Könyvelő lány elcsábítva 3. rész

Beavatásom után, minden visszatért a régi kerékvágásba. Folytattam a munkát, egyre jobban kiismertem magam a számlák és szállítólevelek, bizonylatok világában. Sokkal gyorsabban tudtam dolgozni, és emiatt többet is segítettem Nellynek, aki ezt hálásan fogadta. Mindig együtt ebédeltünk, egyre jobban megkedveltem a főztjét, változatos, egészséges ételeket főzött. De azért gondolt Misire is, mert neki tápláló, energiadús ennivalókat csinált, a munkájához kellett az erő, annál is inkább, mert már nem tartozott a fiatalok közé.
Néha, ha sok munka gyűlt össze továbbra is ott aludtam náluk. Már nem zárták a hálószoba ajtajukat, szinte családtagként tekintettek rám. Egyik nap az ablakomból kitekintve egy fiatal, olyan huszonöt év körüli csinos fiút pillantottam meg, vállas, karcsú, magas volt, sötét rövid hajjal. Az egyik kamion vezetőfülkéjéből szállt ki, és bejött az épületbe. Elment a szobám előtt, és Nellyhez ment be. Gyorsan felhívtam Nellyt, és könyörögni kezdtem neki, hogy a fiút valamilyen okkal, akár egy irattal küldje már be hozzám. Meg is ígérte. Ugrás a tükör elé, haj megigazítva, a blúzomon a felső két gomb kigombolva, egész jó kis dekoltázsom lett. Visszaültem, és a papírok fölé mélyedtem. A kopogásra kiszóltam, szabad. Nyílt az ajtó, de nem néztem fel, meg akartam várni, amíg közelebb jön. Amikor a látóterembe lépett a lábával felnéztem, szemünk találkozott, és csak néztem a gyönyörű kék szemébe. Egy darabig bírta, majd lesütötte a szemét.
– Tessék, miben segíthetek? – kérdeztem tőle a lehető legédesebb hangomon.
Újra rám nézett, a kezével felém nyújtott néhány papírt.
– A főnökasszony küldte ezeket önnek – válaszolta kissé félénk hangon, ami egyáltalán nem illet ahhoz a látványhoz, ahogy kinézett.
– Mutassa, legyen szíves mit hozott! – emelkedtem fel, és ahogy közelebb lépve elém nyújtotta a papírokat, előre hajoltam, hogy bőséges és szép belátást nyújtsak számára a dekoltázsomba.
Bele is nézhetett, mert amikor felnéztem, elkapta a fejét és elpirult.
– Köszönöm szépen. De azt hiszem mi még nem találkoztunk. Ági vagyok, a könyvelő, igaz nem régóta, csak három hónapja dolgozom itt.
– Örülök, hogy találkoztunk – válaszolta a fiú – Zoltán vagyok, és már második éve dolgozom a cégnél kamion sofőrként.
– Az izgalmas lehet, egy ekkora kocsit vezetni, bejárni az országot, külföldre menni.
– Inkább kemény munka, sokszor napokig úton vagyok, gyakran kell a kamionban aludni.
– Akkor miért csinálja ezt?