Égési sérülés

Szeptember végi, forró, vénasszonyok nyara volt. Bugyiban feküdtem az ágyon elterülve, munka után a felforrósodott panel harmadik emeletén, 34 évesen, egy – az élettől kapott marha nagy – pofoncunami után.
Az anyukám strókot kapott. Végzett ápolónőként, az MRI leletet látva tudtam, hogy az esélye szinte nulla. Ha a mélyaltatásból felébresztik, egy élettelen élete lesz. Apa a romjaiba zuhant. Magatehetetlen, karnélküli óriás lett. Ő, akit a nap 24 órájában kiszolgáltak, aki még a fenekét sem törölte ki kérdés nélkül, ott találta magát egyedül, tehetetlenül. A háztartáshoz fingja sem volt, még azt sem tudta, hogy hol keresse a ruháit, ráadásul élete szerelme mélyaltatásban alszik. Naponta láttam, ahogy ő is leépül. Kiírták betegállományba, reggeltől estig anya kezét fogta, simogatta anya haját, arcát, amit elért belőle. A doki 3 hét után behívott.

– Figyeljen Barbara! Láthatja ön is, hogy az anyukája menthetetlen. A gyógyszerezés ellenére sem szívódik fel a vérömleny. Húzhatjuk az időt, de ő gyakorlatilag már agyhalott, nincs remény. – Sóhajtott. Pár könnycseppen kívül már nem tudtam sírni.
– Igen, tudom doktor úr, és igen, látom, apa is leépül, alig eszik, alig alszik.
– Valóban, és ez a másik gond. Hogyan lenne jobb neki? Ha anyukát éjjel lekapcsoljuk, és reggel közöljük, hogy az éjjel elment, vagy hagyjuk még így egyelőre?
– Doktor úr! Én, mint egyenesági hozzátartozó, azt mondom, pontosabban nyilatkozom... – elsírtam magam – . azt nyilatkozom, hogy engedjük el... mindkettőjüket.
– Ahogy gondolja Barbara, de hogy érti a mindkettőt? – Értetlenkedett. Én szipogva válaszoltam.
– Ők már rég megbeszélték, ha elmegy az egyik, a másik követi. Apa gyenge anya nélkül.
Kezdett forogni velem a világ, szerencsére a doktor észrevette. A nővér hozott nyugtató injekciót és vizet. Az orvosiban vártam meg, míg apa elment haza. Tudtam, hogy minden este sírva, végleg elköszönt anyától, mivel tisztában volt a helyzettel.
Zokogva ültem anya mellett, beszéltem hozzá, és bólintottam az orvosnak. Síri csend lett a szobában. Éreztem a melegséget anya kezén, majd mintha egy hideg sugallattal megölelt volna anya, biztatásként a közelgő tragédiára.