Tanító néni

– Doki! Most szóltak az intenzívről, hogy a hasi aortával műtött nőt kihozták. Menjél át konzultálni! – Szólt utánam az osztályos nővér.
– Köszönöm! – Nyúltam visszafordulva a sztetoszkópomért, meg a kártyámért.
Fáradtan, unottan vánszorogtam a folyosón. Azt hiszik, hogy harminckétévesen még elég fiatal vagyok, és 28 óra bent lét után is mindent bírok. Bemosakodás után felvettem a steril cuccom. Egy ötven körüli nőhöz vezetett az intenzíves orvos. Ő is fáradt, életunt volt. A beteg a belőle kilógó csövek ellenére is ismerős volt, de nem volt erőm törni a fejem rajta, hogy vajon ki ő? A nővér félrehúzta a testét takaró lepedőt, a sebből csövek lógtak, a kötés még át volt ázva vérrel. A mellét félre tolva hallgattam a szívverését, néztem a monitort, és visszakerestem a mért adatokat. Az intenzíves nagyokat ásított, és a kezdő osztályos orvosra, vagyis rám hagyta a tennivalókat.

– Két nap múlva vihetitek, jó a nő fizikai kondija, meg... – a fülemhez hajolt – . jó mellei is vannak! – Azzal elindult kifelé.
– Hülye!
Szóltam utána, de azért szemügyre vettem, és mivel a nővérke éppen kiment az infúzióért, rá is markoltam. Basszák meg, ha már nincs fix partnerem, a kurva kórház miatt. No, nem is rossz egy ilyen korú nőtől. Lejjebb tekintve felfedeztem terebélyes, dús szőrzetét. Zavartan, szégyenkezve betakartam, milyen egy kiéhezett perverz állat vagyok. Az oxigénmaszkos arcára néztem, nagyon ismerős volt, egyre jobban éreztem, hogy ezt a nőt ismernem kell. Megnéztem a kórlapját, mikor bejött a nővér. Szégyenemben megnyílt alattam a föld is. Kiss Margó azaz Matyó néni volt az, a felsős osztályfőnököm. Legszívesebben tarkón lőttem volna magamat, közben meg alig vártam, hogy a nővér kicserélje az infúziót, és leselkedjek egy kicsit. Örök mázlista vagyok, ezt tudtam. Megszólalt a nővér személyi hívója, rápillantott és elkáromkodta magát.


– A rohadt picsába! – Láttam rajta az ideget, a kapkodást.
– Add ide, kicserélem, menj! – Mondtam neki, hangosan felsóhajtva.
– Kösz... – Nézett a kitűzőmre a zöld, steril, egyszer használatos köpenyen keresztül.
– . Kösz, Gábor doki!