Katonalány 3. rész

Bánkúti kúrását kilesve – és szégyen, vagy nem, de megkívánva őt, – még való szeretkezéseinkkor is a hátulról látott, kigyúrt testre, izmos hátra gondoltam. Próbáltam vele a párbeszédeket abba az irányba terelni, de a külső körülmények rendszeresen meggátolták. Talán 3-4 héttel az eset után, egy nyugis szombati ÜTI elé néztem. Még az őrök is jók voltak, jó volt a hadműveleti tiszt is, minden IS egy könnyű, pihentető szolgálatra utalt. A szolgálat átadás-átvételkor az ismert arcok között akkor nem tűnt fel, hogy ott áll Bánkúti is. Fegyverfelvétel, tárazás után a kapusok melletti ÜTI szobába mentem. Megdöbbenésemben visszahőköltem, mikor észrevettem, hogy Bánkúti van a kapus poszton. Megnéztem ismét a beosztást, és láttam benne áthúzva a cserét. A szokásos délelőtti takarítás után a körletekben szabad foglalkozást rendeltem el, és megengedtem a körleten belül a surranó mellőzését.
Délután az ÜTI szobában ejtőztem, röhejesnek tartottam, hogy a kapura csak három éleslőszeres tárat adnak a mindenkori kint lévő őrnek, így csak a géppuskára kellett vigyázni, amikor kopogtatás után belépett Bánkúti.

– Pihenős vagyok, és... – Kezdte volna mondani, de belém bújt a .
– Katona! Menjen vissza! Hogy jön be? – Szó nélkül megfordult, és indult az ajtó felé.
– Jöjjön vissza, hogy megy ki? – Csattant a hangom, de nem bírtam ki nevetés nélkül. Ekkor már látta, hogy csak szívatom.
– Jelentést kérek! A barátnője meg van még, katona? – Mosolyogtam rá.
– Már két hete nincs, pont ezért vagyok itt, bár mehettem volna, mégsem kértem eltávot. – Mondta lehajtott fejjel.
– Intézzek kurvát?
– Nem mondom, nem volt rossz a kis némber, de nagyobb falatra vágyom! – Értetlenül néztem rá.
– Gondolom, levélben ismerkedtek meg?
– Nem, személyesen ismerem, innét a laktanyából. – Válaszolta, én meg próbáltam gondolkozni.
– Gondolom, valamelyik polgári alkalmazott lehet, de azért figyeljen oda, nehogy beleköpjön valamelyik tiszt levesébe!
Ekkor meg a piros telefon, a dandár ÜTI-vel a közvetlen vonal. Csendes harciriadót rendelt el a lokátoroknál, az állománynál meg sorakozót, a helyettes írnok névsoros létszám ellenőrzésével. Így a jól alakuló beszélgetés félbe is maradt.
Szerencsére nem buktunk meg. A lokátorok normaidőn belül harcra kész állapotban voltak, a létszám is rendben volt. Este tíz után a karbantartók kerékpárjával kimentem a 2, 5 km-re lévő adóházhoz, megnézni, hogy a telephely ügyeletese ellenőrizte-e, hogy ne legyen riasztva az adóház a kapusok útján. Persze, bukta volt. Már messziről láttam az ablakon keresztül, hogy a készenlétes rádiós az asztalra hajolva aludt. A pihenőszoba ablaka a ház másik oldalán volt. Megkerültem a házat, hátha meglátom a piásüveget. Hát azt nem, de két meztelen katonát 69-es pózban, azt igen, jól kivehetően láttam. Az aktus takarásban volt, de a póz és a mozgás mindent elárult. Viszolyogva néztem, majd további döbbenet következett. Az alul lévő srác állt, és csak alig kivehetően látszott, hogy a másik mögé térdelt, és párzó mozdulatokat végzett. Ez nekem már sok volt. Csendben beosontam a házba, és a surranó talpával a pihenőszoba ajtaját. A két pasi döbbenten ugrott szét, maguk elé kapva az ingüket.

– Mit csinálnak katonák! – Ordítottam feléjük, hogy fröcsögött a nyálam.
Ekkor ismertem meg őket. Az egyik egy leszerelő szakszi, a másik egy gumi, aki őrvezetőnek volt felterjesztve. Már láttam, hogy mindkettőnek van csinos barátnője, sőt a szakszit egyszer meg is fenyítették, mert az eljegyzési gyűrűje az ujján maradt.

– Mit művelnek? – Kérdeztem már higgadtan.
– Polgári szolgálatra akarnak menni az ország másik felébe? Maguk nem buzik, hiszen barátnőjük van! – Néztem a két vörös arcú, földet néző srácra. Hátra tett kézzel sétáltam a szobában, amikor megláttam a harmadik, félmeztelen fiút, – egy kopaszt – az ajtóban.
– Fiúk! Mi a jó büdös lófaszt csináltak? Ha jelentem, akkor önöket azonnal leszerelik, megbélyegezik, mint melegek. Társadalmi kirekesztés a jutalma, esetleg ráadásként még munkaszolgálat lehet egy szeméttelepen, vagy valami egyéb alja munka! – Hosszasan néztem mindhármukat.
– Stramm, érett, fiatal férfiak! A fasz ki van magukkal! – Rúgtam fel a széket.
– Ha nem jelentem, és elpofázzák, nekem annyi, és a karrieremnek is!
A két magát takaró, meztelen férfin látszott a félelem. Ezek nem pofáznak, az tuti, így az ajtóban álló kopaszhoz léptem. Fél fejjel magasabb volt nálam. Mellen, szegycsonton ütöttem tenyérrel.

– Maga?
– Jelentem, én semmit nem láttam!
Percekig némán róttam a szobában a métereket.

– Rendben, én sem láttam semmit, de ha bármelyikük kikotyogja és a parancsnok fülébe kerül, akkor mind a hárman halottak!
Elindultam kifelé, majd megtorpantam.

– Nem érdekel, hogy mit csinálnak, de mivel ez magánügy, csinálják a wc-ben, vagy valamelyik légókamrában, magukra zárva belülről! Még egy ilyen szerencséjük nem lesz! – Csaptam be magam mögött hangos durranással az ajtót.
A látottak rányomták a bélyegét a további szolgálatomra, csak a seggbekúráson kattogott az agyam. Már otthon aludtam, amikor Laci meztelenül bemászott mellém az ágyba. Nem játszott előjátékot, egyből tolta be – a nem kellően nedves puncimba – a farkát. Keményen döngetett és gyorsan belém élvezett. Kézzel akart kielégíteni, de eltoltam. Az ágy melletti, földre dobott gézzel töröltem le a kiszivárgó gecit, és hárítottam.

– Mi bajod? Rideg vagy, mint aki haragszik! – László. Én hosszasan gondolkodtam, mielőtt megszólaltam volna.
– Tudom, hogy meg kell bíznom benned... – és Bánkúti kivételével elmondtam neki az előző napi sztorit.
– Ó hogy basszák meg, basznád meg te is! Őket leszarom, de te még hadbíróságra is juthatsz! Jelentsd holnap, bazd meg! Beveszlek a jelentés mellékletébe, írd meg, az esemény kényessége miatt.
– Nem! Megígértem, és ők is megígérték!
– Óóóóó a faszomat! De én nem tudok semmiről! – Mondta nagysokára.
– Figyi! Azon gondolkodtam, hogy az élvezés hajkurászása mire nem képes. Azt nem tudom, hogy nektek, férfiaknak mennyire jó, ha szopnak?
– Hát, ahogy te csinálod, az nagyon jó! – Válaszolta kaján vigyorral Laci.
– Hmmm. Igazából nekem csak az a jó benne, hogy örömet szerzek vele neked. És a seggbe dugás?
– Igazából jobb a pinánál, mert szűkebb.
– Te már csináltad?
– Igen, még fiatal tisztként az asszony előtt volt egy csaj...
– És a feleséged?
– Áááá, ő ehhez túl prűd! Kezdetben még levetkőzni sem vetkőzött előttem, csak sötétben.
– És a csajnak jó volt?
– Őszintén? Nem is érdekelt, és nem is foglalkoztam vele.
– Nekem is megteszed? – Kérdeztem izgatottan.
– Igen, de nem most! Asszony is mindjárt haza ér az anyjától, meg hát az is nyomaszt még, amiről nem is tudok.
– Verd ki gyorsan a fejedből, mert ha bukunk, ketten bukunk! Te hatalmaddal visszaélő, állat, aki úgy élvez, hogy közben ver!
– Nagy stratéga vagy, azt meg kell hagyni! És 99%, hogy neked hinnének. – Mondta már öltözés közben.

Hétfőn szabadnapos voltam. Kedden reggel a tiszti buszon szundikálásom közben Szalai zászlós – a rádiósok szakaszparancsnoka – már a laktanya előtt, szinte az utolsó pillanatban, mellém ült.

– Köszönöm, Klári! – Felpattant, és már ment is a kijárat felé.
Pillanatok alatt átfutott rajtam, hogy ahogy én kényszert éreztem elmondani, biztos a fiúk is. Meg így, ha feldobom őket, a második apjukat ne érje váratlanul. Utána mentem.

– Én a szavam adtam!
– Ismerlek, tudom! – Válaszolta hátra sem nézve, majd kilépett előttem a buszból.
Nyugtáztam, hogy Szalait is leköteleztem. Aznap, ha a telefon, vagy az ÜTI, esetleg az aeg pk jött felém, a szívem a torkomban dobogott. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy ha két napig nem bukott ki a dolog, akkor egyre kevesebb az esélye. Szerdán – az eligazítás után – a kantinban szürcsöltem a kávét, és azon gondolkodtam, hogy Bánkúti vajon miért nézte folyamatosan a földet az eligazítás alatt? Ez volt szombat óta az első találkozásunk, és rám se nézett! Ekkor jött a kemény jobbos, gyomorszájra. Az alegység ügyeletes rohant be.

– Törzsőrmester! Futólépésben a parancsnokiba! – Végem lett. Az futott át rajtam, hogy lebuktam. Az irodaajtón a kopogtatásomra éles „tessék” hallatszott.
– Kérek engedélyt...
– Ülj le! – A szobában Laci – a törzsfőnök –, az írnok és Szíposz – a fegyvermester, az elődöm – ültek. Tudnak mindent – futott át az agyamon.
– Klári, te nem értesültél tegnap semmiről?
– Jelentem nem! – Válaszoltam hivatali hangnemben, közben már kattogott az agyam, hogy vajon ki köpött?
– Hol van most Bánkúti?
– Jelentem őrségben. – Mondta az írnok, a papírjait nézve.
– Jelentem a toronyban, mert az első váltásban van. Láttam kimenni. – Tettem hozzá.
– Futólépésben leváltani, fegyverét elvenni, bekísérni hozzám! – Nézett rám.
– Intézkedj a leváltásáról! – Fordult az írnokhoz, a fejével felém intve.
– Menjél már, bazd meg! – Ugrott fel Laci, és szinte a grabancomnál fogva lökött ki. Az őrszoba előtt már várt a felvezető és az új őr. A toronytól ötven méterig én diktáltam a futás ritmusát, dübörögtek a surranók.
– Felvezető, elöljáróval! – Kiabálta az őrparancsnok.
– Jelentem szolgálati időm alatt... – Kezdett bele, de leintettem.
– Biztosító őr, fegyvert vállról! Bánkúti honvéd, a váltást végrehajtani! – Már jött is lefelé a toronyból.
– Parancsolom, hogy a fegyverét szabályosan adja át, ellenőrzésre!
Bánkútin nem láttam meglepődést, kivette a tárat a gépfegyverből, betette a tártáskába, a fegyvert felhúzta, kibiztosította és ellenkező irányba, az égfelé tartva a csövet, meghúzta az elsütő billentyűt. A csattanás után oldalra tartott csővel átnyújtotta. A tártáskát is átadta, én tovább nyújtottam a felvezetőnek.

– Ellenőrizze!
Kiszedte a tárakat, ellenőrizte őket, hogy teli vannak-e?

– Jelentem, hiánytalan! – Válaszolta a felvezető.
Ekkor két marokkal megragadtam elöl a Bánkúti ruháját, és magamhoz rántottam.

– Mi a faszt csináltál bazd meg?
– Jelentem, semmit! – Nyugodt volt, éreztem, hogy nem hazudik. Közre fogva vezettük a pk elé. A szobában fagyott volt a levegő.
– Honvéd elvtárs, miért nem jelentette a problémáját?
– Jelentem, magánügy!
– Lófaszt! – Egy faxot vett fel az asztalról a pk.
– A dandárparancsnok a mai nappal – szociális problémára hivatkozva, – leszerelte. A fegyverét adja át Sípos zászlósnak, a felszerelését a szakaszparancsnokának. A Néphadsereg rendkívüli segélyben részesíti. Még ma, kimenő ruhában haza megy, amit tértivevényesen küldjön vissza. Erőt, egészséget az anyukájának, kitartást a testvéreihez. Utoljára: Lelépni!
Később tudtam meg, hogy az anyukája kapott, és így Bánkúti lett a családfenntartó. Kútba esett a vágyálmom, de a popó szex az nem.

Két hét tervezgetés következett. Az Ifjúsági Magazinban Veres Pál rovatában olvasottak alapján készültem, próbálgattam a beöntést. A gyógyszertárban – civilben – vettem vazelint, hogy a megfelelő alkalom eljöttével készen álljak. Laci péntek reggel a kantinban megsúgta, hogy másnap felteszi a 10: 10-es vonatra a feleségét, aki haza megy a szüleihez a hétvégére.
Szombaton menetrend szerint jött a reggeli barnamaci. Zuhanyzás közben a zuhanycsövet feldugtam a seggembe, a vécébe sugárban jött ki a víz a hozadékkal. Az ötödik után már tiszta volt. Vánszorgott az idő, az óramutatók inkább visszafelé lépkedtek. Tízkor ismét lezuhanyoztam, ismét fel a zuhany csöve, de tiszta voltam bent. Tizenegy előtt kint a kulcscsomó. Laci nyugodt volt, velem ellentétben. Nekem már a plafonon járt a vérnyomásom a feszültségtől, hogy vajon milyen lesz? De Laci nem kapkodott. Én már álltam volna négykézláb, széthúzva a farpofáimat, lazítva és várva a behatolást. Laci előbb lezuhanyozott, majd simogatott, csókolt és érezhetően húzta az időt. Kézzel, szájjal puncizott, mint aki nem akarná bitorolni a fenekemet. Nem értettem. Szopatás után végre négykézlábra állított. Hátra nyújtottam a vazelinos tégelyt, de ő a puncimba tette a farkát. Gyengéden kefélt. Üvölteni akartam, „Ne oda tedd már, bazd meg! ” de ekkor elkezdte simogatni a segglyukamat. Nem volt rossz, de nem is tudtam ellazítani, hiába volt bennem a fasz, ujjai a csiklómat birizgálták, én a melleimet markoltam. Kihúzta farkát, hangos cuppanást hallatva, majd a makkját a seggemhez dörzsölte. Szememet összeszorítottam, fogaimat összeharaptam. Ekkor arca ért a farpofámhoz, nyelve a Veres Rózsának hívott, lyukamat védő izomzatot kezdte nyalni. „Hé, bolond vagy? ” Kiáltottam fel magamban, küzdve a hányingeremmel, de hiába szorítottam össze, ő húzta szét a farom, és nyalta bő nyállal, ujjait a pinámban mozgatva. Miért nyögök? Ez undorító, de mégis jó lehet! Akarom? Kezdtem megszokni, és nem gondolkodtam, hogy mi volt ez a hang, amit egy pillanatra hallottam. Elvette a fejét, és ujjai nagyon síkosan érintettek. Alig éreztem az enyhe szúró érzést segglyukamban. Hoppácska, betolta az ujját. Reméltem, hogy nem lesz barna, annak ellenére, hogy alaposan kimosattam a vízsugárral. Fejemet a párnába toltam, és mire ezen a nem tetsző dolgon túlléptem, már két ujja volt a végbelemben. Nem volt rossz, de nem volt az a letaglózó érzés, amire vártam. Kihúzta az ujjait, éreztem a makkját a visszazárt körizmon. Talán most elveszi a szüzességemet. Egyre erősebben nyomta, de bármennyire szerettem volna, a gátlásaim, a félelmem, nem engedett a szorításból. Megfogta a mellemet, abba kapaszkodva tolta egyre erősebben a farkát a seggembe. Ujjai a mellbimbóm fogták közre, majd erőből megszorította, megcsavarta, mint aki le akarja tépni.

– Ne legyél állat! – Szólta rá.
Ekkor szakadt át a hátsó „szűzhártyám”. Fájt egy kicsit, és nagyon feszült. Valószínűleg a farkát is alaposan bekenhette vazelinnel, mert nem éreztem azt a szakító érzést, amiről a magazinban írtak. Éreztem a mozgását, a feszítés talán egy kicsit enyhült. Intenzíven simogattam a csiklómat és a melleimet, hogy jöjjön az ismert, imádott érzés. Érezhető volt, hogy mikor tesz rá megint síkosítót, de áttörést az sem hozott. Idővel feladtam, és csak külső szemlélőként azon gondolkodtam, hogy ezen mit lehet szeretni? Még az is jobb volt, amikor tenyérrel a fenekemre ütött, paskolta, majd nagyot húzott rá, megmarkolta, és éreztem, hogy a végső támadásra indult. Rám borult, a fülembe lihegett. Nehéz volt, míg végre le nem fordult rólam. Talán éreztem a farka lüktetését, de a súlya zavart.

– Fájt? – Kérdezte percekkel később.
– Inkább nem, de nem is lesz a kedvencem.