Kis keresztfiam

Gimnazista voltam, amikor ez a történet elkezdődött. A nővérem megszülte a kisfiát, és engem kértek fel keresztanyának, 16 évesen. Nagy volt az örömöm, ahogy a családé is.
Egyetemistaként a nyári szüneteket a kis Olival – Olivérrel – anyáskodva, de cinkostársként töltöttem. Én voltam az, akivel minden csínyt is meg lehetett tenni. Az egyetemi gyakorlatomat egy elektronikus szórakoztató termék magyarországi értékesítési cégének a HR osztályán töltöttem. Rövid időn belül – az apámmal egykorú – HR-vezető szeretője lettem, így biztosan feküdtem a helyemen. A külföldi kiruccanások, a konferenciának álcázott jutalomüdülések rohantatták az időt, és gyorsan emelkedtem a ranglétrán is. Kivételezettként nyaranta a luxus lakóövezeti lakásomból, homeoffice-ből, online végeztem a munkámat, az egyre növekvő Oli társaságában.
A keresztanyuzás – nem túl nagy bánatomra – átment Timcsizésbe Oli részéről, és megmaradt a huncut barátság. Tizennégy évesen már hozzám hordta fel a csajokat. Pénzeltem, teret adtam neki a bulizásra, miután lefektettük a szigorú szabályokat. Így nem szomorkodott az apja – törvénysértő balhéit követő – Thaiföldi eltűnése miatt sem. A nővérem annál inkább. Az alkoholba menekült a bánat elől, folyamatosan süllyedt a társadalmi rangrétlán, végül szüleink falusi otthonába menekítettük, hogy az ő felügyeletükkel ne tűnjön el az alja nép sokaságában. Oli 16 évesen hozzám költözött. Nagyon jól megvoltunk. A kötelező szigoron kívül szabad keze volt, de csakis az én szabályaim alapján.
A baj nem jár egyedül, a munkában is jött a fordulat. A szeretőm, – és főnököm – erdélyi származása miatt a kolozsvári székhelyű román kirendeltség HR vezetője lett, így a Magyarországit – más jelölt hiányában – én örököltem meg. A kezdetben gyakran vonalkódos bugyim egyre kevésbé lett az. A nagyképű, beképzelt beosztottjaimat – akiknél kezdett a gödörből kiköszönni a lyuk, – lecseréltem agilis, feltörekvő ifjoncokra, akikben buzgott a bizonyítási vágy. Egyre figyeltem nagyon, hogy a gyeplők az én kezemben összpontosuljanak, és marionett bábuként mozgassam a beosztottjaimat. A régió büszkeségei lettünk, etalon, példakép a többiek számára. „Bezzeg a Magyarok”  „The Hungarians, as always, leading by example. ” Ennek ellenére – vagy éppen ezért – továbbra is szorosan fogtam a gyeplőt, kemény szigorral irányítottam a kis csapatomat.