Lélekkufár
Megjelenés: tegnap
Hossz: 38 155 karakter
Elolvasva: 284 alkalommal
Misztikus és spirituális történet!
Olyan szép a vér! Ahogy lassan, sűrűn végigfolyik az ember karján. Ahogy a szivárgása egyenesen arányos az ember életerejével. Magával az ember életével. Ahogy fogy a vér, úgy tűnik tova az élet. És a színe! A csodás, ragyogó bíbor vörös szín. Nem csoda, ha az egyház ezt a színt adja azoknak a kiválasztottaknak, akik önként ontanák vérüket a hitükért. A lemenő napban csak egy pillanatra jelenik meg ez a szín, utána más színeknek adja át a helyét a kristálytiszta égen. Azok is vörös színek. De nem a vér bíbor színe. Az csak egy egy pillanatra észlelhető. Viszont aki kiontja a saját vérét... az ezt a színt láthatja életében utoljára. Az élet színét.
Izabella mosolyogva nézte, ahogy felhasított karján lassan távozik a vére és azzal az élete. Még tizenkilenc éves sem volt. De úgy érezte, eleget élt.
– Hálátlan vagy Izi! – szólt korholó hangon a fiatalember Izi lábánál állva, miközben lassan, finoman, élvezettel fújta ki a cigaretta füstöt. Ruhája csodálatra méltó volt. Elegáns, mégis visszafogott, erőt sugárzó. Inge balzsamosan kék volt. Mint májusi zápor után a színtiszta, balzsamos kék ég. Sötétkék nyakkendője és öltönye, mint a kristálytiszta nyári éjjel. A benne húzódó ezüst színű csíkok úgy sziporkáztak, mint a felhőtlen éjjeli égbolt megannyi csillaga. Szelíd arca és mosolya, erőteljes, de nem kiugró állán az apró gödör vonzotta az ember tekintetét. És a szeme... fekete szemében ott ült a messzeség, minden tudás tükre.
– Nektek embereknek – folytatta a fiatalember, miközben újabb slukkot szívott a cigarettából – néha semmi sem jó, semmi sem elég. Példának itt vagy te is Izi – mondta, miközben a cigarettát eldobta, és szétterpesztve lábait leguggolt Izi mellé – Nem mondhatod, hogy mondjuk nehéz gyerekkorod volt. Volt családod, és a szüleid is, a testvéreid is szerettek. Veled ellentétben tudod, hogy hány gyerek nő fel csonka családban? Vagy szülők nélkül? Vagy rideg környezetben?
– Tudom. Jól tudom – lehelete halkan Izi – Valóban szép gyerekkorom volt.
– Így van. Téged nemcsak a családod szeretett, de még a tanárok és a többi gyerek is. Népszerű voltál a többiek között.
– Nem tagadhatom. Jó gyerekkorom volt. Átlagos, de jó.
– Na látod! És felnőve... A munka, amivel megbíztalak. Nem mondhatod, hogy nem volt kedvedre való. Hogy nem élvezted minden percét. Vagy hogy nem volt jó a fizetés, amit kaptál érte.
Izabella mosolyogva nézte, ahogy felhasított karján lassan távozik a vére és azzal az élete. Még tizenkilenc éves sem volt. De úgy érezte, eleget élt.
– Hálátlan vagy Izi! – szólt korholó hangon a fiatalember Izi lábánál állva, miközben lassan, finoman, élvezettel fújta ki a cigaretta füstöt. Ruhája csodálatra méltó volt. Elegáns, mégis visszafogott, erőt sugárzó. Inge balzsamosan kék volt. Mint májusi zápor után a színtiszta, balzsamos kék ég. Sötétkék nyakkendője és öltönye, mint a kristálytiszta nyári éjjel. A benne húzódó ezüst színű csíkok úgy sziporkáztak, mint a felhőtlen éjjeli égbolt megannyi csillaga. Szelíd arca és mosolya, erőteljes, de nem kiugró állán az apró gödör vonzotta az ember tekintetét. És a szeme... fekete szemében ott ült a messzeség, minden tudás tükre.
– Nektek embereknek – folytatta a fiatalember, miközben újabb slukkot szívott a cigarettából – néha semmi sem jó, semmi sem elég. Példának itt vagy te is Izi – mondta, miközben a cigarettát eldobta, és szétterpesztve lábait leguggolt Izi mellé – Nem mondhatod, hogy mondjuk nehéz gyerekkorod volt. Volt családod, és a szüleid is, a testvéreid is szerettek. Veled ellentétben tudod, hogy hány gyerek nő fel csonka családban? Vagy szülők nélkül? Vagy rideg környezetben?
– Tudom. Jól tudom – lehelete halkan Izi – Valóban szép gyerekkorom volt.
– Így van. Téged nemcsak a családod szeretett, de még a tanárok és a többi gyerek is. Népszerű voltál a többiek között.
– Nem tagadhatom. Jó gyerekkorom volt. Átlagos, de jó.
– Na látod! És felnőve... A munka, amivel megbíztalak. Nem mondhatod, hogy nem volt kedvedre való. Hogy nem élvezted minden percét. Vagy hogy nem volt jó a fizetés, amit kaptál érte.
Ez csak a történet kezdete, még 18 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A hibák (csak 2-3 az egészben), amik jellemzően fordításban fordulnak elő: Pl. ez a mondat "– Vagyis... Vagyis kefélnem fog kelleni?" Meg !talán! ez is idegenesen cseng számomra: "Felkelt az autó hordágyán, és kiszállt." Valahol feleslegesnek éreztem a többször kiírt személyes névmást. (Ezt nem volt türelmem visszakeresni.) Viszont a helyenként sokszor ismétlődő "is" arra utal, hogy saját termék.
Egyébként miért ne lehetne egy ilyen színvonalas írás hazai szerző műve?
Nem emlékszem, hogy olvastam más írásodat, de erre a sztorira biztosan emlékezni fogok. Szerencse, hogy tovább gondoltad az eredeti ötletet. Szerintem értékes dolgot alkottál.
A pokol, vagy a mennybejutás leírásához valóban a Constantin a démonvadász adta a képi alapot. És tulajdonképpen igazad van, a vége is tulajdonképpen nagyon hasonló, de ennek másutt kell keresni az okát! Valójában maga, hogy a halálban való önfeláldozás a mennyország kapuja, azt még korábban egy Jézus nevű illető hirdette és cselekedte.
De nem igazán esett le, hogy milyen hibák alapján gondoltad fordításnak. Azt nem feltételezem, hogy csak az alapján, hogy magyarul nem születhet egy ilyen "irodalmi" írás. Csak érdekességként elmesélem, hogy eredetileg csak egy gagyi, az oldalra szánt pornónak indult nálam még régebben, és valóban az említett film újranézése adta a végső lökést, hogy az olvasott formában megszülessen ez az írás. És ami azt illeti, az eredeti ötletemből alig maradt meg valami.