Az Új Mona Lisa

Egyszer volt, hol nem volt, valahol széles e világon élt egyszer egy lány, alig 15 éves, mégis oly alak büszke tulajdonosa, amit bárki megirigyelhetne. Gyönyörű hosszú barna haj, kék szemek.. csodálatos lábak, melyek ha kibukkannak a bokáig érő szoknya alól, férfihadak szeme fordul oda azonnal, hogy leesett állal csodálja. És a mellek, Istenem! Évának, a tökéletes nőnek lehetett hasonló ékessége.

A beavatottaknak volt is alkalmuk megcsodálni szépségét, hisz Csilla rendszeresen állt modellt. Na nem akárkinek! Főként saját magának: a tükörrel szemben állva festegette magát, kedvtelésből, magának. Képeit csak azok láthatták, akiket érdemesnek talált rá, és bizony kevés ilyen embert hord máig hátán a föld. Őszintén szólva, édesanyján, bátyján, és báttya barátnőjén kívül soha senki nem pihentethette szemeit az évezred kétségtelenül legszebb alkotásain.

Egy kellemes őszi esten történt, hogy Csilla a tükör előtt állva festegette fantáziájának buja szüleményét: angyalok nászát egy földi lánnyal. Témája ellenére a kép szolid volt, tartózkodó, inkább csak sejteni engedte a történéseket, mintsem láttatta volna. Olyan éteri, megfoghatatlan, akár alkotójának szépsége.

Annyira belemerült, hogy észre sem vette az érkező vendégeket, testvérét és barátnőjét. Ahogy beléptek a műterembe, megálltak mögötte, nézték amint keze kecses mozdulatokkal újabb és újabb színeket visz fel a vászonra. Valahogy olyan érzéki volt a látvány.. ahogy egy angyali lény festi vászonra vágyait, ahogy lenge öltözetét meg – meg lebbenti az ablakon át befújó meleg szellő, ahogy felborzolja haját, végigsimítja testét.. Az érkezők egymást átkarolva gyönyörködtek, majd mikor a huncut fuvallat kitárta Csilla köntösét, egy pillanatra felvillantva a szemlélődőknek kebleit, buja forróság öntötte el őket.

"Istenem... " – suttogta Melinda elfúló hangon, s megcsókolta kedvesét. Ő átölelte, s viszonozta párja csókját. Simogatták egymás haját, hátát, Feri kezei Melinda combjait, fenekét fogdosták, s az apró neszekre, sóhajokra Csilla is felfigyelt. Halkan vásznat cserélt, és festeni kezdte a mit sem sejtő látogatókat. Mosolygott, tetszett neki a jelenet, hogy e pár pont itt, pont az ő szeme előtt adja át magát a szerelem érzéki örömeinek. Festett, festett, körvonalakat, több képet egymásra. Mintha mozgott volna a festmény, követni lehetett az eseményeket rajta.