Eleven emlék

– Bea! Érts meg, kérlek! Ennek nincs köztünk jövője. Én nem vagyok beléd szerelmes, nem akarlak feleségül venni. Most mondd meg, miért sírsz? Úgy viselkedsz, mintha nem lett volna világos már az elején. Mintha nem beszéltük volna már meg, amikor elkezdtük. Bea, én tényleg nem értelek.

Becsaptam az ajtót és kimentem a házból.

Reggel egy levél fogadott:

"Édesem!

Ne haragudj rám, kérlek! Csak, azt hittem, hogy már másképp érzel irántam. Bíztam benne, hogy egyszer majd a nappalaink is közösek lesznek nemcsak az éjszakáink. Ahogy anyukámmal megértettétek egymást, amilyen tisztelettel és kedvességgel bántál Vele, azt hittem, már a családom része vagy. Ne haragudj, tévedtem. Remélem, nem veszítlek el. Tudod, hiányzol innen a takaróm alól...

Bea"

Mit tehettem?

Este újra találkoztunk. Ott, ahol mindig, a Díszaulában.

Úgy éreztem, tisztáztunk mindent, értettük egymást, mint két felnőtt ember. Olyan, aki már képes dönteni a sorsa felől, olyan, aki már nem akarja a másikat minden eszközzel magához láncolni. Sétáltunk újra boldogan, és nála aludtam.

Imádtam szeretkezni Vele.

Imádtam a melleit s a gyönyörű, hosszú lábait, ahogy a nyakam köré fonta őket.

Lassan kigomboltam a fehér selyemingét, és előbukkantak gyönyörű aranybarna mellei. Nem voltak nagyok, csak éppen elfértek a tenyeremben. Ajkaim közé fogtam a bimbóit, és körbe – körbe nyalogattam őket, keményedni kezdtek és éreztem, hogy egyre feszesebbek. Fejét hátrahajtva halk sóhajok hagyták el ajkait, jelezve, hogy kedvére való, ami történik, és kezével a hajamba túrt, finoman adva tudtomra, hogy még véletlenül se jusson eszembe abbahagyni. Mellei közt elindultam végig a hasán, és csókokkal borítva a köldökét ízlelgettem kellemesen sós bőrét.

Bő szoknyát viselt, amit csak fel kellett hajtanom, hogy hozzáférjek az általam annyira nagy becsben tartott ágyékához. Fehérneműjén keresztül simogattam és izgattam az egyre forróbb ajkakat, amitől a bugyi egyre inkább átnedvesedett. Az illatos ajkak elől félrehúztam a fehérneműt és belenyaltam a kéjnedvektől csöpögő rózsaszín kehelybe. Kéjes sóhaj volt a válasz és egyre hevesebben nyomta fejemet az ágyékához.