Mert barátok vagyunk 2. rész

Én csak feküdtem, és még mindig teljesen le voltam taglózva. Nem is igazan tudom, hogy mi járt akkor a fejemben. Meglepődtem és zavarban voltam a történtek miatt. Az hogy ezzel a lánnyal történt ez meg, még jobban összezavart. Feküdtem, és gondolkoztam, hogy vajon most mi lesz. Kezdtem egy kissé kínosnak érezni, hogy ott fekszem meztelenül az ágyán. Hogy miért? Nem tudom, nem volt kényelmes az érzés. Lehet, hogy egyfajta bűntudat okozta ezt. Felültem és elkezdtem keresni a boxer alsómat, amikor visszajött a szobába. Nem volt rajta semmi, csak egy pohár víz volt a kezében.
– Gondoltam te is megszomjaztál. Ne haragudj, de nincs itthon semmi más üdítőm.
Tényleg jól esett a hideg víz, 3 – 4 nagy korttyal el is tüntettem a pohár tartalmát.

O eközben ismét leült az ágyra törökülésben, és várta hogy lenyeljem az utolsó kortyot is.
– Szeretném ha beszélnénk erről a dologról, mert nem szeretnék félreértést kettőnk között.
– Persze, természetesen...
Gondoltam, most volt akkor vége a dolognak, jön a "hú ez jó volt, de nem is úgy gondoltam, és legyünk továbbra is barátok" szöveg. De ismét meglepetést okozott nekem. Ez egy ilyen nap volt úgy látszik.
– Ismersz, én egy szókimondó típus vagyok – kezdett bele – Ha valami nyomja a begyed, jobb ha elmondod, nekem ez a véleményem. És most én pontosan ezt szeretném tenni. Tudod ez az egész valahogy nagyon váratlanul jött, és nem is egészen tudom, hogy hogyan alakulhattak így a dolgok, de akkor valahogy úgy éreztem, hogy teljesen helyes, sőt az egyetlen helyes dolog amit csinálhatok. Egyáltalán nem bántam meg ami történt, csak attól tartok, hogy téged nem bántottalak-e meg vele, és nem szeretném, ha ettől megváltozna rólam a véleményed. Nagyot sóhajtva elhallgatott, és engem nézve várta a válaszom. Látszott rajta, hogy megkönnyebbült attól hogy ezt elmondhatta. Nem tudtam először mit felelni. Csak feküdtem a hátamon, szemben vele, és cikáztak a gondolataim.

Eltelhetett 2 – 3 perc is, amíg összeszedtem magam annyira, hogy válaszolni tudtam neki.
– Tudod engem is nagyon meglepett a dolog, de semmiképpen nem bántam meg. Mert... mert, én nem tudok ezekről a dolgokról nyíltan beszélni. Elhallgattam, olyan zavarban voltam, annyira megalázónak éreztem a helyzetet. Elmosolyodott, odamászott az ágy végébe, leült mellém, és a nyakamat átkarolva magához húzta a fejem, majd nevetve azt mondta: