A valóság mindig más

Egyedülálló 21 éves nőként járom az országot. Szabadságon vagyok és élményekre vadászok. Nem, nem pasikra, mert nekem most csak az élmény kell, nem kapcsolat. A férfiakról most úgyis megvan a véleményem. Mind ugyanolyan és mind csalfa. Elmerendek vezetés közben az utolsó kapcsolatomon. A szemét pasim egy gruppenbe vitt bele, ezzel jelezve nekem, hogy nem kellek. Neki nem, de akkor mindenki másnak kellettem. Nem is lett volna akkora baj, ha csak szimplán elmondja mit akar és ha hagyják nekem is élvezni a dolgot. De a sok pasi közül egyik se volt a helyzet magaslatán és annak ellenére, hogy öten voltak, nekem egy orgazmust se juttattak. El is határozom gyorsan a kies, szavannaszerű tájon haladva, hogy a swinger nem lesz soha az én világom. Talán ha lenne egy, vagy maximum kettő pasi, aki figyelmes és érezteti velem, hogy nő vagyok... A gondolataimban idáig jutok, mikor a régi kis bogárhátú Volkswagenem hörögve leáll.
Tudom, hogy hülye vagyok, mert nekem ennél sokkal jobb autóra is telne, én mégis ragaszkodom nagyanyai örökségemhez. Körülnézek, de ameddig a szem ellát csak a puszta síkságot látom, ritkás facsoportokkal, itt-ott elszórtan virágmezőkkel. A látvány szép, de nem vigasztaló, mert látható az országút csillogása is a tűző napon, méghozzá tök üresen.
Szerencsére enni-innivalóm van bőven a hátsó ülésen. Lehajtom a fejem és elmerengek.
Kiszállok az autóból, magamhoz veszek egy plédet és némi innivalót, hogy a legközelebbi, talán ötvenméternyire álló facsoporthoz sétáljak. Egy kis piknik egyedül nem annyira jó, de most nincs mit tennem. A facsoport közel áll az út széléhez, így ha érkezne valaki, simán le tudom majd inteni. Lepihenek és iszok egy kicsit. Észreveszem, hogy a másik irányból egy motor közelít nagy sebességgel, mert már messziről hallani a hangját. Bőg, mint egy megvadult bika. Nagyon állat! Abban bízok, hogy megjött a felmentő sereg, mert talán tőle kapok segítséget. Ez utóbbi nem jött be, mert ketten ülnek a Harley-n Egyikük testesebb, olyan mackós alkatú fickó, a másik izmosabb, magasabb, marcona ábrázattal, ósdi hippi stílusú szerelésben, szegecselt farmer, bőrcsizma, nyári ing félig kigombolva... Én mégse félek tőlük. Megmentőimet látom bennük. Megállnak, köszönnek.
– Szia cica! Elszakadt a hegedűd húrja?
– Helló fiúk! A nevem Vica – köszöntöm őket. – Az éppen nem, de leállt az autóm. Ott ni – mutatok az egyetlen autóra, amit láthattak ők is, hisz nincs olyan messze. – Segítenétek?