Titkárnő

A Budapesti Corvinus Egyetemen, (BCE) az ország egyik legismertebb gazdasági egyetemén, a gazdálkodási és menedzsment szakon végeztem. Anyu kapcsolatai révén az önkormányzatnál, a gazdasági osztályon lettem csoportvezető. Az osztályvezető az elfoglaltságai miatt mindig engem küldött az értekezletekre, így benyomott a fő vezetőségbe. Egy év alatt bedolgoztam magamat mind a polgármesternél, mind a jegyzőasszonynál, mind a kabinetfőnöknél. A fizetésem a köztisztviselői bértábla maximumán volt, viszonylagosan kevés munkával, felelősséggel. A gondokat az osztályvezető oldotta meg, a balhét meg a közkatonák vitték el. Én csak úszkáltam a vízben.

Magánéletem is normalizálódni látszott. Tizenhét évesen ért az első nagy szerelem, már az eljegyzés gondolatával játszottunk, és érettségi előtt a szüzesség elvesztésével a felnőtté válás útjára tértem. Felvettek a Corvinusra, ezzel eltávolodtunk a szülővárosomban maradt majdnem vőlegényemmel. Kiderült, hogy mégis mással képzeli el az életét, így én lapátra kerültem, de akkor már én is megízleltem a főváros forgatagát, éjszakai életét és a millió alkalmakat. Az albérletet –  egy másfél szobás lakást –  egyik évfolyamtársammal közösen béreltük. A félszobában egy franciaágy volt, amiben mi csajok, simán együtt aludtunk. Az amerikai konyhás nappaliban volt egy kihúzható heverő és a tévé. Így az egész lakás letisztult, és nem túlzsúfolt volt. Elég volt egy sms, és már tudtuk, hogy aznap a heverőn alszik valamelyikünk, a másik meg az aktuális partnerével a franciaágyon. Azért írtam partnert, mert Letícia –  az évfolyamtársam –  bevallottan biszexuális volt. Egy bulimentes ünnepnap előtt, egy üveg félszáraz rozé mellett beszélgettünk.

– Letti te miért vagy bi?
– Hogy hogy miért? –  Kérdezett vissza két korty között. –  Tudod, hogy imádom a szexet, imádok élvezni.
– Ez oké, persze, én is, de miért így, és hogy lettél ilyen... ilyen... biszex?
– Tudod, tizennyolc voltam, amikor nyári munkát vállaltam egy cukrászdában. A főnökasszony köztudottan leszbikus volt, pont ezért engedett oda a palim, hogy ott tuti nem csalom meg. Zita –  a főnökasszonyom –  rámenős volt. Amikor érdeklődtem tőle illemből, hogy miért nem pasikkal? Elmondta, hogy fiatal lányként a kertszomszédjuk , amit a szülei szégyelltek, és nem tettek ellene semmit. Ezért utálta meg a pasikat, és rájött, hogy egy nőtől azt kapja, amire a nő vágyik, és nem a fasz .
Újra töltöttük a poharakat.

– Addig-addig győzködött, hogy előbb csak egy csók csattant el, majd a ruhán keresztüli fogdosás annyira elvette az eszét, hogy már az ágyában is voltam, de nekem kellet a hús is a nunámba.
– Tényleg annyira jó? – De ezt már az kérdezte belőlem.
– Győződj meg róla magad! –  Vágta rá teljes természetességgel Letti.
– Hogyan?
De mire kimondtam, de már tudtam is a választ, hiszen Letti átölelt és megcsókolt. Finom, kellemes volt az érzés. Így a sok pasi közül,  - akikkel csókolóztam - egy sem csókolt. Bár a nagyon érzéki érintést az hatásának tudtam be, Letti lehúzta a pántos pólóm pántjait a vállamról. Hagytam magam sodródni a történettel, azt gondoltam, hogy bármikor álljt tudok parancsolni, de rájöttem, hogy Lettinek nincs golyója, amit ha megmarkolok, vészfékként hat a férfira, és azonnal leáll minden ténykedéssel.
A pólóm lecsúszott a derekamra, de Letti nem markolta azonnal deformálódásig a melleimet, hanem az ujjbegyeivel simogatta, körbe-körbe, egyre közelítve a pici, de annál keményebb bimbómhoz. Nem csipkodta, nem paskolta, nem nyomta be a bordákig, csak cirógatta. Egyre inkább érdekessé és izgatóvá vált. Azt gondoltam, hogy ez az , de nem érdekelt, főleg, hogy már bugyimban turkálva egyre lejjebb tolta a textilt. Az ujjai belém hatoltak. A kicsi körme ellenére sem mart szét belül, nem akasztotta belém az ujjait, mint a húskampót, és nem akarta kifordítani, mint a disznógyomrot disznóvágáskor. Mikor meg a nedvemtől síkos ujja a csiklómat simogatta, szinte elaléltam a ténykedésétől. Tudtam, hogy eljött az élvezés ideje, amiből már nem tudok visszafordulni. Szuszogtam, sziszegtem, élveztem, ahogy szopja a mellemet, majd a pinámban éreztem a nyelvét. A külvilág megszűnt, csak a testemben feltörő gyönyör lebegett, lebegtetett. Feleszmélve félig Lettin feküdtem, mint ilyenkor mindig a pasikon szoktam, a melleink egymásnak feszülve lapultak.

– Mit tettél velem?
– Csajosan szeretkeztem! –  Nevetett, csókolt.
Így aludtunk el. A csajos szex kb. két hónapig tartott. Megtanított mellet szopni, pinát nyalni, élvezni és élveztetni. Persze, közben mindig akadt egy-egy fasz is a puncimba. Terveztük a hármast, de megfelelő, mindkettőnk számára elfogadható alanyt nem találtunk. Lettit a szülei fél évre angliai tanulmányokra küldték, egy testvéregyetemre. Én bajban voltam, a szüleim egymagamnak nem tudták fenntartani az albit, így el kellett dönteni, hogy vagy kisebbe költözöm, vagy a bejárást választom. Az utóbbi maradt, így jöttem össze Barnával. Hat évvel volt idősebb nálam, és anyagbeszerző volt az egyik hálózatánál, tudott hozni-vinni az egyetemre. Három hónap múlva összecuccoltunk. Hiányzott Letti gyengédsége. Sajnos Barna igazi macsó volt, az az elnyomó, uralkodó, bebizonyító típus, hogy a hímek a dominánsok. Néha volt csak érzéki, különben mindig a vadság hajtotta. Persze, élveztem az együttléteket, bár elég sokat gondoltam a Letti féle szexre, ami plusz impulzust adott a dugáshoz. Az egyetemet így végeztem el, és így kerültem az önkormányzathoz. Barna új országrészt is kapott, így sokszor feküdtem, vagy keltem egyedül, de voltak olyan magányos éjszakák is, amikor Lettivel videóchateltünk, ahol bemutatta az indiai barátnőjét is, és két alkalommal végig is nézhettem a szeretkezésüket, igaz Kiran – az indiai lány –  elég szégyenlős volt.
Három év együttélés után egyik este egy csaj várt az ajtóban, amikor hazaértem.

– Szia! Jutka vagyok. Te nem ismerhetsz engem, én viszont téged –  hallomásból –  nagyon is jól!
– Szia. Miben segíthetek? – Kezdtem rosszat sejteni.
– Nem hívsz be? Ne itt!
Kinyitottam előtte az ajtót. Az előszobában szembe fordult velem, és egyből a pofámba mondta.

– Barna kedvese vagyok. Gyereket várunk, és mit ne mondjak, útban vagy nekünk!
Én a kis cipősszekrényre roskadtam össze. A csend gyilkos volt. A belém döfött tőr lelkileg szétmarcangolt. Gyors, és határozott döntést hoztam.

– Oké. Kérek két órát. És már itt sem vagyok.
Ettől a csaj döbbent le. Én már határozottan álltam fel. Első dolgom a laptophoz vezetett. Barna számlájáról az összes pénzt átutaltam a sajátomra, majd az ékszereket, értékesebb ingóságokat a téli ruháim közé dobáltam, a bőröndökbe. Nem kellett két óra sem. A bőröndöket kivittem a nevemre íratott Passatba, és határozottan mentem vissza a csajhoz, aki ez idő alatt sem tért teljesen magához. A lakáskulcsot a lába elé vágva, fölényesen, megvetően mondtam neki.

– A bútoraimért majd küldök egy szállító céget. A nyári ruháimat neked adom.  - Megvetően végig mértem - ... bár ahogy elnézem, kis koca vagy, még a leglezserebb sem lenne jó rád. Na csá! –  Fordultam ki, már szinte bőgve, de visszatartva a könnyeimet, még egyet belé rúgtam.
– Jó tanács. Tanulj magadból! Vagy kikötöd Barnácskát, vagy egy hasonló kurva, mint te is vagy, elszedi tőled.
Egész éjjel sírtam otthon. A telefonomat kikapcsoltam, apával elzavartattam Barnát, aki akkor még nem tudta, hogy részlegesen földönfutóvá tettem. Egy hétig gyötrődtem esténként, éjjelenként, de a munkában nem vettek észre semmit. Karácsony hetében a polgármester és a kabinet főnök hívatott.

– Sziasztok! –  Léptem be, és leültem a megszokott helyemre.
– Rita, –  kezdte a polgármester –  kihagynám a tiszteletköröket. Január elsejétől Tibi személyi asszisztense leszel. Kiemelt bérezéssel, autó használattal, ruhapénzzel. Ez nem kérdés, ez kijelentés. Nem kérdezem, hogy vállalod-e, nincs más opció.
– Mi van Tündivel? – Kérdeztem meglepődve.
– Őt elcsábította Szabó úr, az országgyűlési képviselőnk. Mielőtt kérdezel, a helyettesed veszi át a csoportodat, neki át sem kell adnod, viszont a maradék három napban gőzerővel kell Tündi segítségével mindent IS átvenned tőle.
Tündi elmondása alapján már másnap világossá vált, hogy egyszerűen Tibinek –  a kabinet főnöknek –  a titkárnője leszek, szépen körítve a bértáblázat besorolása miatt. Átadta a noteszét a telefonszámokkal és Tibi január első heti időbeosztásával. Az utolsó nap még huncutul rám kacsintott.

– Rita! Ha elfogadod a tanácsomat és jól helyezkedsz, kihasználsz minden, nyomatékosan mondom, minden lehetőséget, gondnélküli, boldog évek várnak rád!
Majd részletezte, hogy a városban bebetonozták magukat, semlegesek, a következő választásokkor is a jó oldalhoz csatlakozhatnak, az így összesen majdnem tíz év. Többször hangsúlyozta a minden lehetőséget, amit az utolsó munkanapon, a karácsonyi ünnepségen értettem meg. Tündi már Szabó úr jobbján ült, és láthatóan jól érezték magukat, majd gyorsan távoztak is. Egy mozdulatot elkaptam, amikor Tündi farába markolt a képviselő.
Tibi tizennyolc évvel volt idősebb nálam, de nagyon jól tartotta magát negyvenhárom évesen is. Sportos, fiatalos volt. Tudtuk, hogy a felesége idősebb nála, van egy tizenhat éves lányuk, és a magánélete tabu. Az este folyamán sokat beszélgettünk, Tibi , és egyre nyíltabb lett. Beszélt a munkámról, elmondta, hogy sokszor kell majd Pestre, vagy külföldre menni a testvérvárosokhoz, és jönnek ők is. Tíz óra után a táncparkett egyre sötétebb lett, és egyre lassult a zene üteme. Tibi talán túlságosan is közel húzott magához, néha a keze a derekamról lejjebb is vándorolt, de ezeket az gyengítő hatásának tartottam, ezért elviseltem, nem tettem szóvá.

A munka valóban semmi volt, dögunalom. Jó volt a nyugi, de az idő nem haladt. A négy éves - Tünditől örökölt - Audi A3 munkába járni, és Tibi lányának –  Xintiának –  a fuvarozására kellett csak. Tündi szavai csengtek fülembe: „kihasználni minden lehetőséget a gondtalan élethez”. Munka előtt a tizenhat éves kamaszt suliba vittem, suli után zongoraóra, vagy edzés, esetleg különórák. Mikor ő végzett, akkor lett vége a munkaidőmnek. Xintivel próbáltam barátnői kapcsolatot kialakítani, de nehezen ment, mert túlságosan fent hordta az orrát. Tibi feleségén nagyon látszott a korkülönbség és az igénytelenség. Még este is ugyanabban az otthonkában volt, mint reggel, és egy undorítóan csicsás kendővel volt hátra kötve a haja, ami mindig össze-vissza állt, ahogy kikandikált a kendő alól. Mind Tibinek, mind Xintinek tabu volt a felesége, ill. Az anyja. A hivatalban is kényes témának tartották a kabinetfőnök feleségéről, családi életéről beszélni.
Történt, hogy Xinti beleszerelmesedett az egyik közmunkás fiába. A társadalmi különbség miatt a szülei tiltották volna, de én jó hátvédje lettem, és így kezdett a bizalmába avatni, barátnőként tekinteni rám.

Életemben a fordulat március 14. – én kezdődött. Tiborral Aradra, a testvérvárosba utaztunk koszorúzni. A költségplafon miatt sofőr nélkül, a szolgálati A6-al. A kocsiban Tibi számomra észrevétlenül terelgette a beszélgetést úgy, ahogy neki jó volt. Egy pillanatra furán néztem rá.

– Milyen tanácsokkal látott el Tündi? –  Kérdezte teljes természetességgel.
– Hát nem sokkal... khmmm. Azzal, hogy minden lehetőséget ragadjak meg, hogy könnyű, nyugis életem legyen.
– Ennyi? –  Kérdezte.
Én elbizonytalanodtam, gondolkodtam, de ennyi. Ki is mondtam hangosan.

– Ennyi.
– Különféle háttérdolgokról nem beszélt?
Fogós kérdéseket tett fel, és én nem tudtam, hogy hol van benne a csapda, a buktató.

– Nem, nem mondott. Szinte a munkáról is alig-alig mondott valamit.
– Különféle összefonódások, titkos viszonyok?
– Neeeeemmmm. Tündi amúgy is hallgatag, pletykamentes. Szinte csak tőmondatokban, megfontoltan beszélt. –  Vágtam rá gondolkodás nélkül.
Rövid csend után ismét váltott.

– Ha nem indiszkrét a kérdésem,... pasikkal, hogy állsz? – A kérdése zavarba hozott.
– Voltak és lesznek. – Volt a tömör, kikerülő válaszom.
– Ki, milyen a férfi ideálod?
– Nem igazán értem a kérdésedet. Aki megtetszik, aki jóképű és kedves.
– De mégis?
– Mi mégis? –  Egyre jobban zavart a kérdezősködése.
– Mégis, milyen korosztályban? Fiatalabb, veled egykorú, idősebb?
– Fiatalabb semmi képpen sem. Az utolsó pasim is idősebb volt.
– Mint Csabi? –  Kérdezte, a polgi keresztfiára –  a hivatal sofőrjére –  célozva, aki egy-két évvel volt idősebb nálam.
– Nem, sokkal idősebb. Csabi csak egy jó haver, ennyi.
– Polgi? – A kérdésére rá néztem, de nem tudtam leolvasni az arcáról semmit.
– Azért nem, de ezt te se gondolod rólam, ugye?
– Akkor talán én? –  Kérdezett vissza, ami már személyeskedésnek is felfogható lett volna, főleg, hogy még csoportvezetőként egy-egy értekezleten még el is méláztam, elképzeltem őt az ágyamban.
– Ha látsz egy kutat, állj meg kérlek, mosdó szünetre! – Kerültem ki a választ, de éreztem oldalról, hogy néz, és elvörösödtem.
– Oké, rám is rám fér egy kávé. Keveset aludtam az éjjel. –  Mondta, ami túl magas labda volt, de nem ütöttem le, hogy nem kellett volna annyit baszni a feleségeddel. Egyik konyhás mesélte, hogy régen Tibi felesége azzal dicsekedett, hogy éjszakákon át dugnak.
Szerencsére hamar volt benzinkút, és utána már inkább a munka volt a téma, hogy hoztam-e a beszédét, hogy tizenötödikén díszvacsora lesz, és kikkel kell, vagyis kikkel lenne szerencsés jóban lennem az aradiak közül.
A szállodában az igazgató fogadott minket. Megpuszilták egymást, átadta a kártyákat, és feltűnés nélkül Tibi markába nyomott valamit. A kis, piros bőröndömet húzva, a vállamon a ruhazsákkal – benne az ünneplő ruhámmal – szótlanul mentünk fel a Maros folyóra néző, összenyitható szobákba. Az én oldalamról nyitva volt, de óvatosan rányomtam a kilincsre, szerencsére a másik oldalról zárva volt. Megnyugodva mentem zuhanyozni, hiszen a vacsora nem sokkal később kezdődött a szálloda étteremében. Eldugott, kétszemélyes asztalt kaptunk. Furcsálltam, hogy Tibi nem kért csíki , a kedvencét. Evés közben, hirtelen megállt és velőig hatóan nézett rám, majd elkezdett beszélni.

– Rita, néhány privát dolgot szeretnék veled megosztani. Diszkrét, de tudom, hogy megbízhatok benned. Nos, nincs bevezető. Tündi egy évig volt a szeretőm.  - Meglepetésemben félrenyeltem, párat köhintettem is.
– A feleségem végstádiumú, áttétes rákos. Másfél éve derült ki, egy éve teljesen kipakolták, azóta nincs köztünk szex, csak szeretet. Sejti, tudja, hogy van szeretőm, de neki jobb a struccpolitika, hogy bedugja a fejét a homokba, és ő mondja mindig, hogy nem fáj a szívnek, amit nem lát a szem, és nem hall a fül. –  Ivott az almalevéből.
– Xinti szerint szuper csaj vagy, és többször megkérdezte már, hogy a szeretőm vagy-e?
Tibi szúrósan, kérdőn nézett rám. Én inkább a kis számító, korához képest mégis rafinált lányán gondolkodtam. Ha az apja és én, akkor bebetonozza a hallgatásomat az apja előtt.

– Szerinted? – A hirtelen jött kérdés kizökkentett a gondolataimból. Azt sem tudtam, merre vagyok arccal előre.
– Mit szerintem? – De már a kérdés indításakor tudtam, hogy inkább csendben kellett volna maradnom.
– Szerinted úgy is jó pár tudnánk lenni?
Tudtam, hogy most a hallgatni arany nem jó politika, és azt is tudtam, hogy nemmel elvágom magam alatt a fát. Ekkor jöttem rá, hogy mi volt a Tündi féle „mindent is” és tudtam, hogy az agyamban volt már játszadozás ezzel kapcsolatban. Tibin láttam, hogy tudja, mi játszódik le bennem, és választ vár.

– Nos, –  ittam az áfonyaszörpömből ezzel is időt nyerve –  nos, amit most mondtál, mellbe vágott, főleg a feleségeddel kapcsolatban. Nos, nem tudom, hogy vele szemben ez a részemről...
– Tudom, hogy jó a kibeszélő képességed, és jól tudsz terelni. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy azon a téren is tudnánk-e jó páros lenni?
– Igazából nem voltam, nem vagyok felkészülve erre, még kérdésben sem.
– Ne terelj!
– Nem vagy rossz pasi, és nem vagy még aggastyán sem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszadoztam el a gondolattal, de élesben ez más, ez nagyon hirtelen.
– Ok, értem. Javaslom desszertként az aranygaluskájukat. Nagyon finom, gyere, kóstold meg!
Felállt, hogy a svédasztalos pulthoz menjen, én megörültem, hogy időt nyertem, talán nem kell másik munkahelyet keresnem. Közben meg nem is, hiszen amint maga elé engedett, megfogta a derekamat, ami eddig nem fordult elő. Az aranygaluska valóban finom volt, talán kicsit édesebb, mint ahogy anyu csinálta. Desszert közben a másnapról beszélt, felkészített, magyarázott és kért.

– Sajnos nem ülhetsz mellém a fő asztalhoz. Majd meglátod, az asszisztensek úgy állnak, hogy egy beszéd közbeni elakadáskor tudjanak segíteni. Én a primar,  - románul polgármester, amit utál, de hivatalban így szólítják,  - nos, én utána jövök. Az utolsó sorban lesznek székek, a beszédem után oda ülhetsz. Sajnos neked is végig kell ülni az összes beszédet, mert illetlenség kimenni. Kimegyünk a levegőre?
Váltott ismét, és nem várt választ. Felsegített a székből, és mentünk kifelé, a porta felé. A főútról befordultunk egy kis, sikátorszerű utcába. Rengeteg,  - még virág nélküli – balkonláda volt az ablakokban, nyáron nagyon hangulatos lehet. Tibi megfogta a kezemet és húzott, hogy ne nézelődjek.

– Az utca végén egy félkör alakú tér van, rengeteg paddal, ami hangulatossá teszi, nyáron teli van romantikázó párokkal.
Mondta a kicsit csípős kora tavaszi estén. Kellemes, de közben zavaró is volt a keze melege. Én eddig csak a pasijaimmal jártam kéz a kézben. A tér tényleg hangulatos volt az alig pislákoló kandeláberekkel. Tekergettem körbe a fejemet. Az ablakokon a fa zsalugáterek már be voltak hajtva, fülsértő volt a csend. Tibi háttal egy vasoszlophoz tolt, megölelve karja ért a hideg vasrúdhoz. Néztük egymást, és úgy lenne lottó ötösöm, ahogy tudtam, hogy meg fog csókolni. Közelítette a fejét a fejemhez. Rég voltam pasival és kalapált a szívem, Tündi szavai üvöltöttek a fülembe „mindent is”. Az arcomat puszilgatta, langyos ajka egyre közelítve számhoz. Nem fordultam ki. Ajkaink összeértek, kicsit szárazok, cserepesek voltak a hideg miatt. Tibi megnyálazta a szám szélét, majd érzékien átdugta a nyelvét. Eddigi életemben a legidősebb pasi volt, és első benyomásra a legmegfontoltabb, legfigyelmesebb. Karomat a nyakára kulcsolva csüngtem rajta, csókoltam vissza. Most még talán mindegy is volt, hiszen nem „csináld magad” kezdődött. Hagytam magam sodródni. Nem tolakodóan, de felsőbbrendűen irányította a csókot, szabad kezével a hajamat, arcomat simogatta. Hosszú, kitartó csók után a derekamat átkarolva mondta.

– Menjünk vissza, meg ne fázz! –  Majd kis szünet után. –  Köszönöm a bizalmadat, próbálok megfelelni, de ha nem, akkor se változik semmi. Kedvellek! –  Puszilta meg a homlokomat. A főúton elengedett, úgy mentünk el a porta előtt, a liftig. Az ajtajánál megfogta a csuklómat.
– Bejössz?
A testem már követelte a folytatást, így bólintottam. Az ajtó becsukódott mögöttünk, Tibi a kabátját a földre dobta, és már ölelt, csókolt. Nem vadul, nem rámenősen, mégis érzékien, izgatóan. Nem bántam, hogy vetkőztet, finoman segítettem is, de az új melltartóm csatjával én is nehezen boldogultam. Míg levettem ő már meztelenül, álló, szőrös fasszal állt, és nézett, ahogy én is őt. Még retro pornó filmekben is ritkán lehet ennyire szőrös férfi nemi szervet látni. Barnának,  - az exemnek - nagyobb pocakja volt, amin szerettem pihentetni szopás közben a fejemet. Tibi - kora ellenére is –  deltásnak, kigyúrtnak tűnt, kemény izomzattal. Közel húzott magához, és elkezdődött a csoda Kicsit hamisan, talán Koncz Zsuzsa, vagy Szörényi Levente dalát énekelte, anyukámék korából. A derekamat átkarolva, szinte csak ringatóztunk a dallamra.

Jöjj kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel,
Titkolni kár, hisz látom én.
Jöjj kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel,
Az élet nem lányregény.

Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes,
Úgy érzem, mást akartál.
Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes,
Úgy érzem, most csalódtál.

Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.

Jöjj kedvesem, gyere, bújj ide mellém,
Ölelj meg úgy, ahogy rég.
Jöjj kedvesem, gyere, bújj ide mellém,
Szeress most úgy, ahogy rég.

Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.

Anyukámék spiccesen, szilveszterkor mozogtak így, de ők ruhában, és a régi (1990-2000) filmekben mozogtak, táncoltak (? ) hasonlóan. Hasamnak feszülve érezte a keménységét a szőrrel, ami kellemesen bizsergetett. A fura egyre kellemesebbre váltott át, érzelmileg is megérintett. Valami kellemesség volt benne, és óriási figyelmesség. Nem lökött az ágyra, nem tehénkedett rám, és nem tuszkolta be a szerszámját. A dal végén hosszan csókolt, nyálaztam a kiszáradt nyelvét. Becsuktam a szemem, érezni akartam azt, amiben vagyok, azt, amit talán romantikának hívnak. Az ágy szélére ültetett. Hátra akartam dőlni, majd fölmászni, de visszatartott. Félre söpörte a hajamat, simogatta az arcomat.

– Szép lány, szép nő vagy, szinte mint egy kibontatlan ajándék, mint egy bimbós rózsa, ami arra vár, hogy majd kinyílva mutassa meg szépségének kiteljesülését.
Olyan szépen, búgón mondta, hogy legszívesebben azt mondtam volna: Gyere, basszál! Így Barna csak akkor beszélt, mikor tudta, hogy nincs kedvem a szexhez, és meg kell fűznie. De most nem kellett fűzni! Pucér voltam, nedves és befogadókész, de Tibi nem tolt a hátamra, nem markolta a csöcsömet, csak az arcomat nézte, a karomat simogatta, majd az arcomat puszilgatta. Átkaroltam a tarkóját, magamhoz húztam. Nem harapott rá. Igaz, kezdett a vállamat tartva hanyatt fektetni, de nem akarta azt sem, hogy felkússzak és fekve fogadjam magamba, így a lábam még a földön maradt, de nem akarta tátikázó puncimhoz helyezni a farkát. Vállamat, mellkasomat, gyengéden a cicimet, majd a hasamat puszilgatta. A hajába túrtam az ujjaimat, élvezve ezt az eddig alig-alig megélt kedveskedést. Barna ilyen nagyon ritkán volt, inkább csak hébe-hóba. Tibi a combom tövét puszilta, én már remegtem, hogy érjen már a pinámhoz, bárhogy, szájjal, nyelvvel, ujjal. De nem, ő csak puszilgatta a puncimat körülölelő bőrt, mint aki tabunak tartja a pinusom. Üvölteni akartam, hogy ne szórakozz velem, vagy ha nem tudod, hogy mire vágyom, hagyd, had tegyem meg magamnak. Vaúúúú, végre! Forrón csókolta a hüvelykapumat, nyalta, ízlelte. Tudtam, hogy minden után tisztasági törlőt használok. Barna szerint hiba volt, hiszen a picit izzadt punci illata bódító. Nekem meg vállalhatatlan. Megnyalta a váladékomat. Nem prüszkölt, nem öklendezett, hanem lassan ismerkedett, nyelvével nézve, kitapintva. Csiklóm érzékenységére rájött a rándulásomból. Talán huncutul nevetett is, és már mással nem is törődött, csak nyalta a kis gömbömet, érezte a remegésemet, simogatta a robbanás határán álló mellbimbóimat. A robbanás jött, nem is akárhogy. Sóhajok, nyögések, apró sikolykák jelezték, tudatták a nagyvilággal, hogy az élvezés rögös útján járok. A csúcson voltam,  - vagyis addig a percig azt hittem ez a kéjnek a felülírhatatlan fénypontja,  - de Tibi megcáfolta. Nem vágytam már, csak a nyugis letisztulásra, és nem arra, hogy remegő testemet pont most bitorolja a kemény fasz. Hüvelyizmaim szorították, simogatták, majd szinte eltörték a bennem mozgó rudat. Nem tudtam megnyugodni. A hátába martam az ujjbegyemmel. Tudat alatt is tudtam, hogy nem karmolhatom vadmacskaként szinte , mint akár Barna hátát. Felesége van! Egy elhúzódó gyönyör repített, fel sem tűnt, hogy mikor kerültem felülre, csak az, hogy vergődőm a faszon, hogy minél jobban nyomhassam magamat a testéhez. Aztán ismét alul, a hátamon fekszem. Remegek, érzem, hogy arcomon csurog a nyálam, görcsöl a combom, de a boldogságom határtalan, nem akarok felébredni ebből az álomszerű csodából. Tibi mozgásától ringott a testem, a lepedőt markolva tartottam magamat, majd nyugalom. A melleimen csorgott valami, ami egyre hidegebb érzést keltett a testemen. Tibi mellettem küzdött, a légszomj okozta halálközeli állapotában. Ujjaim megállították a mellemen csiklandozó folyást. Sikamlósabb a nyálnál. Reflexből megszagoltam. Szúrós szagú, mint a geci... igen, ez geci. Tibi a mellemre élvezett. Lenyaltam az ujjaimról. Kesernyés volt, de nem annyira, mint némelyik pasimé volt, mint a fülzsíros ujjam, amikor elfelejtem, hogy bedugtam a fülkagylómba, majd később egy hajszálat húzok ki a számból, brrr az nem jó. Csend ült a szobára. A távoli harang zengett a város felett, jelezve az idő múlását.

– Köszönöm, Istennőm!
Hallottam a fülemben, vállamat egy erős, óvó férfikéz húzta magához, tette a fejemet a vállára. Simogatta a hajamat. Még szép szavakat búgott a fülembe. Elaludtam. Vécét keresek, megtalálom, de nincs vécévédő, próbálok fölé kuporodni, hogy ne érjek hozzá. Nagyon kell . Az utolsó pillanatban ébredek fel. Hol a wc? Szinte az ujjamat dugom a nyílásba, hogy ne cseppenjek el. Csak ott lehet! A kagyló fölé tolom az altestemet, zubogok. A hang túl erős. Úr Isten, ciki, ha Tibi hallja. Fhúúú az utolsó cseppek is kint vannak. Megmosdok odalent, a szobába lépve örülök, mert Tibi hortyogva alszik, oldalt fekve. Visszaalszom én is.
Egyedül ébredtem. A fürdőszoba felől Tibi hangját hallottam, a feleségével beszélgetett. Nagyon kedves, féltő volt a hangja. Lelkiismeret furdalásom lett. A férje életem legszebb, legizgalmasabb szeretkezésével csalta meg velem, a haldokló feleségét. Nagyon elszégyelltem magamat. Tibi bejött, megölelt, puszilgatott, majd az előttünk álló napról beszélt. Gyorsan az ünneplőmbe öltöztem, fekete térdig érő alj, fehér blúz, fekete blézer, a nyakamba egy drapp színű sál. Testszínű harisnya, 8 centis, fekete körömcipő. Alig látható sminkkel is csininek tartottam magamat.
A ceremónia helyszínére a díszterembe mentük.

– Csinos vagy! –  Mondta maga elé Tibi.
Temetői ruha volt rajta. Fekete öltöny, fehér ing, fekete nyakkendő, arany mandzsetta gombok, hozzá illő nyakkendőtű, fehér díszzsebkendő.

– Te is, és ügyes légy!
– Mint mindig! – Folytatta a monológot, és rám nézett.
– Itt állj meg, és mosolyogj!
Az ünnepség közepén, a beszédek vége fel járva, egy csaj állt mellém, aki előtte egy román főmuftinak sutyorgott, majd Tibornak.

– Szia! –  Mondta kicsit furcsa kiejtéssel. –  Elena vagyok, a tolmács.
– Szia. Én Rita vagyok, az új asszisztens.
– Tudom. Tündi helyett. –  Mondta maga elé hallkan. – A szeretője vagy, ugye?
– De,... nem!
A kérdése mellbe vágott, majdnem összeroskadtam. Nem jött ki elsőre a számon a nem.

– Jó emberismerő vagyok, és az is látszik rajtad, hogy a saját nemedet sem veted meg.
– Miből gondolod?
– Tudod a leszbi a leszbit felismeri. Míg a főnid beszélt, úgy nézted, hogy szinte elolvadtál. Mikor meg tolmácsoltam neki, hol őt nézted, hol engem.
Jöttek a himnuszok, így kussolni kellett. Bennem maradt a válasz, hogy csak Tibit szuggeráltam, hogy jól formálja a szavakat, ne kezdjen el hadarni. Igen, őt meg  – amikor Tibinek füléhez előre hajolva tolmácsolt  – azt néztem, hogy kb. 35-40 éves lehet, vékony, nagy tőgyekkel, amit nem melltartóban hord, mégis gömbölydedek ha egyenesen áll, közben meg csüngenek ha meghajol, a gravitációnak nem áll ellen. Míg kivitték a zászlókat a magyar huszárok, ő a fülemhez hajolva suttogta.

– A buszok a koszorúzásra fél óra múlva indulnak. Főnid a főnimmel megy a Mercivel, a román geci meg a sajátjával, de már haza. Gyere velem a Loganommal, indulhatunk is, hisz minket most le sem szarnak. –  Intett a fejével a főnökség felé. –  Gyere!
Én követtem, talán, mert a kisugárzásából, magabiztosságából áradó erő megnyugtatott, az ismeretlenben mankóként nyúlt a hónom alá, segített. Sodródtunk a tömeggel, majd hirtelen félre húzott, egy tűzszakaszhatároló ajtó felé. Átlépve rajta a garázsba jutottunk. Nagy léptekkel haladt. A lábát nézve – annak a vékony lánynak - volt vagy 43-as lába. Bocskoros román – gondoltam, miközben egy oszlopnál hirtelen megállt, nekinyomta a hátamat az oszlopnak, és már vadul csókolt is. Nem kérdezett, nem volt időm ellenkezni, a csuklóimat lefogta. A régmúltat kerestem ebben a csókban, de nem jött vissza se Tündi, se Barna, se mások. Vad volt, de nem fájdalmas, nem , éppen csak uralkodó, hogy tudjam, most hol a helyem. Csapódott a garázs ajtaja, szétváltunk. Leporolta a hátamat, én bambán nézhettem.

– Hé kislány! Erre. Vino aici, aici este mașina!
Hanglejtése kicsit idegesnek tűnt, de a mozgása természetes volt. Egy idős házaspár csoszogott pont az ellenkező irányba. Mi egy arany-narancs színű hétszemélyes autóba ültünk be. Vaníliaillat terjengett bent, talán kicsit túl is tolva. A kihalt utcákon hirtelen a koszorúzás helyszínének a hátuljánál voltunk. Két polițist feliratú mogorva férfi álltak elénk, golyóálló mellényben, gépfegyverrel a mellkasukon.

– Am venit la un Eveniment oficial. –  Mondta határozottan, egy igazolványt mutatva. A férfiak arrébb lépkedtek. Egy csendes tér szélén álltunk meg.
– Ti is a The River Hotelben szálltatok meg?
– Igen. –  Válaszoltam.
– Szeretem azt a szállodát! –  Mondta.
– Az benne a jó, hogy több helyről is be lehet menni, a portás elkerülésével. –  Mosolygott rám.
– Ott jön a főnid, beszélj vele, majd gyere vissza. Innen feltünés nélkül le tudunk lépni. Koszorúzás után még kimennek a Vadász kastélyba, de csak a férfiak. Lehet, hogy reggelig maradnak, ha főnidnek fogára való kunzul hölgyre lel.
Pár lépésre volt már csak Tibi.

– Helló Elena. Köszi, hogy pártfogolod Rékát!
Majd felém fordult.

– Réka, innen magadnak kell a szállodába menned. Szerintem 4-5 óra múlva végzek a hivatalos résszel. Wellnessezz addig, vacsorára jövök, ha megvársz.
Majd ment is vissza a koszorúzást megcsúfoló, kuncogó férfiakhoz.

– Gyere, menjünk, észre sem veszik. Bunkók! Már most Vinars-al hangolódnak, melegítik magukat.
De én tudtam, hogy Tibi nem iszik a felesége miatt, ha rohanni kell haza, tudjon vezetni. A szálloda mellett parkoltunk le, ahol nem igazán voltam tisztában a bejárattal. Elena bezárta az autó ajtaját, és egy kaputelefonos ajtóhoz lépett.

– Hányas szoba?
Kérdezte tőlem, miközben már nyomta a gombot. Én mutattam neki a szobakártyát tartó, kis könyvet. Románul hadart, kihallottam a nevem, majd számsornak hangzó rész után kattant a mágneszár. Értetlenül követtem, kis átjárókon, egy személyzeti lifttel már a folyosónkon is voltunk. Kivette kezemből a kártyát, és betolt a szobámba. Levette a kabátomat, a sajátját a fotelba dobta. Lefejtette rólam a blézeremet és a blúzomat is, miközben most lágyabban csókolt. Nem kérdezett semmit. Irányított –  és mivel nem volt ellenállásom,  - már a melltartómmal bajlódott. Az agyam tiltakozott, a testem vágyott a régen érzettekre, és azokra a nagy mellekre. Olyan lehet érinteni, mint a Tündiét, vagy mint a sajátomat. Visított a vészcsengő az agyamban.

– Héééé csaj! Most feküdtél le a Tibivel, aki miattad csalta meg feleségét, és máris mással akarsz hemperegni? Megcsalni a megcsalót?
– De én nem fekszem le senkivel én saját nememmel játszom, nincs fasz, nincs geci. Ha magammal csinálom az is megcsalás?  - Adtam az agyamnak egy mélyütést, hogy blokkoljam, és a testemre figyeljek.
Elena mellei akkorra tárulkoztak teljesen elém. Rajtuk zsömlényi, sötétbarna folt, a közepükön –  kicsit elcsúszva –  a már nagyujjamnyi, fekete bimbó. A kezem önállósította magát. Sokkal lágyabb érintése volt a mellének, mint a sajátom, de nem olyan, mint egy lyukas savanyúságos zacskó, hogy teljesen összenyomható. És milyen nehéz! Ezt hét gerinc kell, ami megtartja! Elena a mellemet szopva tolt az ágyhoz. Kiengedte a szájából a mellemet, és szó szerint az ágyra taszított. Nem volt időm pattanni a matracom, mert már rám is dőlt. Jó, hogy nem volt testes, így kellemes volt a súlya. A térdével széttolta a combjaimat, és közéjük tette a sajátját. A pinám a combjához dörzsölődött, a pináját a combomhoz dörzsölte, ringatóztunk párzó mozdulatokkal. Nem volt hús bennem, mégis olyan finom érzés volt, mégis gyorsult a szívverésem, a légzésem. A mellét az arcomra préselte. Tetszett, szopni akartam a bimbóját, de nehéz volt, hiszen mindkettőnk teste mozgott. Felnevetett, felnevettem. Élveztük ezt a fajta játékot, majd Elena leállt a mozgással, csókolózva élvezett a számba. Nyögve fújta belém a tüdőjéből nagy erővel kitörő levegőt, ami a nyálát is hozta magával. Ha nyelem, letüdőzöm, így az orromba folyt bele. Nem zavart, de nekem kellett volna még valami, amit ő is megérzett. Hirtelen megfordult, a pinája került a szája helyére a számra, folyt belőle az élvezés váladéka. Nem éreztem az ízét, csak azt, hogy nyálkás, mint télen a visszaszívott takony. A csiklómmal csókolózott, mellei a melleim alatt nyomtak kellemesen. Élveztem és elernyedtem, kitágult a világ. A hasamban dobogott a szívem, pillangók emeltek a magasba, vittek egy rétre.
Arra eszméltem, hogy egy nyalogatja számat, de rájöttem, hogy nem, ez Elena. Becsuktam a szememet, fáradt voltam, kielégült zsibbadtság tartott fogságban. Elena simogatta a testemet, markolta a mellemet, ujjazta a pinámat, de nem tudott, nem akartam ismét felizgulni. Talán rájött, mert a vállamra tette a fejét. Kellemesen bizseregtek a testrészeim, csend lett a szobában. Kintről autó fékcsikorgása, dudálás, kiabálás hallatszott, majd csend lett ismét. kellett, de bírtam, a testem nyugalma felülírta a hólyagom követelését. Elena ismét simogatott, mint egy kisgyereket az anyukája. Szeretem ezt a kényeztetést, szeretem a tenyeremet a nagy mellein pihentetni. A folyosón fiatalok beszéltek hangosan. Elena légzése egyenletes lett és fújtatni kezdett. Elaludt. Feje a vállamon, keze a mellem alatt.
Hirtelen felerősödött a hólyagom követelőzése, de tudatosítottam vele, hogy ÉN vagyok az úr, ha úgy döntök, majd kimegyek. Néztem a plafont, nem mertem elaludni, nehogy . Egy szúnyog szétcsapott nyoma tartotta fogságban a tekintetemet.
Élvezem az életemet. Jó a munka, Tibivel jó dolgozni, jó volt –  és remélem jó is lesz –  a testiség, ami most nem hiányzik, hiszen csodás volt a gyors buzulás. Elena felhorkant és elfordult. Kimehettem végre . Nem ébredt fel. Nagykifliben átkaroltam, magamra húztam a takarót. Megsimogatta karoló karomat, és elaludtam én is.
Éles vonatfüttyre ébredtem, megrettentem. Elena felöltözve ült az ágy szélén, mosolyogva nézett rám.

– A főnid elindult, most írta a sofőr. Megyek. –  Tette le a telefonomat az ágyra.
– Az utolsó hívás az enyém. Jó, hogy nincs képernyő kódod. Hívlak majd, három hét múlva megyek felétek. Remélem...
Megpuszilta az ajkamat, és ujjaival integetve ment ki az ajtón.
Így nem maradhatok, konstatáltam. Megmosakodtam, megigazítottam az elkenődött sminket, egy egyszerű ruhát vettem fel, elraktam az ünneplőmet, megigazítottam az ágyat, bekapcsoltam a tévét egy zene csatornára. Teljesen felébredtem, éhes lettem. Kopogtak.
Tibi egy nagy csokor rózsával jelent meg a két szoba közötti átjáró ajtóban.