellenkezett, de sajnos nem indokolhatta meg, hogy miért nincs kedve mennie, mert akkor be kellett volna számolnia a fiújáról. Viszont így egész nap még durcásabb volt, mint alapból. Még beszólni sem volt kedve senkinek, csupán a hallgatásával büntetett, és egész nap a fülében volt az iPod mindkét fülhallgatója.

– Amondó vagyok, hogy most mindenkire ráférne egy koktél – fújt egy nagyot Krisz a borzasztó közös kirándulás után, amint visszaérkeztek a szállásra. – Egy óra múlva találkozzunk a partmenti bárban. A kiskorúaknak persze csak alkoholmentes jár.
– De jó. Akkor én ciánt is kérnék bele – forgatta a szemét cinikusan Júlia, majd eltűnt a fürdőszobában.
– Az az igazság, hogy én Júliának néhanapján már megengedem, hogy alkoholt fogyasszon – jegyezte meg óvatosan Veronika.
– És akkor Léna legyen az egyedüli, aki csak üdítőt ihat?
– Egy pohár ital nem fog megártani neki...
– Na jó – sóhajtott Krisz – de tényleg csak egy pohárral engedek meg neki. Nem szeretném, hogy bármelyik lány azt érezze, hogy kivételezünk vele a másikkal szemben.
– Egyetértek – nyalta le a férfi száját Veronika.

A második koktél után Krisz és Veronika már alig bírtak leszállni egymás szájáról, és egyre inkább szobára kívántak menni.
– Ideje hazamenni, nem gondoljátok? – mondta ki Veronika a varázsszót.
– M-hm – puszilgatta őt Krisz, már a nyakán.
– Menjünk! – ásított Léna is.
– Én még maradhatok? – kérdezte váratlanul Júlia. Léna ekkor vette csak észre, hogy tőlük két asztallal odébb nem más ül, mint az a jóképű fiú a strandról, akive Júlia egész nap enyelgett. Ráadásul tök egyedül. Mivel Veronika nem vette észre a kettőjük bimbózó kapcsolatát, így nem is ismerhette fel a srácot sem. Viszont Léna nagyon is felismerte, és biztos volt benne, hogy Júliát várják annál az asztalnál.
– Nem, kicsim – utasította el a kérést Veronika, miközben visszaterelte Krisz csókoló száját, ami már a kulcscsontja alatt járt – Lénának is haza kell jönnie, úgy igazságos, ha te sem maradsz tovább.
– Mi?! – háborodott fel Júlia – de hiszen én két évvel...
– Semmi gond, Veronika – szólt közbe Léna – én amúgy sem szeretnék maradni. Ha csak ezen múlik, akkor hadd maradjon. – Júlia kikerekedett szemekkel nézett rá, majd kérdően az anyjára.
– Jó, nem bánom. De vigyázz magadra, és éjfélre gyere vissza a szállásra!
– Igenis, asszonyom!

Amikor Krisz, Veronika és Léna eltűntek a sétány végén, Júlia rögtön átült a másik asztalhoz, Sebastjan mellé. Így hívták a szlovén fiút. Meleg öleléssel üdvözölte a lányt, aki bár általában nem volt oda az ölelkezésért, most valahogy tőle mégis jól esett neki. A bárteraszon közben a DJ zenét váltott, és felcsendült a könnyed nyáresti flörtök zenéje, a Modjo – Lady. Bár a house műfaj nem tartozott Júlia repertoárjába, most mégis úgy érezte, hogy bejön neki az életérzés.

Nem sokáig időztek. Egyetlen koktélt fogyasztottak, amire Sebastjan hívta meg őt, majd Júlia rögtön jelezte, hogy le akar menni a tengerhez, sétálni a kivilágítatlan parton. A fiúnak nem is kellett több, azonnal fizetett, és kézenfogva rohant a spicces lány után, akire jókedvében szinte rá sem lehetett volna ismerni.

Leültek az apró kavicsos töltésre, és hosszasan egymás szemébe néztek. A nyelvi különbségek miatt nem tudtak túl sok mindenről beszélni, de addigra már nem is volt szükség szavakra. A szlovén fiú lágyan csókra nyitotta a száját, amit a lány lehunyt szemmel fogadott. Sebastjan kezei határozott férfi kezek voltak, amik a felsője alól kilógó derekát simogatták, a rövid miniszoknya felett. Júlia kezei a nyakát fonták körül, miközben mindketten átszellemülve élvezték a mámorító jelent.

– How do they say I like you, in Hungarian? – kérdezte csábító hangon Sebastjan.
– Kedvellek – pirult el Júlia, de szerencsére a sötétben nem látszott rajta – and in Slovenian?  
– Všeč si mi.
– Vsecs szi mi – próbálta utánozni, de nem sikerült neki túl jól. Sebastjan még meg is mosolyogta.
– Kedvellek – mondta a fiú is, meglepően jó kiejtéssel. Júlia nem akart azon gondolkozni, hogy vajon mondhatta-e már ezt másik magyar lánynak is korábban...?

Csókjaik egyre hevesebb lettek. Sebastjan egyik keze elindult lefelé a csípőjén, de Júlia nem állította le. Jól esett neki.

A fenékmarkolászás azonban hamar átváltott ruhán keresztüli pettingbe. A lány még mindig nem ellenkezett, hiszen kellően felhevült odalent, és jól esett neki, amit Sebastjan csinált. Mivel egy kis miniszoknya volt csak rajta, ezért a fiú könnyedén odafért a bugyijához. Amint megérezte rajta a nedvességet, azonnal úgy vette, hogy zöld utat kapott, és váratlanul előhúzta a meredező farkát.

Kicsit hirtelen jött, de mégiscsak nyaralnak – gondolta Júlia – szabad egy kicsit megőrülni. Így a vágy hevében még a ruhájukat sem dobták le, a punk csaj egész egyszerűen félrehúzta a bugyiját, és ráült a kemény farokra. Jobb is volt így, mert Sebastjan gyorstüzelőnek bizonyult, és hamar látszott a fején, hogy élvezni fog. Ekkor Júlia a józan eszére hallgatva leugrott róla, és hagyta, hogy a srác a saját hasára fröcskölje az ondót.

*

Másnap ki sem akart jönni a szobából. Léna szívesen megkérdezte volna tőle, hogy mi bántja a lelkét, de nem voltak még olyan viszonyban, hogy ezt meg merje tenni. Veronika javaslatára azt tették, amit a lány anyjaként legjobbnak vélt. Hagyták Júliát, hadd szomorkodja ki magát, és lementek a strandra fürdeni.

Tizenegy óra körül Léna visszament a szállásra, hogy lehozza magának az MP3 lejátszóját, hogy a parton sütkérezve hallgassa. Ahogy átlibbent a nappalin, a szeme sarkából megpillantotta, hogy van valaki az erkélyen. Nem volt nehéz kitalálnia, ki lehet az. Mivel háttal ült az üvegajtónak, ezért Léna jobban szemügyre vehette. Júlia egy széken foglalt helyet, maga elé húzva a lábait, az iPod bedugva a fülébe, és – Léna felvonta a szemöldökét, amikor meglátta, hogy a csajszi cigarettázik.

Léna próbálta már korábban a cigit, és úgy tűnt, hogy szereti. Nagy ritkán, csak bulikban mert eddig elszívni egy-egy szállal, amikor az alkohol mellé már olyan mindegy az a kis füst. Mivel az apja előtt tikolnia kellett, mert szigorúan veszi az ilyesmit, ezért összesen háromszor volt erre példa. Most azonban, Júliát elnézve támadt egy ötlete.
– Szia! – nyitott ki a lányhoz, a legnagyobb természetességgel.
– Baszki! – esett ki a fülhallgató mindkét füléből, ahogy ijedtében, a székkel kis híján felborulva, egy reflexszerű mozdulattal eldobta a félig leégett cigarettát. – Ja, csak te vagy az...? – nézett flegmán az érkezőre. – Ha ezt el mered mondani apádnak, vagy az anyámnak, kinyírlak.
– Nyugi már – vette lazára a stílust Léna – csak egy szálat akartam kérni tőled.
– Mi? Te cigizel?
– Alkalmanként. Főleg, ha adnak.
– Hát jó. Ha ezzel meg tudom venni a hallgatásodat... – nyújtott át Júlia egy szálat, majd ő is meggyújtott egy újat magának. – Fura, azt hittem, te a jó kislány vagy.
– Nem ismersz – fújta ki a füstöt Léna – pedig sok közös van ám bennünk...
– Mondj kettőt!
– Például titkon én is szeretem a t. A. T. u. -t – nézett le Léna az iPodra, aminek a headsetjéből kihallatszott a Friend or Foe számuk.
– Baszki – halkította le Júlia, feszülten nyomogatva a gombot az eszközén.
– Ez az új albumuk, ugye?
– Akadj le a témáról... – sziszegte a fogai között fenyegetően a punk csaj.
– Figyu... nem tudom, mi nyomja a lelked, de nem is kell elmondanod. Viszont ha van kedved, tarts velem ma este! Szerezzünk egy üveg piát, menjünk ki vele a sötét tengerpartra, és eresszük ki a gőzt! – Júlia úgy nézett a lányra, mint aki nem hisz a fülének.
– Ez komoly? Csak szólok, ha az a terved, hogy bajba sodorj engem, akkor te is bűnrészes leszel, és a te apád sokkal szigorúbb lesz veled, mint az én anyám velem.
– Jaj, ne láss már mindenkiben ellenséget! – csattant fel Léna. – Nem veszed észre, hogy csak barátkozni szeretnék, annak ellenére is, hogy egy hülye picsaként viselkedsz velem?!
– Jól van már, nyugi! És hogy akarsz piát szerezni?
– Az a tervem, hogy hulla részegre itatjuk a szüleinket, majd leütjük őket, és lecsapoljuk az alkohollal telített vérüket.
– Mi?!
– Mi?
– Na jól van – mosolyodott el végre Júlia – ez a második közös bennünk; a dark humor.

Végül humánosabb megoldást választottak, és Léna költőpénzéből vettek egy üveg könnyed, mediterrán bort. Egy járókelőt szólítottak le, aki bement helyettük a boltba megvenni, amit kinéztek. A tengerbe hosszan benyúló beton móló legvégére sétáltak ki, ahol érezhető volt a szél ereje, nem úgy, mint a parton. Felültek a mellvédre, és Júlia felajánlotta Lénának az iPod egyik fülhallgatóját. Így hallgatták a punk csaj kedvenc zenéit.
– Kézdezhetek valamit? – gyújtott rá Júlia, a bor felénél. Léna örült, hogy végre van valami, ami érdekli őt, vele kapcsolatban, már nem is számított, hogy mi az.
– Persze.
– A suliban terjed egy pletyka rólad...
– Igen...?
– Hogy smároltál egy lánnyal.
– Biztosan szeretnéd tudni az igazat?
– Inkább jobb lenne tudni azt, hogy nem igaz.
– Akkor el kell szomorítsalak. – Júlia hallgatott. – Egy házibuliban történt, ahol...
– Leszbikus vagy? – tört fel belőle a kérdés, elejét véve a háttérsztorinak.
– Nem – válaszolt őszintén Léna – még csak biszex sem vagyok. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy az a csók volt eddig a legjobb életemben.
– Hozzám sem vonzódsz, ugye? – érkezett az újabb kérdés, a feloldódott gátlások, és félelmek mögül.
– Mindig is téged tartottalak az egyik legmenőbb csajnak a suliban. Tudod, mi gólyák felnézünk rátok. Ezért egy világ omlott össze bennem, amikor a bowling pályán megaláztál. Nagyon rosszul esett, és akkor rájöttem, hogy egyáltalán nem vagy menő, és nem akarok olyan lenni, mint te.
– Ne haragudj... tényleg bunkó voltam – ismerte be Júlia.
– Te sosem képzelted el, hogy milyen lehet egy lánnyal csókolózni?
– Mi? Dehogyis!
– Nem is próbálnád ki, soha?
– Na mi van, engem is le akarsz smárolni? – kérdezte Júlia gúnyosan, némi undorral az arcán.
– Csak ha te is szeretnéd...

Júlia szeme elkerekedett, és nagyot húzott a borosüvegből. A tengert bámulta. Aztán Lénát. Megint a tengert, majd megint Lénát.
– Senki. Ismétlem, senki nem tudhatja meg!
– Ezt úgy érted, hogy...? – csillant fel Léna szeme.
– Kell egy jó sztori majd az egyetemre. A felsőbbéves pasik elvileg kurvára bírják a leszbi kalandokat.

Egymás felé fordultak, és mindketten tudták, hogy mi fog következni. A közösen hallgatott iPod fülhallgatóiból akkor már a Three Days Grace – I Hate Everything About You szám szólt. Nem volt ott senki rajtuk kívül. A bor már majdnem elfogyott, csak az üveg alján maradt egy kevés. Júlia keze remegett, a törzse mellett lógva. Léna legszívesebben megfogta volna, de félt, hogy azzal megijesztené őt. Így csak várt tovább, vele szemben, miközben az ajkak egyre közeledtek. Júlia behunyta a szemét, de valószínűleg csak azért, mert ki akarta zárni a fejéből, ami történik. Léna is behunyta, de ő pont, hogy a pillanatot kívánta ezzel még jobban átélni. Érezte a saját ajkán a lány bormámoros leheletét. Legszívesebben rávetődött volna a szájára, de vissza kellett fognia magát.

Hozzáért. Az ajkai puhák voltak, és édesek. Kissé hidegek a szél miatt. Egymáshoz préselődtek a két száj érzékeny idegvégződési. Léna megesküdött volna, hogy abban a pillanatban ő egyesével érezte mindegyiket.

Nem merte áttenni a nyelvét, bár a szájrapuszik már kinyíltak köztük annyira, hogy akár át is fért volna, de Léna inkább várt. Magában könyörgött Júliának, hogy tegye meg ő ezt a lépést. El sem hitte, hogy ez történik, de Júlia megfogta közben az arcát. Léna átölelte őt, és ekkor a hőn áhított nyelv megérintette az ő nyelvét. Az a pillanat olyan gyönyörű volt, mint egy beteljesült vágyálom.

Léna is nyelvezett. Úgy tűnt, nem bírnak betelni egymással, és nem is hagyták abba. Kezeik közben felfedező útra indultak. Léna megérintette a fedetlen csípőt, Júlia pedig a nyakát simogatta.
– Olyan hülyék vagyunk – tartott egy szünetet a piros melíros punk csaj, mámoros tekintettel bámulva a szép arcú szőke.
– Akkor őrüljünk is meg! – kapta le újra Léna, de most már sokkal hevesebben. Júlia elkapta a kerek fenekét, és markolászni kezdte, míg a mostohatesója a kis top alatt haladt egyre feljebb a hegyes kis cicik felé.
– Meddig mennél el? – kérdezte egyszer csak Júlia.
– Ameddig csak akarsz!
– Szóval nem bánnád, ha...? – simogatta meg Léna intim tájékát, először csak a shorton keresztül. A lány válaszképp hanyatt dőlt a móló széles beton mellvédjén, és Júlia benyúlt a rövidnacijába. Léna újra megcsókolta, és magához húzta őt. Júlia készségesen mellé feküdt, és a kezével lassan bemerészkedett a bugyi alá.
– Milyen nedves... és tűzforró.
– Csak miattad ilyen – suttogta Léna, majd átkarolta Júlia hosszú, vékony nyakát, és hagyta, hogy a lány a csodás ujjaival elvigye őt a csúcsra. Azon a ponton az ölelő karok magához szorították a lány illatos felsőtestét, és a nyaka tövébe fúródott arc forró párát lehelt rá.
– Szép vagy – mosolygott rá Júlia, végignézve a gyönyört, amit a szőke lány a kezei között élt át. Léna az orgazmusa után még hosszú másodpercekig némán feküdt.
– Te is nagyon szép vagy. Ez pedig csodálatos volt! – tért lassan magához, mialatt Júlia megitta a maradék bort. Neki most még túl korai lett volna, hogy viszonozzák a kedvességet. Mivel a pia is elfogyott, így azt javasolta, hogy térjenek vissza a szállásra.

*

Léna másnap csodálatos hangulatban ébredt, cserébe azonban ezt nem lehetett elmondani Júliáról. Reggelre visszavedlett a flegma, érdektelen énjébe.
– Egy órára lefoglalom a fürdőt, szóval ha kell még onnan valami... akkor már késő – csukta be ellenségesen Léna orra előtt a fürdőszobaajtót.
– Kedves – vonta fel a szemöldökét Léna, nem is értve, hogy mire vélje a dolgot. Mivel eléggé megbántva is érezte magát, úgy gondolta, inkább lemegy a strandra, és kiélvezi a maradék időt a nyaralásból, anélkül hogy Júliára, vagy az előző este történtekre gondolna. Elvégre másnap reggel már indulnak haza.

Délután azonban mégiscsak leheveredett a magában napozó lány mellé. Hiába próbálta egész nap mellőzni őt a gondolataiból, azok valahogy mégiscsak vissza-visszatértek rá.
– Kopj le! – förmedt rá, mielőtt megszólalhatott volna.
– Ne csináld már, Júlia – erősködött – nem jelentett semmit neked a tegnap este?
– Na idefigyelj! – ült fel a morcos lány, a napszemüvegét feltolva a homlokára. – Ami tegnap este a mólón történt, az csak a pia miatt volt. Nem akarok többet beszélni róla.
– De hiszen alig fél üveg bort ittál, ne mondd, hogy...
– Rám így hat, és kész – vágott a szavába. – Nem tartozom neked magyarázattal. Hiba volt, amit tettünk, felejtsük el!
– Könnyű neked elfelejteni! – pattant fel Léna, könnybe lábadt szemekkel. Remegett a szája, úgy hagyta ott a lányt a parton.

Legközelebb csak este, a szobájukban találkoztak. Ahhoz képest, hogy első nap Júlia mennyire kiakadt a közös hálószoba láttán, a vége felé mind a ketten egészen hozzászoktak. A legutolsó estére azonban újra nagyon furcsa lesz ez az összezártság, köszönhetően az egész napos feszültségnek kettejük között.
– Apuék leléptek, miénk a kéró – nyitott be Léna az ágyon hasaló Júliához, aki a Bravo tinimagazin egyik számát lapozgatta, miközben a szálláshoz tartozó music centeren Léna egyik CD-jéről szóltak a Going Under melankólikus dallamai, Amy Lee, az Evanescence frontemberének csodálatos énekhangjával.
– Zsír. Akkor mehetsz ki a nappaliba!
– Ebből elég! – fogyott el Léna türelme, és lehuppant a saját ágyára, a lánnyal szemben – Nagyon bántó, ahogy viselkedsz velem, szeretném megtudni, hogy miért. Kérlek, magyarázd el, hogy mit ártottam neked!
– Nincs mit magyarázni, nekünk semmi közünk egymáshoz. A szüleink járnak. Ennyi. Majd elmúlik...
– Nem lehetsz ilyen szívtelen! – folyt le a könnycsepp Léna arcán. – Az egy dolog, ha nem bírsz engem, de az, hogy a tegnap este történtek után még ridegebb vagy velem, mint azelőtt, olyan érzés számomra, mintha megerőszakoltál volna ott a mólón.
– Fogalmad sincs a nemi erőszakról! – ült fel az ágyon Júlia, szikrákat szóró tekintetét belefúrva Léna könnyes szemeibe. Léna megrémült, és hosszú másodpercekig meg sem bírt szólalni. Végül összeszedte minden bátorságát, és rákérdezett:
– Júlia... mondd... bántottak téged?
– Semmi közöd hozzá!
– Szeretném, ha elmondanád. Én tegnap este rád bíztam magam, szeretném, ha te is megbíznál bennem. Beszéljük meg...!
– Az édesapád... nagyon szeret téged, tudod? – enyhült meg hirtelen Júlia hangja.
– Igen, tudom. Sajnálom, ha neked nem alakultak jól a dolgok az apukáddal...
– Elbaszott egy fasz, az biztos...

Léna csendben figyelt. Nem kérdezett közbe, és Júlia ettől azt érezte, hogy ha már belekezdett, végig kell mondania.
– Jól figyelj...! Amit most hallani fogsz, az nem hagyhatja el ezt a szobát. Megértetted?
– Nem mondom el senkinek. Ígérem.
– Oké. Szóval... – sóhajtott – apám egyik éjjel a haverjaitól jött haza részegen. Bejött hozzám jó éjt puszit adni, pedig már hajnali három is elmúlt. Csak sajnos nem állt meg egy puszinál – feszült csend követte a szavait. – Fiatalabb voltam, mint te most. Még általánosba jártam. Reggel, amikor felébredtem, először azt hittem, hogy csak egy szörnyű rémálom volt az egész. Aztán odanyúltam a hasamhoz, ami ragadt az ő nedvétől. A lepedő pedig tiszta vér volt alattam.
– Úristen...
– Ja. Én hülye, pedig először még titkolni is akartam. Azt mondtam anyámnak a foltra, hogy én csináltam magamnak, véletlenül. Azt hittem, ez nem fordul majd elő többet. Hát, kurva nagyot tévedtem.
– Ezért vált el tőle az édesanyád?
– Végül is igen. Az a balfasz hál’ Istennek lebukott. Engem végig azzal etetett, hogy csak azért teszi ezt, mert nagyon szeret. Azt mondta, hogy anya sosem tudhatja meg, mert akkor nem láthatom őt többé. Így nem is mondtam el senkinek. Utólag láttam csak be, hogy milyen kicseszett naiv voltam...
– Basszák meg a férfiak! – törtek fel a szavak Júliából, amikor azt érezte, hogy az ő szemébe is könnyek gyűlnének. – Ez a fasz Sebastjan is... csak egy alkalomra kellettem neki, azóta rám se hederít – terelte el a témát.
– Az a fiú a strandról?
– Igen, ő.
– Szexeltetek?
– Nem mindegy...?! Kit érdekel? Megint naiv voltam. Csak egy pillanatra vesztettem el az önuralmamat, és rögtön ki is használtak. Lehet, hogy tényleg jobb lenne, ha a lányokat szeretném...
– Vigyázz, mit kívánsz!
– Olyan hülye vagy...!
– Csókolj meg!

Júlia megrökönyödött. Látszott rajta, hogy komolyan elgondolkodik. A lejátszóban közben váltott a szám, és a Massive Attack száma, a Teardrop szólalt meg a válogatáslemezről. Hosszan egymás szemébe néztek. Léna fejében megfordult, hogy azonnal lekapja őt, de ezúttal is türelemre intette magát.
– Nekem ahhoz kell valami pia is – indult el a nappali felé – asszem, anyáék hagytak itt valami likőrt – de Léna elkapta a kezét.
– Próbáljuk meg anélkül! Úgy nem éreznénk utána bűntudatot. Ígérem, ha nem működik, soha többet nem hozom fel ezt a témát.

Júlia megállt, és mozdulatlanul figyelte őt. Léna nem tudta volna megmondani, hogy mi volt az pontosan, de úgy érezte, hogy megkapta a jelet, ezért mélyen a lány szemébe nézett, majd halált megvető bátorsággal szájon csókolta őt. Újra. Ezúttal józanul.

Csukott szemmel puszilgatták egymás száját, amíg Júlia nyelve egyszer csak átért, sokkal hamarabb, mint legutóbb, a mólón. Érzékien csókolt. Sokkal érzékibben.

Ledőltek az ágyra, és úgy folytatták. Léna került alulra. Érezte, ahogy a vággyal együtt elönti őt a nedvesség is. Júlia keze kissé remegve, de beletúrt a lány hajába. Közben testük teljes hosszában egymásnak simult. Érezte, ahogy lelapítja Léna dús kebleit, és az ágyékával érezte az ő ágyékát. Furcsa volt belegondolni, hogy ott is egy punci van, akárcsak a saját  bugyija mögött. Ha sejtette volna, hogy az a punci hogy kívánja őt...

Léna keze elindult hátrafelé, és Júlia formás fenekét megragadva egyre inkább szorította őt magához, sutba dobva minden gátlást, ami addig még valamelyest megfékezte abban, hogy szabadon eressze az érzelmeit. Most az igazi Léna támadásba lendült. El sem hitte, hogy tényleg ez történik, de Júlia konkrétan elkezdett rajta úgy mozogni, mint egy férfi, aki behatolni készül.

Ezen felbátorodva óvatosan elkezdte lehúzni a testén vonagló lány fekete kis topját. Alatta a maroknyi kis mellek egy szexi fekete, csipkés kosarú melltartót töltöttek meg színültig. Léna érzékien végigsimította őket. Cserébe a feszes kis félgömbök egyre inkább közeledtek az arcához, és ő hálásan közéjük fúrta az orrát. Júlia felnevetett.
– Nem baj, ha ezt csinálom? – állt meg aggódva Léna.
– Dehogy! Imádom. Akarod látni őket?
– Nagyon szeretném! – hangzott a válasz, és Júlia felegyenesedve hátranyúlt a csathoz. Közben Léna is ledobta magáról a felsőt. – Gyönyörű cicid van!
– Tényleg így gondolod? A tiéd sokkal nagyobb...
– A nagyobb meg a szebb nem ugyanaz – nézett félre szemérmesen Léna, de egy újabb csókkal azonnal kárpótolták. Júlia ekkor határozottan lefogta a lány kezeit a feje fölött, és úgy nyelvezett vele tovább. Ettől Léna még jobban beindult.
– Vetkőzzünk meztelenre! – dobta fel az ötletet a már így is félpucér lány. Léna akkor már annyira fel volt tüzelve, hogy szó nélkül kibújt mindenéből. Bár minden más esetben szégyellte volna a testét, most eszébe sem jutott. A szemét pedig továbbra sem bírta levenni Júlia tökéletes arányú mellbimbójáról.
– Te borotválod a puncit? – kerekedett el Júlia szeme, amint meglátta Léna szőrtelen intim hajlatát. Lenézett a sajátjára, amin épp csak a bikinivonal volt visszanyesve.
– Igazából gyantázom. Bár rajtad kívül még nem sokan látták...
– Akkor ezt megtiszteltetésnek veszem – mosolyodott el Júlia.

Meztelenül feküdtek vissza az ágyra, és heves csókolózás közben birkóztak. Hol Júlia került felülre, hol Léna. Mindketten egyre erősebben érezték a bizsergést, és ösztönösen igyekeztek úgy mozogni, hogy úgy érjenek egymáshoz a szeméremtájékkal, hogy az a lehető legtöbb ingert váltsa ki. Bár a szájjal történő csókokról le kellett mondaniuk, végül nem kellett túl sok idő ahhoz, hogy megtalálják a tökéletes pózt. Úgy feküdtek, hogy a felső helyett az alsó ajkukkal csókolóztak.
– Úristen de jó! – kiáltott fel elvékonyodó hangon Júlia, miközben Léna csak halkan nyögdécselt. Érezte, hogy ő már sokkal közelebb jár a csúcsponthoz.

Összegabalyodva kényeztették egymást és saját magukat egyszerre. Az érzés, ami átjárta őket, leírhatatlan volt. Júlia sem férfival, sem egyedül még soha nem élt át olyasmit, amit a perverz kis mostoha tesójával élt át akkor. Eszméletlen spirálja volt az oda-vissza adok-kapoknak, ami egy öngerjesztő folyamatként olyan magasra dobta fel őt, ahol még sohasem járt.
– Mmmmmmm... AAAAAAHHH!! – távoztak a fékezhetetlen hangok Júlia torkán keresztül, amit meghallva Léna abban a pillanatban kísérte őt. Neki ekkor már nem is kellett mást tennie, mint kiengedni azt, amit már percek óta keservesen visszatartott.

*

Hazafelé úton az autórádióból az Unwritten című szám következett, Natasha Bedingfield előadásában. Ugyanaz a szám, mint amit egy nappal korábban is közösen hallgattak a szálláson, a szupertitkos kis kalandjuk alatt.
– A következő számot Lénának küldi a barátnője, azzal az üzenettel, hogy reméli, még nagyon sok közös élményben lesz részük együtt – olvasta be a rádióból Garami Gábor, a műsorvezető. Veronika felkapta a fejét a név hallatán.
– Csak nem neked küldte az egyik kis barátnőd otthonról? – kérdezte a hátul ülő lánytól, a belső visszapillantón keresztül nézve rá.
– Lehet – mosolygott, amint találkozott a nővel a tekintetük. Neki is nagyot dobbant a szíve a saját nevét hallva a rádióból – habár nem biztos... Más Léna is van a világon, akinek küldhették, elvégre nem is tudjuk, ki a feladó – fordult Júlia felé, aki mosolyogva kacsintott egyet. Léna nem kételkedett tovább, hogy neki szól-e a szám.

Ugyanis az történt, hogy amint átértek a határon, és megálltak az első benzinkúton, Júlia első dolga volt, hogy észrevétlenül félrevonult a mobiltelefonjával, és tárcsázta a kívánságműsor számát. Meg akarta lepni valahogy Lénát, hálából mindazért, amit vele kettesben átélhetett előző nap a szálláson. Nem is volt kérdés, hogy melyik zenére essen a választása. A közös számukat kérte.

*

– Ismerem ezt a számot! – szólalt meg Léna, miután a kábán elterült Júlia megengedte neki, hogy a saját zenéi után hallgassanak könnyedebb zenéket is a rádióból.
– Ja, ez jó – hunyta le a szemét a fekete hajú punk lány, átadva magát az érzésnek – amúgy soha nem hallgatnék ilyet, de veled valahogy most olyan más minden...
Miközben Ms. Bedingfield énekelt, a két lány egyre közelebb húzódott egymáshoz. Léna a karjával átkulcsolta Júlia derekát, aki ezalatt feljebb, a lapockájánál ölelte át.
– El sem tudom mondani, milyen gyönyörű volt ez az előbbi – fakadt ki Lénából, a fél perccel azelőtti, közös orgazmusukra utalva.
– Tudtam én, hogy leszbi vagy...
– Na menj már... – csapta vállon játékból Júliát, akire ezúttal sem lehetett ráismerni, ahogy Lénával együtt nevetett – ha én leszbi vagyok, akkor te is az vagy!
– Figyelj Léna, mondanom kell neked valamit... Azt hiszem félreismertelek. Illetve nem is téged, hanem asszem inkább saját magamat. Igazából bírlak téged. Őszintén.
– Én is bírlak téged.
– Ha még mindig állna az összeköltözés az ősök között... mit gondolsz? Megpróbálnánk? – Léna elmosolyodott, és csak visszakérdezett:
– Júlia... lennél a nővérem?

***

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett. Ha van kedved, írd meg hozzászólásban! Véleményt és építő kritikát is szívesen fogadok.