Katonalány 2. rész

Miután a törzsfőnök szeretője lettem, az életem gyökeresen megváltozott. László mindig keresett, és talált alkalmat, hogy legalább hetente egyszer együtt legyünk. Volt, hogy csak egy laza cumira futotta, de előfordult, hogy órákon át döngetett. A szexuális életemet a csináld magaddal tettem tökéletessé, amikor testem nem kapta meg, amire vágyott. Felírattam fogamzásgátlót, így a nemkívánt terhességtől sem kellett tartanom.
A magabiztosságomnak köszönhetően, a laktanyában is egyre többet terheltek. Hat hónap alatt a szakaszomban megszereztem a tekintélyt, aminek a parancska lettem Sziposz zászlós leszerelése után, ő pedig nyugdíjasként, kizárólag fegyvermester lett. Alapítottam egy boksz klubbot a pk engedélyével. Elkezdtem a gimivel párhuzamosan az edzőképzést is. Az erőnléti felmérésekkor teljes menetfelszerelésben aláztam a sorállományt, ennek köszönhetően felnéztek rám annak ellenére is, hogy sokuknál kisebb növésű voltam. A főhadnagyasszony által tanított magatartásforma is jól működött. A katonák soha nem tudták, mikor tör elő belőlem a nőstényállat, mikor ordítok habzó szájjal, de abban is biztosak lehettek – ha hibáztak – hogy én anyatigrisként álltam ki mellettük, értük, majd azt követően én toroltam meg a hibát, ami még így is barátságosabb volt, mint ha azt bármelyik tiszt tette volna.
A kollégák is megszokták a stílusomat. Megértették, hogy a tiszti buszról munka után én nem szállok le a Késdobáló kocsmánál – a törzshelyükön – hanem vagy a kezdetleges konditeremben töltöm az időt, vagy futóbolondként futkározok, esetleg kerékpárra pattanva egy laza ötven kilométert letekerek. Azt is tudták, hogy esetenként akár csak órákkal előbb is kérhetnek cserét, helyettesítést, mivel se , se macskám.

A leszerelés után jött a bevonulás. Messziről, takarásból néztem az újoncokat, a sorállományban kopaszoknak nevezett fiatalembereket, amit felmálházzák őket. Szegények még röhögtek, poénkodtak a civil ruha becsomagolásakor, és az egyenruhák, – úgy, mint a gyakorlók, kimenők – téli, nyári formációját is megkapták, az egyes értékű újak kivételével, amikben elöljárót fogadtunk, vagy a laktanyán kívül díszelegtünk. Láttam, hogy lesznek még kemény perceink, amíg betöröm őket. Az egy hónap alapkiképzést máshol, egy központi laktanyában kapták meg, majd az Eskü után eltávot kaptak, és vasárnap érkeztek vissza hozzánk. Na de az az egy hónap kemény szopás volt a gumiknak és az öregeknek nevezett maradék állománynak. A létszám a kétharmadára csökkent, de így is lőni kellett a radarokkal az eget, kaját kellett adni, a gépkocsikat karban kellett tartani, és a lényeg, az őrzés, a mindennek is az őrzése. Annak idején a gyár, a vagyon a dolgozó népé volt, és akadt, aki úgy gondolta, ha a népé, akkor az övé is, és hazavitte.
Nehéz volt az éppen szabad katonákból kiegészítve beosztani az őrszakaszt. Szinte éjjel-nappal bent voltam a fiaimmal. Adtam őrparancsnokot, kapuügyeletet a sorállománnyal karöltve, de még ÜTI-t is. Láttam a hálát és tiszteletet, amikor a hullafáradt katona helyett kimentem az őrtoronyba, vagy váltásvezetőként róttam a kilométereket, esetleg kint álltam a laktanya előtt géppisztollyal a vállamon.
Ha nem sikerült egy kis becsempészni, előfordult, hogy a saját pénzemen hoztam be , és takarodó előtt altatóképpen egy kupicányit kiporcióztam. Volt, hogy szemet hunytam, a Csatiba szökést nem észre véve, nem lebuktatva, nem beköpve az elkövetőt.
László egyik vasárnap délután átjött hozzám, a feleségének azt mondta, hogy az újoncokról kell beszélnünk, hiszen nekem ez az első kiképzésem lesz. Ezzel jött át a kis lakásomba. Csodálkoztam, hogy nem esett nekem, nem tepert le, hanem gyengéden babusgatott. Nem szaggatta le a ruhát rólam, hanem türelmesen lecsókolta. Élveztem a kényeztetést, jól esett a babusgatása, a melleim szopása, és az, hogy a végletekig kinyalta a puncimat, annyira, hogy már csak pár lökés kellett, hogy elélvezzek. Na, de ekkor Laci változtatott a megszokotthoz képest. Nem hagyott időt regenerálódni, hanem úgy tolta belém a faszát, hogy attól féltem, a méhemen keresztül kilyukasztja a gyomromat. Végtelen ideig tűnt az orgazmusban ragadásom. A pokolból a mennybe repültem, majd erőtlenül, – a végén már csak a lökések hatására a tüdömből kipréselődő levegő nyögését produkálva, – boldogságban feküdtem. Laci nem ment ki mosakodni élvezése után, hanem a fejemet a vállára téve mondott lelkesítő beszédet.

– Klári, – kis szünet után folytatta – Nem hinném, hogy ki kellene oktassalak az újoncokkal kapcsolatban. Ez alatt a hat hónap alatt tiszteletet szereztél mind a tiszti-, mind a sorállomány berkein belül. Tuti, hogy veled született, ahogy a szex élvezete is! – Hosszasan csókolt, majd folytatta.
– De óva intelek! Ezek a fiatalok nem ismernek. Első perctől kapd el a tökeiket, szorongasd meg nekik, hogy tudják, ki is hordja a nadrágot!
– Lacim, ne félts, nagyon tudok síkparaszt lenni, geci tirpák!
– Tudom, de azért a szememet rajtuk tartom, és megtorlom, ha bántanak.
– Ne! Inkább ne, mert akkor leszek! Inkább adj szabad kezet, hogy betörjem őket.
– Rendben, tiéd a pálya! – Nevetett fel, mert már kúsztam le, a hasa felé.
Még csak félig megpuhult pöcsét puszilgattam, beszívtam, a fityma alá toltam a nyelvemet. Imádtam ilyenkor játszani vele. A számból kivéve, jó nyálasan hátra húztam a fitymát, és összenyomtam a makkját a vágata két végén. Természet adta nagy repedése szinte sötét gödör volt. Mesélte, hogy kisfiúként gyakori katéterezés volt szükséges, a húgyúti fejlődési rendellenessége miatt. A húgycső szűkülete, részlegesen elzáródása miatt nehezített volt a vizelet áramlása, és időszakosan katéterezés vált szükségessé a megfelelő ürítéshez, a húgycső tágításához. Kamaszként ezt már a maga örömére tette ceruzákkal, ceruza elemekkel, tölcsér szárával, majd kanál, kés nyelének ledugásával. Volt, hogy utána , de hajkurászni akarta az élvezetet. Most én részesítettem ebben a fajta örömben, amit nagyon tudott élvezni, majd hosszasan szoptam, míg teli nem töltötte a számat.

Hétfőn reggel nyolckor a század az alakuló téren sorakozott. A parancsnok lelkesítő beszéde után jött a szakaszonkénti sorakozó, és a laktanyaparancsnok egyesével vezényelte a szakaszparancsnokokat, – bemutatás gyanánt – a szakaszok élére. Hújjogás, szórványos fütty követte a megjelenésemet. A szakasz előtt, nekik háttal álltam, de minden szavukat hallottam.
„De jó segge van a bigének! Öröm katonaság lesz ez! Jól megszopatom, minden lukát fasszal tömöm meg” és hasonlók. A pumpa folyamatosan ment fel bennem. A rangidős rajparancsnoknak mondtam, hogy vezesse a szakaszt az őrszoba előtti kis térre, majd állítsa őket egy vonalba, az öregeket mögéjük, szintén egy vonalba.

– Katonák, honvéd elvtársak! – Kezdtem beszélni, miközben a seggemen egy zabszem se fért volna ki.
Figyeltem, hogy a hangom ne remegjen, mivel láttam, hogy a törzsfőnök a hátsó ajtót támasztja, gondoltam ellenőrzés gyanánt és segítségre felkészülve.

– Üdvözlöm önöket az MN2136-os század őrkatonáiként. A megszólításom törzsőrmester elvtársnő, és mivel nem őriztünk együtt libát, így tiszteljük meg egymást a magázódással! – Végignéztem rajtuk. Néhányan mosolyogtak.
– Előre leszögezem, hogy betartom és betartatom a rendet és a fegyelmet, a jó munkát jutalmazom, a rosszat büntetem. Mondhatom azt is, hogy egyszer a pokolban fogják magukat érezni, de felemelkedhetnek a mennybe is. Lehet szar az életük, de lehet szép is, minden magukon múlik! – Egy nálam jó fejjel magasabb, nagydarab gyerek felröhögött. Hátulról egy öreg rászólt.
– Kuss legyen!
– Higyje el honvéd elvtárs, gyorsan letörlöm a mosolyát. Neve?
– Bánkúti Rudolf, de szólíts csak Rudinak. – Három lépéssel előtte termettem.
– Jelentem, Bánkúti honvéd! – Üvöltöttem a pofájába, és nem érdekelt, hogy fröcsögött rá a nyálamat. Síri csend lett, még a légy is abbahagyta a zümmögést. A mellette álló, kicsit kisebb srác szólalt meg.
– Hűha, van szufla!
– Két hét laktanyafogság! – Üvöltöttem felé, de Bánkúti nem nyugodott.
– Na, csak a kis bors! Másban is ilyen harcias vagy? Remélem, hogy megtapasztalom a hevességedet.
Hátra léptem kettőt. Mosolyogva, – mint a háborús filmekben a német tisztek – kisterpeszbe álltam, a kezemet hátul összefogtam.

– Nagy tizedes, kérem, szóljon az írnok elvtársnak. Futólépés!
Valami mérhetetlen nyugalom jött rám az üvöltéstől.

– Kedves elvtársak, katonák! Ennek a két renitens bajtársuknak köszönhetik majd a következő órák kellemes fáradságát! – Fejemmel Bánkúti melletti honvédre böktem.
– Hogy hívják, katona?
– Jelentem, Erőss honvéd! – Mondta már kicsit megszeppenve, a büntetése tudatában, amit talán még egy elkiabált, légbe mondott dolognak gondolt.
– Jó neve van, fülbe mászó, könnyen megjegyzem! – Mosolyogtam rá, és közben láttam, hogy László, a törzsfőnök, karba tett kézzel figyelt. Megjött az írnok egy mappával a hóna alatt. Felé fordultam.
– Szakaszvezető elvtárs, kérem, írjon ki Erőss honvédnak két hét laktanyafogságot, és a parancsnok elvtárssal szignóztassa. – Majd a nyugalom mintaképeként ismét Bánkúti elé léptem. Arca szinte a homlokomat érintette, úgy közöltem vele.
– Bánkúti honvéd, három nap fogda, a következő foglalkozás után!
– Indok? – Kérdezte az írnok.
– Tiszteletlenség, függelemsértés és verbális fenyegetés. – Az írnok a törzsfőnökre pillantott, aki csak némán bólintott, hogy igen.
Ismét hátrébb álltam, hogy mindenkit lássak.

– Most egy kicsi mozgással lazulunk! Köszönjék mindezt Bánkúti és Erőss elvtársaknak! – Elindultam a sor eléjére.
– Újoncok, balra át! Vígyázz! – Üvöltöttem, hogy még a faluban is hallhatták.
– A többieknek oszolj! Újoncok, futólépés! Utánam indulj!
A karomat felhúztam, és gyakorlóban, antantszíjjal, surranóban, vad vágtába kezdtem a sportpálya irányába. Két kör után szétszakadt a sor. Nekem is gyöngyözött a homlokom, de a testesebbjeinek már az inge is átázott. Oldalazva kezdtem futni, kicsit már lihegve kiabáltam.

– Tartsd a tempót! – Majd a sor végét bevárva ordítottam.
– Mik maguk? Nyápic kisasszonyok? Felzárkózni és tartani a tempót!
Ismét előre vágtattam, és ha lehet, még inkább emeltem az iramot. A tizedik kör, azaz 4000 méter után fordultam az őrszoba felé. Megállva szinte mind leroskadt a földre. Én lihegve üvöltöttem.

– Többet néztem ki magukból elvtársak! Ilyen erőnléttel hogy védik majd meg a hazát? Nekem anyámasszony katonái nem kellenek!
– Fel, vigyázz! – Üvöltöttem továbbra is.
– Bánkúti elvtársat kísérjék a fogdába! Szepesi tizedes rendeljen el kettes oszlopot, és irány a sportpálya, nótával.
Elég halk, erőtlen és lelkesedésmentes volt az éneklés, mert túl tudtam üvölteni.

– Nem hallom!
Erre már a katonák is üvöltötték, igaz, hogy elég hamisan.

„Messze földön, hegyen-völgyön,  
Katonák járnak, erős szívvel.  
Zászlónk leng már, a nap is ránk vár,  
Hazánk hív minket, mindig itt áll.  

Előre, előre, katonák,  
Szívünkben tűz, kezünkben a szabadság.  
Erővel, hittel és bátorsággal,  
Megvédjük a hont minden áron!  

Léptünk zúg már, föld is szól ránk,  
A dob üteme szívünk dallama.  
Fegyverünkben erő, tiszta szándék,  
Hazánkért mindent, ha kell, úgy lépünk.  

Előre, előre, katonák,  
Szívünkben tűz, kezünkben a szabadság.  
Erővel, hittel és bátorsággal,  
Megvédjük a hont minden áron! ”

A hangzavar, az írnok, meg a kíváncsiság, már a fél tisztikart a központi épület elé csalta. Láttam a pk ablakában Lacit is. Tudtam, hogy most még inkább oda kell tennem magamat.

– Nóta állj! – Ordítottam a futókör szélén.
– Karok fel, láb kipörög! Futólépés, utánam indulj!
Már nekem is nehezemre esett a tempó, hiába futottam rendszeresen. Két kört nyomtunk le, amiben hárman kidőltek, így pihenőt rendeltem el.

– Nyápic bagázs! Milyen fiatalok, milyen katonák maguk? Még golyófogónak se lennének jók egy háborúban, nem hogy megvédjék a hazájukat! Semmire való banda! Állni se bírnak már, üljenek le! – Mindenki a földre zuhant.
– Esetleg fut velem még valaki? – Tettem fel mosolyogva, visszafojtott lihegéssel a költői kérdést.
Legszívesebben én is elterültem volna, de a tekintélyemet kellett építenem. Már semmim nem volt száraz. A verejtékem a hátamról a bugyimon keresztül, a combomon át a surranómba folyt, amiben már lehet, hogy vérrel kevert izzadság tocsogott. Demonstrációs céllal azért még két kört – haldokolva – lefutottam. A honvédjeim és a nézelődők csendben ámultak. Lenézően álltam meg előttük.

– Csalódtam magukban! Nem hittem volna, hogy csak a szájuk ilyen nagy, közben meg nem férfiak, hanem úri kisasszonyok!
Utolsó utáni erőmből a főépülethez indultam. A ruhaszertárból új ruhát vételeztem, és megmosakodva a kantinba mentem. Akivel találkoztam mind elismerő pillantást vetett rám. Nem ejtőzhettem sokáig, mert a pk magához rendelt az irodájába. Mély levegőt vettem és bekopogtam.

– Kérek engedélyt...
– Hagyjuk! – Intett le László, és egy széket húzott ki az asztal alól.
– Üljön le! – Szólalt meg a laktanyaparancsnok. Hangjából a lebaszás előszele hallatszott ki. Ezzel egyidejűleg tenyérrel az asztalra csapott.
– Maga egy őrült, bolond! – Kész, leszereltet, villant át az agyamon.
– DE büszke vagyok magára törzsőrmester! – Mennydörögte, majd halkan hozzá tette.
– Klári te most nagyot nőttél a szemünkben, és azt hiszem az egész állomány szemében is! Megemelem előtted a nem létező kalapomat! Most pedig megparancsolom, hogy a századossal – aki a városba megy – menjél haza.
– De parancsnok elvtárs... – Néztem az órára.
– Nincs de!
– Parancs, értettem! Kérek engedélyt...
– Menjetek már!
A fokos a lépcsőháznál tett ki.

– Vigyen haza, és menjen a rádiós helyiségbe, ott várjon meg! – Mondta Laci a sofőrnek.
Szégyen, vagy nem, csak vánszorogtam. Útban a fürdő felé fájdalmasan vettem le a gyakorlót és ejtettem a földre. a zár. Csak Lacinak van kulcsa – villant belém a felismerés. Bugyiban voltam, izzadtan, büdösen, de őt nem zavarta, átölelt és megcsókolt.

– Nagy voltál bébi! – Vigyorgott teli szájjal.
Fürdővizet engedett a kádba, én nyögve másztam bele. Laci a nyakkendőjét és az ingét a fogasra akasztotta, a kád elé térdelt, és a vádlimat, combomat dörzsölte, masszírozta. Fáradt testemnek jó érzés volt a melegvíz és a féltő nyomkodás, simogatás. Nem érdekelt, hogy a melleimet is fogdosta, simogatta, fölém hajolva puszilta, nyalta, szopta, enyhén harapdosta. A testem reagált az érintésekre, de nem volt erőm mozdulni. Széjjelebb tettem a combjaimat, hogy közéjük fúrhassa kézfejét. A cunámat simogatta, majd ujjazta, közben a csiklómat dörzsölte.
A testem lereagálta, élveztem, majd elélveztem Laci kezétől. A testemnek nem lett jobb, de a lelkem felfrissült. A Pk szavai, Laci kényeztetése jól esett. Félre, maga felé fordította a fejemet, és már baszta is a számat. Nagyra nyitottam az ajkaimat, nyelvem a makkját nyalta, és alig vártam, hogy az arcomat belülről átszakító fasz mikor ürül már végre. Nem volt bennem lelkesedés, de Lacinak ennyi is elég volt. Megtöltötte a szájüregemet. Kifolyattam a nedűjét, csak keveset nyeltem le. Megmosta a farkát, kisegített a vízből, majd két puszi és egy hosszú, gecis csók után távozott. Én másnap reggelig aludtam, mint a bunda.

Nem kellett egy hónap sem, hogy Bánkútit is betörjem. A sorkatonák között egyre népszerűbb lettem, ellenben a tiszthelyettesek keresték a fogást rajtam, de sikertelenül. Nem sejtették, hogy Laci egyre jobban belém habarodott, szinte már szerelemmel rajongott értem. Volt néhány olyan eset is, amivel hű alattvalókat szereztem. Két őrt is megbuktattam alvás közben az őrtoronyban, de a magam módján elbeszélgettem velük, és nem jelentettem, nem dobtam fel őket, ezzel magamat is kockáztatva.

– Adj munkát a katonának, különben ő ad neked! – Mondta egyszer a pk, és tudtam, mire értette.
Bánkúti akkor lett végleg a csicskám, amikor egy alkalommal sírva találtam a körletben. Mellé ültem az ágyára, és anyásan a fejét a vállamra hajtottam. Nehezen, de kiszipogta, hogy a barátnője félre kefélt, és úgy néz ki, hogy szakítanak. Tudtam, hogy ennek én is részese vagyok, mert az eltáv kérelmeit mindig piros vonallal jutalmaztam. Azonnal jött a feszültségoldó ötletem.

– Öltözz Rudi, kimenőbe!
Nagy, kerek szemekkel bámult rám. Rudinak szólítom, nem Bánkúti honvédnak, tegezem, és miért kell öltöznie? Míg öltözött, Lacinak elmondtam az esetet és az ötletemet, egyben engedélyt kértem a megvalósításához.
Mielőtt elindultunk volna a fokossal, telefonáltam egyet. A Tiszti lakóteleptől egy utcányira rakattam ki magunkat, a sofőrt meg elengedtem a barátnőjéhez. A lépcsőház előtt már ott állt, – tehén módjára kérődzve rágózott – a kisváros közismert kurvája. A helyért nem akartam fizetni, ezért választottam a lakásomat. Egy katonai pokróccal letakartam az ágytakaróval borított franciaágyamat, amíg ők vetkőztek, tisztálkodtak. Én leültem a konyhában, hiszen nem bíztam meg egyikükben sem annyira, hogy magukra hagyjam őket. Lehet, hogy rossz ötlet volt. Rudi vehemensen eshetett neki a lotyónak, mert szerencsétlennek a nyögése nem csak megjátszott volt. Csak a hangoktól is teljesen eláztattam a bugyimat, amit gyorsan lecseréltem, és a tisztába tettem be vattát, bár bíztam benne, hogy lassan végeznek. Csendesedtek, így a résnyire nyitva hagyott ajtón át bekukucskáltam. Rudi a csaj fölött volt fekvőtámasz pózban, és csak a segge járt, de ütemesen. A beszűrődő napsugár az izzadt hátán futkározott. Visszaültem az asztalhoz, és szó szerint befogtam a fülemet, közben az Ifjúsági Magazint kezdtem olvasni. A címlapon Keleti György honvédelmi miniszter lánya pózolt fehérneműben. Na, ez sem terelte el a figyelmemet. Újabb tíz perc vánszorgott el. Ismét benéztem, mert megint hangosabban nyögött a ribi. Rudi a csípőcsontját markolva tartotta pózban, és elég vadul dugta. Alaposan megnéztem a srácot. Széles vállai egy szintén széles hátat fogtak közre. Kifeszültek a hátán az izmok, a dereka beszűkült és folytatódott lefelé a szintén izmos, fokhagymaforma seggével, lejjebb a vastag, izomtól duzzadó combjával, és amint láttam, a legalább 45-46-os talpával. Ekkor vettem észre, hogy a kezem a bugyimban turkál, és visszafogottan élvezek. Szerencsére Rudi is már hangosan nyögve feszült bele a pinába. Mosdás nélkül öltöztek fel és jöttek ki, mindketten kipirosodott fejjel. Kifizettem az örömlányt, és volán busszal mentünk vissza a körletbe.

– Basszus, már belém volt kövesedve, köszönöm! – Mondta Rudi.
Nem volt igazán miről beszélnünk, de ettől a naptól kezdve minden reggel gőzölgő kávé, vagy tea várt az irodámban, Bánkúti honvéd kezesbáránnyá vált, és a szakasz kopaszait is kordában tartotta.
Leányálommá vált velük dolgozni. Ezt Laci is érzékelte, és jó húzásnak vélte ő is, amit tettem, hogy a vezérbikát az ujjaim köré tekertem, így a csorda – aki követte – szintén a tenyeremből evett.

Laci csak azt nem tudta, hogy nem volt olyan szeretkezés az ágyamban, hogy ne azt lássam becsukott szemmel, amit annak idején láttam. Magamnak is félve vallottam be, hogy ha csak egyszer is, de kell nekem Rudi.