Nagyiéknál

Az a nyár fordulópont volt az életemben. Tizenhat évesen utoljára töltöttem a nyaramat a szomszéd faluban, nagyiéknál. A helyi földbirtokoshoz – Gáborhoz – lehetett menni napszámba, kötetlenül, és szaktudás nélkül is. Jól fizetett, ezért a kamaszok szívesen jártak hozzá. Hajnal öttől délelőtt tízig kellett dolgozni, hogy ne forrjon fel az agyunk, na meg tíz előtt a NAV nem járt ellenőrizni. A munka általában kapálás, gyomlálás, szőlőben történő aktuális teendő volt.
Volt ott egy lány – Nina – is, aki pár hónappal volt fiatalabb nálam. Nem első látásra vettem észre benne a szépet, a különlegeset, az érdekeset, hanem talán több mint egy hét után. A homokban toltuk mindketten a bringát, a többiek gyalog elmentek a közeli patakhoz, de mi inkább haza indultunk. Én a szokásos rövidnadrágban, felül csupaszon, izzadt testtel. Ő meg sortot és bikini felsőt viselt, aminek nem sok jelentősége volt, mert alig rejtett valamit. Éppen a suliról beszéltünk, hogy ő a gimi után nem akar egyetemre menni, inkább kozmetikusnak tanul Kati néni mellett, aki lassan nyugdíjba megy és átveheti majd a helyét. Én azt kezdtem el mondani, hogy én meg OKJ-s villanyszerelést akarok tanulni, amikor visítva ellökte a kerékpárját, ugrált és lerángatta magáról a melltartóját.

– Vaáááá jujjjjj! Segíts mááár! Bemászott!
És valóban, egy kis fekete bogár mászott a mellén. Nem gondolkoztam, lesöpörtem. Voltam már nővel, de ez most megbabonázott. Kicsi, szinte világító fehér felület a napbarnított bőr közepén. Csak néztem.

– Ne bámulj! – Szólt rám, miközben vizsgálta magát.
– Megcsípett, szívd ki! – De ezt már üvöltötte.
Na, basszus nő melle így még nem került elém, a számba. A bimbóudvar felett volt egy halványpiros pötty. Rátapadt szám, és szívtam, a nyelvemmel simogattam egyre nagyobb körben, már éreztem a bimbóudvar kis dudorait.

– Elég! – Mondta, és lehajolt a homokba a melltartójáért.
Vizsgálta, kirázta a port belőle. Én néztem a hegyesedő a gombjait a mellén, míg el nem takarta.

– Bocs, és köszi! Légyszi, ne reklámozd! – Mondta vörösödő arccal.
– Ez természetes! – Válaszoltam úgy, hogy nem néztem rá.
Nina egyre többször dörzsölte a mellét. Pont egy gémes kút mellett haladtunk el.

– Nem akarod megmosni? Lehűteni? – Kérdeztem tőle. Láttam, hogy elgondolkodik.
– Már úgyis mindegy. – Dünnyögte szinte magának az orra alatt, és levette ismét a melltartóját.