Az élet nem habostorta 8. rész

A fiúk rögtön észrevették feltűnő rosszkedvemet.
– Mi a gond haver? – jött hozzám Salvatore.
– Semmi! Majd elmúlik! – morogtam ingerülten.
– Te tudod! – vont vállat Salvatore, és magamra hagyott.
Néhány nap múlva indultunk Németországba, a világbajnokságra.
Az E-csoportban Ghánával, a csehekkel, és az amcsikkal voltunk együtt.
A körmérkőzésen elsőnek Ghánával játszottunk. A kispadon ülve deja vu érzésem támadt. Ugyanaz történt, mint a dél-amerikai turnén. Tehetségtelen kapusunk, és a szerencsétlen jobbhátvédnek köszönhetően csúnyán kikaptunk.
A mérkőzés végén Salvatore, dühösen támadt a meglepődött edzőre.
– Még egy vesztes meccs, és csomagolhatunk! – tombolt a mindig jókedvű barátom. – Ugyanaz van, ami a turnén volt! Cserélje le ezt a balfaszt, és állítsa be Mancinit!
A többiek együttérzően bólogattak.
A következő meccsünkre az USA ellen, már egy magabiztosabb olasz csapat állt ki. Annak ellenére, hogy győztünk a jobbhátvédünk katasztrofálisan játszott. Félidei szünetben most én dühöngtem Filippo Girardival.
– Unom már, hogy nekem kell állandóan a szart utánad takarítani! Vedd már észre, nem tudsz játszani! Miért erőlteted? Csak a csapatnak okozol nem kevés gondot! Elegem van! – tört ki belőlem a már rég összegyűlt keserűség.
Az utolsó csoportmérkőzésen már Marco Cannavale (Palermo) játszott Girardi helyett. A csehek ellen fölényesen nyertünk.
A nyolcaddöntőben Ausztráliát, a negyeddöntőben Ukrajnát léptük le.
Az elődöntőben Németországgal kerültünk szembe. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, de én bíztam a Materazzi – Salvatore – Cannavale kőkemény hátvéd sorban.
Nehezen indult a mérkőzés. A teljes játékidő alatt nem bírt egymással a két csapat. Azonban a hosszabbításban Fabio Grosso, Pirlo passzát könyörtelenül bevágta a hálóba.  Ettől kezdve a németek kétségbeesetten kitámadtak, de mi kontratámadásból ismét eredményesek voltunk, Del Piero lőtt gólt, eldöntve a mérkőzést.
A döntőben Franciaországgal kerültünk szembe.
Rosszul indult számunkra a döntő mérkőzés. A franciák egy hibából már a hetedik percben büntetőhöz jutottak. Zidane futott neki a tizenegyesnek. Én a tribünt néztem, Katicát képzelve a V. I. P részlegre. Későn vettem észre, hogy Zidane már elrúgta a labdát. Kétségbeesetten nyújtózkodtam, de a labda a felső léc belső éléről a gólvonal mögé pattant. Vezetnek a franciák! Dermedten bámultam magam elé.
– Úristen! Mit csináltam? – futott át az agyamon.