Elárvulva

Fájdalmas gyerekéveim sora az egész fiatalságomra rányomta pecsétjét. Egy kis falu düledező, szoba-konyhás vályogházában, mélyszegénység alatt éltünk. Hiába volt alig valamit enni, mind én kisgyerekként, mind anyukám, fiatal nőként elhízottak voltunk. Három évesen már a hat évesek súlyában voltam. Apám egy állat volt.
Első emlékem, hogy úgy pofon vágott – mert sírtam és nem tudott aludni, – hogy felrepedt az ajkam. Napi szinten, , verte az anyámat, és heti szinten engem is. Sokszor menekültünk a szomszédokhoz, de a rendőrök családon belüli konfliktusnak vették, és mivel nem volt vér, így nem intézkedtek. Az óvoda, majd az iskola hiába szólt a Gyámügynek, ha kijöttek, példás családot láttak, anyukám nem akarta, hogy állami gondozásba vigyenek, így az életem gyötrelem volt fizikálisan és lelkileg is. Apám engem csak kis disznónak, anyukámat pedig vágni való disznónak hívta. Nem volt még késő este, amikor szokás szerint üvöltözve jött haza, .

– Te vén, elhízott disznó, vetkőzz! Utállak, de nincs más, akit basszak, a kisdisznó meg még fiatal hozzá, de ha eljön az ideje, téged leöllek és feldolgozlak!
Féltem, hogy betartja, amit mondott, hiszen már fogdosta a lábamközét, és mivel mészáros volt a vágóhídon, így nem csak a levegőbe beszélt.
Elsős voltam, amikor egy május eleji szombaton megint jött haza, kidudorodó mellkasomat és lábamközét fogdosta. Anyukám a nyújtófával verte a hátát, és engem kizavart az udvarra. Hallottam az üvöltésüket, a pofonok csattanását, majd a már ismert birkózásuk hangját, amiből kivehető volt anya sírása. Hallottam, hogy ismét verekednek, anya felüvölt, majd csend lett. Belopakodtam. Anya meztelenül feküdt az ágyamon, oldalt a hasára konyharuhákat szorított, amik vörösek voltak.

– Menekülj, amíg fel nem ébred! – Nyögte hörögve anya.
Az asztalon ott volt a bökőkés. Nagyon vékony, nagyon éles, nagyon hosszú. Az apám mindig azt mondta, ha nyugton van a disznó, akkor kell nyakon szúrni. Anyát néztem és a pengéjű késért nyúltam. Marokra fogtam, és bementem a szobába. Az apám is meztelenül, a hátán fekve horkolt. Épp eleget láttam, ahogy a disznót megszúrja, mivel a vért nekem kellett felfognom egy edénybe, amíg ő ráugrott a disznóra. Döftem, de az első megakadt, majd gyorsan ismét döftem, oldalról. Az apám odakapott, nagy szemekkel nézett rám, amikor fordítottam a késen. Spriccelt mindenfelé a vér. Az apám hörgött, mint a disznók szoktak. Végignéztem, – mint a disznót szoktuk – míg erőtlenül leejti a kezét. Még büszke is voltam magamra.
Anya addigra erőtlen lett, betakartam, és a ágyra mellé feküdtem. Fejemet a vállára fektettem, és nyugodtan aludtam, tudtam, hogy az apám aznap már nem fog minket bántani. Reggel anya ugyanúgy feküdt, mint este. Hideg volt a teste, hiába takartam be. Szája, szeme kicsit nyitva volt, ajka szélén alvadt vér, mint amikor apám engem megvert. Kimentem . Apám se ment dolgozni, úgy feküdt, ahogy hagytam. Anyát betakartam még egy pléddel, had melegedjen fel. Végre kipiheni magát. Mellé feküdtem. Továbbra is hideg volt, és furán kemény volt a vállán feküdni. Eltelt a vasárnap éjszaka is. Anyát többször ébresztgettem, hogy éhes vagyok, de nem mozdult. Hétfőn délelőtt szinte folyamatosan anya telefonja, majd egy autó állt meg a ház előtt. A tanár néni nyitotta ki az ajtót, és felsikított, majd kirángatott anya mellől, és a kocsihoz húzott, miközben telefonált, és a szomszédoknak kiabált. A mentő és a rendőr szirénázva jött. Két rendőr tett be a kocsiba, és vitt el az orvosi rendelőbe. A doktor bácsi megvizsgált, közben jött két néni, akik elvittek a városba, és többször elmondatták velem, hogy mi történt. Akkorra tudatosult bennem, hogy már nincsennek szüleim, és szerencsére az apám sem ébredt fel a leszúrásból.
Kórházba vittek. Sok néni, bácsi, rendőrök beszélgettek velem, majd elvittek a Fóti , – később tudtam meg – a teljes nevén Károlyi István , ami a Károlyi család egykori kastélyának területén, egy hatalmas park közepén helyezkedett el. A jellegzetessége volt, hogy nemcsak lakóhely, hanem egyfajta közösségi tér is lett számomra, ahol különböző programok és terápiák segítették a fejlődésemet. A régi, impozáns épületet több kisebb lakóház egészítette ki, így próbálták családiasabb környezetben élhetővé tenni az ott létet. A park tágas és zöld, játszóterekkel, sportpályákkal, amelyek elősegítették a szabadidős tevékenységünket. Nem éreztem jól magam. Hiányzott anya, a főztje, és Röfinek hívtak, és sokszor megvertek itt is a nagyobb lányok, akik fogdostak, tapiztak, puszilgattak. Szerencsémre nyolc hónap után kiemeltek, és a második anyuhoz, nevelő szülőkhöz kerültem. Itt nem bántottak. Szilvinek szólítottak, diétásan etettek, hogy legalább ne hízzak, csak magasodjak. Itt lettem először boldog, és Márti anyuhoz ragaszkodó. Hétvégéken sok régi nevelt gyerek jött, és babusgattak, már nevettettek is. Feledni azt a bizonyos szombatot, vasárnapot nem tudtam, de már beszélni sem akartam róla. A szomszédba egy velem hasonló korú, két osztállyal felettem járó fiú jött hétvégéken és szünetekben a keresztanyjához. Sanyi jó fej volt, magasabb és vékony, mint én szerettem volna lenni. Nagyon jókat játszottunk. Kezdetben homokvárat építettünk, fogócskáztunk, fára másztunk, és a tőlünk pár száz méterre lévő patak, – inkább erecske, vízfolyás – partján kártyáztunk fürödtünk. Gyerek akkor láttam élőben először. Kicsi volt, és a lecsüngő pipadohány tartónak ütközött. Nem úgy, mint a ritkán látott apámé, és az elég sűrűn látott Csaba apáé. Talán tudatosan nevelték ki belőlem a szégyenérzetet azzal, hogy ők természetességgel jártak előttem ruhátlanul, így nekem is egyre inkább nem volt feszélyező, ha ruha nélkül látnak. Megnyugodtam, mikor tizenkét évesen fekete, buja szőr kezdte borítani a .

– Kislányom! Kezdesz nagylány lenni. után a wc papírral elölről hátulra haladva töröld meg a lábad közti részt, mint a fenekedet szoktat. Egy törlés egy papír! – Közben a ruhán keresztül mutatta magán a mozdulatot.
– Lassan nagylány leszel. Ha fog ott lent – mutatott a lábam közé – ne ijedj meg! Rohanj hozzám, vagy a suliban a tanárnénihez. Ez természetes!
Hallgattam Márti anyut, és a vér hallatán anya, és az apám villant be előttem, ahogyan , minek az okát már tudom. Közben meg örültem, hiszen se Márti anya, se Csaba apa nem bántott, ha Csaba apa a hajamat, hátamat, arcomat simogatta, még véletlenül sem ért az egyre duzzadó mellemhez, vagy a lábam közé.

Az iskolaorvos szinte az első vizsgálat után pszichológushoz, terapeutához küldött, mivel a hízásomnak nem szervi, nem genetikai oka volt, hanem a rendszertelen étkezés, a túl zsíros étel, a stressz, a félelem, az önbizalomhiány miatt volt. Az idő előre haladtával a magasságom nőtt, a súlyom nem változott. Már nem a kövér, hanem a túlsúlyos kategóriába tartoztam. Szemmel látható volt, hogy a hasamról, combomról, karomról a háj a mellkasomra húzódott. Akkora mellem volt tizenhárom évesen, mint anyunak volt, és már nagyobb, mint Márti anyának. Csaba apa még véletlenül se nézte, aminek kifejezetten örültem.
Ebben az időben Sanyi új játékot talált ki hátul a fészerben. Doktorosat játszottunk. Kezdetben fura volt, hogy amikor simogattam, fogtam, vizsgáltam a , az megkeményedett, és megállt magától. Első ilyen után tudtam, hogy csúnya, de éjjel meglestem nevelőszüleim birkózását. Márti anya puszilgatta, majd a szájába vette Csaba apa . Féltem, hogy leharapja, de nem tette.

– Jaj de jó vagy, mint mindig! Csináld bébi! Szopj!... Azaz, most én nyallak! – Hallottam.

Nem tudtam mást, csak Csaba apát nézni, és nem igazán értettem, ez kinek, miért jó. Annak örültem, hogy ő legalább nem verte, nem bántotta és úgy tűnt, mintha örülnének. Márti anya nem sírt, mint anya, hanem nevetett. Eddig néztem, mert mintha Csaba apa meglátott volna.
Másnap elmondtam a látottakat Sanyinak, aki csak mosolygott és azt mondta:

– Ez a papás-mamás játék. Ezt nekünk még nem lenne szabad, de... – Elharapta a mondatot.
– Te már csináltad? – Kérdeztem
– Igen már játszottam ilyet. – Válaszolta valami furcsa hangszínben.
– Játszanál velem is? – Kérdeztem kíváncsiskodva.
– Ha akarod, igen, de erről nem beszélhetsz senkinek! – Mondta tömören, és a rövidnadrágját az alsó nadrággal együtt vette is le. Már előre nézett a fütyülője. Puszilgattam, ahogy Márti anyu csinálta.
– Jól csinálod! Most vedd a szádba, mint a vurstlis nyalókát, és nyaljad, szopogasd! – Mondta Sanyi.
Úgy tettem, de ennek – a vurstlis nyalókával szemben – semmi íze nem volt. Sanyi ki-be mozgatta a számban. Mi jó van ebben? Már abba akartam hagyni, amikor kihúzta.

– Most én nyallak ki! – Jelentette ki.
Én széttettem a lábaimat, mint Márti anyu, és tűrtem. Na, ez már a nyálassága ellenére is kellemes volt. Hangyák szaladgáltak a gerincem mentén, bizsergett a testem. Mély levegővétellel tudtam csak elegendő oxigénhez jutni. Az izmaim megfeszültek, kellemes, ellazító érzés járta át testemet. Az okát nem tudtam, de elfáradtam, szuszogtam. Sanyi a markomba adta a botját, és megmutatta, hogyan húzgálja a bőrt rajta. Csukló fárasztó volt, de Sanyi is egyre gyorsabban lélegzett, majd nyögött, és tejföl jött ki a a helyett. Szúrós szaga volt, és azt gondoltam, hogy lehet, hogy ezért pasztőrözik. Aznap már csak feküdtünk. Másnap Sanyi csókolózni tanított, és a melleimet szopta. Nem akartam mondani neki, hogy nincs ebben tej, csak a háj a hasamról, de egyre jobb lett, és nem akartam, hogy abba hagyja. Idővel rám feküdt, és a durungját a hasam aljához, a dörzsölte. Ez is jó volt, azt az érzést váltotta ki, mint amikor nyalt, és most a tejfölt a hasamra engedte. Szétkentem. Síkosabb és ragacsosabb volt a tejfölnél. A szagát kezdtem megszokni.
Aznap este ismét hallottam, hogy birkóznak a nevelőszüleim. Négykézláb osontam a résnyire nyitott ajtóhoz. Csaba apa pont akkor dugta a Márti anyu lábai közé.

Megijedtem, hiszem bele tolta, de rájöttem, hogy már beszéltek róla a suliban, hogy ott van egy nyílás, ahol a meg a gyerek kijön, Szóval akkor az bejárat is.
Másnap első dolgom volt Sanyinak elmondani. Mosolygott.

– Én is akarom! – Mondtam neki határozottan.
– Még kicsi vagy hozzá! – Elhallgatott, majd egy kis szünet után folytatta. – Nem testileg, hanem lelkileg.
– Akarom! – Ez már határozott, szinte parancsoló volt.
– Jó, de lehet, hogy fájni fog!
– Nem baj, akarom!
Ekkor Sanyi simogatni kezdett és levetkőztetett, és mint Márti anyunak Csaba apu, bedugta. Igen erős, szúrós, könnyfakasztó fájdalom hasított belém, de gyerekként a pofonok megedzettek, így a fogamat összeszorítva tűrtem. Sanyi ismét rám engedte a tejfölt.

A nyár folyamán sokat szexeltünk. Nem birkóztunk, hanem dugtunk. Nem a tette a faszát, hanem a pinámba. Ezek a csúnya szavak csak szex közben hangzottak el. Akkor, augusztus végén, még nem tudtam, hogy ez a nyár volt Sanyinak az utolsó a keresztanyjánál. Nem mertem megkérdezni, hogy miért nem jön? Így a kezemmel és kígyóuborkával elégítettem ki a testem vágyait.
A gimnazista évek gyorsan tovaszálltak. A gyerekkori emlékek viszont nem. Nem volt olyan éjszaka, hogy ne álmodjak, ne lássam az akkor megélteket, de nem beszéltem senkinek. Nem kellett már pszichológus, se terepauta, se étkezési tanácsadó. Átlagos nőként kerültem a tanítónő képzésre, az egyetemre. A négy év oktatás, gyakorlati képzés gyorsan eltelt. A kevés fiúért való harchoz büszkébb és egyben gyávább is voltam. A múlt kisértett. , de még csak férfi sem jöhetett számításba, és nem a veréstől való félelemtől, inkább, nehogy a , állati ösztön ismét előtörjön és már felnőtt fejjel nem úszom meg bűnhődés nélkül. Bár tiszta az erkölcsim, de mostani gondolkodással visszagondolva az aktám mélyén biztos ott lapul, hogy hideg fejjel öltem. A koleszban voltak egyéjszakás kalandjaim, hétvégéken pedig még mindig Márti anyuéknál laktam a szobámban.
A nevelkedő városomba mentem tanítani, alsósakat. Így a lakhatás is megoldódott, az önkormányzattól – tényleg jelképes összegért – kaptam felújítandó, három szobás, Kádárkocka házat. Az árvasági segélyből és a diákok szüleinek összefogásából pazarul felújítottuk. Közben a suli karate edzéseire eljárva szereztem önbizalmat magam megvédésére. A városi, hozzám illő férfiak mind házasok voltak, vagy alkeszok. Társkeresőnek nevezett szexpartner keresőkön szereztem egyéjszakás, vagy hétvégés pasikat. Mielőtt ketten maradtunk volna, nekem kellett egy kávézó, vagy étterem, hogy ne szaladjak egy alkesz karmaiba. Volt, aki akkor mondta, hogy kikötözős szexet akar. Hiába érdekelt volna, a lekorlátozáshoz nem volt bizodalmam. Volt az aranyeső adok-kapok. Érdekes, de ez sem egy párórás ismeretséggel, ahogy az anál sem. Ott szűz voltam, ahogy a szájba élvezést is majd csak az arra érdemes teheti meg nekem, velem.
Tapasztalatszerzésnek az erre fordított évek az egyetemen, és frissdiplomásként jó volt. Ráéreztem, hogy a nálam magasabban iskolázott, felsőbbrendű, macsó férfiak a nőt csak , kihasználni, maguk szolgálatára, kielégülésére akarják használni. Na, azt én nem akartam, amit a szülőanyámmal tett az a vadállat, akit egyre inkább nem tudtam apámnak tartani. Az kellett nekem, amit Márti anyu kap Csaba aputól, de az lehet, hogy több nincs ezen a földkerekségen.
A nálam tanulatlanabbak, az öregebbek, a nem a helyes pasi kategóriába tartozók, azok a meghunyászkodók. Elég volt nekem az iskolában irányítani a nebulóimat, nem hiányzott a magánéletemben, a szexualitásban.
Féltem, hogy a kritériumaim, a szigorú megítélésem miatt vénkisasszony maradok. Voltak egy táncra felkérések csajoktól is, amit lehet, hogy kipróbálnék, de azt csak majd a megérdemelt férfi oldalán, az ő örömére, ahogy a két pasit is egyszerre. Tudtam, hogy ezek álmok, de inkább erről álmodozzak, mint annak a vadállatnak a nyakából kispriccelő véréről, azt a megvetést se érő tekintetet érezvén, hogy most ő lett leszúrva. Nem akartam érezni a vér szagát, melegét, édes ízét. Nem akartam visszaemlékezni anya fehér, hideg, rideg bőrére. A már fekete foltra az ágyamon, amin feküdtem. Az egyre több zöld légy zümmögése álmomban is fejfájást okozott. Senki nem tudja, senki ne is tudja, mit él át az ember ilyen álmokkor, amikor hideg verejtékben ébred, levegőért kapkod, ágyat is remegtetően reszket, zokog könnytelenül. Nem akartam nyugtatókon, altatókon élni. Minden este imádkoztam, hogy olyan férfi legyen mellettem, aki ezeket kiöli, vagy óv utánuk. Persze egyre reménytelenebbé vált, ahogy öregedtem.

A jég megtört, a csoda közel huszonnégy évesen vágott mellbe, egy kora őszi pénteken, két óra előtt. Az önkormányzatnál voltam bent ügyeket intézni, amikor kifelé jövet egy pasi szinte fellökött.

– Nem tud figyelni? – Háborodtam fel
– Bocsánat! – Jött a válasz, rettentő ismerős hangon. A borostás arc, a tiszta izom test nem volt ismerős, de a hang a fülembe égett. Igen, Sanyi...
– Sanyi? – Szóltam utána.
A pasi megtorpant és megfordult. Igen, ez ő, a gyerekkori barát, a szerető, dugópartner. Felém lépett, az arcomat szkennelte, agyán átfuttatta a részleteket.

– Szilvi? – Ölelt át, csókolt meg szó nélkül. Éreztem, hogy felforr a vérem. Ez a csók az, ami tíz éve belém égett.
– Bazd meg, de sokat vártam erre! De sokszor kértem, hogy egyszer ismét felleljelek!
Ismét megcsókolt, nem törődve azzal, hogy jönnek-mennek mellettünk az emberek.

– Mióta várom, és pont itt, a kezdetek városában! – Megszorította a tenyeremet, és húzott magával.
– Most nem engedlek!
Bekopogott a polgármester irodájába. A titkárnőre bízott, hogy ne engedjen el, míg ki nem jön. Gyors volt. Én gyalog voltam, így az ő Jeep terepjárójába tuszkolt be. Mesélni kezdett. Agronómus végzetsége van, pár hete szakított a menyasszonyával, mert az félre baszott a főnökével. Akkor talált rá a város önkormányzatánál a mezőgazdasági osztályvezetői pályázatra. Magasan megnyerte, elsejétől elvileg övé az állás, jövő héten már itt kezd.

– Nem láttalak Csabáéknál, és Mártikától nem mertem megkérdezni mi, hogy mi van veled? – Ezt már a régi helyünkön, a kis vízfolyás partján kérdezte.
– Tanító néni lettem a helyi általános suliban. Saját házam van, nem kacsalábon forgó, de nekem a kastélyom. – Válaszoltam. Sanyi szinte felfalt a szemével.
– Tudod, a folyosón az arcod ismerős volt, de a test nem jött át. Bomba nő voltál, de most... Úúú, Atyám! Egy kincs vagy, egy főnyeremény, és ezek az ütközők!
Félénken nyúlt feléjük, érintette meg őket, és közben csókolt, majd a hátamra lökött. Nem érdekelt, hogy a ruhám fűzöld lesz. Végre egy pasi, aki jó, aki magasabb végzetségű, beosztású, mégis érzékien irányító. Felhúzta a szoknyámat, félre tolta a bugyimat, kereste a farkát. Gyengéden, de határozottan hatolt belém, mint az elsőkor, amikor a szüzességemet vette el. Kezdtem élvezni, de abba hagyott mindent, hogy marnak a szúnyogok, folytassuk a kocsiban. Szűk volt, mindenütt nyomott, gyorsan fülledtté vált a levegő.

– Menjünk hozzám! – Búgtam a fülébe.
Mintha felsóhajtott volna. Felöltöztünk és előre másztunk. A Waze-be beírta a címet. Én kibányásztam a farkát, és az ölébe hajolva szoptam, mint a vurstlis nyalókát. Kicsit sós, puncis íze volt, majd semmi. Beállt a kocsibejáróra, kinyitottam a kaput a telefonomról, begurult a garázs elé. Még senki nem vitt az ölében, az udvaron át. Az ajtóban tett le. Kinyitottam, kikapcsoltam a riasztót, és behúztam, a lábammal rúgva be a bejárati ajtót. Egyből a hálószoba vetetlen ágyára löktem, és levetkőztettem.   A kamaszkori fasz még nagyobb lett. Rövidre volt vágva a szőre, akkor döbbentem rá, hogy az enyém egy ősasszonyi bunda a lábam között.

– Sanyi én nagyon szőrös vagyok. – mondtam szégyenkezve.
– Már kint éreztem, és imádtam érinteni. Látni szeretném!
Felült, engem hanyatt fektetett, levetkőztetett. Előbb csak nézte, majd megszólalt.

– Imádni valóan szép! Tedd széjjelebb a lábaidat! – Örömmel megtettem.

A combjaim közé térdelt, és a szőrömet szétsöpörve nyalni kezdett. Hosszan, izgalmasan. Szerencsémre a múltból nem a tragédia, hanem a kiskamaszkori emlékek jöttek elő. Már gyengéden baszott, amikor a fülembe súgta.

– Én így szeretlek, szőrösen, le ne borotváld!
Felnevettem és ráfordultam, meglovagoltam. Kezével irányította a melleim lengését, amit szintén élveztem, és magamra húztam. Ütemesen kefélt, fokozva a gyönyöröm, majd belém élvezett. Nem érdekelt, van esemény utáni tablettám.

Két hét sem kellett és már nálam lakott. Este fáradtan mentem haza, napközi után. Sanyi a konyhába várt. Felém lépett, és úgy éreztem, hogy a keze az arcom felé lendül. A karaténak hála, félre ütöttem és felé rúgtam. Félre lépett, és már rántott is magához.

– Héhéhé ácsiácsi, mi bajod?
– Ne próbálj megütni, mert megöllek, és ez nem üres fenyegetés, simán megteszem! – Mondtam már sírva.
– Bébi, csak meg akartalak simogatni, és megcsókolni!
Hangosan zokogtam. Behúzott a nappaliba, leültetett a kanapéra és elém térdelt.

– Mond mi bánt? Mi volt ez?
– Hosszú! Vagy rövid, de tudnod kell! – Szipogtam, a karomba töröltem a taknyom.
– Én már öltem embert, mert vert engem és az anyukámat.
Sanyi arcára kiült a döbbenet. Nem szólt, csak magához ölelt.

– A vadállat apám testileg vert, verbálisan alázott, emlékezetem óta. Egy szombat este megvert, majd fogdosott a lábam között. Az anyám a hátát ütötte a sodrófával. Ekkor őt kezdte el verni, amire anyukám kizavart. Kiabáltak, apám az anyukámmal, majd egy fájdalmas sikoly után csend lett. Anyut leszúrta, de én a stressztől nem vettem róla tudomást, és hogy nyugodt esténk legyen, a disznóölő késsel a meztelenül alvó apámat nyakon szúrtam, és végignéztem a haláltusáját, majd a haldokló anyám mellé feküdtem. Két éjjel és egy egész nap mellette feküdtem, takargattam, hogy felmelegedjen, míg a tanár néni ki nem rángatott. Egy hónap után Fótra kerültem, onnan hoztak el Márti anyuék.
Eddigre megerősödtem, már nem sírtam és már nem szorítottam a karját.

– Hagy el, ha félsz tőlem!
– Szeretlek, és köszönöm! Legyél a feleségem!