Boldogulás 1-2. rész

1. rész
Férjem Pisti, otthon vezeti a vállalkozását. Itthon van az irodája természetesen a villany, gáz elszeparálva a lakástól, de az irodát csupán egy közlekedő folyosó választja el.
Egyik reggel ő már dolgozik én meg éppen a reggelijén szorgoskodok a konyhában. A közlekedőben már jönnek mennek az alkalmazottak egyik helyesebb pasi, mint a másik. Sajnos mindegyiknek van már párja, de ez a sajnos nem azért, mert rosszat akarnék nekik, inkább csak irigykedek a nejükre. Ugyan melyik nőnek ne jutna ilyesmi az eszébe a pólójukból kivillanó izmos testek látványa során?
Elmélázva veszem a kezembe a serpenyőt és éppen azon gondolkodok, hány tojást szeretne ma reggeli a drága férjem. Mert néha hárommal szereti csupán, de akkor több sonkát kér bele, viszont van amikor az arányokat másképp tolerálja. Nekem most két tojás is elég lenne – jut eme pajzán gondolat az eszembe. Lehajolok a konyhaszekrény előtt, mert a tojáshoz étolaj is kell, azt meg senki sem tartja a legfelső polcon.   Mikor hátulról egy kezet érzek a popsimon. Nem fordulhatok azonnal hátra, hogy rendreutasítsam a szemtelen frátert, mert akkor beverném a fejem. Mire már hátranézhetnék már el is megy tőle a kedvem. Talán a kedvesem akar megtréfálni, bár ő nem szokta mindenki előtt ezt tenni velem, de ki tudhatja mi jár egy férfi eszében?
Megállok a mozdulat közben és élvezem az érintését, a simogatását. Bárki is ő jól csinálja.
Pár perc múlva a férjem kiszól a dolgozószobából: – Drágám, ráérsz?
– Csak a reggelit készítem édesem, de ha nagyon fontos, akkor természetesen!   – kiáltok vissza.
– Nem sürgős, de ha végeztél, majd gyere be légy szíves pár percre Évikém. Szeretnék egy levelet diktálni.
– Rendben! – szedem össze a hangom, hogy némiképpen normálisnak tűnjön, ne túlságosan lihegősre, nyögdécselősre.
Férjem ugyanis spórol, én vagyok a titkárnője. Ez nekem is megfelel, mert munka nélkül se maradok, ráadásul biztosan nem fog megcsalni a titkárnőjével. Viszont ekkor már biztos lehetek abban, hogy nem ő simogatta a popsim és nem ő ujjazta előbb a puncim. Időközben felegyenesedek, mert ha nem ő akkor nem kéne hagynom és ezzel a szándékkal hátrafordulnék, hogy most már tényleg rászóljak a szemtelenre, de ekkor meglepő dolog történik.