Postás örömök 5. rész

Sári kolléganőmmel mindig megtaláltuk a helyet egy jó kufircolásra. Sajnos, ha hozzám járt volna, az feltűnően lett volna. A környező, térfigyelő biokamera szemek sasolása elől nem volt rejtőzés. A lejátszás már megszerkesztve a , vagy a templomba került volna. Engem nem zavart volna, de Sárira nézve ez kompromitáló lenne. Így nem maradt más, csak a napközbeni lopott órák, az elhagyatott pajtákban, fészerekben, pincékben. Szerencsére volt elég a falu szélein. Az is jó volt, hogy mind Sári, mind én bírtuk az állva szexet és a kaotikus környezetet. Sári táskája alján mindig lapult intim törlőkendő, és a leterített esőköpenyek biztosítottak némi védelmet. Kedvenc pajtánkat Sári a költői, romantikus énjében egy alkalommal így jellemezte.

– Ahogy belépünk ebbe a rég elhagyott pajtába, a nyikorgó ajtó lassan kinyílik, és a felfüggesztett rozsdás vasláncok halkan . Idebenn a fapadló roskadozik minden lépésünk alatt, mintha évtizedek pora súlyos terhet rakott volna rá. A gerendákon fölöttünk pókhálók feszülnek, a padlásról galambok neszezése hallatszik, ahogy hirtelen megzavarodnak. A deszkafalak kopottak, helyenként hiányosak, és az őszi szél befütyül a réseken, mintha régi történeteket susognának. A pajta sarkában egy rozoga, mohos szénapadlás húzódik, ahol egykor a friss szénát rakták magasra, most azonban már csak korhadó fadarabok és az avar borítja. Az egykori munkáskezek nyomai még mindig itt vannak. Egy régi vasvilla támaszkodik a falnak. Kicsorbult, de makacsul ellenáll az idő múlásának. A tető cserepei itt-ott beszakadtak, és a beömlő fénycsíkokban lassan lebegnek a porszemek, ahogy a nap már csak halványan melengeti az elhagyott helyet. Ez a pajta már nem szolgálja régi rendeltetését, de a múlt emlékei még mindig itt kísértenek, mint egy csendes falusi ballada hangjai a szélben.
Én ebből a lírai megfogalmazásból csak azt sajnáltam, hogy kihagyta, hogy a dugásaink egyik jó rejtekhelye. Mikor beléptünk, azonnal gombolkoztunk. A ruhák rajtunk maradtak, hiszen a por, az elszuvasodott fa maradéka beborított mindent. A nadrágokat, alsóneműket bokáig letoltuk, az inget, blúzt kigomboltuk. Sári általában a fejét a tartóoszlopnak támasztva hajolt előre, és tárulkoztatta fel a pináját, a farkam fogadására készen.