Tanúvédelem 1. rész

Julie befordult a sikátorba és arra számított, hogy végre egyedül lesz és meg tudja igazítani a felhúzódott szoknyáját. Nagyon fontos állásinterjúra kellett mennie és megpróbálta a legmegnyerőbb öltözéket kiválasztani a szekrényéből. Olyan szoknyát választott, ami eddig még egyszer sem volt rajta és arra nem számított, hogy minden harmadik lépésnél a szoknya a harisnyához tapadva fölhúzódik. Kínos volt, mert állandóan húzogatnia kellett. Most egy utcányira az épülettől ahová sietett úgy döntött, hogy ennek véget kell vetnie, mert, ha így megy oda, akkor biztos, hogy semmi esélye sem lesz. Úgy döntött, hogy ebben a sötét kis utcában a kukák mögött leveszi a harisnyanadrágját, ami a szoknya fölhúzódásáért felelős volt és inkább anélkül megy tovább.

A sikátorban bűz volt és félhomály. A két tűzfal nagyon közel volt egymáshoz és ide még a fény sem jutott be. Remélte, hogy ezen az elegáns irodaházakkal teli környéken nem fog a kukák mellett hajléktalanokkal összefutni. Sajnos a szemetesedények mellett nejlonzsákok voltak fölhalmozva, ezért tovább kellett mennie. A nagy zsákhegy mögött a falnak dőlt a hátával és nekiállt kihámozódni a harisnyanadrágból úgy, hogy először az egyik cipőjéből, majd a másikból lépett ki és fél lábon ugrált. Az idő szorította, ezért igyekeznie kellett és másra nem is figyelt. Mikor már félig kész volt a művelettel, mintha hangokat hallott volna az utca bejárata felől. Ettől megrémült és megállt a harisnyaeltávolító műveletben. Hallgatózott, közben óvatosan leguggolt. Nem látott ki, mert a zsákok teljesen eltakarták a kilátást. Remélte, hogy akik az utca elején kiabálnak nem fognak beljebb jönni. Ránézett az órájára és idegesen suttogott.

– Menjetek el! Menjetek el! Menjetek el! – szinte kántálta a szöveget, mint egy imát, de úgy tűnt minden hiába, mert a hangok közeledtek.

Először az idős férfit látta meg, aki hátrálva közeledett, majd a rosszarcú elegáns férfit, aki egy pisztolyt fogott rá. Julie remélte, hogy hirtelen láthatatlanná tud válni és nem fogják észre venni. Szinte a lélegzetét is visszatartotta. Egyik kezében a táskája volt, a másikban a félig lehúzott harisnyája és a falnak volt dőlve, hogy el ne essen. Az idős férfi azt hajtogatta.

– Ne! Ne! Ne! Kérlek ne! – de a pisztolyt tartó férfit ez egyáltalán nem hatotta meg és meghúzta a ravaszt, akkor mikor az idős férfi a zsákok mögé ért.