David és Daniel 18. rész - A Szalagavató Bál

Ha azt mondanám, hogy anyám megdöbbent, amikor azt mondtam neki, hogy szmokingot kell bérelnem a bálra, az az évszázad legnagyobb alábecsülése lenne. Minden tőle telhetőt megtett, hogy úrrá legyen a szédületes jókedvén, de úgy ugrált a kölcsönzőben, mint egy tébolyult kolibri. Nem voltam olyan mentális állapotban, hogy megpróbáljam kiemelni a fejét a felhők közül, ezért hagytam, hogy megélje a pillanatot. Játszottam a néma próbababát, ahogy öltöztetett, miközben alig bírta visszatartani a könnyeit. Valójában aranyos volt.
Végül egy klasszikus, vékony szabású fekete szmokingot választottunk (és ez alatt azt értem, hogy anyám ERŐSEN javasolta, hogy azt válasszam), fehér inggel, sallangok nélkül, valamint királykék selyemmellénnyel és csokornyakkendővel. A kölcsönzött cipők csillogtak a fényben, a műzafír mandzsettagombok és szegecsek pedig csillogtak a csuklómon és a mellkasomon.
Be kellett vallanom, úgy éreztem jól áll rajtam, sőt valójában először vonzónak éreztem magam Daniel segítsége nélkül is. Vele mindig különlegesnek és értékesnek éreztem magam. De egyedül a szobámban, ez ritkán volt így. A kék szín jól működött az arcszínemmel, és az amúgy is kék szememet még mélyebb kékké tette, így az tökéletesen passzolt a mellény sötét árnyalatához. Feltűnő kombináció volt a szőke hajammal, ami hagytam, hogy csak a szemembe hulljon.
Ha azt gondolod, hogy anyám számára a szmoking megszerzése örömteli feladat volt nem tévedsz. De képzelheted, hogy a bál estéje már túl soknak bizonyult számára. Legalább 200 képet készített rólam, ahogy követett a lépcsőn a nappaliba. Valami hírességnek éreztem magam egyetlen, nagyon lelkes, nagyon támogató, de bizonyíthatóan őrült paparazzóval.
Beállított a kandalló mellé, a fikusz mellé, a bejárati ajtó mellé, a verandára, egy fának az előkertben, a kocsimhoz, a garázsajtó elé, a konyhaasztalhoz, hátrafelé egy széken, és bármilyen más pózban, amely csak az eszébe jutott. Aztán kattant a fényképező, villant a vaku és megfordult, hogy különböző szögekből fotózzon le.
A kishúgom végignézte az egészet és az egészhez az abszolút leggonoszabb mosolyával az arcán asszisztált. Megvigasztalódtam, amikor láttam, hogy legalább a közelmúltban már megküzdött néhány tinédzserkori pattanással, amik sajnos jól látható hegeket hagytak az arcán, miután kifakadtak.