Lányom végleg elengedése utáni örömök 2. rész

Másnap ébredéskor egy cetli volt az étkező asztalon.

„SZERETLEK!  
Pirítós a mikróban, forró kávé a termoszban.  
Legyen szép és könnyű napod”

Kikerekedett szemekkel, ököllel megdörzsöltem a szememet, és elolvastam még egyszer. Ilyen eddig még nem volt, hogy ezt tegye nekem. Gyorsan megvajaztam a pirítóst, és kicsit kóvályogva ettem, majd mentem zuhanyozni. A testem éreztette velem az este folyamán történteket. Csuklóimon, bokáimon enyhén vörös, bőrpíros csíkok látszódtak. Semmi gond, majd az óra és a karkötő eltakarja, a bokámra bokaláncot teszek, meg csőnadrágot veszek fel, amit a földön húzok, a cipőmet is takarva. Szerencsére nem ügyfélnap van, és csak kettőig vagyunk. Beszéltem a főnivel, vagyis inkább hallgatni próbáltam a bugyuta ötleteit.

– Mártííí! Hé, itt vagyok! – Eszméltem fel ábrándozásomból a hangjára.
– Jaj, bocs Béla, egy kicsit zavaros ügy járt az eszemben. – Nem hazudtam, valóban egy zavaros ügyön, az estén gondolkodtam.
Délután a lányom csicseregve hívott fel.

– Anyuci-manyuci, ugye nem baj, ha most hétvégén nem megyünk le? De annyira-annyira jó most megélni az újat! – Nem ragozta, nem fejtette ki, tudta, hogy tudom, mire utal.
– Sajnálom picim! Nem azt, amit megéltek, annak örülök, hanem, hogy nem jössztök le, de ilyen ez... – Majdnem elszóltam magam, hogy tudom, miről beszélsz.
Munka után bementem a boltba, csak kettőnkre kellett vásárolni. Utána kimentem anyuék sírjához a temetőbe. Imádkoztam, és mint mindig, nyugalom töltött el. Beszéltem hozzájuk, de a történtekről nem, bár ők fentről mindent látnak.
Otthon Karcsi az udvaron a bográcsban lecsót főzött. Jó 4-5 éve tett ilyet utoljára. Mögé léptem és átkaroltam.

– Köszönöm, és én is szeretlek!
Nem vártam választ, a ház felé fordultam, a konyhában a háborús helyzetet megszüntetni. Miiii? Nincs teli az asztal paprikacsumával, paradicsomszár-véggel, hagyma héjával. A szárítóban elmosogatva a vágódeszka, a tányérok. A szemetesben üres szemeteszsák. Mi történik? Ennyit jelentett? Átöltözve, sörrel a kezemben mentem ki hozzá. Felfalt a szemével, miközben a napunkról beszéltünk, és mondtam, hogy a gyerekek nem jönnek haza.

– Betesszük a lecsót a fagyóba. – Mondta természetes hangsúllyal.