Az udvarház asszonya 1. rész

A bungaló amit vásároltam az erdő szélén állt, mert ez volt az egyetlen vidéki ingatlan ami megfelelt a pénztárcámnak. Nem akartam mindenáron Bristolban (ahol dolgoztam), vagy valamelyik közeli mezővárosban élni. Békét és csendet akartam, és ez elszigeteltséget jelentett. Ez a hely igazán elszigetelt volt: még egy rendesen kidolgozott út sem vezetett oda, csak egy füves szekércsapás.
A házat sajnos elhanyagolták, tele volt utálatos, 1970-es évekbeli tapétákkal és virágmintás szőnyegekkel, a konyha szinte romokban, lógó szekrényajtókkal és egy sütővel, amelyet szerintem a királynő ezüstjubileuma óta nem tisztítottak. Ha ehhez hozzáadunk egy elvadult kertet egy ledőlt nyári pavilonnal, akkor már kialakulhat benned a képe.
De alapvetően hangulatos volt, és tudtam, hogy idővel ki tudom pofozni. Elvégre építész vagyok. Igaz, csak most végeztem, és megkértem az egyik statikust az irodánkban, hogy jöjjön velem, nézze meg. Ő felfelé tartotta a hüvelykujját jelezve: minden rendben.
Volt hozzá egy háromhektáros terület, amiről úgy gondoltam, hogy oda talán fejleszthetek majd egy kempinget, vagy koronaékszerként extra haszonnal eladhatom egy ingatlanfejlesztőnek. Az a tény, hogy egy ingatlanfejlesztő valószínűleg soha nem kap építési engedélyt egy megfelelő megközelítési lehetőséggel nem rendelkező helyre, akkoriban fel sem merült fel bennem. Valójában az elszigeteltség kétélű fegyver volt. Igen, szerettem, hogy csak a madarak hangját és a távoli szarvasmarhák bőgését hallottam, de kétségtelenül voltak hátrányai: egyrészt a hulladékszállító teherautó nem volt hajlandó bejönni a füves csapáson, így a felújítási munkáim törmelékét vagy ötszáz méternyire kellett elhordani a legközelebbi útig, amely csak egy besorolás nélküli leaszfaltozott csík volt. De ezeket a kellemetlenségeket leszámítva megszerettem a helyet, és nekiláttam a munkának. A szobákat lecsupaszítottam, újravakoltam, új konyhát és fürdőszobát építettem be.
Körülbelül három hónapja voltam azon a helyen, amikor egy szombat reggel egy újabb intenzív barkácsolási nap lehetősége teljesen elvesztette a vonzerejét. Május vége volt, a mellékutak és a sövények, amelyek átszelték a vidéket a környékemen, zöldek és lombosak voltak vadvirágokkal tarkítva. A levegőben erősen érződött a május illata. Úgy éreztem ki kell mennem friss levegőt szívni. Így hát beraktam egy kis ebédet egy hátizsákba, fogtam a térképet és kisétáltam a kertemből egy nyilvános gyalogútra, egy távoli templom tornya felé haladva.
Meleg nap volt. Borús, de a nap azt ígérte, hogy valamikor délután kisüt. Sétáltam pár órát, élveztem a bőséges növényzet frissességét és a környező madárcsicsergést. Sétáltam amerre a képzeletem és a gyalogutak vezettek, néztem a térképet és ellenőriztem a telefonom GPS-ével. Végül éhesen és kimelegedve találtam egy füves területet egy karám-kapu mellett, ahol leültem. Megettem a szendvicseimet és kávét ittam a kulacsomból. Utána hátra dőltem egy kis fa törzsének és átnéztem a mezőkön. Birkák és tehenek hangját hallottam, a sapkám ellenzője beárnyékolta a szememet, a felbukkanó nap forrón égette a csupasz karom és legyek zümmögnek a sűrű levegőben...
Biztosan elaludtam, mert nem észleltem a közeledő lovast, amíg egy hang fel nem ébresztett.
– Nem tennél nekem egy nagy szívességet, és nem nyitnád ki nekem azt a kaput? – mondta egy hang a brit arisztokrácia metszett üveghangjain.
Felkaptam a fejem, a látásom egy pillanatra elhomályosult. Egy nagy, gesztenye színű ló állt előttem, a lovas arcvonásait a nap árnyékolta. Zavartan feltápászkodtam, elcsúsztattam a kapu zárórúdját és kinyitottam.
– Nagyon köszönöm. Aludtál?
– Azt hiszem, igen – ismertem be, amikor a lovas finoman meglökte a lovat, és az elsuhant mellettem, át a kapun.
Először pillantottam rá. Ahogy a hang sugallta, egy hölgy volt. Az első dolog, amit észrevettem, egy fényes barna lovaglócsizma volt, majd ahogy felnéztem, egy nagyon formás combot feszes bőr lovaglónadrágba, tweed kabátba öltözve. A fekete lovaglósisak alatt egy középkorú, talán késő középkorú hölgy arcát láttam. A szemei nagyon kékek, markáns szarkalábakkal. A meglehetősen horgas orr, a száján a telt ajkakkal egészítette ki az első benyomást.
Megállította a lovát a kapu túloldalán, én pedig becsuktam. Vigyáztam nehogy a kaput a tartóoszlopba csapjam, és a lovat megijesszem. A lovas magabiztosan ült, egyik kezében egy pálcát tartott, a másik kezében a gyeplőt.
– Elnézést, ha felébresztettelek – mosolygott rám szélesen, erős fogakkal, kék szemei hunyorítottak. – Magam nyitottam volna ki a kaput ha rájövök, hogy alszol. Ne feledd, valószínűleg amúgy is megzavartalak volna, mert Stanley nem tud settenkedve járni.
– Ó, ne aggódjon. Úgyis folytatnom kell az utamat.
A lovas továbbra sem mozdult. – Merre tartasz?
– Nos, konkrétan sehova. Csak nézelődök. Most költöztem a környékre – magyaráztam.
Kérdőn nézett rám, a mosolya még mindig bájosan ívelte a száját.
– A bungaló a Thorpe Wood szélén – részleteztem.
– Ó, Richardson régi háza! Istenem, az nagyon hosszú ideje üres már. Sok munkát igényel? Évek óta nem jártam benne.
– Semmi olyat, amit a teljes kizsigerelés ne gyógyítana meg – mondtam halkan, mire ő felnevetett.
– Ügyes vagy az ilyesmiben?
– Az leszek, mire végzek.
Megint nevetett.
– Akkor szomszédok vagyunk.
Áttette a pálcát a bal kezébe, lehajolt, bőrkesztyűs jobb kezét nyújtotta. Felemeltem a kezem, és röviden kezet ráztunk a kapu felső lécének magasságában.
– Caroline vagyok, vagy Caro, ha úgy tetszik.
– Tom – mondtam.
– Ez Thomas szó rövidítése? – Bólintottam. – Akkor Thomasnak hívlak. Ez volt az első barátom neve. Nemrég – tette hozzá még mindig rám mosolyogva.
Visszamosolyogtam, tudatában annak, hogy alaposan megvizsgál, majd lehajoltam és felvettem a hátizsákomat.
– Nos, nagyon örülök, hogy találkoztunk, Caroline – mondtam, és úgy döntöttem, hogy ha nem rövidíti le a nevemet, én sem fogom lerövidíteni az övét.
– Bármikor, amikor ki akarja nyitni a kaput, én pedig a környéken alszom...
Továbbra is rám nézett, mintha a jellememet mérné fel.
– Nézd, Thomas, jövő vasárnap nálam lesz néhány barátom. Délutáni tea és egy kis nyavalygás, ilyesmi. Rettenetesen unalmas lehet neked, biztos vagyok benne, hogy a harminc éveddel te lennél ott a legfiatalabb, Claire-t leszámítva persze. Viszont eljön David, ő rengeteg embert ismer az építőiparban, és... hasznos lehet ha találkozol vele és a többiekkel. Mindenesetre megkérem Claire-t, hogy küldjön egy meghívót és a legkevésbé sem fogok megsértődni, ha úgy gondolod, inkább otthon maradsz.
– Köszönöm – mondtam meglepődve. Egy utolsó pillantást vetett rám, elmosolyodott, majd megfordította a lovat és átvágott a mezőn.

A meghívó kedd délelőtt érkezett a postán egy drága megjelenésű dombor-nyomott kártyán, amelyet egy drága borítékba zártak.
Baythorpe vikomt-né június 3-án, vasárnap délután 4 órakor várja Thomas Bailey úr társaságát a Baythorpe Manorban délutáni teára és könnyű frissítőkre. Ruha: hétköznapi.
Válasz: Claire Downing asszonynak (házvezető).

Baythorpe vikomt-né! Te jó ég!
És honnan tudta a vezetéknevemet? Nem mondtam el neki. Azt hiszem, "Claire" kutatta fel. Nem lehetett nehéz. Gondban voltam, hogy válaszoljak-e a meghívásra vagy sem. Soha semmi közöm nem volt az ilyen címzetes társasághoz. De Caroline rendben volt, ha figyelmen kívül hagyom az akcentusát, és hasznos lehet, – ahogy ő javasolta – ha megismerkedek a helyi „minőséggel”. Végül felhívtam a kártyán szereplő számot.
A hang a másik végén nem arisztokratikusan beszélt:
– Baythorpe Manor, Claire beszél.
– Thomas Bailey vagyok. Meghívást kaptam egy teára a Baythorpe Manorba erre a vasárnapra, és azért hívtam, hogy megerősítsem: ott leszek.
– Csak egy pillanat, Mr. Bailey. Ah, igen. Köszönöm. Értesítem a hölgyet.
– Öhm, a meghívón hétköznapi ruha szerepel... Csak kíváncsi voltam...
Szinte láttam a leereszkedő mosolyt a vonal másik végén.
– Nadrág és ing. Nincs farmer.
Megköszöntem, és megszakítottam a kapcsolatot.
Utána kutattam egy kicsit a vikomtess-nek. Felfedeztem, hogy szigorúan véve ő csak a vikomt özvegye. A férje, a kilencedik vikomt, két éve halt meg. A cím a jelek szerint egy távoli unokatestvérre szállt Ausztráliában; Baythorpe-nak feltehetően nem volt gyereke.
A Baythorpe Manorról is elérhetők voltak képek, egy vörös téglás régi kastély, amely ötszáz hektáros parkban, erdők és legelők között áll. Csak egy mérföldre volt a házamtól. Valójában a birtok főkapujában álló házikótól eltekintve valószínűleg én voltam a legközelebbi szomszéd.

Ideges voltam, ahogy közeledett a teaparti napja. Egy ebédidőt azzal töltöttem, hogy vásároljak egy új nadrágot és egy tisztességes inget. Vasárnap délután felöltözés előtt lezuhanyoztam, és magamban mosolyogtam arra a gondolatra, hogy izzadtan ténfergek Őlédisége összejövetelének közepén. Nem nagyon vártam a dolgot, de a meghívást elfogadva már nem tudtam nem elmenni. Fél háromkor indultam el sétálva a kastélyba mivel úgy döntöttem, hogy az autóm túl néz ki ahhoz, hogy leparkoljak az impozáns ház előtt. A délután meleg és szellős volt, ahogy egy B osztályú úton haladtam, és felmentem a kapujáig, ahol befordultam és felsétáltam a bükkfákkal tarkított sugárúton a ház előtti kavicsos területre.
A Baythorpe-kastélyt az első vikomt építette 1820-ban. A címét néhány évvel korábban adományozták neki a Quatre Bra körüli mezőkön a napóleoni háborúk csúcspontján végzett szolgálatokért. Háromszintes és négyszögletes volt, két oldalán díszkertekkel és egy karzattal, amely a hatalmas tölgyfa bejárati ajtót védte. Most odaléptem ahhoz az ajtóhoz, és megnyomtam egy teljesen hétköznapi kinézetű csengőt, amely nem illett ahhoz a környezethez. Idegesen vártam egy-két percig, és azon tűnődtem, hogy működik-e a dolog. Aztán kinyitották, és egy fiatal, fekete hajú, sápadt bőrű hölgy állt a küszöbön:
– Ön biztosan Mr. Bailey. Jöjjön be, kérem. Értesíteni fogom a Lady-t, hogy megérkezett.
Követtem őt és megcsodáltam fekete nadrágjával takart fenekének ívét ahogy előttem sétált. Megállt egy burkolt ajtó előtt.
– Kérem, várjon itt, Mr. Bailey – mosolygott rám mielőtt eltűnt. Egy pillanattal később az ajtó újra kinyílt, és ott volt Caroline a vikomt-né asszony a széles mosolyával, és nyújtotta a kezét.
– Thomas! Nagyon örülök, hogy eljöttél.
Őrülten vágytam rá, hogy meghajoljak vagy valami ilyesmit, és kezet csókoljak neki, de inkább csak megráztam, és éreztem a szorítását: könnyű, de határozott. És most pillantottam meg először illusztris szomszédomat. Körülbelül százhatvanhét centiméter magas volt, (nehéz megmondani, mikor van egy hölgy magassarkúban), hamvasszőke hajával, amelyet drága vállig érő 'bob'-ba nyírtak. A haja minden bizonnyal be volt festve, de ezt is gondosan és drágán csinálták. Az arca fiatalabbnak tűnt, mint ahogy emlékeztem, azt hiszem, a napsugarak keménysége a mező kapujában kihangsúlyozta a vonalait. Valahol ötvenöt és hatvan között járt, erre utalt a bőr enyhe meglazulása a torkánál. És ha az alakjáról beszélünk, az övé egyszerűen gyönyörű volt; egy nála harminc évvel fiatalabb nő is megirigyelte volna. A feszes, szürke gyapjúruha amit viselt tökéletesen megmutatta a melleit, lapos hasát és formás csípőjét.
„Ezer éves szelektív tenyésztés eredménye”, gondoltam. Vagy a keresztezésé. A ruha alatt a vádlija világosszürke harisnyanadrágjában (vagy harisnyájában? Biztos, hogy valaki, aki ilyen jól nézett ki, nem hordott harisnyanadrágot! ) hosszú volt, formás, vékony bokával. A keze is vékony, halvány barna öregségi foltokkal és tökéletesen ápolt körmökkel, rózsaszín lakkal lakkozva, ami passzolt a rúzsához.
– Hadd mutassalak be mindenkinek. Hát ő Claire. – a hölgy, aki beengedett ismét rám mosolygott, majd eltűnt az ajtón át, feltehetően a kötelességei miatt. Odamentünk a barlangos kandalló körül álló emberek csoportjához.
– Mindenki! – háziasszonyom trillázott, hogy felkeltse a figyelmüket. – Ő itt Thomas. Ő az új szomszédom. Remélem, otthon érzi majd magát a körünkben.
– Most pedig – fordult felém –, elnézést, rengeteg dolgot kell megbeszélnem Mrs. Mortimerrel és az őrnaggyal. Kicsit később beszélgetünk egy jót.
Ezzel ott hagyott és odament egy tweed-ruhás matrónához és egy idős, kék blézeres úriemberhez.
Körülnéztem, kicsit hülyén mosolyogva azon töprengtem, mit tegyek ezután. Aztán egy hölgy kivált a csoportból és odajött hozzám.
– Hello Thomas, Margery Jameson vagyok.
Miss Jameson jó félórát beszélt nekem, főleg a "jótét munkáiról" és a helyi női intézetről. Tíz perc múlva már nagyon unatkoztam, és azt kívántam, bár el se jöttem volna. Végül egy középkorú, zakós és pólónyakú pulóvert viselő férfi lépett közbe. Bizonyára megérezte a növekvő kétségbeesésemet.
– Margery, kedvesem, nem fair, ha monopolizálod ezt a fiatalurat. Az első friss vér, akit évek óta láttunk! – Margeryre mosolygott, miközben ügyesen leválasztott róla, és egy csendes sarokba terelt.
– Remélem, nem tolakodtam – mondta csillogó szemmel. – Kezdtél egy kicsit kétségbeesettnek tűnni. Én egyébként David vagyok, David Brooks.
Kiderült, hogy ő az a David volt, aki "a nagyszámú embert ismerte az építőiparban", szóval a házamról társalogtunk és azt mondta, beszélni fog a beszállítóival. Ha megemlítem a nevét, ők adnak némi kereskedelmi engedményt.
Hálásan megköszöntem neki. Ez nagy könnyebbséget jelentene.
– Milyen üzletágban dolgozik? – kérdezte azonnal.
– Építész vagyok.
– Igazán. Mit gondol erről a helyről?
A körülményekhez képest nehéz volt megválaszolni ezt a kérdést, ezt ő is tudta, de ravaszul nézett rám, és várta a válaszomat.
– Csak ma láttam először – átmenetileg. – De...
– Folytasd – mondta.
Belevágtam. – Lenyűgöző, de lehetett volna elegánsabban is. Az arányok egy része nem tűnik számomra egészen optimálisnak.
Megragadta a karomat. – Pont ez az, amire mindig is gondoltam.
Más dolgokról is beszélgettünk, és az volt az érzésem, hogy hasznos ismeretséget kötöttem.
A délutáni teázás hátralevő része már nem volt annyira rossz. Az egybegyűltek nagy részével beszélgettem – nem voltak többen egy tucatnál –, és az idő kellemesen telt. Hat órakor az emberek elkezdtek sodródni a bejárati folyosó felé, ahol Caroline várta őket. Megköszönte, hogy eljöttek, és elbúcsúzott tőlük. Az emberek e kis csapatának hátterében találtam magam, és én voltam az utolsó, aki köszönetet mondott a háziasszonyomnak. Széles szája mosolyt villantott rám:
– Nem volt alkalmunk beszélgetni, Thomas. Miért nem maradsz egy kicsit? Megiszunk egy rendes italt.
Így hát ácsorogtam az előszobában, amikor az utolsó vendége is eltűnt, és ő becsukta a nagy bejárati ajtót.
– Rendben, kövess.
Felvezetett a nagy, kanyargós lépcsőn az első emeletre, és tovább egy széles, tölgyfa burkolatú folyosón, amelyen olajfestmények sorakoztak, feltehetően korábbi vikomtokról és házastársaikról. Engedelmesen követtem, kihasználva az alkalmat, hogy megnézzem a hátsóját és a lábait, amint átment a falburkolatban lévő ajtón, és bement egy modern megjelenésű nappaliba, amiben kanapék, és egy hatalmas síkképernyős televízió volt, és csodálatos kilátás a parkra, a nagy szárnyas ablakokon keresztül.
– Az én kis privát zugom – magyarázta és az italszekrényhez ment.
– Mit kérsz inni?
– Whisky-t kérek – kockáztattam meg.
Felmutatott néhány különböző hegyvidéki 'single malt' párlatot. Egyikről sem hallottam, és véletlenszerűen választottam egyet. Készített magának egy gin-tonicot, és egy masszív dohányzó asztal mellett elhelyezett fotelekbe ültünk.
Caroline a fotel mellett a padlón heverő kopott, régi bőr kézitáskáért nyúlt.
– Nem bánod, ha dohányzom? Tudom, hogy ez borzasztó, és nem szívok pár szálnál többet naponta, de ezek a teapartik...
Befejezetlenül hagyta a mondatot. Felajánlotta a csomagot, de visszautasítottam.
– Most pedig mesélj magadról. Mindent hallani akarok! – aa arany öngyújtójával meggyújtotta a cigarettáját, és mélyeket szívott.
– Hát, attól tartok, nem vagyok túl izgalmas.
Meséltem neki a Midlandben töltött gyerekkoromról, az iskoláról és az egyetemről, valamint arról, hogy az egyetemi csapatomban rögbiztem, és felkeltettem az angliai válogatók figyelmét.
– Nos, ez számomra elég izgalmasan hangzik. Nem tudom, hogy az ismerőseim közül rögbizett-e valaki bármikor Angliában.
– Igen, nos, csak fél meccset bírtam, egy Franciaország elleni barátságos mérkőzésen. Elszakadt a keresztszalagom, és fel kellett hagynom a rögbivel. Így hát a diplomámra koncentráltam, és építész lettem.
– Ó, ez szörnyű lehetett.
Elnyomta a cigarettáját, és együttérző pillantást vetett rám. Figyelmesen nézett, miközben beszéltem. Nem tolakodóan, de érdeklődően, engem értékelve talán. Felállt és az italos szekrényhez lépett, én pedig megragadtam az alkalmat, hogy még egyszer megnézzem az alakját. Amikor felfrissítette az italainkat, újra leült, és megkértem, hogy meséljen magáról.
Így hát mesélt nekem – egy kiváló Harley Street-i sebész lánya volt – és Baythorpe vikomtné-i életéről, és arról, hogy miket tett közben: megnyitott ünnepségekről, a végtelen bizottsági ülésekről, amelyekben részt vett, a tea – és vacsorapartikról.
– És mindez sokkal nehezebb, mióta a férjem meghalt. Az embernek egyedül kell vállalnia a terhet, és ez néha fárasztó. Úgy tűnik, az élet már nem olyan szórakoztató – fejezte be sóhajtva.
A harmadik whisky után szédülni kezdtem, és kifogásokat kerestem. Úgy tűnt, Caroline szeretne még beszélgetni (és inni, és dohányozni), de amikor én búcsúzni kezdtem, felállt, és lesétált velem a nagy bejárati ajtóhoz.
– Köszönöm, hogy eljöttél, Thomas – mondta, és megfogta a kezemet.
– Bátor volt tőled! Azok az unalmas barátaim! – szemei ködösek voltak és kissé már nem koncentráltak. – De azt hiszem, te és én nagyszerű barátok leszünk.
Továbbra is fogta a kezem és mosolygott rám. Köszönetet mondtam neki, gyengéden elszakadtam tőle és átsétáltam a karzaton, le az öt-hat lépcsőn a kavicsos felhajtóhoz. Tudatában voltam annak, hogy az ajtó még mindig nyitva van, és Baythorpe vikomt-né még mindig a távozó alakomat figyeli. Visszafordultam és intettem, ő pedig visszaintegetett, és becsukta az ajtót.

Otthon ültem a kertben, és elmélkedtem a délutáni eseményeken, ahogy leszállt az éjszaka. Vajon mi lett volna, ha a nappalijában maradunk, amíg mindketten nem leszünk? Benyomultam volna a vikomtnéba? Biztosan nem! Passzolt volna hozzám? Még inkább biztosan nem. És ha kezdeményez, mit tettem volna? Sejtettem, hogy a hatvanon túl jár, és én még soha nem kívántam meg érett hölgyeket. De gyönyörű teste volt... és bevallom magamnak, nagyon szexi. És kívánatos? Igen, nagyon is. Kíváncsi voltam, mit tartogat számomra a jövő.
Ha újdonsült barátomnak nagyon kedve támad flörtölni a fiatal szomszédjával, akkor meg kell várnom, amíg megteszi ő az első lépést. Mint kiderült, nem kellett sokat várnom.
Az egy héttel későbbi postámban lévő levél Caroline saját kecses és kifinomult kézírása volt:

Kedves Thomas!
Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél a múlt vasárnapi teadélutánomra. Mindenki a jóképű fiatal rögbijátékosról beszélt (igen, attól tartok, elmondtam nekik), és azt hiszem, hogy az elkövetkező hetekben további meghívásokat fogsz kapni teára. Kivéve persze, ha szerencséd van!
És pont a rögbi témájával kapcsolatban írok, hogy segítséget kérjek. Ez a Calcutta Cup ma szombat délután lesz, ahogy azt biztosan tudod. Régebben a férjemmel néztem ezt, és ő próbálta elmagyarázni nekem a szabályokat, bár őszintén szólva nem hiszem, hogy ő maga is ismerte volna őket. Azt tervezem, hogy szombaton megnézem a meccset, és azon tűnődtem, rávehetnélek-e, hogy velem tarts, és elmondd, mi folyik itt? Tudom, hogy neked ez egy szörnyű kényszer, és teljesen rendben van, ha nem takarod, de ha megtennéd, az csodálatos lenne, mert olyan valaki lebbentené fel a tudatlanság fátylát, aki valóban ismeri a szabályokat.
Várom válaszod.
Caroline

Nos, azt hittem, nem is lehetne világosabb. Tíz percig gondolkodtam, majd küldtem egy SMS-t az általa megadott mobiltelefonszámra, hogy szívesen megnézném vele a szombat délutáni meccset, és mindent megteszek, hogy elmagyarázzam a játékot. Öt perccel később válaszolt, megköszönte, és azt írta, nagyon várja a szombatot.

Szombaton délután fél három után csöngettem be a Baythorpe Manor ajtaján; a kezdés két órakor volt. A vikomtné maga nyitott ajtót, és elmagyarázta, hogy hétvégenként csak kevés alkalmazott dolgozik, ma délután pedig senki nincs.
– Szóval magam vásároltam italokat és harapnivalókat – mondta büszkén, és mintha elfelejtette volna, hogy ezt a többiek magától értetődően tették.
Bevezetett a saját nappalijába, megkért, hogy vegyem le a cipőmet, és helyezzem magam kényelembe. Azt feltételeztem, hogy ez teljesen informális látogatás, megkockáztattam egy farmert és egy rögbi inget. Ez bizonyult a helyes választásnak; Caroline is lazán volt felöltözve szűk fekete farmerbe és bő pamutblúzba. Mindazonáltal gondosan sminkelt, hamvasszőke haja ragyogott, ajkai és körmei halvány rózsaszínűek voltak.
– Ittam egy kis – kezdte. – Úgy tűnik, ez jobban illik egy rögbi meccshez. Nem tudom, hogy a keserűt vagy a lágert szereted-e, így mindegyikből szereztem néhányat.
Egy üveg népszerű igazi mellett döntöttem, ő töltött magának egy pohár Malbecet, és leültünk. Észrevettem, hogy a szobát finoman átrendezték: kétüléses kanapét helyeztek a televízió elé, de egy elég szűk kétszemélyest. Ez azt jelentette, hogy körülbelül tizennyolc centire ültünk egymástól, és éreztem az illatát. Nyáron a sövényben a lonc illata jutott róla eszembe.
Eleinte nem volt semmi figyelemreméltó, sem a képernyőn, sem azon kívül. Elmagyaráztam a kevésbé ismert kifejezéseket, mint a "ruck" és a "maul", és elmagyaráztam, hogy a játékvezető miért ítélt büntetőket és ütéseket. Caroline figyelmesen hallgatta, és a borát kortyolgatta. A szünetben Anglia három ponttal vezetett, a Malbec palackja pedig körülbelül harmadáig üres volt. Már majdnem megittam a . Caroline néhány percre eltűnt – feltehetően az arisztokráciának is ki kell mennie a vécére, és hozott nekem még egy üveget a visszaúton. Azt hittem amikor újra leült, valamivel közelebb volt hozzám mint korábban.

A második félidő izgalmasabb volt mind a képernyőn, mind azon kívül, Skócia a második félidőt egy bukott góllal kezdte, majd a következő harmincöt percben vége volt a játéknak. A Malbec üvegének szintje ismét a harmadára esett vissza. Caroline izgatott lett és belemerült a játékba, fejlesztve újonnan megszerzett tudását. Ő is egy kicsit közelebb csúszott. Közvetlenül a meccs vége előtt felkelt, hogy hozzon nekem még egy . Nem igazán akartam, és ő nem is kérdezte, de amikor újra leült, ott volt mellettem. Éreztem a combjának nyomását és melegét az enyémen. Az erekció, amelyet az elmúlt órában próbáltam elnyomni, most ellenőrizetlenné és kényelmetlenné vált a farmeremben. Világosnak tűnt számomra, hogy „passzolt” nekem, de...
A nyolcvan perc letelt, amikor az angol tizenegyes kiszabadult, és üvöltve átvágtatott a skót térfélen, hogy a kapufák között próbálkozzon, és megnyerje ezzel a meccset és a Calcutta Kupát. Hangosan ujjongtam neki, miközben futott, Caroline pedig bátorítást kiáltott a képernyő felé. A Twickenham-i tömeg kitört, amikor a labda a földet érte, Baythorpe vikomtné pedig átkarolt és szorosan átölelt. Válaszul átkaroltam, magamhoz szorítottam, és éreztem, hogy a mellei a mellkasomhoz szorulnak. Az ölelés körülbelül öt másodpercig tartott, mire én meglazítottam a karomat, és ő is az övét. Egymásra bámultunk, az arcunk talán pár centire volt egymástól, aztán csókolóztunk. Nem óvatosan, nem gyengéden felfedező módon hanem hevesen, szenvedélyesen, ajkak összetapadva, a száj tátva, a nyelv keresi a nyelvet, ízlelgetve egymás zamatát, szorosan egymást ölelve. Aztán Caroline kiszabadult, a fejemen át lehúzta a rögbi ingem, újra megcsókolt, kezeit végigsimította a csupasz hátamon, körmeivel a bőröm kaparta. Elkezdtem lehúzni a blúzát, de felállva megállított.
Megfogta a kezem, és felhúzott:
– Gyere velem!
Követtem őt a nappali túlsó végében lévő ajtón át, amely a hálószobájába vezetett. Ekkor még nem nagyon figyeltem a környezetemre, de az óriási baldachinos ágy a sötétvörös selyemfüggönyeivel uralta a szobát. az ajtót, és rám vetette magát, megcsókolt, megsimogatta a szőrt a mellkasomon, kezeit végigsimította a hasamon. Aztán újra kiszabadult, és elkezdett vetkőzni, letépni a ruháit. Félredobta a blúzt, levetette a farmerét, kiakasztotta a melltartóját. Rekordidő alatt levettem a farmeremet és a zoknimat, és néztem, ahogy lecsúsztatja a bugyiját, és felmászik az ágyra, a hátára fekve, széttárt lábakkal. A farkam acél-kemény volt, és folt látszott az alsónadrágomon. Levetettem azt is és felmásztam az ágyra Carolinehoz.
– Csak gyere – lehelte sürgetően. – Szükségem van rád itt a belsőmben.
Sürgetéséhez igazodva letérdeltem a lábai közé, duzzadt és lila makkommal megtaláltam a hüvelye bejáratát remélve, hogy tényleg készen áll. És ő készen állt: csurom-nedves volt, és az én durván tizennyolc centis merev húsom úgy hatolt be, mint egy hidraulikus dugattyú. Kinyitotta a száját, és nagyot nyögött. Láttam, hogy tömések vannak a felső őrlőfogaiban. Aztán már nem figyeltem semmit, csak a farkamat, ahogy ki-be döngöltem. A mellei fel-alá billegtek a mellkasán, a bimbóudvar sötét rózsaszín, a mellbimbók kiálltak. Most nem egy plasztik műfarok feszegette a kéjbarlangját, hanem egy jó, kemény valódi fasz.
Meleg délután volt, és hamarosan izzadságban fürödtem. A hátamon a mellkasomon, és a homlokomon gyöngyözött, ahogy belenyomultam a feszes testébe, és ő zihált és kiáltozott alattam.
Caroline élvezett el először nagy sikoltozással, kezei csúsztak a hátamon, körmei fájdalmasan belemélyedtek. Hüvelye izmai összeszorultak a farkamon, és én hagytam, hogy az orgazmusom rám zuhanjon, és kifröccsentem hullámról hullámra, sugárról sugárra, a pinájába. Azt hiszem, én is felkiáltottam:
– Igen, drágám! Igen!
Utána lemásztam róla, és egymás mellett feküdtünk az ágyon, nem is érintve egymást.
– Azt hiszem, erre már mindkettőnknek szüksége volt – mondta lassan.
Az egyik könyökömre támaszkodva az oldalamra fordultam, és ránéztem. Meztelenül és szégyentelenül nézett vissza rám. Nem is volt semmi oka annak, hogy szégyellje magát, legalábbis a testét nem. Az alakja olyan jó volt, mint a ruhája sejtette: hosszú, karcsú lábak, aranybarna szeméremajkak a szürke szeméremszőrzet alatt, feszes hassal és kerek mellekkel. Talán nem olyan feszesek, mint egykor, de sokkal jobbak, mint sok fiatalabb nőé. Valójában kevés jele volt a korának. A ráncok kezdete a felkarján, halvány striák a mellén és az álla alatti enyhe bőr lazaság.
– Feltételezem, tudtad, amikor ma délután elfogadtad a meghívásomat, hogy bevállalom ezt is – mondta váratlanul.
– Igen – válaszoltam –, arra gondoltam, valószínűleg megtennéd.
– És mégis eljöttél – egy kis hálás mosolyt vetett rám. – Nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy szokásommá vált a fiatalabb férfiak elcsábítása – folytatta. – Akár hiszed akár nem, ez az első alkalom, hogy szexeltem a férjem halála óta – elmosolyodott.
– Gondolom, most úgy véled, hogy valamelyik helyi méltósággal kellene megtennem, közelebb a koromhoz. Hát nem, nem fogom. Az igazság az, hogy nagyon régóta nem szórakoztam jól az életemben, és úgy döntöttem, hogy ezen változtatni kell. Tehát egy fiatal, fitt, jóképű fiatal rögbijátékos a küszöbömön az ég ajándéka volt, és túl jó alkalom volt ahhoz, hogy kihagyjam.
Elhallgatott. – Szörnyű vagyok?
Gondosan válogattam a szavaimat.
– Azt hiszem – kezdtem –, hogy te egy érdekes, szexi és kívánatos idősebb nő vagy, én pedig egy nagyon szerencsés fiatalember, mert elcsábítottál.
– Hát nem sok csábításra volt szükséged!
– És most mi lesz?
– Nos, ez inkább tőled függ – válaszolta. – Szeretném, ha lenne kapcsolatunk. Természetesen ennek titkos kapcsolatnak kell lennie. Biztos vagyok benne, hogy ezt megérted.
– Ne lássa a csőcselék? – vigyorogtam.
– Nem, te bolond, a korkülönbség miatt. De ezt leszámítva szerintem nagyon jól éreznénk magunkat együtt, ha ezt szeretnéd még folytatni. És nem várnám el, hogy teljesen hűséges legyél; akarsz majd egy korodhoz illő barátnőt, ha még nincs. Nem hiszem el, hogy még meg sem kérdeztem – nevetett.
Szédültem.
Valóban az özvegy vikomtess hívott meg, hogy legyek a titkos szeretője? Olyan volt, mint egy Mills és Boon-regény. De nagyon szexi volt, és minél többet láttam belőle, annál jobban megkedveltem. Igaza volt, igazán jól szórakozhatnánk együtt.
Caroline felkelt. – Nem bánod, ha dohányzom?
– Nem, persze hogy nem.
– Elszívok egyet – mondta, és a kijelentés furcsán hangzott, ahogy az ő metszett üveghangjain adta elő.
– Amikor először csókolóztunk, nem akartam büdös lenni a cigarettától – magyarázta, felállt, és az ablak alatti asztalhoz lépett, ahol egy cigarettásdoboz volt. Meggyújtott egyet, mélyeket beleszívott, és ott állt, háttal nekem, és kinézett a kertekre. Néhány slukk után kidobta, és bement egy ajtón a szoba másik oldalán. Azt hittem, ez egy fürdőszoba, ezt a tényt megerősítette, amikor újra megjelent, és visszamászott velem az ágyra. Füst – és fogkrémszagú volt.
Ezúttal gyengéden csókolóztunk, én pedig simogatni kezdtem a melleit, és ujjaimat enyhén végighúztam a hasán az ágyéka felé. Kis meglepetésemre Caroline megfogta a kezem, mielőtt elérte volna a punciját.
– Sajnálom, Thomas, semmi mást nem szeretnék jobban, mint újra szeretkezni veled, lassan és rendesen... De alig egy óra múlva vacsoráznom kell a Weatherleys-ben, és nem akarok csak egy gyors dugást. A következő alkalommal azt akarom, hogy órákig tartson!
– És az mikor lesz? – kérdeztem csalódottságomat leplezve.
Megsimogatta az arcomat.
– Nagyon óvatosnak kell lennünk. Valójában egyikünknek sem lenne érdeke, hogy a kapcsolatunk nyilvánosságra kerüljön. Ez borzasztóan fog hangzani, de szerintem az egyetlen módja annak, hogy működjön, ha felhívlak, amikor elérhető vagyok, és biztonságosan átjöhetsz. Ha elérhetlek és hajlandó vagy, akkor nagyszerű, ha nem akkor biztosan lesz másik alkalom. Ígérem, mindent megteszek, hogy minél többször láthassalak. És mielőtt megkérdeznéd, igen, kizárólag a tiéd leszek, az ágyban. Nem lesz senki más.

És ez volt a kezdet. Nem sokkal ezután hazamentem, kissé , és nem hallottam semmit Caroline-ról egészen másnap délutánig, amikor a telefonom lejátszotta az „üzenet érkezett” jelzést.

Kedves Thomas!
Elnézést a rövid üzenetért, de ma este (és éjszaka! ) váratlanul szabad vagyok. Remélem át tudsz jönni. Fél hét után bármikor tökéletes lenne.
Caroline

„És éjszaka” – gondoltam. Azta.
Azonnal beleegyeztem, majd a következő fél órában céltalanul bolyongtam a házban, és  elgondolkodtam milyen lehet egy egész éjszakát ágyban tölteni Baythorpe vikomtnéval.

Fél hétkor megnyomtam a csengőt, és Caroline kinyitotta az ajtót. A szürkéhez hasonló, sötétzöld gyapjúruhát viselt. Röviden csókolóztunk, és követtem őt a lépcsőn a nappalijába. Közben finom bizsergéssel a gyomromban észrevettem, hogy varrott harisnyát visel. Hajlandó voltam fogadni, hogy a Baythorpe-kastélyon kívül nem hordta őket, úgyhogy biztosan kifejezetten nekem öltözött. A gondolat még jobban felkavart; az erekcióm, ami nőni kezdett a házamtól idáig tartó úton, most pórázon feszült.
A nappalijában italt töltött; whisky nekem és egy rózsaszín gin-t magának. Néhány percig kortyolgattunk a kanapén, miközben Caroline elmondta, mit csinált az elmúlt nap (ok) ban, és megkérdezte, én mit csináltam. Gondosan sminkelt, sötétvörös rúzs és hozzáillő körömlakk. Szerintem szenzációsan nézett ki. Hirtelen megállt.
A hálószobájában hosszan csókolóztunk. Gyengéd, felfedező csókok, a nyelveket be – és kipattantva, ajkakat szívva, egymást ízlelgetve, egymás nyakán, hátán és csípőjén végighúzott kezekkel.
Aztán levetkőztettük egymást. Nagyon lassan és izgatóan, közben sok csókolózással. Kibontottam a ruhája cipzárját, és lassan lehúztam a testéről felfedve fekete harisnyakötőjét és bugyiját. Kilépett belőle, kioldotta az inggombjaim, majd lecsúsztatta a vállamról, hogy csatlakozzon a ruhájához a padlón. Aztán az övcsat és a cipzár, a nadrágom a bokám körül. Szólt, emeljem fel a lábamat, hogy le tudja venni a zoknimat és a nadrágszárat. Aztán levettem a melltartóját, és lehajtottam a fejem, hogy szopjam a merev mellbimbóit, amitől meghajlította a hátát, és a számhoz nyomta a melleit. Óvatosan elengedett, letérdelt, hüvelykujját az alsónadrágom derékpántjába tette és lehúzta. Az erekcióm felugrott, és majdnem az arcába ütközött. Kiléptem az alsóból, miközben ő egyik kezébe fogta a farkamat. Karcsú ujjai könnyedén megragadták a kerületét, a feje lefelé hajolt és a makkomat a szájába vette. Ajkaival körbefogta és megízlelte a ragacsos váladékomat. Felnyalogatta a tiszta folyadékot, megnyalta a rudamat, fel-alá vezette a nyelvét, majd ismét a szájába vett. Erőtlenül álltam ott félig csukott szemmel, remegett a lábam.
Aztán rajta volt a sor. Amikor felállt újra megcsókolt, ajkai sósak voltak a nedvemtől. Levette a bugyit és leült az ágy szélére széttárt lábbal, a vörös végű ujjaiba burkolta a bokáját. Letérdeltem a lába közé, és befogadtam a puncija látványát és illatát. A szeméremtestének külső ajka szétnyílt, és nedvesen csillogó rózsaszín húsdarabkák bújtak meg benne. Mélyen belélegeztem az illatát és arcomat az ölébe hajtottam. A nyelvem hegyével fel-alá kutattam a szeméremajkait, becsúsztam és megízleltem a nedveit. Megszívtam a csiklóját, hallottam zihálását és nyögését magam fölött. Pézsmás íze volt, édeskés és finom, és úgy éreztem, akár az egész estét ott tölthetem, és nyalhatom. Nyelvemet beledugtam a hüvelybemenetébe, amennyire csak tudtam, majd lassan felfelé nyaltam, eltaláltam érzékeny kis bimbóját és beszívtam a számba.
– Állj meg, drágám – lehelte – és gyere fel ide hozzám.
Felmásztam az ágyra, és újra csókolóztunk, ezúttal sürgősebben, ajkainkat összepréselve, a kezeimet a mellére, majd a puncijába, csúsztatva, eleinte kettő, aztán három ujjamat.
Caroline megállított, és megszorította a kezemet a combjával. A hátamra döntött és rám telepedett. Megtalálta az erekciómat, a pinájához vezette és lecsúsztatta magát a farkamon amíg a medencénk össze nem szorult. Finoman meglovagolt, ujjai a mellkasomon, lakkozott körmei belém mélyedtek. Csípőjére tettem a kezeimet, és segítettem neki, ahogy előre-hátra ringatózott, csukott szemmel, félig nyitott szájjal, és mélyeket lélegezve.
Nem ez volt a kedvenc pozícióm, de tudtam, hogy sok nő mélyen kielégítőnek találta, és hagytam, hogy hosszú percekig lovagoljon rajtam. A csúcspontja lassan emelkedett, a légzése egyre gyorsabb és felszínesebb lett. Aztán kiemelkedtek az inak a nyakán, mélyet nyögött, és vadul előre-hátra csapkodni kezdte a csípőjét, körmei fájdalmasan belemélyedtek a mellizmaimba. Hagytam, hogy teljesen végiglovagolja az orgazmusát, lelassítottam, amíg rám nem rogyott. Szorosan megöleltem, simogattam a haját és csókoltam az arcát és a fülét. Aztán legördült rólam, én pedig föléje térdeltem, szétválasztottam a lábát, beledöftem a húsomat az üdítő forróságba, és hosszú, kemény mozdulatokkal megbasztam. Felkiáltott, szemei nedvesek voltak a könnytől, a szempillafestéke elfolyt az arcán, a rúzsa elkenődött, én pedig kíméletlenül döngettem.
Éreztem, hogy a bizsergés elkezdődik a golyóimban, és elkezd átterjedni a farkamra, és felszalad a gerincemre. Megálltam és visszavonultam, megparancsoltam Caroline-nak, hogy forduljon meg. Felmászott előttem a kezére és a térdére, én pedig a kezembe fogtam a farkam, és odavezettem a lucskos pinájához. Megint felnyögött amikor benyomtam és keményen dugni kezdtem, a kezem a csípőjét markolta. Megragadta a kezeimet, és éreztem, ahogy visszalök rám. Kezeimmel szétválasztottam a fenekét, hogy felfedjem a csomós és ráncos, rózsás-barna színű nyílását.
De most újra felépült az orgazmusom, így kicsúsztam, és megfordítottam Caroline-t – gyakorlatilag a hátára dobtam – mielőtt újra beledöngöltem magam. Lefogtam a karját, és az ajkaimat az övéihez tapasztottam, miközben az orgazmusom átcsapott rajtam, átzúgott az agyamon, és zselés lett a belsőm. Pumpáltam a forró spermámat arisztokrata szeretőmbe, ő pedig az ajkaimba harapott, harisnyás lábait az enyémre akasztotta, és meghajlította a hátát, hogy megfeleljen a lökéseimnek.

Utána együtt feküdtünk, a verejték száradt a testünkön, a légzés és a szívverés visszatér a normál szintre. Felém fordult, végigsimította a kezét a mellkasomon, és finoman megérintette a körmeivel okozott karmolásokat.
– Felsértettelek?
– Nos, egy kicsit, de megérte – ismertem el.
– Sajnálom. Kicsit elragadtattam magam. Nagyon erős csúcspont volt. – Elhallgatott, és még mindig simogatta a mellkasomat. – Aztán volt egy második, amikor egy kicsit durva voltál velem – mondta halkan.
– Azt hiszem, egy kicsit én is elragadtattam magam. Elnézést, ha durva voltam.
– Ó, nem, ne sajnáld. Én nagyon élveztem.
Felkeltünk, lezuhanyoztunk, és elmentünk vacsorázni a nagy konyhába a ház hátsó részében. Meglepődtem, hogy Caroline mennyire keveset tudott a saját konyhaszekrényeinek tartalmáról, de azt mondta, hogy a szakács és a szobalány végezte az vásárlást és az elkészítést.
– Nincs sok értelme annak, hogy egy vikomt-nő étkezzen, ha saját magának kell főznie – mondta nevetve.
Utána egy órát néztük a tévét. Vagy legalábbis a televízió be volt kapcsolva, de nagyon keveset láttunk belőle, csókolózva és simogatva egymást. Aztán visszafeküdtünk és újra szeretkeztünk. Ezúttal nagyon finoman és gyengéden. Élvezetünk lassúságot, csókolózásunk és érintésünk meghittsége tökéletes kiegészítője volt a korábbi nyers szexnek. Hosszú perceket töltöttem Caroline kielégítésével 69-es pózban, ő pedig a csúcspont szélére juttatott a szájával és az ujjaival, simogatta a heréimet, majd tovább kutatott, miközben egy kósza ujjbegyét végighúzta a végbélnyílásomon. Amikor a következő lágyan érzéki dugásunk végén elélveztünk, szinte tökéletes szinkronban voltunk: ő kezdett először, vonaglott és nyögött, a hüvelye bársonyos markolatba szorította a farkamat. Ez beindított, és én is átéltem az éjszakai második orgazmusomat: kevésbé intenzív, de hosszabb és édesebb volt, és csókolóztunk. Ez szinte túl szép volt, hogy igaz legyen. Utána aludtunk, a nagy baldachin alatt az ősi otthonában.
A valóság másnap reggel hat órakor tért vissza, amikor Caroline a lehető leggyorsabb módon kidobott.
– Nagyon sajnálom, Thomas, de Claire hétre ér ide, néha korábban.
Gyorsan szájon csókolt, mielőtt gyakorlatilag kituszkolt az ajtón.
– Majd felveszem veled a kapcsolatot – hangzottak a búcsúszavai.

Csaknem egy hónapig nem láttam Caroline-t; a cégem egy csapat tagjaként elküldött Dubai-ba; szerződést kötöttünk egy hatvanöt emeletes, ezer lakásos torony tervezésére. Amikor visszaértem, érkezett egy levél Caroline-tól, amelyben elmagyarázta, hogy egy-két hetet Skóciában tölt. A végén egy erotikus és érdekfeszítő utószó következett:

Utolsó közös esténk után elázok a vágytól a következő találkozásunk gondolatától. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy amint hazaérek, megszervezzem! Valószínűleg egy kicsit vad leszek, és megsérülhetsz, úgyhogy remélem, meg kell majd szelídítened!
C xxxx

A karcolások már elhalványultak, de nem tűntek el teljesen. Nem igazán akartam, hogy megjelöljön a körmeivel és a fogaival; egyrészt mi lenne, ha összejönnék egy hagyományosabb barátnővel? Hogy nézne ki, ha körömnyomok lennének a hátamon? És pontosan mit ért a szeretőm „szelídítés” alatt? Azt akarta, hogy elfenekeljem, ha bánt? Még soha nem csináltam ilyesmit, de úgy tűnt, néhány hölgynek tetszhet.
Néhány nappal később újabb SMS-t kaptam:

Kedves Thomas!
Köszönöm a türelmed. Attól tartok, ezen a hétvégén teljesen elárasztanak a jótét munkák, de a következő hétvégén – semmi! Ráérsz? Remélem! Szombaton tudok fél nap szabadságot adni a személyzetnek és szinte az egész hétvégét együtt tölthetnénk! Mondd, hogy jössz!
C xxxxx

Szombaton délután elmentem hozzá. Baythorpe vikomt hitvese kinyitotta az ajtót, és amint becsukta mögöttem, a karomba vetette magát. Hevesen csókolóztunk, a fejem kezeivel húzta az övéhez. Átkaroltam a derekát, kezem a fenekén, és behúztam az ágyékát az erekciómba. Visszatántorogtunk a nagy tölgyfa ajtóhoz, én odapasszíroztam, ő pedig a karomban vonaglott és erősebben csókolt, az ajkamat és az arcomat harapva. Megragadtam a haját, és elhúztam az arcát az enyémtől.
– Ez nagyon szemtelen, hogy így megharapsz.
Lángoló szemekkel meredt rám.
– Mihez fogsz most kezdeni? – rivallt rám erősen és nyilvánvalóan nagyon izgatottan.
– Felviszlek az emeletre, és elverem a segged!
– Nem mernéd!
Nem válaszoltam, ehelyett mindkét karját a háta mögé szorítottam, majd átvittem a folyosón – magassarkúja csattogott a kövezeten, majd fel a lépcsőn a nappalijába.
– Nem bánhatsz így velem, én vagyok a ház asszonya!
Mondott még néhány dolgot, de figyelmen kívül hagytam. Beértünk a szobájába, ahol az ajtót magunk mögött, és átvittem a tévé elé a kanapéra, ahol leültem, és ráfektettem a térdemre. Kicsit küzdött, miközben felhúztam szürke gyapjúruháját a fenekére és letoltam a fekete selyembugyiját, szabaddá téve a seggét. Nem gondoltam, hogy az ellenállása más, mint jelképes show. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy a ház asszonya nagyon szeretett volna valami büntetést kapni.
A másik probléma: nem voltam benne biztos, milyen erősen kell a fenekére ütnöm, így az első próbálkozásom alig volt több, mint egy jelképes koppintás.
– Ennél jobban kell csinálnod – gúnyolódott, ezért erősebben csaptam rá.
– Ez a legnagyobb, amit tudsz? – és akkor rájöttem, hogy ő tényleg ezt akarja, és azt, hogy rendesen csinálják.
Így hát hatalmas, csattanó ütést kapott a jobb félgömbre, amitől kirajzolódott a kezem vörös lenyomata, láthatóvá téve mind az öt ujjam nyomát, és ettől már felnyögött, zihálásra késztetve.
– Te gazember! – mondta felém, de hangjában a vágy tükröződött.
Ugyanezt tettem a másik felén is, és immár mind a tíz ujjam visszaköszönt a seggéről, miközben ő nagy nyögések, zihálás közben úgy tett, mint aki szabadulni akar. De én a bal kezemmel keményen fogtam, és újra lecsaptam. Még alig halt el a csattanás, amikor a másik felére csapódott a kezem. Feneke egyre nagyobb felülete piroslott előttem. Már én is élveztem, és újra, meg újra ráhúztam egy-egy nagyot. Amikor már az egész feneke vöröslött abbahagytam, és gyönyörködtem benne.
Miután végeztem, elengedtem a kezeit, ő pedig felkelt, felhúzta a nadrágját és megigazította a ruháját. Arca kipirult, pupillái kitágultak, és egy pillanatig azon töprengtem, hogy nem fogja-e azonnal visszaadni, de ehelyett lerúgta a cipőjét, az ölembe mászott és szinte belém bújt. Arcát az enyémhez emelte, én pedig megöleltem, megcsókoltam, és hosszú pillanatokig simogattam a haját.
– Remélem, nem bántottalak túlságosan – mondtam lassan, engesztelően.
– Nem, nem tetted – válaszolta halkan. – Tökéletes volt! – Egy pillanatra elhallgatott, én pedig vártam, hogy folytassa.
– Okos volt tőled, hogy kitaláltad, amit akartam.
– Kérhetted volna.
– Túl . És amúgy is jobb volt így. Reálisabb.
– Mindig is akartad, hogy elfenekeljenek?
– Igen és nem.
Felhúztam a szemöldököm, mire felnevetett.
– Igen, mindig is ki akartam próbálni. Nem, ő soha nem tette meg.
Néhány percig csendben ültünk, Caroline még mindig az ölemben.
– Igazán őszinte lehetek veled, Thomas? Úgy értem, tudom, hogy szeretők vagyunk, és megbízom benned, de később soha nem megyünk ennél tovább, igaz?
– Természetesen nem.
– A férjem, a néhai vikomt nem volt egy szexuális állat. Számomra árulásnak hangzik ezt kimondani, de nagyon őszinte akarok lenni veled. Kedves ember volt, és jó házasságunk volt, de szigorúan heti egyszer volt velem. Az a baj, hogy nem volt elég. Volt néhány barátom, mielőtt feleségül mentem Charles-hoz, így tudtam, miről van szó, és tudtam, hogy a szex sokkal többről szól, mint amit mi csinálunk. Soha nem voltam hűtlen – ezt nem tudtam volna megtenni – de a fejemben...   Azt hiszem, az ágyban való izgalom hiánya nagyon perverz vágyakat szított bennem. Minden nap önkielégítést végeztem, néha többször is, és ilyenkor voltak a legerotikusabb fantáziáim. Aztán meghalt a férjem, és egy tisztességes idő után a kerület összes „jogosult” öregje elkezdett kikezdeni velem. De határozottan nem ezt akartam. Ki akartam élni néhányat ezekből a fantáziákból. Szóval képzelheted, mit éreztem, amikor Thomas Bailey az ölembe hullott. A legközelebbi szomszédom az isten szerelmére! Csak tennem kellett valamit, még ha nem is sikerül! Akkor is meg kellett próbálnom! De akkor csodálatos voltál, és... Nos, a többit tudod.
– Igen – mondtam, majd felkeltünk, a hálószoba ajtajához vezettem Caroline-t, majd bementünk, levetkőztünk és felmásztunk az ágyra. Egy darabig csókolóztunk, aztán Caroline felpattant és az orgazmusáig lovagolta a farkamat, hátrahajtott fejjel, a mellkasomon tett kézzel, vörösre festett körmeivel a húsomba mélyedve. Utána megcsókolta az ujjamat, majd a nyakamat, az arcomat és az ajkamat.
– Megkarmoltalak a körmeimmel?
– Igen. Ugyanúgy, mint legutóbb.
– Akkor büntess meg!
Mosolyogtam.
– Hát a hátsód még mindig élénkpiros...
– Komolyan mondom, Thomas. Azt akarom, hogy durva legyél velem. Durva és piszkos. Amennyire tetszik. Megállítalak, ha túl messzire mennél.
– Rendben – mondtam. – Csináld most – rendelkeztem.
Rám mosolygott, majd lerogyott az ágyra, és megfogta a puncijától még mindig ragacsos farkamat. A szájába vette a makkot, a vörös ajka tátva maradt, szeme még mindig rajtam volt. Lefelé csúsztatta ajkait, amíg körülbelül öt centiméternyi került a szájába. A keze az alapon körbejárt, enyhén húzgálta a bőrömet. Éreztem ahogy beszívja a szájába, néztem ahogy a feje felemelkedik és süllyed, éreztem, ahogy a csodálatos bársonyos melegség beborítja a farkam.
Körülbelül öt percig csinálta ezt, aztán azt hiszem, elkezdtek fáradni az állkapcsa izmai, mert gyorsabban tempóra váltott. Erősebben szívott, a keze erősebben markolt, és azt akarta, hogy végezzem be. Már közeledni kezdtem a csúcspontomhoz, amikor Caroline bal kezének középső ujja megtalálta a hátsó nyílásomat, és belenyomódott. Megborzongtam, és nekidugtam a csípőmet, amitől öklendezett. De kitartott, miközben belé pumpáltam a magomat, és egy csepp sem buggyant ki a száján. És amikor végeztem, tisztára nyalt.
Együtt fürödtünk. A vidéki kastélyban való élés egyik előnye, hogy a fürdőszobákban elfér egy kád, amely valójában két személyre is elég nagy. Utána kenőcsöt kentem Caroline fenekére, bár a nyomok már halványodtak. Aztán lefeküdtünk, leoltottuk a villanyt és szeretkeztünk. Lassan, finoman, figyelmesen, szeretettel, egyenletesen. Az éjszaka közepén felébredtem, és sokáig csak néztem a mellettem alvó asszonyt. Egyenletesen lélegzett, mellkasa finoman emelkedett és süllyedt. A vasárnap nagy részét is együtt töltöttük, és jóllaktunk egymás testével. Sétáltunk, beszélgettünk, ebédeltünk egy vidéki kocsmában, aztán Caroline-nak eljött az idő, hogy a templomba menjen a vasárnap esti istentiszteletre, én pedig visszamenjek a saját kis bungalómba.
– Fantasztikus hétvégém volt. Köszönöm! – mondtam. Csókolóztunk és elváltunk.
– Köszönöm – válaszolta. – Csodálatos volt. Majd szólok, ha újra szabad leszek. Lehet, hogy csak a jövő hétvégén.
Megfordultam, és még utolért a hangja a nyári szürkületben:
– És ne felejtsd el Thomas: durván és piszkosan!

Folyt. Köv.