David és Daniel 19. rész - A bál után

Ha azon a ködös helyen találod magad, ahol az álmok és a valóság akvarellként keveredik össze, akkor bizonyosan éppen reggel ébredsz fel és több szívdobbanásnyi idődbe telik mire rájössz, hogy az álom véget ért, és a való élet folytatódik. Szeretnél ebben a bizonytalanságban maradni, ameddig csak tudsz, mert az álmodban mindent úgy alakíthatsz, ahogy az ébrenléted során soha sem tudsz. Aztán ahogy a köd eloszlik, vele tűnnek az emlékek, az álomvilág is, mint ahogy egy vékony olajfolt eloszlik a víz tetején. Van egy kis hiányérzeted, egy kis jóindulatú szomorúságod, amely vagy megmarad, vagy egy szempillantás alatt a semmivé foszlik, és csak egy halvány emlékfoszlányt hagy maga után.
Amikor a szemem hozzászokott a félhomályhoz, láttam, hogy a felkelő nap sugarai kékre és halványsárgára festették a függönyöket, amelyek a napfelkelte fényének nagy részét eltakarták. Eleinte fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Arra számítottam, hogy azonnal eluralkodik a pánik rajtam, hogy a szívem felgyorsul, és az állati ösztöneim átveszik az irányítást az izmaim felett. De nem történt semmi.
Daniel izmos karja átölelt és mélyen magába húzott. Éreztem a jelenlétét, és éreztem meleg bőrét az enyémen, éreztem illatát. És ez elég volt ahhoz, hogy pánikrohamom elmaradjon. Éreztem, ahogy puha mellkasszőrzete csiklandozza a hátam, csípőjét a fenekembe nyomta, és minden lélegzetvételnél lágyan meglökött, ahogy mellkasa megemelkedett és hozzámfeszült. A combjai a lábamon keresztül-kasul tekergettek, úgyhogy ha akartam volna, sem tudtam volna elszökni öleléséből.
A félhomályban ki tudtam venni a fekete-fehér, piros és kék díszes ruháinkból álló ruhakupacot, amely gondtalanul a sarokban hevertek. Hébe-hóba élénkvörös és kék szatén csillant meg, amikor egy fénysugár a sötétítő mellett behatolt a szobába és hosszan elnyúlva megvilágította a ruhahalmot. Fényes bálicipőm, és a még mindig tökéletes masniba kötött cipőfűzőm jelzőfényként ragyogott. Daniel szobája megszilárdult a szememben, az ismerős látvány és illatok kirakós darabjaként a helyükre kerültek, miközben a köd feloszlott.
Mindezt fokozta Daniel érintése, közelsége, illata, aki szorosan a testéhez ölelt, nem hagyott helyet közöttünk. Kicsinek éreztem magam mellette, bár centikkel magasabb voltam, de valahogy védett és védelmezett. Sokszor aludtunk már egymás mellett, de ez volt az első alkalom, amikor eszembe jutott, hogy éreztem a kapcsolatot. Nem csak én, hanem biztosan ő is.