Szerelem a sötétben

Alkonyodott már, a Nap vörössárga ruhába öltözött. Hűvös szél fodrozta a tó vizét. A lány magasba emelte az arcát. Érezni akarta a friss, hűs levegőt a bőrén, szagolni a tó illatát, hallani a tücskök zenéjét. Közelebb húzódott a fiúhoz. Az erős kar átfonódott a vállán.
– Fázol? Lassan be kellene mennünk.
– Ne még! Most majdnem olyan, mint rég! A fiú elkomolyodott, tompa puszit lehelt a lány homlokára.
– Jól van, Kicsim, ahogy szeretnéd. Mély csend ült le közéjük. Talán mindketten ugyanarra gondoltak. Ugyanarra a szombat éjszakára.

Lassan leköszönt a Nap az égről, sötétbe borult a táj. Felemelkedtek a fűről. Az ölelő kar továbbra is oltalmazón hajlott a lány vállára.
– Gyere, vigyázz, óvatosan lépj! A lány belebújt az ölelésbe, engedelmesen lépkedett. Óvatosan, vigyázva.

A tóparti kis ház az ő igazi birodalmuk, mindig ide húzódtak el a világ elől. A fiú meggyújtotta a kopott kis petróleumlámpát, aztán lehúzta az ágyról a kockás plédet és a lány köré csavarta.
– Jó így?
– Igen. Na, ne félts már annyira, nem fagyok meg! – húzta mosolyra a száját.
"Istenem, milyen gyönyörű! " – gondolta a fiú.

Leültek a heverőre, összegubózva, egymásba fonódva.
– Odakinn... odakinn azt mondtad... hogy majdnem olyan, mint rég... mint azelőtt.
– Igen. Az jutott eszembe, mikor még minden hétvégén kijártunk ide. Ültünk a tóparton, nagyokat hülyéskedtünk. Emlékszel, mindig felvettél a hátadra, mint egy liszteszsákot, úgy hoztál be ide, aztán végigdobtál az ágyon. – hangosan felnevetett.
– Hát hogyne emlékeznék. Aztán az egérke kirágta a zsákot.
– Igen... – kacagott fel a lány – a száddal vetted le rólam a ruháimat! Nagyon ügyes voltál, be kell vallanom! Milyen szép volt! Olyan jó azokra az időkre visszagondolni! – egy könnycsepp csordult végig az arcán. Gyorsan beletemetkezett a takaróba, nehogy a fiú észrevegye.

– Huh, na vegyük ezt le most már, kezd melegem lenni. – bújt ki a vastag plédből. Ahogy a háta mögé tolta, melleinek körvonala szépen kirajzolódott a blúzán. A fiú nem tudta nem észrevenni. Pillantása sóváran rátapadt. "Nem, nem még... még nem merem! "

Végigdőltek a heverőn. Összeölelkezve feküdtek. A lány odadörgölte orrát a fiú mellkasához. Jó mélyen beszívta testének finom illatát. Keze felfedezőútra indult. Megtalálta az arcát. Végighúzta ujjait a halántékán, az álla vonalán.
– Nem borotválkoztál – nevetett.
– Csak két napos – védekezett a fiú.