A jégmadár röpte 8. rész

Ajna hosszan mesélt és egyáltalán nem próbálta mentegetni magát. Nem élt eufémizmussal, gyakran használta a „baszás” „szopás” „megbaszott” kifejezéseket. Nem az én szívemet akarta kifacsarni e szavak darálógépezetében, pusztán így látta önmagát, saját lelkébe akart bele-belemardosni. Alig figyeltem rá. A történetek nagy részét ismertem, láttam, még ki is vertem rájuk. Amíg beszélt, arra összpontosítottam, arcomat meglepő, olykor borús redőkbe rendezzem, máskor a fogaimat csikordítottam össze, vagy levegő után kaptam, élesen beszívva azt, mint pár órával ezelőtt egy prosti ráncos mellbimbójával tettem a szeretőm kérésére.

Éreztem, hogy távolról sincs befejezve a mondandója, épp csak rátért, mennyire fanatikusan űzte-hajtotta azt a kúrós-filmes díjat, hogy már egészen kivetkőzött önmagából. Azt nem fűzte hozzá, hogy viszolygott a farkamtól, ahogy a világ összes farkától is, de ezt tudtam anélkül is. Megállt, arca két oldala valósággal fénylett a verítéktől, hálóinge minden cizelláció nélkül: bűzlött az idegességétől. Én is bűzlöttem, sokkal rosszabb dolgoktól. De idegességtől is, ha már itt tartunk.

– Mondj valamit. Utálsz? Mondd, hogy undorító vagyok! – halkan, rebegve beszélt és bár attól, amit tett, nem, amilyen hangon most beszélt, viszolyogni kezdtem.
– Sosem mondanék rád ilyet. – mondtam. Hozzá akartam tenni, hogy szeretem, de nem jött a számra. Egyszerűen nem. Sziszegtem ott, mint egy kígyó, aki a felesége vallomása közepette is csak a saját félrekúrására tud gondolni.
– Te nem láttad... – mondta alig hallhatóan. Ösztönösen bólogattam. Azért bólogattam, mert láttam, meg azért is, mert egy idióta vagyok, aki nem figyel a testbeszédére. Ő félreértette.
Hallgattunk. Tökéletes alkalom volt nekem a dolgok rendezésére. Ajna elárulta azt, amit már nélküle is tudtam, hogy az ún. „felnőttfilmes karrierje” bizony nem torpant meg néhány masztinál és csintalan leszbi fenékcsapkodásnál, hanem bizony keresztül-kasul átjárta a nemzetközi iparban elérhető összes kékeres. Hogy nagyobb arányban tartalmaz a szervezete spermát, mint vizet, hogy a méhe alighanem szívmagasságig csúszott az évek alatt, meg ilyenek. Jól felháborodhattam volna és ahogy a meglepetést eljátszottam (pocsék módon), rendezhettem volna oltári műbalhét, nem törékeny dísztárgyak nem túl messzire dobálásával, az „anyám is megmondta” frázissal, kisikló hangú férfi-hisztivel.