Miss Patty, a kislányom óvónője

Mitch vagyok. Van egy óvodáskorú – négyéves – kislányom. A feleségemmel különváltunk, de jó viszonyban maradtunk egymással, és mindkettőnknek egyformán fontos a kicsi lányunk.
A lányom óvónője Miss Patty volt. A feleségem és én is gyakran találkoztunk vele a szülői értekezleten, és amikor felváltva mentünk a lányunkért a nap végén, Miss Patty mindig ott volt, hogy megbizonyosodjon arról, a gyerekeket a szüleik viszik el.
Miss Patty egy fiatal nő – a húszas évei elején jár – csinos arccal és megnyerő modorral. A haja világosbarna és a hátára omlik. Konzervatívan öltözködik, de az sem tudja elrejteni a vonzó alakját. Mellei kidomborodnak a blúzain, vékony a dereka, szép feszes a feneke. Általában nadrágot vagy hosszabb ruhát/szoknyát visel, így csak a bokája és a vádlija látszik, de láttam már párszor ellenfényben a combja körvonalait is amikor előttem sétált.
Egy péntek este kicsit ittam a haverjaimmal, és bementünk egy bárba, amit rendszeresen látogatunk. Sört rendeltünk, dumáltunk és a csak úgy ücsörögtünk amikor meglepődve láttam, hogy a helyiség másik végén egy nő ül aki pontosan úgy nézett ki, mint Miss Patty. Láttam ahogy egy srác megpróbált rámozdulni, de gyorsan lekoptatta, és behúzott farokkal elküldte. Nem úgy tűnt mintha felismert volna.
Egyik alkalommal a mosdóból visszafelé jövet megálltam mellette, és megkérdeztem tőle:
– Miss Patty?
Meglepődött: – Hello, Willis úr!
– Kérem, szólítson Johnnak – mondtam.
– Én pedig azt kérném ne mondja el senkinek, hogy itt látott. Elveszíthetem az állásomat.
– Ígérem, néma leszek. Csak köszönni akartam.
– Köszönöm. A lánya nagyon édes, ő az egyik kedvencem.
Éppen azt terveztem, hogy udvariasan megköszönöm a lányom dicséretét, de ő folytatta:
– Remélem, nem gondolja, hogy egy „bár-girl” vagyok, vagy ilyesmi. Nagyon ritkán járok el otthonról. Ismerem Ricket a tulajt, ő apám egyik barátja. Szóval itt jól érzem magam, ha néha kiruccanok.
– Nekem is tetszik a hely. Néhány hónapja ide járok én is.
Felnevetett: – Pedig mindig olyan otthon maradó apa típusnak tűnt.
– Mi már külön élünk.
– Sajnálattal hallom.
– Nem annyira, mint én – néhány percet töltöttem a feleségemmel való kapcsolatom természetének felvázolásával.