Mindenütt főnök

A büfé nyitott pultja mögött a férfi már harmadik hete szolgálta ki a kicsi, de annál célratörőbb párt székházában a politika hol arctalan, hol illusztrisabb katonáit.   Nem szerette ezt a munkahelyet, minden idegszála tiltakozott ellene, de a szükség nagyobb úrnak bizonyult. Megpróbálta félretenni a nézeteit, emberként tekinteni a vásárlóira, és kerülni mindenféle megnyilvánulást, ami vitára adhatott volna okot. Megtanulta, hogy a média sosem az ember igazi arcát mutatja, ezért akadt, akiben nagyon kellemesen csalódott, és sajnos olyan is, akit két mondat után a pokolba kívánt. Az öltönyös pasasok jöttek – mentek, kávét, szendvicset rendeltek, de sosem nézték őt semmibe. Nem úgy, mint egyes újságírók, akik talán csak zaftos pletykákat remélve felszínes nyíltsággal próbáltak beférkőzni a kegyeibe a sorban állás ideje alatt. János ezt a tenyérbe mászó viselkedést nehezebben szenvedte, mint a képmutató, téves elképzelésektől elvakult politikusokat.
Volt azonban kivétel, akit a meggyőződése ellenére mégis elfogadott, sőt, azt gondolta, hogy kifejezetten kedvel. Persze ennek az oka inkább az elnöknő szép arca volt, semmint a három diplomája, vagy éppen a szépen felívelő karrierje. A takarítószemélyzeten kívül eleve kevés nőnemű lény fordult meg a székház falai között, így legalább ennek a hölgynek a megjelenése jelentett színfoltot a büfétulajdonos, János életében. Az elnöknő tiszteletet érdemelt, mert fiatal kora ellenére erőt sugárzó határozottsággal képviselte a pártja érdekeit, ugyanakkor a büfé ablaka előtt visszavedlett egy nagyon csinos asszonnyá, aki a maga bájos kisugárzásával és zöldes árnyalatú szemeivel megragadta a büfés képzeletét.
Sajtos szendvicset kért, jeges kávét és Balaton szeletet. Nem volt a hangjában semmi felsőbbrendűség, még a stílusába sem lehetett belekötni, és ez Jánosnak nagyon tetszett. A híradókból már ismerte a gyakran képernyőre kerülő pártelnöknő politikusi arcát, a hétköznapi, kirakat és rivaldafénymentes egyszerűség pedig meggyőzte Jánost, hogy a keményfából faragott nőt is meg lehet hajlítani, lehet hatni a női lelkére.
– A ház ajándéka! – jelentette ki a büfés mosolyogva, eszébe nem volt a pénz után nyúlni. Valahogy értésére akarta adni a nőnek, hogy igenis tiszteli, és mi sem volt számára természetesebb, mint megajándékozni az elnöknőt azzal, amit adni tudott. Nem volt jelentős kiadás, de ennyi bőven belefért a vállalkozásba. A vásárló ráemelte az értetlen tekintetét, meglepődött arcán tanácstalanság jelei körvonalazódtak.
– Azt nem lehet! – jelentette ki a nő sután hitetlenkedve, és életében először belenézett végre a büfés szemébe, majd önkéntelenül lesiklott a tekintete a férfi izmos mellkasára, amit a fehér póló rendkívül jól kihangsúlyozott.
– Már mért ne lehetne? Amíg itt vagyok, magának ezen túl ingyenes lesz a büfé. – vonta meg a vállát János, mint ha nem lenne nagy jelentősége az állításának, közben meg jóleső érzésekkel csodálta a meglepett szemeket, és visszafogottan végigpásztázta a nő nyitott kosztümfelsőjének domborulatait. Egyetlen hiányérzete akadt az elnöknő megjelenésével kapcsolatban, mindig szerette volna nőiesebb ruhadarabokban látni. Hella, akinek a nevét szinte mindenki ismerte, szinte kizárólag nadrágkosztümben volt hajlandó bárhol megjelenni. Ez hozzátartozott az imázsához, mint ahogyan a lapos, zárt cipő is. A hosszú, hullámos, sötétbarna haja viszont feledtette mindenkivel ezt a tényt, és igazán kellemes látványt kölcsönzött a harmincas évei közepét taposó, egyáltalán nem hétköznapi asszonynak.
– Nem fél, hogy kihasználom? – tette fel hirtelen a kérdést Hella, vékony ajka még tovább vékonyodott, ahogy a mosoly átformálta az arcberendezését.
– Már nem! Most jár itt tizedszer, és tudom, hogy nem fogok önben csalódni.
– Az egyáltalán nem olyan biztos. Maga valamilyen rajongóm? – Hella hirtelen körbepillantott, mint ha valami gyanúja támadt volna, aztán látva, hogy senki más nincs a közelben elnevette magát – Vigyázzon, kiben bízik! Még a nyakára fogok járni, aztán megnézheti magát! – kacérkodott a férfival sokatmondó pillantásokkal, miközben eltette a pénzét és felmarkolta a szendvicset.
– Kedvelem magát, de nem vagyok rajongó. – határolódott el János a szó jelentésétől, de annál nagyobb élvezettel fürdött Hella kedves mosolyában.
– Akkor miért? – várta a nő a magyarázatot megkomolyodva, elnéző kedvességét továbbra is melegen sugározták a zöldes szemei.
– Meg kell magyaráznom? – kérdezett vissza a férfi. Hanyagul karba tette a kezét, mint ha azzal is azt kívánná kifejezni, hogy az ő hatalmától függ a döntés.
– Nem, nem kell! Ha így döntött, én csak köszönni tudom. Egyszer majd csak megtudom az okát. – intett búcsúzót Hella a kézfejével, aztán eloldalgott pár lépést – Ma tizedszer? Hogy számon tartja! – mormogta hangosan, majd megfordult egy másodpercre, és visszapillantott, küldött a férfi felé egy szívdöglesztő mosolyt, aztán sietősen távozott.
János elégedett volt. Kapott egy elismerő, kellemes pillantást egy közismert, tekintélyes nőtől, és úgy érezte, igazán nagyszerű döntés volt a kedvére tenni. Hella első, aranyos reakciója kifejezetten büszkeséggel töltötte el, és miközben azon gondolkodott, mennyire nem a politikust látja benne, csupán a szeretetreméltó, kimondottan vonzó nőt, még nagyobb érdeklődéssel keresett rá az interneten. Nem lepte meg, és nem is lombozta le, hogy férjezett és két kicsi gyereke van az elnöknőnek. Ez valahogy természetesnek tűnt, hiszen nem szerelmet szeretett volna kapni, beérte volna azzal, ha a nő emberszámba veszi a jövőben. Maga sem tulajdonított nagy jelentőséget annak, milyen alaposan megnézegette a képeken az asszony bájos vonásait. Ez a magasztos kép másnap jócskán veszített a varázsából, amikor Hella három férfi társaságában jelent meg a büfé ablakában. Még köszönösre sem méltatta Jánost, egyfolytában, indulatosan mondta a másik háromnak a magáét, és szemmel láthatóan majd szétvetette a düh. Foghegyről közölte a szükségleteit, miközben káromkodva szidta a kormány intézkedéseit, és egy pillanatra sem tudta türtőztetni magát. János belátta, hogy valamiért a nő rettenetesen ideges, ezért lapított, mint az a másik három pasi. Nem hiába volt Hella politikus, a fellépése megmutatta, mennyire erélyes és elszánt, bár ez a fajta, vulgáris szavaktól hemzsegő kifakadás nagyon nem tetszett a férfinak.
– Vihetem? – vágott haragos pofát az elnöknő, mikor végre rápillantott Jánosra. Sehol egy mosoly, sehol egy kis kedvesség, amitől a büfés úgy érezte, kígyót kezdett melengetni a keblén. Simán csak bólintott a nő kérdésére, mire az felmarkolta a szendvicsét és kávéját, majd tovább osztva az eszét a három lehajtott fejjel kullogó párttag felé, köszönés nélkül távoztak. János már bánta, hogy annyira előzékeny volt a nővel, és már egy órája füstölgött magában, amikor Hella visszasietett az ablakhoz.
– Kaphatok még egy kávét? Kurvára felhúztak ezek a faszok! – hajolt le mélyen, hogy jobban hallható legyen odabenn a bosszúsan csengő hangja. A hosszú, barna haja beleomlott az arcába, amit többször megpróbált a falfehér ujjaival kisimítani. Összeráncolt homloka ideges szemmozgással párosulva sürgette a férfit, aki kelletlenül, de kiszolgálta őt. János közben azon gondolkodott, hogy mennyire nem tud az elnöknő disztingválni, de nagyon megértő próbált lenni, hiszen ő is csak egy ember, és ha felidegesítik, bárki ki tud kelni magából. Meg sem próbált szólni Hellához, csak elé tette a kávét, és azonnal el is fordult, mint ha halaszthatatlan dolga volna. Pár pillanat csend után hallotta a távolodó lépteket, és most ő nézett a vékony testalkatú, kosztümös alak után. Fura, Hella még megköszönni sem volt hajlandó a kávéját, nem hogy elköszönni. Sosem gondolta volna, hogy egy nő lehet ilyen faragatlan, aztán rántott egyet a vállán, és eldöntötte, hogy rossz lóra tett. Az utolsó takarítónő is több emberséget mutatott irányában, hát mit tiszteljen egy ilyen öntelt politikusban, aki pont annyira nagyképű, mint amennyire szép, és amennyire eszes?
Egy óra múlva szállingózni kezdtek az öltönyös urak, közöttük nagyon szűken szabott mennyiségben elvegyülve néhány eleganciára törekvő nő. A közelgő országgyűlési választások miatt tartottak megbeszélést, és a hosszúnak ígérkező rendezvényre igyekezett mindenki alaposan feltankolni. Délelőtt tíz órára hihetetlen csend uralkodott az épületben. A zárt ajtók mögötti titkos tárgyalás hidegen hagyta a férfit, már csak azért is, mert sosem szimpatizált a párt programjával, és az orrát sem szerette volna mások dolgába beleütni. Megvoltak a maga elképzelései a politikáról, a székház büféjében pedig csupán a megélhetésének élt. Tett-vett tehát, és készült az ebédszünetben kávéért és kajáért sorban álló párttagok rohamára.

Jánost meglepetésként érte a büfé előtt morcosan elviharzó Hella látványa. A nő ökölbe szorított kézzel csapott a levegőbe, és ha nem is hallatszottak a szitokszavai, egyértelműen utat engedett a káromkodásnak. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, aztán a férfi a munkája felé fordult, nem akarta, hogy Hella lássa a rosszalló arckifejezését. Szokatlan volt, hogy a gyűlést pont az elnöknő hagyja faképnél, viszont értelmetlennek tűnt ezen törni a fejét. Két perccel később óvatoskodó lassúsággal kinyílt az ajtó, amelyen keresztül a három hét alatt az áruszállítókon kívül még soha, senki nem tette Jánosnál tiszteletét. Hella lépett be rajta, majd nagy gyorsan bezárta maga mögött, és behúzódott a holt térbe, ne láthassa meg senki a büfé ablakán keresztül. János értetlenül bámulta a nőt, aki szétnyitotta a kosztümfelsőjét, félrefordította kicsit a fejét, a válla mögé dobta a haját, hogy a hófehér bőrű, vékony nyaka jól kidomborodjon. Csalogató szeme egy pillanatra sem engedte el a férfi kíváncsi tekintetét, majd amikor látta, hogy János nem mozdul, a legfelső gombot kipattantotta a fehér ingén. Kihívás volt ez a javából szavak és előzmények nélkül. A férfit, mint ha mágnesként vonzotta volna, odasétált Hella elé, karnyújtásnyira megállt tőle. A korábbi sértődöttség még javában dolgozott az idegszálain, de a nő annyira jól játszotta a csábító szerepét, a szexuális izgalmat nagyon gyorsan felélesztette Jánosban. A testiség közelsége ezzel a kimondottan csinos nővel megremegtette az izmos férfi lábait, és az arca szinte bizseregni kezdett a felgyorsuló szívverésének pírt okozó, száguldó véráramától. Hella egy fejjel alacsonyabb volt, János könnyedén bírtokba vehette volna a törékenynek tetsző testét, valami mégis visszatartotta. A felsőbbrendűség dölyfös megnyilvánulásának következménye nem múlt el nyomtatanul, pedig a zöldes szemek igazán szelíd szépséggel csábítottak csókra, és a nyak, amelyen szinte kivehetően pulzált a verőér, annyira vadítóan magát, hogy rendkívül nehéz volt neki ellenállni. A csendélet érintésért kiáltott, hiszen a nő sem mondott semmit, egyértelműen nem beszélgetni jött. János előbb határozatlanul emelte meg a jobb kezét, majd a pillanatok alatt megszülető terve szerint megérintette Hella arcát. Nem állt közelebb, hogy megcsókolja, és annak ellenére, hogy minden porcikája kívánta, nem mosolygott rá a nőre, csak szigorú tekintettel mérte végig a női idomok vonzó domborulatait. A tenyere végül ráfeküdt a puha, női finomsággal megáldott nyak meleg bőrére. Gyengeség és forróság száguldott végig János testén, de ellenállt a kísértésnek. Felemelte a másik kezét, azzal is megtapogatta Hella nyakának másik oldalát. Nem kért engedélyt, az ujjai lesiklottak a hófehér ingre, amelyen csigalassúsággal kezdte a gombokat kioldani. Egyetlen másodpercre sem engedte el a nő meglepődött tekintetét, akinek azért egy pillanatig rémülten forogtak körbe a szemei, majd látva, hogy János más utat választ a közeledéshez, ismét megteltek a várakozás csillogtató varázsával. A férfikéz már a köldök felett dolgozott, János egyenletes szuszogása nyugalmat sugallt, pedig majd kibújt már a bőréből. Kihúzta az ing alját a sötét nadrágból, és két oldalra hajtotta, hogy megcsodálhassa a pici úszógumival megáldott, de teljesen csinos hasat, a mélyen ülő, izgalomtól szinte lélegző köldököt, majd hirtelen megragadta az egyszerű, csipke és sallangmentes fehérnemű kosarait, és lefordította a mellekről. Maga is meglepődött, mennyire szépnek találta a sápadtfehér emlőket a pici, hegyesen ágaskodó bimbókkal a formás körtemelleken. A szeme sarkából érzékelte Hella megkegyelmező, elégedett mosolyát, de ő csak állt megbabonázva, és bámult rezzenéstelen arccal, aztán pár másodperc után hátralépett.
– Öltözz fel, és gyere vissza négy óra után! – mondta érzéketlen közömbösséggel, majd elfordult és visszasétált a munkájához, mint ha nem érdekelné a nő, akinek a látványa addigra végleg megmozdított benne valamit. A tökéletes formák vonzása kiegészítette és kitörölhetetlenül belevéste a fejébe azt a felismerést, hogy a nő szépségének és okosságának rabja lesz, ha nem próbálja valahogy távol tartani magától. Azt gondolta, ez a nő egyáltalán nem való hozzá, és azért is színlelt közömbösséget, hogy Hella ezt észrevegye. A szex persze jó lett volna, de ezernyi, nagyon is fontos érv szólt ellene. Már határozott.
– Rohadék! – sziszegte Hella, miközben megigazította a ruháját. Ez Jánost nagyon érzékenyen érintette, de nem szólalhatott fel ellene, hiszen tényleg ludas volt a vetkőztetésben. Rosszul sült el a megleckéztetés, hiszen a meztelen felsőtest izgalmán kívül nem talált semmi örömöt abban, hogy a nőt kellemetlen helyzetbe hozta, és szinte a meztelenséggel. Nem volt elegáns így visszavágni. A szituáció kényessége magyarázkodásra késztette.
– Pár percen belül megérkezhet a friss tejtermék, nem lenne jó, ha a szállító itt találna. – közölte a férfi, de a nő gyilkos indulattal pillantott rá, aztán a távozáshoz rátette a kezét a kilincsre. Még sem ő nyitotta az ajtót, hanem az a férfi, aki kicsi kocsin húzta maga mögött a felpakolt árut.
– Ahogy megbeszéltük, asszonyom. Délutánra minden készen lesz! – mentette a helyzetet János.
Hella egy újabb dühös pillantást vetett rá, aztán utat törve magának elviharzott, majdnem fellökve a vétlen szállítót. Szokásához híven köszönni is elfelejtett, de a férfi már nem is bánta. Vagy mégis? Másodpercek alatt változtak meg az érzései. Igen is, boldoggá tette volna Hella teste, neki csak el kellett volna fogadni. Jól elkúrta a lehetőséget, és Hella többé felé sem fog nézni. Még az is eszébe jutott, hogy hamarosan új munkahelyet kell majd keresnie egy hülye, elgyengült pillanat miatt. Nem tehetett mást, tette a dolgát, de nagyon nem tudta a fejéből Hella arcát kiverni. És nem is akarta igazán. Érvek sokasága szólt a nő mellett, és érezte, hogy a vonzalom súlya egyre nyomasztóbban nehezedik az elnöknő testéért sóvárgó mellkasára.

A gyűlés délután kettőkor véget ért. A többség kisebb csoportokban távozott, voltak azonban, akik még egy darabig szűk körű eszmecserét folytattak a folyosón. Három órára kísérteties üresség és síri csend telepedett ismét az épületre. Azt megállapította János, hogy senki nem volt felhőtlenül boldog, ez azonban nem hatotta meg. Ő Hella miatt izgult, leste, mikor jön valaki, hogy kirúgja végre. Nem sokat tehetett azon kívül, hogy várta a végzetét, ami négy óra után pár perccel meg is érkezett. Hella bújt be az ajtón személyesen. Igyekezett minél csendesebben közlekedni, de bármennyire szellemként jelent meg, a férfi azonnal észrevette. János már a leugató, káromkodást várta, ehelyett azonban az elnöknő óvatosan becsukta az ajtót, és visszaállt a kívülről nem látható holt térbe. Nem mosolygott, a szeme mégis egy ugrásra kész nagymacska figyelmeztető tekintetével ragadt a férfin. János megint dilemmába esett. Mit kell ilyenkor tenni? Kezdjen magyarázkodni? Érezte, hogy kap egy második esélyt, hiszen a nő rá várt, és időt is hagyott, hogy a férfi a megjelenésének egyértelmű céljait megértse. János tett egy lépést felé, majd megtorpant. Talán itt vége is lehetett volna kettejük fura kapcsolatának, de Hella ismét szétnyitotta a kosztümfelsőjét, és delejes pillantásával fogva tartva a férfit, kigombolta az inge legfelső gombját. Megismétlődött a korábbi, fantasztikusan erotikus vetkőztetés. Hella szeme csillogott, de János örömébe félelem vegyült. Mibe mászik bele? Van ennek értelme? És bármennyire tetszett neki Hella, a bizonytalan jövőt jelentő gondolatokat nem tudta elengedni.

Már nem kellett beérnie a nézelődés gyönyörűségével. A formás körtemellek bimbói ismét ágaskodva árulkodtak a kézzelfogható valóságról. János majdnem engedett a csábításnak, Hella csókjára vágyott, de az a semmibevétel, ami még mindig bántotta, szálkaként szúrta szíven a fellángoló érzelmeit. Visszatért hát az előzőleg megfogalmazódott tervhez. Hamar feledte, korábban mennyire találta azt a nőre nézve, de Hella aznapi megnyilvánulása kétségek sokaságát szabadította a fejére. Ebben a bizonytalan állapotban vergődve utat engedett a szexuális vágy sürgető követelésének. Megérintette a nő egyik, majd másik mellét. Megemelte a kicsi, puha és forró emlőket, simogatta a hegyes bimbókat, szégyentelenül játszott velük, mint ha csak egy próbababát tapogatna egy ruhaüzletben, de nem állt közelebb, fapofával gondolkodott a folytatáson, holott Hella egyre nyíltabban fejezte ki a mozdulatlanságával és ragyogó szemeivel, hogy élvezi az érintéseket. A mellek feltérképezése után a nadrágot engedték ki az erős férfikezek. Nem került le Helláról, csak lehetővé tette, hogy a férfi jobb keze akadálytalanul behatoljon a fehérnemű alá. Az óvatos ujjak a szeméremdomb dús szőrzetében matattak picit, aztán felhatalmazás nélkül, férfias tapadtak a nedvesedő szeméremtestre, hogy kitapogassák annak formáit és rugalmas puhaságát. Hella felemelte a jobb kezét, mint aki tenni akar a közeledésért egy simogató mozdulatot, de János elkapta a kezét, és a baljával a falhoz nyomta azt, mozdulatlanságra ítélve a nőt. A férfi kénytelen volt testhelyzetet váltani. Közelebb lépett, elég mélyen lehajolt ahhoz, hogy a meztelen nyakat megperzselje a lélegzetével, majd a vállgödör közelében a szája rátapadt Hella hófehér bőrére, és módjával beszívta az ajkai közé. Az ujjai megkezdték a gyengéden masszírozó, körkörös mozdulatokat a mozgástól hol összezáródó, hol megnyíló szeméremajakak fokozatosan nedvesedő domborulatai között. Hella becsukta a szemét, nagyokat nyögött. A még mindig lógó keze becsúszott a remek rugalmassággal rendelkező bugyijába, mint ha megálljt akarna parancsolni János kézfejének, de csak rásimult a munkálkodó ujjakra, hogy átvegye annak lassú és érzéki borzongást okozó ritmusát. Kiszolgáltatva kellett volna éreznie magát ebben a helyzetben, János mégis azt tapasztalta, hogy Hella alkalmazkodik az ő elképzeléséhez. Egyértelmű tényként gyorsuló és mélyülő sóhajok forrósága bizsergette a férfi arcát és fülét. Rövid idő múlva a nő szinte levegőért kapkodott, aztán remegő lábain némán vészelte át az orgazmus gyönyörűségét, a férfi pedig követelőző erekciója ellenére visszavonulót fújt, csak figyelmesen tartotta az édes terhet. János hirtelen szakadt el minden ponton Hellától, egyetlen lépéssel hátra lépett, és egy pillanatra a nő homályosan réveteg szemébe nézett.
– És neked? – lepődött meg Hella.
– Gyere vissza holnap, ugyan így, négy óra után! – válaszolt János örömtelen, színtelen hangon. Még mindig szándékában állt nevelni a nőt, holott már régen meg kellett volna, hogy bocsásson. Mi tagadás, élvezte, hogy a tiszteletbeli hölgy ilyen könnyedén a kegyeibe fogadta, de nem érezte magát egyenrangú félnek, és ez tartotta vissza attól, hogy az örömét kimutassa.
– Bocsáss meg a rohadékért! Nem tudtam! Nem gondoltam, hogy... – kezdte a nő, de a férfi elfordult, és csak a válla fölött mormogva ismételte meg a korábbi szavait, miközben visszaballagott a munkájához.
– Gyere vissza holnap, ugyan így, négy óra után! Akkor talán újraértékelem, mit is kellene gondolnom rólad.
Hella gondolkodóba esett, aztán jó politikusként feltalálta magát, nem tágított.
– Ugye tetszem neked? Hogy hívnak? Mi a neved? Remélem, ez a megkülönböztetett figyelem nem az elnöknőnek, vagy a politikájának szól! – kezdte a férfit kérdésekkel bombázni, miközben megigazította a ruháit. Kislányos izgalom varázsolt elképesztően szép mosolyt a máskor merev, politikusi arcára.
– Holnap megtudod. – tért ki a férfi a válaszadás elől. Legszívesebben visszalépett volna egy bűbájos csókra, minden idegszálát feszítette a vágy, mégsem adta fel a közömbösség látszatát.
Hella egy kicsit csalódottan fintorgott egyet, de ahogy végignézett a férfi ruháján, ismét fülig ért a szája.
– Látom, felizgultál! – suttogta mosolyogva.
– Szép vagy. És holnap meg akarlak... – János elharapta a mondatot – Most menj, dolgom van!
– Rendben, most megyek, de holnap itt vagyok, és... És köszönöm a bókot, nagyfiú! – könnyítette meg a nő János pillanatait, aztán nagyon óvatosan kikémlelve a folyosóra, hamarosan távozott. A férfi rátámaszkodott a pultra, és a kezeibe temette az arcát. Miért mondta Hellának, hogy szép, amikor gyönyörű? És miért nem árulta el neki, hogy nőként csodálja és nem politikusként? Vajon meddig lesz nő Hella a holnapi napon, és mikor bújik majd elő a mindent irányítani akaró elnök belőle? Ezernyi megválaszolhatatlan kérdés zsibongott a férfi fejében, de legjobban mégis a másnapi találkozó foglalkoztatta, ami rendkívül kellemes, testiség gyönyörétől tobzódó találkozást ígért, feltéve, ha ő maga el nem rontja. Egy pillanatra sem tudott leállni a tervezgetéssel, pedig egyik ötletét perverzebbnek tartotta, mint a másikat, a lehetőség viszont csodás elégedettséggel villanyozta fel, és ettől az élménytől már csak a szexuális érintések közeli emlékei tetszettek neki jobban.
A délelőtti percek nyomorúságos lassúsággal tekergették körbe-körbe a falióra mutatóit. János egyetlen pillanatra látta az elnöknőt, amikor az elsétált a büfé előtt és sanda pillantást vetett oldalra egy másik nővel beszélgetve. Összevillant a szemük, de mindketten vigyáztak a látszatra. Az a röpke másodperc elég volt, hogy üdvözöljék egymást. János a távolodó nő után nézett. Csinos volt, ismét hosszú, fekete vászonnadrágot viselt lapos bőrcipővel, és szürke kosztümfelső határolta be az alakjának nagyon helyén lévő vonalait. Legszívesebben utána kiáltott volna, de nem engedte meg magának, hogy többet gondoljon a kapcsolatba a szexen kívül. Másként szándékozott kedveskedni. Gazdagon megrakott szendviccsel és extra figyelemmel készített kávéval akarta megvendégelni Hellát, és még kora reggel finom süteményt szerzett be, hogy a nőt elkápráztassa.

Egész nap jöttek-mentek a párttagok, de János legnagyobb sajnálatára Hella felé sem nézett. Sok dolga lehetett az elnöknőnek, mert a közelgő választások miatt egymásnak adták a kilincset a vidéki politikusok, és a szokásoshoz képest is borzasztó nagy lett a forgalom. Talán négy után sem jön, gondolkodott a férfi a büfé üvegablaka mögött, és aggódva figyelte a fontoskodó pártkatonákat. Három órára szinte mindenki elpárolgott az épületből, csak néha lehetett ajtócsapódást, vagy cipősarkak kopogását hallani, János pedig tűkön ülve leste a falióra vánszorgó másodpercmutatóját.   Puha, könnyed léptek közeledtek. Hella nézett be az ablakon, majd elmosolyodott.
– Szia, János! Egyedül vagy? – nézett körül a folyosón, mint aki arra kíváncsi, ki láthatja, hogy tilosba akar járni, majd meggyőződve a biztonságról, sebes mozdulattal máris benn termett az ajtón, és pár pillanat múlva megint ott állt vigyorogva a kileshetetlen holt térben.
– Szia! – lepődött meg a férfi, de ha már annyira várta a nőt, hát tette azt, amit jó előre eltervezett. Sietve becsukta kulccsal az ajtót, lekapcsolta a világítást és a nyitva táblácskát átfordította a másik felére. Csak az után fordult Hellához, miután úgy érezte, biztonságossá tette a rejtekhelyet. Kicsi kővel a gyomrában lépett a nő elé. Még mindig nem tudott mosolyogni, feszélyezte a kettejük mentalitása közötti óriási különbség, és fokozódott a félelme, pedig az izgalom sokkal jobban kezdte felpezsdíteni a vérét.
– Vetkőzz le! Látni akarlak meztelenül. – mondta ki a határozott mondatot, amit már többször kigondolt, de maga sem bízott benne, meg meri-e majd tenni.   Hellának meglágyultak a vonásai, a vigyor kacér, felhúzott szemöldökű érdeklődésbe rendeződött. Nem nyúlt a férfi után, pedig csak a kezét kellett volna felemelni. Rövid gondolkodás után szétnyitotta a blézerét, és borzalmasan időrabló lassúsággal gombolgatni kezdte az ingét felülről lefelé. Az arca hamarosan lángolt, a szemei zöld szörnyetegként remegtették meg a férfi térdeit.
– Mindent levegyek? – kérdezte Hella ártatlan, hangsúllyal, miközben a háta mögött kioldotta a pántok nélküli melltartót, majd büszkén széthajtva az inget megmutatta a férfinak a csodálatos formájú melleit.
– A többi felső maradhat, de a nadrágot mindenképpen le kell venned. – válaszolt János. Meglepődött azon, milyen könnyedén beleilleszkedett a játéknak már nem nevezhető, erotikus találkozás szigorúnak tűnő szerepébe. Hella meg sem rezzent. Kihívó mozdulattal, két kézzel simogatta végig a melleit, majd a hasát, az egyik ujja betévedt a köldökébe, hogy onnan már a csípőjére tett tenyerei letolják a fekete szövetnadrágot. János azon gondolkodott, a nő arcán az érzelmek valósak-e. Valóban izgalmat, vagy gyönyörűséget talál ebben az alárendelt, szófogadó szerepben? Csodálta a szemérmetlenséget abban a nőben, aki a politikában mindig merevnek és hajlíthatatlannak mutatkozott. Egy pillanatra az önállóvá váló, bokákra zuhanó nadrág után nézett. Hella épp a lábfejével szabadult meg a lapos cipőitől, majd kibújt a nadrágjából, és mindent félrerúgott. Már csak a bugyi maradt. A kecses balkeze megsimogatta a saját ágyékát, miközben a jobb alkarja letakarta a melleit, vékony ujjai összecsippentették a bal mellbimbót. Igazi, felszabadult erotikával kápráztatták el János szemeit. A zöldszemű szörny becsúsztatta a rózsaszín, csipkés bugyijába a kezét, pár pillanatig maszturbálást imitált, miközben az alsó ajkába harapott. Megbabonázó tevékenységére János képe megnyúlott, azon kapta magát, hogy majd elcsordult a nyála, és hihetetlen sebességgel felizgult. A zöldes szemek ránevettek. Ebből a pillantásból nem lehetett szabadulni, így csak a perifériás látása tudatta vele, hogy dús, barna szőrzet bukkan elő a lecsúszó bugyi rejtekéből. János egy imbolygó lépést előbbre lépett, a nő csípőjére tette mindkét kezét. Nem látta, csak érezte, hogy Hella apró mozdulatokkal a bugyiból is kilép, de a férfit más foglalkoztatta éppen. Hol csókolja meg ezt a tökéletes, vékony, de nagyon nőies nőt? A vállát? Nem, attól van jobb hely is. A száját? Nem, még nem akart a szigorúságból engedni, bármennyire csábították a pici, vékony és fénytelen, festékmentes ajkak. Legyen a melle, vagy a hasa? Mi legyen az első? A férfi orrába egyre kúszott be a diszkrét, alig érezhető pacsuli illata. Megakadt a szeme a nyak és váll találkozásánál árulkodó piros folton. Ezt ő csinálta előző nap, és ha már szerette a szimmetrikus dolgokat, odahajolt a nő nyakához a másik oldalon.
– Vedd ki a farkam! – súgta Hella fülébe, a következő pillanatban pedig már őrült vággyal szívta a nő fehér nyakának rendkívül édesnek érzett, fehér bőrét. Boldogan tapasztalta a fülét bizsergető forró lélegzetek ziháló sietségét, és csak arra a szűk másodpercre szakadt el a kecses nyak hajlatától, amíg kibújt a pólójából. Fürge kezek keresték meg a bőröve csatját. Hella ujjainak érintése még nadrágon keresztül is villámcsapásként merevítette meg a férfi gerincét, majd lassan felengedve az első pillanatok brutálisan erős gyönyörének fogságából, minden mozdulat szebbé is izgalmasabbá változtatta a megremegő kezek sietségét. A férfi próbált minél türelmesebb maradni. Ez kicsit segített neki ellazulni, de amennyit engedtek a feszülő testének izmai, pont annyival lökte előrébb a péniszébe áramló forróság Hella ujjainak apró szorításaitól. Nem tudott tovább várni. Kényszert érzett, hogy közelebb húzza a nő csípőjét. Szinte emelte fel, és a következő pillanatban már belé is hatolt. A forróság és a kéj teljesen elvette az eszét. Még érezte, hogy a nő lábai körbefogják a csípőjét, azt is tudta, hogy Hella vállai fogják fel a kemény lökéseit a hideg kőfalon, de már nem volt ura önmagának, a derekánál átkarolva húzta-vonta a könnyű testet a péniszére a kielégülése pillanatáig, aztán csak állt, tartotta a nőt sokáig, mint aki megbánta a tettét. Nagyon lassan múlt el a varázs, és még lassabban múlt el a lábaiban a gyengeség. Még nem hagyta el a farka Hella forró vagináját, amikor megcsókolta végre a nőt, és azt tapasztalta, hogy élete legjobb és legédesebb csókját hagyta ki előző napon. A csókon még tovább szépített az a tudat, hogy szeretettel ölelhette magához Hellát, akiről sosem gondolta volna, hogy egyszer is, bármilyen minőségben a közelébe juthat. János végül magára húzta a nadrágját, leült a padlóra, és Hellát a meztelen fenekével a combjaira ültette.
– Honnan tudod a nevem? – kérdezte szorosan átölelve a vállgödrébe hajló nőt.
– Én vagyok itt a főnök! Nem tudtad, Janika? – kuncogott Hella. Bámulatos módon tudott megszabadulni a hivatalos álarctól, amit a politika viharában magára kellett erőltetni.
– Tudom, és azt is tudom, hogy házas vagy. És azt is, hogy szépen ível felfelé a karriered.
– És téged ez nem zavar? – simította ki Hella az arcából a hosszú haját, hogy belenézhessen János szemébe.
– Nem zavar, vagyis azért egy kicsit, de biztosan tudod, mit csinálsz. Én örülök, hogy itt vagy! – válaszolt a férfi, egy pillanatra elgondolkodott, lehetne-e közös jövőjük. Nem érezte magát szerelmesnek, de a nő teste fogva tartotta a képzeletét.
– Melyik zavar? A házasságom, vagy a karrierem? – erőltette tovább a témát Hella, miközben a zöldes szemei követték a jobb keze mutatóujját, amelyik a festetlen, de ápolt körmével cirógató játékossággal kalandozott hol a férfi arcán, hol a szőrös mellkasán.
– Gondolom, a szex valamilyen elégedetlenségnek a következménye. – vont vállat János, nem akarta boncolgatni Hella házaséletét.
– Láttam a szemedben valami fényt, ami nekem szólt, engem hívott. Nem bántam meg, hogy ide jöttem, otthon sajnos másfelől fúj a szél. – merengett el a nő, majd elvigyorodott – És mit szólsz a karrieremhez? Tetszik neked, amit csinálok?
– Amíg velem csinálsz dolgokat, addig nekem csak csodálatos lehet! – tért ki a válasz elől János, belemosolygott a nő képébe, majd ismét megcsókolta Hellát.
– Jó, de ez csak szex! Tudnod kell, nem akarom elhagyni a férjem. – húzta el a száját Hella.
– Tudom. Számítottam rá! – simított végig a kiálló bordákon János, aztán a kezébe fogta Hella mellét és megcsavargatta nagyon finoman a bimbóit, mire a nő elnevette magát, majd kiegyenesítette a gerincét, hogy a férfi jobban hozzáférjen, és láthassa, amit a kezével művel.
– Este kilenctől tizenegyig szabad vagyok. Találkozhatnánk? – csukta le a szemeit Hella, hogy magába fogadja a simogatás kellemességét, és kizárjon minden mást.
– Sajnos nem. Dolgoznom kell. Taxizok éjszakánként.
– Két munkahelyed van? – lepődött meg a nő, hatalmasra tágultak a szemei, még a férfi kezét is megfogta, hogy az erotikus simogatás abbamaradjon.
– Igen, jelenleg kettő. Még három hónapig biztosan. Elvitte a házam és minden vagyonom a devizahitel, az utolsó részleteket nyomom. Jó lenne már túllenni rajta. – beszélt a férfi nyíltan. Nagyon is szerette volna azt a találkozót, de a pénzre nagyobb szüksége volt, hogy új életet kezdhessen harminchat évesen.
– Bassza meg! Ezt nem tudtam. Azt mondták, nincs családod, de az anyagi helyzetedről nem tájékoztattak.
– Lenyomoztattál? Vagy most mi van? – csodálkozott el a férfi, ingerültség vegyült a máskor mindig nyugodt hangjába.
– Kíváncsi voltam. Nem kezdtem volna ki egy nős pasival, de te minden szempontból megfelelőnek látszottál. – magyarázkodott Hella János kutató pillantásának szigorúságától megijedve.
– Állj fel! – parancsolt a férfihang.
– Tudnom kellett rólad dolgokat, különben sosem jövök a közeledbe! – próbálta Hella menteni a helyzetet, de szófogadóan felállt, és előbb szemmel követte a férfi mozdulatait, majd a csuklójára kulcsolódó erős kéz akaratát követve ellépkedett a kiszolgálásra épített ablakocska mögötti pultig. Ott János megemelte, felültette a hideg márványlapra.
– Megláthatnak! – rebegte a nő, de hátra nézni nem mert. János tudta, mitől fél, de azt is tudta, hogy az ablakon nem láthatnak be a sötét helységbe, és ha mégis, legfeljebb egy hosszú hajú, blézerbe öltözött női felsőtestet lehet csupán sejteni a pult felett. Egy lépéssel hátralépett a férfi. Hella ajkait lebiggyesztette a kimondatlan kíváncsisággal megtöltött sóhaj, de végül csak várt János következő parancsára.
– Lábakat szét! – jutott el Hella füléig a visszafojtott hang, és a nő nem habozott, hogy a veszélyes játéknak megfeleljen. A levegőben ismét elképesztő feszültség láthatatlan vonzása és taszítása izzította fel a levegőt. A férfi belépett a combok közé, megmarkolta és feljebb emelte a térdeket. A fejét odahajtotta Hella homlokához, tulajdonképpen csak ezen a három ponton érintkeztek.
– Maszturbálj! – suttogta kiszáradó, rekedtes torokkal.
– Akarod? – kérdezett vissza Hella, a tenyerei egy pillanatra megérintették János arcát.
– Mindennél jobban vágyom rá. Majd máskor, más helyen látni is akarom, hogyan csinálod! – válaszolt mélyet sóhajtva, mert a combok közé ereszkedő kezek mozgásának csak a sejtelmes körvonalait lehetett látni.
Visszafogott nyögések és időnkénti mély sóhajok jutottak el a férfi fülébe. Az állán perzselő lélegzetvételek tucatjai törtek meg, pattanásig feszülő idegszálai hallani vélték Hella ujjai alatt a szőrszálak sercegését, lelki szemei előtt csodás puhasággal simultak a vékony ujjak a nedves szeméremajkak közé. Nem ő kapta a kényeztetést, mégis szinte együtt élt a nő testében elszabaduló gyönyörrel, úgy izgult egyre jobban, ahogyan Hella szívverése gyorsult és a közelgő kéj jelei szaporodtak. Majdnem elélvezett Hella testének orgazmus alatti rándulásaiban gyönyörködve, de nem vesztette el a hidegvérét, gondoskodóan átfogta a nő derekát, megtartotta a testét, amíg lecsillapodnak benne az élvezet hullámai.
– Csak a takarítónőket kérdeztem rólad! – emelte fel a jobb kezét Hella, punciszagú, mindenféle nedvességtől tocsogó ujjaival megsimogatta a férfi alsó ajkait. János csodálkozott, hogy a nő nem csókolja meg, de annál jobban örült a nedves újbegyek kissé perverznek tűnő játékának.
– Számítottam rá.   Reméltem, nem estél túlzásba a hatalmaddal, de nem voltam teljesen biztos benne. – mosolyodott el János, majd közelebb állt, megfogta a finom kezet és lecsókolta az ujjakról a nedvességet, aztán a nő ajkait részesítette ugyanebben a kegyben. Hella odaadó és szenvedélyes nőként simult hozzá, szinte beleolvadt az ölelő karjaiba. A férfi feszengett ugyan az erekciótól duzzadt péniszének feszülésétől, de a nő megkönnyebbülve sóhajtozott a karjaiban.
– Remélem, tudod, hogy nem láthatnak meg az ablakban. Nem kockáztatnám a jóhíred az idióta ötleteim miatt, de valahogy kellett nekem, hogy érezzelek. Olyan csodás volt tudni, mi zajlik benned! – lelkendezett a férfi mocorogva.
– Tudtam, hogy vigyázol rám. Valahogy érzem, hogy sosem tennél nekem keresztbe. Egy pillanatig meglepődtem, amikor ide ültettél, de én is jártam fizikára, ismerem a fénytant valamennyire, és különben is pont leszarom, ki megy el a folyosón, ha veled lehetek. – csendült örömmel Hella lágy hangja, és most, hogy megtört a jég, már ő mozdult, hogy a csókjával fojtsa Jánosba a szavakat.
– Még lenne egy kis dolgod! – tolta el a férfi egy hosszú csók után.
– Milyen dolgom? – vigyorodott el Hella, megérthette a férfi mocorgásából a valódi üzenetet.
– Verd ki a farkam. – közölte János rekedtes hangon.
– Már kezdtem félni, hogy nincs rám szükséged! – nevetgélt a nő, hátrább tolta az izmos embert, leugrott a pultról, jobb keze lágyan kezelésbe vette a nadrágon kitüremkedő domborulatot. János izgalomtól telve vette át a kezdeményezést, ismét szabadjára engedte a nadrágját és alsóneműjét, majd kéjesen tolta előbbre a csípőjét, és hogy teljes legyen az élvezet, simogatta Hella mindkét mellét. A vékony kezek forró bilincsbe zárták az erős ingerektől megfeszülő péniszt, hátra húzták a feszülő bőrt, és megálltak. János örült annak a csillogó szempárnak, ami a sötétség ellenére is csodásan csillanva tekintett fel rá, és magában hordozta az erotikát játékossággal kiegészítő káprázatát.
– Tetszem neked? – kérdezte suttogva Hella.
– Szerintem azt már akkor tudtad, amikor végre benéztél hozzám az ablakon.
– Igaz. De akkor még nem tudtam, hogy a szeretőd akarok lenni.
– Te most romantikázni akarsz? – ragyogott fel a férfi képe, holott ő maga sem akart igazán érzelmileg belebonyolódni egy kapcsolatba, de Hellával túl jól érezte magát ahhoz, hogy ettől bármi visszatartsa.
– Miért is ne? Tudhatnád, hogy egy nő romantika nélkül nem adja a testét csak úgy oda. – évődött Hella, apró csuklómozdulatokkal ingerelte János legerogénebb zónáját.
– Nekem sincs ellenemre. Sokat gondolok rád az utóbbi időben. Túl sokat is. – gondolta végig az utóbbi napok történéseit a férfi.
– És miket csinálsz velem gondolatban? Mesélj csak! Van csók, meg simogatás, esetleg petting? – engedte el János péniszét a nő, majd olyan közel állt hozzá, hogy a forró hasával préselte kettejük teste közé a kemény hímvesszőt, és mégis tudott annyira mocorogni, hogy tovább szítsa az erotika lángját.
– Még szép, hogy csókollak gondolatban! Istenien megrajzolt ajkaid vannak. Elbűvöl a mosolyod és az arcodat simogatni szoktam képzeletben. Bár néha csak fogom a kezed, és a karomban tartalak, hogy el ne szökhess tőlem, magamhoz láncollak örökre.
– Ó, olyan izé vagy! Magadba akarsz bolondítani? – érzékenyült el Hella – Tegnap azt mondtad, ma meg akarsz... Mi az, amit akarsz? Még nem is említetted! – komolyodott meg a nő hangja.
– Meg akartalak ismerni valamennyire, kedves! – suttogta János.
– Ó! Ez most olyan... Azt hittem...
– Azt hitted, csak szex? – nevetett fel a férfi. Két kezébe fogta a nő arcát, és lágyan megcsókolta, de a vigyort nem tudta sokáig visszatartani.
– Igen, azt hittem, hogy csak valami olyasmi, amit nőként megadhatok neked érzelmek nélkül is.
– Érzelmek nélkül nem is kellenél. Tisztellek, becsüllek, de ha nem tetszenél, nem mozdítanám érted a kisujjam sem. – tette helyre a kérdést János, és örömére szolgált, hogy Hella bólogatva helyeselt.
– És most ereszkedj egy kicsit lejjebb, el akarok élvezni a melleid között! – lepte meg a nőt a minden átmenet nélkül ismét parancsolóvá váló férfihang. A pillanatnyi csend és mozdulatlanság észhez térítette Hellát, egyszerűen letérdelt János elé. Már nem a férfi mosolytól ragyogó arcát kémlelte, hanem a kemény hímvesszővel szemezett, majd a saját hatalma biztos tudatának elégedett arckifejezésével rámarkolt a hímvesszőre, hogy a sötét árnyalatba burkolódzó makkot felváltva a mellbimbóihoz dörzsölhesse. Talán nem élvezte ezt annyira, mint a korábbi maszturbálást, mégis módszeres ügyességgel akart kedvére tenni Jánosnak, minden apró mozdulatában ott volt a játékos, kielégítésre irányuló szándék. Hella elég magas volt. Ha kicsit lehajol, az ajkával kényeztethette volna a feszülő férfitest erogén zónáit, de ő inkább szófogadó volt, mint kezdeményező, és ezt János miután felfogta, nagyon is értékelte. Nem kell minden patront azonnal ellőni, ettől csak még izgalmasabb és még érdekesebb lehet a következő találkozás. A gondolat pedig, hogy hosszabb távon is tervezhet a nővel, valahogy megédesítette a csupán szexualitásra épülő kapcsolatot. Hella ismét a kezei nélkül, felemelt állal tapadt a férfitestre. János pénisze a mellei között talált forróságot, puha nyaka időnként izgalmasan a fitymafékhez nyomódott. A férfi megértette, hogy neki kell mozogni ahhoz, hogy a csúcsra érjen, ezért apró mozdulatokat tett, ágaskodott, feszengett, és megpróbált a lehető legkéjesebb dologra gondolni, a makkjára képzelte Hella ajkait. A gyönyör lassan érte utol. Nem érezte a testhelyzetet perverznek, mégis tisztában volt azzal, hogy Hella álla alá, a vékony nyakra élvez, és a spermacseppjei bűvös patakként csordogálnak le a nő bőrén a mellei közé, majd alant talán a punciszőr lesz az, ami a sűrű, fehér anyagnak útját állja. Hella önelégülten mosolygott a józanodó férfi szemeibe, majd hirtelen felállt.
– Megcsókolnád a melleim? – kérte Jánost, aki még életében nem hallott ilyen mondatot egyetlen barátnője szájából sem, de maga a kérés hamarabb volt romantikus, mint elutasítandó. Egyáltalán, van olyan, amire nemet mondana Hellának? Lehajolt a kinyomott cicikkel domborító nőhöz, megcsókolta a bal bimbóját, aztán kicsit beszívta, játszott vele, közben pedig a tenyerével feltérképezte a spermától nedves, lapos hasat, és beletúrt a dús punciszőrzetbe. Később áttért a másik, picit kisebb emlőre, körbenyalta, puszilgatta, és ha meg is lepődött a saját örökítőanyagának nedves rétegén, azért nem tántorodott el a nemes feladattól.
– Most a nyakam, aztán a melleim között! – nyöszörögte a nő, puha, lágy tenyere szabályosan a mellei közötti völgybe irányította a férfi arcát, és Jánosnak el kellett fogadni, hogy a nőnek ez a kissé bizarr játék igazi élvezetet jelent.
– Francba! Teljesen elvesztem az eszem! – húzta végül két kézzel János arcát az ajkához, és csókolta ezernyi sóhajjal teli, boldog szenvedéllyel, ahol csak érte.
– Csinálnám tovább! – nevetett fel a férfi, de Hella nem adta jelét, hogy valóban folytatást szeretne, ezért csak magához ölelte, dédelgette kicsit a sűrű, apró lélegzetvételektől légszomjas, kissé idegesnek tűnő hölgyet – Tudod, mit szeretnék most? Kinyalnám a pinádat! – mondta végül.
– Édes vagy! Csábító ajánlat, de majd legközelebb, Janika! Csak pár percre jöttem, és alaposan itt ragadtam. Rohannom kell! Tudod, hogy nyakunkon a választás. – tolta el magát a férfi karjaitól, szeleburdi kislányként kapkodta magára a ruháit, miközben sűrűn a férfira pillantott – Nem kell kimondanod mindent, jobb, ha csak csinálod! – vigyorgott vissza.
– Még van egy nagyon komoly tárgyalásom ma este, és zuhanyozni akarok, meg átöltözni, így mégsem mehetek. – állt egy pillanatra a férfi elé, hogy búcsúzóul megpuszilja – Ebben a ruhában nem tudnék másra gondolni, csak az elmúlt órára! – közölte sejtelmes suttogással, aztán csendesen távozott, miután János az ajtón kiengedte.
Hella napokig János felé sem nézett. A férfi amilyen nagy várakozással tekintett a szexuális kapcsolat folytatása elé, annál nagyobb csalódásokat szenvedett el a televízió képernyője előtt. A híradóból tudta meg, hogy Hella szövetséget kötött egy visszataszító politikát folytató párt vezetőjével, és csak annyit látott az egészből, hogy az a nő, akit tisztelt a hajthatatlansága miatt, most beállt egy másik, bosszúálló irányba, feladva a saját elveit. Dühös lett. Maga sem tudta, hogy bele szabad-e ártania magát a történtekbe, illetve érdemes-e megvitatni Hellával a politikai irányváltás rossz oldalát, ezért csak puffogott magában, és várta a nő felbukkanását. Vasárnapra már szinte lemondva Helláról, kedvetlenül és sértődött közönnyel ült a taxijába. Alig telt el két perc, máris megszólalt a rádióban a diszpécser, és egy budai címre irányította, ahol aztán meglepetésére Hella ült be mellé az anyósülésre. János arca felragyogott, megsimogatta a nő kézfejét, aki nagyon szép mosollyal üdvözölte, és vissza is simogatta az izmos ujjakat, majd el is engedte, hogy a vezetésben ne akadályozza.
– Nem baj, hogy téged kértelek? Félóra múlva az MTVA stúdiójában kell lennem, és látni akartalak. Gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal. – beszélt a nő viruló mosolygással.
– Már azt hittem, látni sem akarsz! – pillantott oldalra a férfi, majd sietősen gyorsított – Nagyon kicentizted az időt, lehet, hogy oda sem érünk fél óra alatt.
Hosszabban is végignézett a nőn, aki felhúzva az ülésre az egyik lábát felé fordult. Megint az a francos, fekete nadrág és lapos cipő, meg a diszkrét, fehér blúz a kosztümfelső alatt. Az elegancia mellett majdnem unalmassá silányult ez az álandóság, de a szép arc, és a szétengedett, hosszú haj kompenzálta az apró csalódásokat.
– Kösd be magad! – szólt Hellára a férfi.
– És ha nem? – lepte meg Jánost a nő évődős ellenkezése.
– Ne vitatkozz, csak csináld! – rázta meg a fejét szigorúan a férfi, majd elgondolkodott, hogy szóba hozza-e a csalódottságát, ami az utóbbi napokban túl sokat foglalkoztatta.
– Azt csinálom, amit mondasz! – vigyorgott sejtelmesen Hella, de nem nyúlt a biztonsági öv után.
– Ha azt csinálod, amit mondok, akkor holnap éjszakára tedd szabaddá magad.
– Este tízkor nálam? – ragyogott fel a nő arca, majd a kicsi neszesszeréből egy névjegyet halászott elő, és azzal kezdte simogatni a férfi meztelen alkarját, ami a sebességváltón pihent folyamatosan.
– Ha egyedül leszel, nekem megfelel. – engedte János szabadon áramlani a testében a birizgálásból adódó borzongást, ugyanakkor elmélyült kicsit a gondolataiban, miközben sietősen lavírozott az esti, városi forgalomban. Pár másodperc múlva már a karján érezte Hella tenyerének forróságát. Ritka kellemes ingerek száguldottak végig a testében. Hagyta, hogy a nő csinálja, hiszen napok óta erre a forró érintésre várt. Nem pont ilyen diszkrétre, de ez is sokkal többet jelentett, mint a magányos várakozás. A kéz nem állt meg a meztelen karján. Felsiklott a vállára, a nyakára, beletúrt a hajába, aztán megérezte Hella ajkainak szívóhatását a nyakán. A finoman birizgáló nyelv megérintette a fülcimpáját, a gyorsuló érintések és egyoldalú csókok pedig a férfi tudtára adták, hogy itt még valaminek történnie kell. Hella beindult, a provokatív kezdeményezés pedig beindította János erekcióját. Fura, megállíthatatlannak tűnő vágyat érzett, ezért hagyta, hogy a nő a válla elé hajoljon. Fél kézzel továbbra is tartotta a kormányt, másik kezével elengedte a sebességváltót, hogy Hellának helyet biztosítson. Különös gyorsasággal öntötte el a forróság, amikor egy kapkodó kéz húzta le a sliccét, és minden érintésével a gyönyör magaslatait ígérte. Száguldottak a férfi gondolatai, vele együtt kétségbeesett sietséggel keresett egy mellékutcában viszonylag csöndesnek látszó parkolóhelyet egy hatalmas fa sötét árnyékában. Már akkor majdnem elélvezett, amikor a farkán megérezte Hella forró ujjainak szorítását. A motort már le sem állította, csak hátrébb tolta az ülését, és szabadjára engedte a farkával együtt a képzeletét. Sietősen körülnézett, aztán látva, hogy nincs veszély, beletúrt a hímvesszőjére hajló nő hosszú hajába. Önkéntelenül nyomta lejjebb Hella fejét. Nem csak a makkját játékosan bizsergető nyelvre volt kíváncsi, érezni akarta a forró ajkak szívóhatását, és mindennél jobban szeretett volna a lehető leghamarabb beteljesülni. Tudta, hogy egy picit gonoszkodik, mégis lejjebb szorította Hella fejét, és az izgalom ettől a kissé önző, és perverz mozdulattól csak még jobban követelte a kielégülés mennyei érzését. Hella engedett. A hely szűke miatt így is kemény és hosszú centiméterek ostromolták a torkát, és a férfi nem engedte, hogy egy bizonyos mérettől többet engedhessen ki a szájából. A nő küzdött. János fejében megcsillant a felismerés, hogy Hella nem szabadulni akar, hanem őt kielégíteni. Ez meglepte, és egy kicsit engedett is a szorításból, pár másodpercre elengedte a nő sűrű . A fej azonban nem hagyta el az ölét, forró ajkak heves munkája tette tüzessé a pillanat hevét, és a láng, ami János gerincét megfeszítette, szétáradt mindenfelé a felajzott férfitestben. Odakapott ismét Hella fejéhez, édes még jobban rátolta a bólogató fejet a farkára, és ebből a nyomásból nem engedett, míg a pénisze ki nem préselte az utolsó cseppeket is a nő szájába, és még az után is sokáig ösztökélte Hellát gyengéd bólogatásra. A kielégülés szinte lemerevítette a férfit, de Hella magától is hosszúra nyújtotta a gyengéd utómunkával megspékelt kéjt. Talán csak arra várt, hogy János felhúzza magához, és megcsókolja végre. A férfiben idővel megszületett ez a felismerés is. Meg kellett hát tenni azt, amit tulajdonképpen ő is mindennél jobban akart, és csöppet sem számított a sperma íze, különös szenvedéllyel fogta két tenyerével satuba Hella arcát, hogy kioszthassa ellenállhatatlan csókjait.
– Megleptél! – suttogott a nő fülébe lágyan ölelve a törékeny testet.
– Majd holnap te lepsz meg engem, de most vigyél gyorsan, mert ha elkések, jaj neked! – mosolyodott el lángvörös arcával Hella, visszaült az anyósülésbe, miközben ínyencként nyalogatta körbe, és fura, nosztalgiázós érzékiséggel simított végig az ajkain újra és újra.   János megpróbálta a puhuló péniszét visszacsomagolni, de az ajkakat simogató fimon, női mozdulatok valami egészen mást sugalltak. Hirtelen elhatározással kinyújtotta a kezét, megragadta Hella nyakát, és visszahúzta a nő fejét a farkára. Különös örömet érzett, hogy a dolgos ajkak ismét kezelésbe veszik a kissé megpuhult szerszámát, de csak egyetlen percig élvezhette a fantasztikus kéjt, Hella felegyenesedett.
– Most tényleg mennem kell, Jani! Ezt az akciót most el kel halasztanunk! – hajolt a férfi szájához, és a csalódott ajkakra adott egy puszit, majd megtapogatta az izgalomtól égő arcát, mint ha azzal le tudná magát hűteni.
– Lenyelted? – tapogatta ki a férfi a nadrágját a slicc környékén, miután visszacsomagolta magát.
– Le én! – vigyorgott Hella, majd hátradőlt az ülésben és lecsukta a szemeit, mint aki éppen valami szépről álmodozik.
– Boszorka! – jegyezte meg János, és megigazítva az ülését sietősen elindult, de nem tudta kihagyni, hogy ne nyúljon a felnevető Hella combjai közé. A lábak egy pillanatra engedtek, és a férfikéz lágyan végigsiklott a nadrág takarásában rejtőző szeméremtesten. Még így is érezni lehetett a nő ölének párás melegét, de a combok pillanatok alatt összezáródtak.
– Ne most, kérlek, nem szeretnék teljesen átázni! – hajtotta félre Hella elnézést kérően a fejét.
– Persze, persze, nekem is lehetne ennyi eszem. – simogatta meg a nő arcát, amitől az még jobban elpirult.
– Kicsit ideges vagyok az interjú és a választások miatt.   Szerinted van esélyünk nyerni?
– Nincs. Sajnos elszalasztottál egy nagyon komoly esélyt. – válaszolt a férfi.
– Tessék? Mindenki gyűlöli a kormányt, már miért ne győzhetnénk? – értetlenkedett Hella hirtelen ingerültté válva.
– Mert nem logikus és értelmes politikát folytatsz, mint ahogyan eddig tetted, hanem a nemes cél helyett beálltál valaki mögé, akinek nincs jövőképe, csak a kormányt akarja leváltani. Pedig az a valaki az emberek szemében már megbukott többször is, és tudhatnád, hogy egy új kormányt nem lehet gyűlöletre alapozni.
– Győzni fogunk, tudom. Mindenhonnan ezt a visszajelzést kapom. – jelentette ki Hella sértődötten.
– Ha érdekel, erre is tudok holnap valamit mondani, amin el kellene gondolkodnod kicsit.
– Ha ilyen okos vagy, és ennyire jól értesz a politikához, miért nem teszel valamit az országért? – fakadt ki a nő, szemmel láthatólag sikerült felidegesíteni.
– Gyűlölöm a politikát. Mindig azt mondtam, hogy választáskor egy pártnak az ígéreteit nézem, és a realitást. Az vagy tetszik, vagy sem, de mivel nem tetszhet minden, márpedig ez elvárás a pártokon belül, ezért nem is kötelezem el magam egyetlen mellett sem. A te politikád is sokkal jobb, mint amit most a pártod elkezdett képviselni. De nem érdekel, csak szólni akartam, rossz úton jársz. Szeretnélek időben megóvni a csalódástól.
– Tudod mit? Nyald ki a seggem! Téged is megfertőzött a hazug propaganda! Áruló vagy, egy aljas, mocskos áruló! Még jó, hogy nem fecsegtem ki titkokat! – fordult el Hella mélységesen felháborodva, szinte fortyogott benne a düh, és János csak azon csodálkozott ezek után, hogy nem lett felszólítva megállásra. Ilyen rágalmakra felesleges lett volna válaszolni, Hella merev és meggyőzhetetlen álláspontját nem lehetett volna megváltoztatni. Az már evidens volt, hogy az MTVA előtt a nő köszönés nélkül kiszállt, és kíméletlenül rácsapta a férfira az ajtót. János bosszúsan, és főleg fájdalommal teli bámult az idegesen távozó alak után. Már tudta, hogy kiesett a pártelnöknő kegyeiből örökre, viszont azt nem merte eldönteni, melyik bosszantja jobban, a szexuális viszony elvesztése, vagy a nő hiánya, akitől több kedvességet remélt.

Öt nap kellett ahhoz, hogy egy csendesebb munkanap végéhez közeledve Hella megjelenjen a büfé ablakában. Nem köszönt, inkább sápadt volt, mint ingerült, de bele tudott nézni János szemébe.
– Milyen visszajelzésekről beszéltél? Miért kérdőjelezed meg a győzelmünk? – tette a karjait mereven a pultra, és válaszokat várt, de nem szándékozott bemenni a büfébe, hogy kettesben maradhassanak érezhető közelségben.
János megkönnyebbülést érzett, amikor meglátta a nőt, és hatalmas kő esett le a szívéről, amikor Hella nem veszekedéssel kezdte a mondatot. Egyfajta megbánást látott a kétkedő arcon, és ez a kissé szomorkás, sápadt tekintet meggyőzte arról, hogy Hella is csak esendő. A látvány a férfiban sajnálatot ébresztett még akkor is, ha elsősorban a szépséget látta a nőben, és kissé haragudott az elvakult politizálás miatti vita elfajulásáért. A lehető legemberibb hangnemben próbált válaszolni.
– Figyelj, Hella! Sokszor néztelek a híradóban, és ha nem is teljesen objektív, amit rólad mutatnak, azért számodra és a csapatodnak megtévesztő lehet, amit visszakapsz az emberektől. A múltkor azt mutatták, hogy kinn jársz az utcán, és kérdezgeted az embereket. Nyilván lehet, hogy belefutsz egy kormánypárti szimpatizánsba, de én azt láttam, hogy az emberek megismernek és örülnek neked akkor is, ha nem teljesen értenek veled egyet. Az utcán nem olyan emberek járnak, akiket érdekel a politika. Ők legtöbbször az ismert személyt látják benned, ami nekik egy különleges eseménynek számít. Ráadásul, ha megnézed, alig megy oda hozzád néhány ember, pedig a népszerűséghez tömegek kellenek.
– Elgondolkodtató, amit mondasz. Kívülről ez biztosan másként látszik, mint ahogyan én megéltem. – húzta el a száját keserűen a nő.
– Hella! Mondtam neked azt is, hogy nem a te személyeddel van baj. A baj az, hogy egy túlértékelt ember szekerét toljátok, akiből nagyon sokan nem kérnek. Hibás az irány, mert mi lesz, ha nyertek? Kapsz egy jó állást a kormányban, de a korábbi politikádat és meggyőződésedet elfelejtheted! Amúgy örülök, hogy idejöttél, és meghallgatsz, azt hittem, már sosem bocsátasz meg, pedig engem a politika nem érdekel. Sajnálom, ha megbántottalak, de én máshogyan látom ezt a kialakult helyzetet. – beszélt megértő óvatossággal a férfi, és legszívesebben megfogta volna a nő kezét, és ha akarta, ha nem, megint valami elképesztő vonzalmat érzett, hogy a nő közelében tudhassa magát. És ebben még nem is volt semmi szexualitás. Az első, ilyen jellegű gondolatok akkor jelentek meg a fejében, amikor Hella elmosolyodott picit, és a vékony, színtelen ajkai az arcizmaival együtt megmozdultak, egyfajta biztató üzenetet küldtek János felé. A férfiész pedig felidézte a kellemes pillanatokat, amiket azokhoz az egyre édesebb ajkakhoz tudott társítani.
– Akkor nem vagy áruló? – harapott Hella az alsó ajkába, és végre megbocsátás, vagy megkönnyebbülés csillant a szemében.
– Mindjárt megpofozlak, ha ilyeneket kérdezel! – enyhült meg a férfi arca is, még kacsintott is egyet, hogy a nőt megnyugtassa.
– Akkor nem vagy áruló? – ismételte a nő a kérdést, de már egészen más hangsúllyal – Úgy sem mernél megpofozni! – villantotta ki a hófehér fogait.
– Nem? – húzta fel a szemöldökét a férfi – Gyere csak be és megtudod! – vigyorodott el, mert óriási tehertől szabadult Hella megbocsátásával.
– Most nem lehet. Különben is, a vigyorodból arra következtetek, hogy valami huncutságon töröd a fejed. – rázta meg a fejét Hella, s nem mozdult.
– Gyere be! Nekem nagyon fontos, hogy mindig tudd, mire gondolok! – szólt rá a férfi, miközben a gondolatai miatt szinte el is pirult. Hella körülnézett gyorsan, aztán egy pillanat alatt besurrant az ajtón, hogy jó szokásához híven megálljon a fal diszkrét oldalán. Édesen hátra dobta a haját, és várt a férfira, aki azonnal odalépett elé. Arra sem volt ideje, hogy szétnyissa a kosztümfelsőjét, János máris a falhoz préselte, és a csókja szinte megadásra a finom, női ajkakat, amelyek szenvedélytől telve fogadták be a férfi nyelvét. János nem teketóriázott. Pillanatok alatt tapogatta végig a nő testét ruhán keresztül, megfogdosta az oldalát, alányúlt, megmarkolta a fenekét, majd a felső alá dugva a kezét méretet vett a melltartóban feszengő mellekről, miközben a másik karja a derekánál fogva szorosan tartotta a törékeny nőt. A férfi keze végül a vénuszdombon ált meg, hogy hátrébb húzva a fejét, szemezhessen a nővel, aki egyre gyorsabban tudott hatalmas vágyat ébreszteni benne. A pár másodperces, heves érintkezés után a férfi már csak tartotta az elérzékenyülni látszó, gyönge testet. Szándékosan nem simogatta a punciját. A szemeik valóságos táncot lejtettek, egymás pillantásaiból győződtek meg a másik érzelmi állapotából, és ez valami elképesztően szép pillanatot teremtett.
– Szóval mire gondolsz? Azt mondtad, fontos, hogy mindig tudjam, mire gondolsz. – suttogta Hella, az arca a korábbi hamuszürkéből rózsa árnyalatúvá pirult.
– Előbb fogd meg a farkam! – húzódott hátrébb János, hogy helyet hagyjon Hella kezeinek.
– Ó! – biggyesztette le a száját a nő, de két másodperc után már a lehúzott sliccbe nyúlva marokra fogta a folyamatosan keményedő hímvesszőt, és János szemeiben a pillantásával tovább táplálva a gerjedelmet, elővezette a szalutálni készülő hímtagot, majd lenézett végre, és törékeny kacsói lifteztek kicsit a megfeszülő bőrön, miközben hatalmasat nyelt, és még nagyobbat sóhajtott.
– Látod? Engem nem érdekel a politika. Nekem csak te kellesz. A nő, aki annyira vonzz, hogy az már fáj, ha nem láthatom. És most ereszkedj le! – Váltott parancsolóra a hangja az őszinte, már-már romantikus vallomás után. Hella hirtelen felpillantott. Ismét János szemeiből próbált kiolvasni valamit, de minden valószínűség szerint sejtette, mi következik, mert a végletekig elpirult.
– Ereszkedj le! – ismételte a férfi, a nő pedig, aki elmosolyodott, lassan megrogyasztotta az ismételt felszólításra a térdeit.
– Fejet a falhoz, kezeket a csípődhöz! – érte még utol János utasítása, de Hella amellett, hogy szót fogadott, sokáig követte szemmel a férfi tekintetében fellángoló vágyat, csak aztán pillantott a keményen meredező péniszre, amikor egymagasságba került a szemével. János közelebb lépett. Hella a mozdulatra megemelte a fejét és az ajkai közé akarta venni a lilába hajló makkot. János visszahúzódott.
– Fogadj szót! – szólt rá a nőre, aki értetlen képet vágott, majd visszahúzódott a falig. A férfi ismét előre mozdult, kissé elfordította a csípőjét, majd hirtelen a másik irányba fordulva a farkával meglegyintette a nő arcát. Hella elvigyorodott, és már tartotta is oda a másik arcát, hogy onnan is pofont kapjon a feszülő faroktól, a harmadik mozdulatnál azonban ügyes volt, és mint egy kobra, rárabolt a szabad prédára. Bekapta a lilás színű makkot, és utána hajolt, hogy véletlenül se csúszhasson ki az ajkai közül, János pedig megérezve a csodálatos forróság marasztaló szívóhatását, átengedte Hellának a kezdeményezést. Csodás volt látni a női arcot, ahogy érzelmes szenvedéllyel beszívja a hímvesszőt. De a legjobban mégis az esett a férfi lelkének, hogy megérezte a nő akaratát, amivel őt, a parancsoló, konok és akaratos férfit ki akarja elégíteni. Vajon tényleg csak a szex miatt csinálja? Ez attól sokkal többnek látszott. A kielégülés pedig olyan gyorsan közeledett, mint egy tornádó, szinte legyőzhetetlenül és láthatóan feltartóztathatatlanul. János hírtelen hátralépett, elszakadt a gyönyörű nő még gyönyörűbb akaratától, és kelletlenül bár, de minél gyorsabban igyekezett visszagyömöszölni a hajlásra képtelen kőoszlopot a nadrágja rejtekébe.
– Most mi van? – tárta szét a kezét Hella, értetlenségében zavartan bámult János távolodó alakjára.   A férfi visszafordult, aztán kicsi gondolkodás után mosolytalanul közölte a gondolatait.
– Nem akarlak a vágyaim miatt magammal rántani. Túl sokat akarok tőled, és nem vállalhatsz miattam ekkora kockázatot. – nyújtotta a kezét, és felsegítette a nőt. Hella elmosolyodott, és hihetetlen érzelmesen átölelte a férfit, majd a jobb arcát ráfektette a mellkasára.
– Olyan édes vagy, de azon a pár másodpercen már semmi nem múlott volna. – suttogta hosszasan dédelgetve a hozzá képest jókora testet.
– Tudom, és mégis! Mindjárt beindul a bolt, és jönnek a vásárlók, ezért el kell most gyorsan menned. Nem akarom, hogy miattam történjen valami kellemetlen affér, ami számodra . Majd találkozunk, ha te is akarod. – nyelt nagyot a férfi, majd a testi erejét kihasználva megcsókolta a nő száját, a következő pillanatban pedig tolta az ajtó felé gyengéden.
Hella egy picit elmosolyodott, majd végignézett magán. Határozottam jókedve támadt, túlságosan is ragyogott, és az arcán még el sem halványuló pírtól és kislányos üdeségtől szinte egy újjászületett nő lépett ki az ajtón, amitől a férfi szíve felsajdult. Hogy a nő távozása volt az ok, vagy csak a vágy, hogy visszajöjjön, nem volt fontos. Csak az az egy dolog számított, hogy János még soha nem tapasztalt vonzalmat érzett valaki iránt, aki már ekkor többet jelentett, mint egy szexuális kaland. A kaland persze az este folyamán tovább bonyolódott, amikor János abban a szűk két órában, amikor két munkahely között otthon tartózkodott, végignézte a híradót. Fájdalmas tényként kellett tudomásul vennie, hogy Hella egy másik ellenzéki képviselőnővel karöltve hatalmas színjátékot tol le egy értelmetlen vitában. Saját magát tette nevetségessé, és ez még a férfinak is fájdalmat okozott, ráadásul egész éjszaka azon törte a fejét, hogyan adhatná elő Hellának az észrevételét anélkül, hogy ismét hajbakapnának. Tartott attól, hogy a nőből megint kibukik az elfogult politikus, ha megpróbálja jobb belátásra bírni.

A kora reggeli óra ellenére a székház csendes folyosóján hangos cipősarkak kopogása közeledett. János feszülten várta a Hellával történő találkozást, de arra nem vetemedett, hogy ő menjen a nő után, hiszen ki ő, aki még csak nem is szimpatizáns, csak egy csóró büfés, aki nem teheti tönkre egy okos és harcos nő karrierjét, és akit ráadásul kezdett is megszeretni. Tévedett, amikor azt remélte, Hella cipői kopognak szinte erotikus felhanggal a kőpadlón, de a kopogó lábbelik társaságában ott lépkedett a nő, akiért ha nem is ismerte még be, már teljesen odavolt. A kopogó cipős nő fura, bazsalygó, olyan mindentudó pillantással mérte végig Jánost. Karon fogva lépkedtek el a büfé előtt. Hella néma tátogással adta a férfi tudtára az üdvözletét. Meleg, barátságos mosolya felvillanyozta a férfit. Megnyugtató volt látni, hogy az elnöknőt nem viselte meg az előző napi affér és az azzal járó kötözködés.
Délelőtt tíz óra magasságában a kopogós cipősarkak megálltak a büfé előtt, türelmesen toporogtak kicsit, aztán hosszú, zöld műkörmök doboltak a pulton, míg János meg nem jelent az ablak másik oldalán.
– Jó napot! Mit parancsol, hölgyem? – villant rá a férfiszem a dekoratív nőre, akinek a szemei ismerősen csillantak, de az arca teljesen idegennek tetszett. Feltűnően csinosan öltözött, élénkzöld, lenge nyáriruhája szépen domborodott, de János csak futó pillantást vetett rá.
– Szia! Egy kávét kérhetnék két cukorral? – lesett be az ismeretlen a férfi szentélyébe, de szemmel láthatólag csak Jánost mérte végig.
– Persze, hogy kaphat! – felelt a férfi, és máris elfordult, hogy teljesítse az egyszerű kívánságot.
– És ingyen is kaphatom? – jutott el a füléig a nő hízelgő hangja.
– Egye fene, ma jó napom van. Megkapja ingyen a kávét! – felelt János, miközben Hellára gondolt, milyen édesen köszönt a néma ajkaival és a varázslatosan megcsillanó pillantásával. Letette a kávét a pultra, mellékelte a hozzávalókat, aztán ment volna, de a nő csak bámult rá elgondolkodó tekintettel, mint aki még mondani akar valamit.
– Köszönöm, Janika! Tudod, mi tetszik benned Hellának igazán? – csillantotta meg a zöldes árnyalatú szemeit, és cinkos vigyorral nyugtázta a férfi meglepetéstől felhúzódó szemöldökét, majd benyújtotta a kezét az ablakon, amit a férfi tiszteletből azonnal elfogadott.
– Dorottya vagyok. Hella nővére. – élvezte ki a férfi arcát átformáló izmok megfeszülését – Figyelj, Janika! A húgom imád téged, szeret veled lenni, mert valahol végre nem neki kell a főnöknek lennie. Egyébként mindenütt főnök, de az ágyban jobb szeret... ahh, tudod te azt! – pajzán mosollyal kacsintott egyet, majd nagy levegőt vett, még nem engedte el a férfi kezét.
– Ilyenkor kellene azt mondanom, hogy ha megbántod a húgom, levágom a golyóid és megetetem veled? – nevetett fel jókedvűen, majd közelebb hajolt az ablakhoz – Légy vele szigorú, de a munkájában hagyd érvényesülni. Ritka az a pasi, akit meg tud tűrni maga mellett, és téged kedvel, sőt, talán több vagy, mint egy futó kaland.
– Meg sem tudok szólalni! – ámult János a sok információ hallatán.
– Nem is kell! Csak azért szóltam, hogy el ne baszd. Nekem is tetszel, még ha túl sokat egyelőre nem is tudok rólad.   – engedte el végül János kezét Dorottya, majd puszit dobva hátralépett.
– Kedves tőled, hogy szóltál! – jegyezte meg a megilletődött János.
– Kedves? Te vagy az egyetlen ember, akinek szót fogad! Az egész rokonság érdekében gondoltam, jobb, ha tudod! – tette a nevetésre nyíló szája elé a kezét, majd gyors puszit dobott, és elsietett. János csak bámult utána egy ideig, és fura érzések kavarogtak benne. Miért volt ez a nő ennyire közvetlen? Mégis, valahogy nagyon barátivá tette Dorottyát a jószándék megnyilvánulása, ezért a büfés csak örülni tudott a segítő szándéknak.
János azt hitte, aznap már hiába várja Hellát. Éppen zárta a büfé ajtaját, mikor csöndes léptein gyorsan suhanva mellé lépett a számára egyre kedvesebb hölgy. Egy cetlit nyomott a férfi kezébe, majd ugyanazzal a lendülettel tovaröppent, esélyt sem adva legalább egy pár kedves szónak, a testi érintkezésről nem is beszélve. Hiába, azért egy viszonynak is megvannak a maga hátrányai, gondolta a férfi, aztán diszkréten elolvasta a kicsi cetlit. "Megvárlak a parkolóban, vigyél el valahova, édes! " Csak ennyi volt rajta, mégis megremegtek a férfi térdei, és forróságot kezdett érezni. Sietnie kellett, hogy ne várassa Hellát. Az édes kifejezés erotikusan csengett a fülébe, és a valahova szót sem tudta még, mit jelenthet, de megmagyarázhatatlan sóvárgás ösztökélte egyre sietősebb lépteit. Mire beült az útójába, Hella is beszállt a másik oldalon.
– Szia, édes! Nem csókolózunk, mert kamerák vannak az épületen! – közölte mesterkélt arccal, kényelmesen elhelyezkedett az anyósülésen, a mappáit az ölébe helyezte, aztán csak csillogó szemekkel bámult a férfi profiljára.
– Hová vigyelek? Van konkrét úti cél, vagy én válasszak? – pillantott az épület sarkára a férfi a kamerákat keresve a szemével.
– A nővérem házához, Érdre. Majd irányítalak.
Jánosban felvetődött a kérdés, bevallja-e, hogy beszélt Hella nővérével, de nem akarta megkockáztatni, hogy elkotyogja a rokon közlékenységét.
– Ez az édes olyan jól hangzik! – jegyezte meg végül, és a sebességváltóról egy pillanatra átsiklott a keze Hella kézfejére, aztán megpróbált nem a nő közelségére koncentrálni a vezetéshez.
– Ha egyszer édes vagy több értelemben is... – engedett fel az elnöknő a székház kameráinak látószögéből kikerülve, és most ő igyekezett finom ujjaival cirógatni János alkarját.
– Vár a nővéred? Tudja, hogy jövünk?
– Ne ijedj meg! Otthon sem lesz, csak felajánlotta a lakást, hogy nyugodtan együtt lehessünk, kettesben. Ő a zöld ruhás csaj, akivel reggel együtt érkeztem. Emlékszel rá? – csevegett Hella – Dorottya a világ legédesebb nővére, nagyon szeretem! Néha azon is csodálkozom, hogy el bírja viselni az agymenésem, meg a politikai beállítottságom.
– A nővér az nővér marad akkor is, ha másként gondolkodik. – simogatta meg János menet közben a szüntelen őt bámuló, mosolygó arcot.
– Láttad tegnap a híradót? Megint nagy bakot lőttem. Abban a pillanatban még jó ötletnek tűnt kicsit színészkedni, aztán ma felvilágosítottak az ellenkezőjéről. De nem akarok most ezzel foglalkozni, élvezni akarom, hogy veled lehetek.
– Milyen érzés mindenütt főnöknek lenni? – kérdezte János elgondolkodva azon, hogy Dorottya mennyire látja helyesen a tényeket.
– Mindenütt főnök? A nővérem szokott így nevezni. Nem is tudom. Néha nagyon jó, néha gyűlölöm, hogy mindent nekem kell megoldanom. És ez attól is függ, milyen szituációban vagyok. Most például nagyon nem szeretnék főnök lenni!
– Velem csak egyszer voltál főnök, de akkor nagyon. Fel is húztam magam miatta.
– Mikor, édes? – csodálkozott el Hella, körbeforgatta a szemét, míg kutatott a gondolataiban.
– Azon a napon, amikor köszönni is elfelejtettél. Mondjuk kurvára fel voltál húzva és három pasast hordtál le éppen. Akkor megbántódtam kissé, de aztán besurrantál hozzám, és... – nézett vezetés közben Hellára, aki csak mosolygott rendületlen.
– Azt hittem, egyszerűen odajössz hozzám és megcsókolsz, nem számítottam rá, hogy a melleimet akarod majd látni. – mozdultak meg Hella festetlen ajkai, aztán kedvesen indokolt is. – Nem terveztem előre, csak annyit akartam, hogy valami történjen kettőnk között.
– Megleptelek? – nevetett János.
– Jól felbasztál! Csak később esett le, tulajdonképpen megmutattad, hogy érdekellek, és mellette vigyáztál a jóhíremre. Azért is mentem vissza később, és most is, bármikor visszamennék. – érzékenyült el a nő hangja.
– Annak ellenére, hogy nem szeretkeztünk, csak elvettem, amit akartam? – váltott komolyra a férfi, rettenetesen kíváncsi lett a nő véleményére.
– Annál inkább! Mindig csodás veled lenni, mert a meglepő vágyaiddal izgalmassá teszel minden percet.
– Majd igyekezni fogok meglepetéseket okozni máskor is. – halkult el a férfi hangja, és szabadjára engedte a fantáziáját, a következő pillanatban átnyúlt, és a blúzon keresztül megsimogatta Hella jobb mellét, aztán előre bámult a forgalmat figyelni, de különös grimasz terült el az arcán.

Alig záródott be az ajtó, a férfi elkapta Hella kezét, és visszahúzta magához. Előbb a derekát karolta át szorosan, aztán a hosszú hajat fésülte ki az arcából, hogy szenvedélyes csókja elől minden akadályt elhárítson. A nő visszacsókolt, és a máskor vékony, festetlen ajkak most mohó ragadozóvá válva felvették a versenyt a szigorú, követelőző ellenféllel. Az önfeledt smárolás pillanatok alatt dolgoztatta meg a testek hormonjait, mégis, volt egy pillanat, amikor abbahagyták a csókot, és egymás szemébe néztek hosszan, mozdulatlan némaságban. A nő szólalt meg előbb.
– Meddig maradhatsz, Janika?
– Ameddig csak lehet, és ameddig te akarod. – engedte el a nőt, és sürgetve lesegítette a felsőjét, majd lázas igyekezettel gombolta ki a blúz gombjait.
– Akarsz zuhanyozni előbb? Velem! – kacérkodott Hella, kidomborította a melleit, amelyek a melltartóból kiszabadulva elbűvölték Jánost a fehérségükkel és bámulatosan formás, hívogató alakjukkal.
– Örömmel! Lehet, hogy büdös is vagyok már az egész napos meló után.
– Oké, gyere utánam! – szakadt el az érintkezésből a félmeztelen nő, majd erotikus lejtéssel elkezdett a folyosón lépegetni, miközben igyekezett megszabadulni minden ruhadarabjától. János hol őt nézte, hol a saját meztelenségét igyekezett elérni, s úgy érezte, ettől szexibb pillanat az életben nem lehet, mint ez a csalogató, gyönyörű nő okozta látvány. Hellának mindene szép volt, bár igyekezett valamiért elbagatellizálni ezt a tényt. Maradt pici hasa a két gyerek után, de az is szinte jól állt neki, a háta a világ legszebb formáival bűvölte el a férfit, a hosszú, vállára omló haj pedig csak emelte a női szépség káprázatos fényét. A férfi egy rövid időre meg is állt, hogy alaposan kiélvezze Hella szépségét, csak azután lépett a langyos vízsugár alá, amikor Hella már vizes tincsekkel, kérdőn nézett rá. Tisztálkodni jöttek, a meztelen testek egymáshoz simulása azonban eltérítette mindkettejük szándékát, és két másodperc után már ölelkezve csókolóztak. A férfi nem akart sietni, a hirtelen feléledő vágy azonban semmissé tette a kezdeti óvatosságát. Ismét körbefonódott Hella derekán a karja, a másik keze fogást keresett a nő fenekén, hogy megemelje, és ha már sikerült a combokkal kapaszkodó csípőt helyzetbe hozni, ráeresztette az égnek meredő péniszére. Hella csókja abbamaradt. Mély lélegzetét akadályozta kissé a zuhanyrózsából arcába csapódó vízfüggöny, de nem felejtett el így sem Jánosra mosolyogni. Karjaival átölelte a férfi nyakát, és bújással simult a mellkasára, segítette az altestébe furakodó farok mozgását, amennyire tellett az erejéből. Talán ha fél percig tarthatott az egész, annyira fel voltak mindketten spannolva, hogy megváltás volt számukra a gyors kielégülés. János leeresztette a nőt, aki még mindig ragaszkodott az öleléshez, és édesen pihegett, de megérezve a mozdulásra ösztökélő kezet, hátralépett, nekidőlt a zuhany üvegfalának, onnan bámult igéző szeretettel. A férfi a testét simogatta, amit a nő a szemével viszonzott, és Jánosnak gondja volt rá, hogy a zuhanyzóban talált egyetlen, női tusfürdővel alaposan, minden részletében érzékien lecsutakolja a gyönyörű testet, míg ő maga hosszasan ázott a vízfüggöny alatt.
– Van ágya is a nővérednek? – zárta el a vízsugarat a férfi, a gondolatai már ismét egy újabb akció lehetőségét keresték. Miután a homlokát Hella homlokához nyomta, felidéződött benne az a perc, amikor ezt az érzelmesnek ható élményt már egyszer átélte.
– Bebaszna, ha nem lenne! – nevetett a nő, aztán elkezdett kacagni, amikor János a derekánál fogva ismét felemelte, hogy lábaival átkulcsolhassa a férfi csípőjét – Vigyél be! Folyosón jobbra, második ajtó!
– Még vizesek vagyunk. – fordult körbe János törölközőt keresve.
– Pont leszarom, majd megszárad a tesóm lepedője. – nevetett tovább Hella, a hosszú hajából csöpögő vizet azért az összeszorított markával igyekezett kinyomni az elnehezedett tincsekből.
– De szép vagy! – nyögte János, miután a nagy, takarókkal és párnákkal ízlésesen, de üresen tátongó franciaágy közepére helyezte a terhét, és teljesen elválva tőle tisztes távolságba húzódott.
– Köszi! – olvadozott Hella, egy pillanatra végigpillantott a saját testén, karjait szégyenlősen a mellére tette.
– Vedd el a kezed, látni akarom a melleidet! – rendelkezett János, mire Hella tétován félrehúzta a karjait, mint aki nem tudja hová tenni, de annál jobban élvezte a férfi vetkőztető tekintetét, amely kéjsóvár, de villanással cikázott a picit megereszkedett, de remekbeszabott emlőkön. Megigazította hát a haját, szétterítette a feje fölött.
– Ah, isteni vagy! Most tedd szét a lábaid! – siklott a férfi tekintete a szőrös vénuszdombra. Hella lábai megmozdultak, behajtotta a térdeit, és szófogadó kislányként vigyorogva lassú, kéjes mozdulattal lefeszítve a lábfejét, szabaddá tette a rálátást a teste legtitkosabb zugaira, miközben a kezével az egyik rózsamintás paplant a fejére húzta, ne láthassa a férfi, mennyire szégyenlős. János azonban nem kegyelmezett, megfogta a paplan végét, és lehúzta az ágyról, majd a másik oldalival is ugyanezt tette.
– Maszturbálj! – szólította Hellát rövid nézelődés után. A nő egy pár másodpercig kutatott a férfi arcára rajzolódó kívánságok között, aztán mindkét kezét a vénuszdombjára helyezte. A fokozódó pirulása elárulta, hogy gyorsabban ver a kicsi szíve, és még gyorsabban dolgoznak a hormonjai. A szeme az éledő péniszre tévedt, és hol abban, hol a férfi szemeiben talált izgalmat a cselekvéshez. A vékony ujjak besiklottak a combok közé, lehatoltak a gátig, hogy megnyithassák az utat a rózsaszín szirmok között a nedvesen csillanó hüvelybejáratig. Nagy sóhaj kísérte az első simítást, aztán a finoman körző ujjak kitapintották a csiklót, míg a másik kéz középső ujja becsúszott mélyen a vaginába. A férfi pillanatok alatt izgult fel teljesen, szinte szenvedő képpel figyelte Hella mozdulatait, a nő pedig akár színészkedett, akár nem, ragyogó műsort szolgáltatott, a lassan elért orgazmusát igazolták az elakadó lélegzetvételei, és a furcsa vonaglásai. János csak ezt várta, bemászott a combok közé. Előbb megcsókolta a nőt, majd lefejtette magáról az ölelő kezeket.
– Nem érhetsz hozzám! Képzeld azt, hogy ki vagy kötözve! – hadarta, mire Hella kétoldalra leengedte a kezeit, ő már belé is hatolt. Forróság járta át a testét, pedig vigyázott, hogy a nő fölött a kezein tartva a súlyát, csak a péniszén keresztül érintkezzenek. Néha belefért ebbe a morbid helyzetbe, hogy a szeméremcsontjuk szinte összeért, de a férfi nem akart engedni a női karok ölelésének. Még nem. Kitartóan tartotta a lassú tempót, és azon gondolkodott közben, hogy a nőnek ugyan tud parancsolni, de a Hella testében lejátszódó folyamatoknak egyáltalán nem. És mindezt csak azért csinálta, mert Dorottya elhitette vele, illetve csak sugallta, hogy a húga ezt szereti. Mi tagadás, Hella valóban minden alkalommal bizonyította a nővére elméletét. Csak azért sem gyorsított János, pedig látta, hogy Hella markolássza a lepedőt. Talán egy kicsit eréjesebbek lettek a lökései, amitől még szebben ringatóztak a kicsi súlyú mellek, de a férfi egy idő után csak a partnere arcát kezdte figyelni, hogyan nyúlik el időnként, hogyan tévednek a semmibe a réveteg szemek, és hogyan villannak ki a fogak az alsó ajakba harapások alkalmával. Hella szemei egyszer csak megmerevedtek, és a férfi nem bírt kikerülni a vallató tekintet igazán barátságos bűvköréből.
– Ne nézz így, mert elélvezek! – figyelmeztette elvigyorodva János. Hella majdnem felnevetett, csak a testében végbemenő változások fojtották belé az érzéseit, amitől önkéntelenül lehunyta rövid időre a szemét, hogy utána még delejesebben babonázza meg Jánost. A terve azonban nem sikerült, mert a férfi hirtelen visszavonulót fújt. Kicsusszant Hella öléből, és lemászott az ágyról.
– Hasra! – dörrent a vágytól hajtott utasítás, de szinte meg sem várta, hogy teljesüljön az akarata, máris helyezkedett a combok közé. Előbb csak ügyetlenkedett kicsit, majd miután sikerült behatolnia a sikamlós hüvelybe, szinte az ágyba döngölte a nő testét, és már nem törődve a távolságtartással nyalta-falta kefélés közben Hella vállát és nyakát, miközben szorosan tartotta két oldalt a nő kezeit. A hüvely finom szorítása előbb csak lassította a férfit, majd Hella orgazmusával János is elvesztette a maradék kontrollját az állatias párzás felett. Megált, már csak a pénisze lüktetett a fantasztikus testben, aztán önző férfi módjára lefordult a nőről, és hanyatt fekve elterpeszkedett, mint aki nyújtózkodik egy hosszú, édes álom után. Tudta, hogy simogatnia, csókolnia kellene Hellát, de még nem jutott elegendő lélegzethez, helyette a még mindig, vagy már újra aktív partnere cselekedett. Hella csókja előbb kiszáradt ajkakról tanúskodott, aztán egyre édesebb és ízesebb lett. Mire elkezdte volna János a simogatást, a nő már el is tolta magát, és a lankadó péniszt csókolta meg, majd a szájába vette azt a férfi combjára könyökölve. Lágyan szopott, szinte a teljes, nagyon érzékeny hímvesszőt a szájába gyömöszölte, amitől a férfi felszisszent.
– Ezt majd kicsit később! Most egy kicsit lejjebb kényeztess a kezeid nélkül! – mondta halkan, aztán becsukva a szemét lelki szemei elé képzelte, amit egyébként tisztán érzett, hogy a nő ajkai és nyelve a heréin játszanak. Végül kihúzta a lábát a nő alól, és mindkét combját a hasa fölé emelve szabaddá tette az ágyékát.
– Megérintenél egy kicsit még lejjebb? – ez már inkább kérdés volt, mint utasítás. Hella felemelkedett, a pillantását kereste. János azt hitte, túllőtt a célon, de Hella, miután pár pillanatig gondterhelt arcot vágott, újra ráhajolt férfitestre. Nem látta, csak érezte az apró, birizgáló érintést az ánuszán, aztán egyre fokozódó nyomást tapasztalt, és a vizes haj furcsa közreműködése mellett a bólogató fej bizonyossá tette abban, hogy valami olyat kap, amit senki más nem tenne meg a kedvéért. Hamar átértékelte Hella helyét az érzelmei viharában, és kijózanodott sietséggel szakította meg az élvezkedést. Két másodperc múlva már a hátán fekvő nő fölé hajolt, csókolta vadul, hogy feledtethesse vele a bizarr kérése emlékeit. Vagy nem is volt rá szükség? Egy pillanatig sem érezte az amúgy karakán csaj neheztelését.
– Egy jó politikus mindent bevállal? Talán nem kellett volna ilyen messzire merészkednem. – húzódott egy kicsit távolabb, hogy kiolvashassa Hella érzéseit a zöldes szemekből.
– Politikusnak kell lennem, hogy élvezzem egy klassz pasi testét? Ugye nem? Mellesleg, ha én kértem volna, te is megteszed a kedvemért, vagy akár a sajátodért, remélem! – rázta meg a fejét a nő, elmélyedt a férfi meglepődéstől megereszkedő vonásaiban.
– Egyszer már mondtad, hogy tegyem meg, de akkor a figyelmeztetésem jószándéka ellenére rettentően haragudtál. – nevetett fel János – Kicsit megijesztett a kiborulásod, de tudtam, hogy ha belegázolok a meggyőződésedbe, számítanom kell a haragodra is.
– Nem emlékszem, mikor mondtam, de ha mondtam, azóta meg is bocsátottam, mert nem értesz a politikához. Megvannak a saját elképzeléseid, de csak kívülálló maradsz. – vigyorodott el a nő, mint ha nem is érdekelte volna, hogy Jánosnak rosszul esnek a szavai.
– Jó, ezt hagyjuk, nem akarok erről beszélni! Inkább mesélj magadról. Még mindig csak szeretők vagyunk? Néha úgy érzem, sokkal több lehetne köztünk. – nézett le a férfi a hófehér, fantasztikus mellekre.
– Több lehetne, ha nem csak stírölnéd a melleim! A becses férjem két napja költözött el a legújabb barátnőjéhez. Tudod, egy pillanatra iszonyatosan fájt és felbosszantott, de azóta átgondoltam, most úgy érzem, a végén még ő játszik a kezemre. Hála a hűtlenségének itt lehetek veled. De erről ennyit, Janika, a házasságomról jelenleg még én nem szeretnék beszélni! – csóválta meg a fejét Hella, majd szeretettel megsimogatta a kézfejével a férfi arcát.
– Rendben, most ne beszéljünk róla. – egyezett bele a férfi a millió, azonnal felötlő kérdései ellenére – Akkor szabad a pálya? – bukott ki mégis belőle a következő pillanatban.
– Ha nem látsz sehol vörös jelzést, akkor szabad a pálya, csak egyelőre diszkréten kell kezelned. – válaszolt Hella elmosolyodva – Én azt hittem, hogy csak a testiség motivált, de egyre jobban érzem, hogy vonzódom hozzád, és remélem, te is ugyanazt érzed, amit én.
– Ó, én első perctől nagyra tartottalak. Úgy is, mint politikust, de azt már szerintem tudod, hogy a politika engem nem nagyon érdekel. Én csak a nőt látom benned minden jó, és kevésbé jó tulajdonsággal együtt. Én is azt gondoltam, csak szex miatt vonzódom hozzád, de ez nem igaz, már régen nem. Akkor is jól érezném magam a közeledben, ha nem lenne szex.
– Mik azok a kevésbé jó tulajdonságaim? – csillantak meg a nő szemei elnézően megrebbenve.
– Első sorban a lobbanékonyságod, amikor nem nézed, mennyire bántasz meg, csak hajtod a meggyőződésed, és nem hagysz esélyt sem, hogy egyenlő felekként beszéljük meg a nézeteltérést.
– Még mindig az "áruló" miatt neheztelsz? – érzékenyült el Hella arca.
– Nem, nem neheztelek már. Idő kellett, míg megtanultam, hogy a szakmád a mindened. Az sem tetszik, ahogyan az előbb semmibe vetted a politikai hozzáértésem, de lehet, ebben a nézőpontban neked van igazad, hiszen többet tudsz róla, ez az életed. Azért a jövőben ne bánj velem lekezelően, kérlek! – adott puszit a férfi, és lefordult a nőről, hogy oldalt fekve simogathassa a formás testet, különösen a szeméremdomb fölötti, gyönyörponthoz közeli alhasat.
– Nem áll szándékomban lekezelően bánni veled. A taxiban is csak a hirtelen haragom miatt bukott ki belőlem, hogy áruló vagy. Akkor, abban a pillanatban még azt is gondoltam, hogy kémkedni jöttél a székházba, ami persze nevetséges, mint ahogy az is elbaltázott gondolat volt, hogy szándékosan bolondítasz magadba.
– Basszus, nem vagy te kicsit paranoiás? Még hogy én kém lennék? – vigyorodott el János!
– Nem lenne egyszerűbb csak annyit mondani, hogy nem vagy kém? Rögtön a hibát kell keresned bennem? – évődött Hella, a szavak játékától sugárzó jókedv ragyogott az arcán.
– Nem lenne egyszerűbb beismerni, hogy paranoiás vagy? – tromfolt a férfi, miközben a markába fogta a nő baloldali, szabadon ágaskodó bimbóját, hogy a tenyerével érzékien megsimogathassa.
– Nyal ki a seggem! – színlelt rövid ideig haragot a nő, de nem akarta, hogy megfaggyon körülöttük a levegő – Megcsókolnál? – komolyodott meg az arca. János fölé hajolt. Nem neheztelt, értette a csíziót, és külön örömére szolgált, hogy Hella humorérzékét is sikerült megtapasztalnia.
– Olyan szép vagy! – áradozott a férfi, miután hosszú másodpercekig gyönyörködött a női arc finom vonalaiban, és sokszor megsimogatta a szétterülő, hosszú hajkoronát.
– Ezt már mondtad, kedves! Adnom kell a külsőmre, ha porondon akarok maradni. A sminket nem viszem túlzásba, de nagyon odafigyelek az eleganciára. A megjelenésem befolyásolja a megítélésem, és a sok vakolat, vagy a hanyagság néhány embert biztosan kiábrándítana.
– Hát... Egyszer megnéznélek egy csinos, testhezálló miniruhában. Mindig ezeket az egy kaptafára készült nadrágokat hordod, pedig istenien csini lábaid vannak. – sóhajtott a férfi.
– Lesz rá alkalmad, ha ez neked örömet okoz! – jelentette ki Hella, majd hirtelen kibontakozott a férfi öleléséből, hogy a szobában álló szekrénysor egyik ajtajához lépjen. A meztelensége önmagában is kellemes látványt nyújtott János számára. Vidám könnyedséggel nyitotta ki a szekrényt, és belesett a polcokra hajtogatott, katonás rendben sorakozó ruhák halmára.
– Nem baj, hogy a nővéred ruhái közt turkálsz? – kérdezte a férfi, de gyanította, hogy Hella átgondolta a kutakodást.
– A nővéremnek is volt gyerekkora, valahol itt lapulnak a régebbi ruhái, ha csak ki nem dobta, mióta átlépte a harmincas éveit. – nyitott ki egy másik ajtót Hella, és a fogason lógó darabok közé nyúlt, kivett egy khaki farmerruhát és magához mérte, majd magára is kapta az elől végig gombos alkalmatosságot, ügyelve arra, hogy a felső rész izgalmasan nyitva maradjon, és oldalról rá lehessen látni a szexi halmokra, amelyek csak sejttették a csalogató bimbókat. A ruha viszont hosszú volt, térd alatt ért véget, és eltakarta azokat a combokat, amire a férfi kíváncsi volt. János hanyatt feküdt az ágyon, a szélén lelógatta a fejét, és fejjel lefelé látta maga előtt az angyali divatbemutatót.
– Ez jó! Kérek egy csókot! – követelt ki egy forró érintést, de máris tovább gondolta a pillanatot. – Ez a ruha hosszú! Nincs valami rövidebb?
– Van itt pár! Keresett másikat a nő, majd gyorsan belebújt egy testhez simuló, királykék pólóruhába, amiből szemet szúróan kitüremkedtek a hegyes mellbimbói. A ruha vagányan kirajzolta az izgalmas alakot, csinos csípőt, és ahogy Hella beállt, hogy divatbemutatót tartson, majdnem láthatóvá tette a nő szőrös ölét, de még pont a határon akadályozta meg a hőn áhított belátást. A férfiagy beindult. Lejjebb nézve a hófehér lábakon állapodott meg a , sóvárgó tekintet.
– Már csak egy magassarkú hiányzik. – nyögte János meggondolatlanul.
– Honnan tudtam, hogy ezt fogod mondani? – tettetett meglepődöttséget Hella, de a következő pillanatban kifordult a szobából, és egy perc múlva hangosan kopogó tűsarkú, vékony pántos szandálban állt vissza a szekrény elé, hogy János ne érhesse el kinyújtott kézzel sem. A ruha belátást még így sem engedett a combok közé, de hihetetlenül szexivé tette a nőt. A festetlen, de ápolt lábujjak pedig édesen kapaszkodtak a szokatlan magasságot ízlelgető nő lábfején. Hella arcán elégedettség tükröződött a férfi gerjedelmét tapasztalva.
– Hatvankilenc? – hagyta el János ajkait a kérdés, mint ha épp abban a pillanatban jutott volna eszébe. Hella pillanatok alatt elvörösödött, de némi habozás után bólintott, és a férfi testén végigfeküdt, miután az feljebb húzódott az ágyon. Mondhatni rárabolt a merevedő péniszre, de János, ha érezte is a kellemes izgatást, a nő alfelével szeretett volna minél behatóbban megismerkedni. Élvezettel simogatott végig a teste mellé kerülő combokon, és még nagyobb elégedettséggel markolt a nem nagy, de annál édesebb fenékbe, amiről feltolhatta a nyúlós ruhaanyagot. Némi ellenérzése támadt a hosszú szőrszálakkal szemben, de az izgalomtól kinyíló rózsabimbó ezt az akadályt feledhetővé és elháríthatóvá tette. Vajon mit szerethet Hella? A lágy érintéseket? A szeméremajkak közötti maszatolást? Vagy a csiklóját kellene izgatni? Esetleg mélyen bele kellene hatolni a hüvelyébe? A kérdésekre a válasz kézenfekvőnek mutatkozott. Mindent is ki kellett próbálni. A férfi valahogy el tudott vonatkoztatni a hímvesszőjén át a gerincébe hullámzó gyönyörtől, teljesen át tudta magát adni a punci nyalásából következő élvezetnek. Már az is boldoggá tette, hogy átkarolhatta Hella derekát. Nem azért, hogy ne tudjon elszaladni, hanem azért, mert a póz a nő odaadását és partnerségét éreztette vele. Nyalt hát lágyan és maximális érzékiséggel, és közben figyelt. Figyelt minden apró rezdülésre, Hella sóhajaira és az izmainak időnkénti, önkéntelen vonaglására. Tisztán érezte a farkán a női ajkak erős munkájának gyorsuló ritmusát, de nem akart a rabja lenni, amikor neki a menyország kapuját kellett bevennie, és az angyalok halk dúdolását fülelhette minden egyes sóhajtásban. Annyira bele tudott merülni a vagina kényeztetésébe, és annyira vágyta a nő orgazmusát, hogy öröm kerítette hatalmába, amikor az erőtlen női altest kissé ránehezedett. Mennyei öröm járta át a férfit. Érezte, hogy Hella abbahagyta a szopást, a női test elvesztette a kontroll, és ettől csak még csodálatosabb lett minden. János boldogságot érzett, és csupa jó szándékkal felvértezve letolta magáról az édes terhet, majd megfordult, és szoros ölelésben lágyan csókolta a nő puha ajkait, nem hagyva teret a vékony karok és pihegő test akaratának.
– Hú, basszus, de jó most így! – engedte el magát a nő, és hatalmasat ásított.
– Aludj kicsit, vigyázok az álmodra. – közölte János előzékenyen, és igazi szeretettel vonta a nő homlokát a saját arcához, hogy érezhesse annak melegét, és azon keresztül valami egészen mást, a ragaszkodás és szerelem erejét.

Három órával később János felébredt. Nem emlékezett, mikor váltottak pozíciót, hiszen ő is szinte állapotba szenderedett, de annak örült, hogy nyújtózkodhatott, és nem kellett Hellát ehhez felébresztenie. Ez volt az első alkalom, hogy a szobában alaposabban körülnézett. A drapp színű szekrények nem nagyon érdekelték, de az ágy vége feletti polc könyvekkel volt tele. Legalább megismerheti Dorottya ízlését, mert olyan érzése támadt, mint ha máris családtag lenne. Csak ülve érte el a polcot, hát nagyon óvatosan változtatott testhelyzetet, és igyekezett a puha ágy hullámzását minimálisra csökkenteni a mozgolódás lassításával. Meglepődve olvasgatta a címeket. Pozitív pszichológia, Olvass az emberekben, Énhatárok, Ne agyald túl, Manifesztáció. Másra számított, de az összeállítást különlegesnek találta. Nem is nyúlt fel egyik könyvért sem, inkább lenézett Hellára, aki a hátán fekve édesen aludta pihentető álmát. Teljesen természetes módon kisimult az arca, nem látszottak a gondterheltség árkai a homlokán, az alsó ajka pedig nagyon édesen lebiggyesztve erotikussá varázsolta a festetlen száj gyönyörű gazdáját. János óvatosan kifésülte a nő arcából a hajszálakat, aztán végignézett a kék ruhába ízlésesen becsomagolt testen. Kicsi, de fantasztikus mellek halmai csalogatták a kezeit, és hegyes bimbók kiáltottak érintésért, de János megelégedett a nő pazar látványával. Inkább még hátrébb fordította a fejét, és a felgyűrődött ruha takarása híján a szőrös vénuszdombon legeltette a szemét, majd végignézett a hosszú combokon, és elmosolyodott a tűsarkú szandál láttán. Elégedett volt. Rettentően csábította a meztelen ágyék nyitottsága, de ellenállt az erősödő vágyaknak. Érezte, hogy felizgul, de akármennyire befolyásolták a hormonok, hagyni akarta Hellát, hogy az igazak álmát aludhassa. Gyönyörű volt, fenséges és pótolhatalanul megindító. Arra riadt a legerotikusabb ábrándozásból, hogy a nő karja meglendült. A következő pillanatban a férfiasságához kapott, de hamar szabadjára is engedte Hella kezét. Hálás volt az ujjhegyek rövid simogatásáért, és szomorú is, hogy csak pár pillanatig tartott. A nő János arcára emelte álmos szemeit, majd ismét szemezett a meredező fallosszal. Olyan egyértelműen harapott az alsó ajkába, a férfi vérét szinte egyetlen másodperc alatt felforrósította. A vágy ellenállhatatlanul késztette Jánost cselekvésre. Előbb arra gondolt, hogy visszavezeti Hella kezét a falloszára, aztán gondolt egyet, és közelebb ült. Majd még közelebb és még közelebb, végül egészen a nő válla fölé került. A bal combját keresztbe rakta az ágyhoz préselődő mellkason, és ezzel együtt mozgásképtelenné tette a gyenge karokat. A nő elvigyorodott, félrefordítva kissé megemelte a fejét, és ajkai közé engedte a férfi keze által leszorított, kemény szerszámot. Jánosban a pillanat forrósága és a helyzet bizarrsága miatt megált egy pillanatra az ütő, de a következő másodpercben felmérve a helyzetet, még közelebb ült, mélyebbre tolta a péniszét, hogy Hella ne tudjon tovább mozogni. A nő boldogan csillanó szemekkel vette tudomásul a férfi kívánságát. Meg sem próbált bólogatni, de az arcán mélyülő gödröcskék annál jobban horpadtak be a szívóhatás erejétől, és a nyelve sem tétlenkedett a fityma mögött feszülő bőr alapos megdolgozásában. János fél kezével beletúrt a barna hajkoronába, majd megsimogatta az izgalomtól kipirosodott arcot. Mozognia kellett volna, de úgy érezte, azzal csak elrontaná a pillanat szépségét. Más utat választott hát, a nő arca helyett a keze a behorpadt, mély levegővételektől emelkedő hasra tapintott, és határozottan siklott lefelé a pólóruhán keresztül, hogy elérve annak szélét, behatolhasson a gyönyör völgyébe. Az ott talált forróság nem érte váratlanul, mint ahogyan az sem, hogy kérnie sem kellett, hogy a combok szétnyíljanak előtte. A puha résbe befektetett középső ujja magára gyűjtötte a vágy harmatcseppjeit, amivel aztán lágyan megsimogatta az apró csiklót. Hella hol levegőért kapkodott, hol a kéj fogságában elfelejtett lélegezni. Hatalmas szusszanásai ellenére az ajkai még tovább nyújtózkodtak, mint ha az egész péniszt szeretné a magáénak tudni, de János nem akarta, hogy a nőnek hányingere legyen. Megtalálták hát azt a pontot, ami mindkettőjüknek élvezetet okozott, és ami lassú utat és feledhetetlen élményt biztosított a majdani kielégüléshez. A nő kezei megsimogatták János alkarját, még lassabb játékra ösztökélték a szeméremajkak között fürdőző középső ujját. Hosszú percekre monoton pettinggé változott az aktus, aztán a nő lélegzete elkezdett még jobban szakadozni a felgyorsulni. János csodálattal figyelte a hangokat, és még nagyobb odafigyeléssel simogatta a csiklót az újranedvesített ujjával. Végül Hella megfeszítette magát, aztán az alhasát látványosan megmozgató orgazmussal együtt összezárta a combjait, ezzel jelezve János felé, hogy a simogatást máshová kéri. A férfi nyugtatólag rátette a tenyerét Hella hasfalára. Írtóra szerette volna tudni, mit él át a női test, de erre vajmi kevés volt az esély. Hella a kézfejére tette az egyik kezét, a másikkal, mint valami önellenőrzést tartva megsimogatta a saját csiklóját, amitől ismét összerándultak a nő izmai. János hitetlenkedve gyönyörködött. Érezte, hogy ez a felfokozott érzékiség őt is a mennybe repíti, de már nem tehetett ellene semmit. Feszülő pénisze kegyetlen erővel préselte ki a spermacseppeket, és már ahhoz is gyenge volt, hogy visszább húzódjon. Megajándékozta hát Hellát, és a fantasztikus pillanataiban ő is elfelejtett lélegezni.

– Lenyelted? – hajolt János eufórikus hangulatban Hella fölé. A nő ajkain kereste az árulkodó jeleket, de mindennek ellenére egy célja volt, minél érzékibb és kifejezőbb csókot adni.
– Még szép! Az is belőled van. – vigyorgott Hella, hagyta, hogy a hiperaktív buzgólkodásban igyekvő férfi kénye-kedvére ölelgethesse.
– Bár korábban ismertelek volna! – ábrándozott János, tekintete elmerült Hella zöldes, hihetetlen szépségben csillogó szemeiben.
– Kibírtad volna a stílusom, az akaratosságom és az időnkénti ? – mosolygott Hella.
– Mindent és bármit. – vágta rá a férfi anélkül, hogy elgondolkodott volna a válaszon.   Mélységesen meg volt hatva a különleges szeretkezés élményétől, de sokkal boldogabbnak érezte magát a szerelem átható érzelemhullámaitól.
– Hát, erről a vonatról már lekéstél, de ha jó leszel, akár életünk végéig is találkozhatunk.
– És ha nekem több kell? – kíváncsiskodott a férfi, miközben ujjai külső részével lágyan végigsimított a nő arcán.
– Akkor gyakrabban találkozunk, Janika! Én legalább annyira vágyom a társaságod. Ha miniszteri széket kapok az új kormányban, kicsit kevesebb időm lesz, de valahogy majd megoldjuk. – beszélt a nő, miközben a jövőről ábrándozott.
– Akkor nincs mitől tartanom.
– Mitől nem kell tartanod? – figyelt fel Hella a férfi sóhajára.
– Nem kapsz miniszteri széket. – felelt közömbösen János, de már meg is bánta, hogy véleményt alkotott.
– Úgy érted, nem nyerjük meg a választást? – rendeződött a nő arca gondterheltté, majd másodpercek múlva kisimult és elmosolyodott.
– Ugye rám, az én pártomra szavazol? – zsarolta a férfit a legédesebb mosolyával.
– Nem, Hella! Nem! – rázta meg a fejét János. Úgy érezte, ez a visszatérő konfliktusforrás azonnal tisztázásra szorul, mert ez a nyomasztó ideológiai különbség később újra közéjük állhat.
– Azt hittem, szeretsz és elfogadsz! És főleg, hogy támogatsz! – csattant a nő éles nyelve, eltolta a férfit magától.
– Hella! Itt egy szerelemnél sokkal többről van szó! Milliók életéről. Nem adom fel az elveimet a kedvedért. Tanuld már meg elfogadni, hogy másként gondolkodom! – védekezett ijedten a férfi, kétségbeesett szemekkel figyelte, ahogy a pártelnöknő fejét vesztve ül ki az ágy szélére, és durcásan, karba tett kezekkel összekucorodik. János azonnal utána nyúlt, bocsánatkérő simogatással akarta megnyugtatni a nőt, de az az egyik végletből a másikba esve, hűvösen, vészjóslón kérdezte, ami legjobban foglalkoztatta.
– Rám szavazol, vagy sem? Mert ha nem, akkor takarodj! Nyald ki a seggem, te áruló! – reccsent a hangja, lelökte magáról a férfikezeket.
– Te meghibbantál! Mindenkit kirúgsz, aki nem a te elveidet vallja? – merevedett meg egy pillanatra János, aztán látva, hogy a nő nem mozdul és válaszra sem méltatja, hirtelen felindulva kiment a szobából. Füstölögve és haraggal telve szedte össze a ruháit, majd becsapta maga mögött az ajtót. Pár másodperc múlva már a megbánás fordította volna vissza lépteit, de a csalódástól való félelem erősebbnek bizonyult. Nem tudta, nem tudhatta, hogy Hella élete újabb kudarcától összegörnyedve zokog az ágyon, mert ha tudta volna, azért is ezerszer bocsánatot kér, amit el sem követett.

A Klauzál téren, hevenyészett pódiumon, szűk számú közönség előtt tartott beszédet egy rövid hajú, viszonylag halkszavú nő a környezetvédelem kihívásairól. Elegáns, világosszürke kosztümében megtörten állva, szigorú visszafogottsággal beszélt, és nem nagyon látszottak meg az érzelmei sem a tapsok, sem a bekiabálások hatására. Egy férfi távolról figyelte. Nem akart közelebb menni, tudta, hogy nem lenne jó felszakítani sem az ő, sem a nő sebeit. Nem tudott ugyan szabadulni a nő emlékétől, de nem is akart soha többé csalódást sem okozni neki. Észre sem vette, hogy többször is halkan kimondja, ízlelgeti a nevét. Azt hitte, majd elfelejti, de ezt sokkal könnyebb hinni, mint hogy meg is történne. Maradt hát az önvád és önmarcangolás, meg a sóvárgás, hogy másképpen is lehetett volna a kapcsolatot alakítani.
– Janika, te mit keresel itt? – érintette meg valaki hátulról a vállát, amire összerezzent, és hirtelen sarkon fordult. Dorottya vallató mosolyával találkozott. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott.
– Szia! – vigyorodott el a nő, kiélvezte a férfi bárgyú ijedtségét, aztán marasztaló szándékkal megragadta a kezét.
– Szia. – sóhajtotta János, zavartan körülnézett, mint ha menekülési utat keresne.
– Janika! Véletlenül vagy itt?
– Tulajdonképpen nem. – rázta meg a fejét János. Bűnösnek érezte magát a jelenléte miatt, pedig nem is Hellának kellett a szemébe néznie.
– Egyszer már láttalak egy korábbi megmozduláson, csak akkor messze voltál tőlem. De várj csak! A múlt héten ott voltál Zalaegerszegen? Esküdni mertem volna, hogy megint téged látlak!
– Ott voltam. – bólogatott szomorúan a férfi.
– És más alkalmakon? Követed Hellát?
– Amikor csak tudok, ott vagyok.
– Istenem, de nagy marhák vagytok! Mi a fenéért nem mész oda hozzá? – csóválta meg a fejét Dorottya, de a vigyora nem a haragjáról árulkodott, valami egészen más felismerés ütötte fel a fejét a szélesedő ajkak mögött.
– Nem akarom, hogy megismerjen. Nem hiszem, hogy szívesen látná a pofám azok után, hogy... – magyarázkodott János, aztán eszbe kapva elhallgatott. Csak kettőjükre tartozott, mi történt azon a szerencsétlen napon, és tisztelte Hellát annyira, hogy ne mondjon el semmit még a testvérének sem.
– Megint főnök volt? – villantott Dorottya gondterhelt arcot – Azt tudtad, hogy az elmúlt fél évben, amióta összevesztetek, mennyi minden megváltozott körülötte? Elvált, kilépett a pártból, és már csak független képviselő.
– Tudom, figyelemmel kísértem. Nagyon nagy dicséret illeti azért, amit most csinál, nekem nagyon tetszik. Csak keveset mosolyog. – sütötte le a szemét János, aztán elérzékenyülve belenézett Dorottya boldognak tűnő szemeibe – Ne mond el neki, hogy itt láttál!
– Hogy lehetsz ilyen hülye? Ha szereted, miért nem mondod meg neki?
– Te mondtad, hogy mindenütt főnök. Ha valamiről más a véleményem, mint neki, azt nem tudja megbocsátani, és ezek a meddő viták nem vezetnek sehova. Talán nem is szeretett, csak kihasznált egy kis szórakozás erejéig. Nincs értelme kapaszkodni valamibe, ami nem is létezik. – keresett okokat a férfi, de a valóság az volt, hogy attól félt, Hella sosem szerette igazán.
Dorottya hirtelen körültekintett.
– Mivel vagy? Autóval jöttél? – szegezte Jánosnak a kérdést.
– Tömegközlekedéssel, leginkább gyalog. – mosolyodott el János, miközben savanyú arckifejezést öltött – A székházban be kellett zárnom a büfét, és az autómat is el kellett adnom, hogy kifizessem egy korábbi tartozásom.
– Hella intézte így? Ezt nem hinném! – csóválta meg a fejét Dorottya hitetlenkedve.
– Nem, Hella nem tett semmit, én nem akartam a szeme elé kerülni. Ha akart volna valamit, akkor a szemembe néz, és úgy teszi, nem sunyiban. De nem tett semmit. Se rosszat, se jót. Úgy éreztem, ő sem akarja, hogy megbeszéljük a történteket.
– Értem. – merengett el a nő, majd megélénkült az arca – Fel akartam ajánlani, hogy elviszlek és beszélgethetünk az összejövetel végén.
– Nem, én nem akarom. Nem szeretném, hogy Hella tudjon rólam! – vágott kétségbeesett arcot a férfi, amire Dorottya végre megkomolyodott.
– Rendben, talán nem árullak el a húgomnak. Állj csak itt, és várd ki az előadás végét, majd legközelebb beszélgetünk Gödöllőn jövő vasárnap. Remélem, ott leszel!
– Terveztem, de talán nem lenne jó, ha oda pofátlankodnék. – bizonytalanodott el János.
– Adj nekem egy esélyt, hogy tisztábban lássak. Csak beszélgetünk. Rendben?   – erősködött a nő, és addig bájolgott a férfi szemébe, amíg az meg nem enyhült.
– Rendben, rábeszéltél.
– Akkor szia, most mennem kell, vannak sürgős elintéznivaló ügyeim. Nagyon örülök, hogy beszélhettünk! – köszönt el Dorottya, majd bíztató mosollyal nyugtázta, hogy a férfi megkönnyebbül. János sokáig nézte, ahogy Hella nővére hátra-hátra pillantgatva elvonul a pódium felé. Dorottya csinos nő volt, feszes farmar feszült a fenekén, mégsem érintette meg a férfit a vonzó külsőség. Ez a nő mindig meg tudta lepni a közvetlenségével, ez pedig alaposan elgondolkodtatta a barátságuk jövőjéről, és a későbbre ígért beszélgetés tartalmáról. Csupa jó szándék vezérelte a nőt, ezért elkezdett bízni benne. A talán szón ugyan elgondolkodott kicsit, aztán a maradék kételyt is elhessegette, amikor a határozott nő alakjának lassú távolodását figyelte. Dorottya eltűnt a pódium mögött, Hella pedig még percekig beszélt, csilingelő hangja marasztalta a férfit. Nem neki szóltak a mondatok, de a hangszín, az orgánum már sokkal korábban rabul ejtette, vonzotta, mint méheket az érett gyümölcsből kinyerhető édesség.
Az előadás végén még néhány embernek kérdése támadt. János kivárta a válaszokat is, aztán távozni készült, de egy darabig csak tétován elmélkedett Hella megváltozásának körülményein. Már csak arra volt kíváncsi, meddig láthatja a nőt, aki elrabolta a szívét. Az agyába szaladt a vér és szinte megszédült, amikor a pódium mellett látta találkozni a két testvért. Dorottya mondott valamit Hellának, aki azonnal Jánost kezdte keresni a szemével, felé fordította a fejét és hosszan kémlelt a távolba. A férfi sietősre fogta, minél hamarabb szeretett volna eltűnni a szemük elől, de hátra pillantva még látta, hogy Hella futni kezd utána. Haragudott is Dorottyára, meg nem is. A találkozást mindenképpen szerette volna elkerülni, ezért befordult egy hosszú mellékutcába, és sűrűn hátrafelé tekintgetve rótta az öles lépteit. Hella nem vette észre, hogy befordult, vagy lemondott arról, hogy utoléri? Nem látta a nőt, ezért kicsit lassított, és nehéz szívvel keresett a mellkasát szorító fájdalomra gyógyszert az emlékei között, de azok csak még nagyobb szenvedést okoztak.
Már majdnem az utca végére ért, amikor szemből egy ismerős alak lépett el. Meglepődött, és megtorpant. A ziháló alak láttán rögtön tudta, hogy Hella egy másik, párhuzamos utcán futott végig, hogy meg tudja előzni.
– János! Hát ennyire megbántottalak, hogy nem tudsz a szemembe sem nézni? – nyögte ki a szavakat levegőért kapkodva Hella, de tartotta a két méter távolságot, nem lépett közelebb.
– Megfogadtam, hogy nem kerülök többé a szemed elé, és ahhoz akartam tartani magam. – ráncolta össze idegesen a homlokát a férfi, miközben a nő sötét karikás, beesett szemeitől, szenvedő képétől még jobban összeszorult a szíve.
– Jó, ezt már úgy sem sikerült megtartanod, így most már akár beszélhetnénk is. – lépett egyet közelebb Hella, miközben levetette a kosztümfelsőjét, és megszellőztette a testére izzadt, átlátszóvá vált fehér blúzát. A mellettük elhaladó férfiak sóvárgó tekintetére ügyet sem vetett.
– Nincs miről beszélni, mindenütt főnök. Nem tudod elviselni, hogy néhány dologban mások az elveim. – fakadt ki János.
– Mindenben igazad volt. Vak voltam, hogy nem akartam neked hinni. Meg tudnál még egyszer, utoljára bocsátani?
– Nem haragszom, nem is haragudtam rád, csak nagyon rosszul esett, hogy semmibe vetted a véleményemet. Neked ez a politika volt az életed, és vitt előre a meggyőződésed, amit tiszteltem is benned, amíg el nem adtad a lelked egy arra érdemtelennek.
– Már más céljaim vannak, aminek lehetnél te is részese. Vagyis szeretném, ha az életem része lennél. És úgy tudom, te is pont ezért vagy most itt, csak nem akarod, vagy nem mered nekem bevallani. – feszült meg Hella arca, várakozó, reménytől csillanó pislogása nem akart válasz nélkül maradni.
Közben az úttesten megállt egy diszkrét, sötétített ablaküvegekkel ellátott fekete terepjáró. A lefelé mozgó ablakon egy nő kiabált ki.
– Gyertek már, üljetek be! – szólította Dorottya a feszengő párost, de azok, mint ha észre sem vették volna, egymással voltak elfoglalva, holott együkük sem szólt a másikhoz nagyon hosszú ideig.
A feltorlódó autósok hamar elkezdtek dudálni a terepjáró mögött, ezért Dorottya még hangosabban kiabált ki az ablakon. Végül János nagy levegőt vett, mielőtt döntött volna.
– Jól van, de van egy feltételem! – mondta halovány mosollyal.
– Egy feltétel? – ijedt meg Hella, kirajzolódott az arcán a kíváncsiság és értetlenség.
– Növeszd vissza a hajad. Többet nem merek kívánni, mert még megorrolsz, mielőtt a kapcsolatunk komolyabbra fordulna. – közölte János, és végre igazi öröm lágyította meg az arcát, majd a nő felé nyújtotta a kezét. Hella azonnal boldogan a nyakába ugrott. Gyönge nő létére nagy erővel szorította magához az erős testalkatú férfit, és mit sem törődve a dudálások okozta hangzavarral, átadták magukat a pillanatnyi boldogságnak. Káromkodó és fenyegető hangok siettették Dorottyát. János végre észhez tért, mégis csak beültek az autó hátsó ülésére, de egy pillanatra sem akarták elengedni egymás kezét.
A két testvér összenézett, mielőtt az autó meglódult volna. Hella boldognak látszott, Dorottya pedig egy sokatmondó pillantással vette le Jánost a lábáról.
– És még Hella nekem mondja, hogy áruló vagyok! – jegyezte meg a férfi, de a hangszíne elárulta, hogy nem haragból közli a véleményét.
– A húgomért bármit, de valamiért azt gondolom, neked tettem jót! – válaszolt Dorottya a válla fölött a vezetésre koncentrálva – És most hova? – kérdezte, miután hátul gyanús csönd támadt.
– Menj egy nagy kört, és majd meglátjuk. – javasolta Hella, aztán zöldes, riadt szemeit belemélyesztette János lelkébe, és szemeztek hosszan, amíg a férfi magához nem vonta, és újra fel nem fedezte a nő csókjának varázslatos világát.
– Nélküled olyan elveszett voltam, minden nap és minden éjjel rólad álmodoztam. – nyögte a férfi.
– Legyen a klasszikus kérdés? Hozzád vagy hozzám? Esetleg Dórihoz? – ragyogott fel Hella arca, odabújt a termetes férfi vállához, és magába szívta annak megnyugtató közelségét.
– Az én ágyamban nem! Csak ha nincs más lehetőség! – szólt hátra Dorottya nevetve, majd a visszapillantóban megkereste a két utasa összevigyorgó képét, és jóleső sóhajjal konstatálta a megbékélés forróságát.
– Hozzám mehetünk. Most épp nálam nyaral a bátyám családja, de legalább megismerhetnétek őket. – ötletelt János.
– Nekem meg otthon vannak a gyerekeim, bemutathatnálak nekik. – érvelt Hella.
– Arra fel szeretnék készülni, ha van rá lehetőség. Jobb szeretnék most csak veled kettesben maradni. – simogatta meg a férfi Hella arcát.
– Akkor marad az én ágyam? De piszkok vagytok! – nevetett Dorottya, de csak rótta tovább a kilómétereket, aztán a következő kereszteződésnél valóban arra fordult, amerre az otthona felé vezetett az út.
János rátette a kezét Hella combjára. A nadrágon keresztül is izgalmas volt a nő érintése, de diszkréciót követelt a sofőr jelenléte, így csak játékosan csúsztatta feljebb a tenyerét a szürke nadrágon. Hella oldalról ránézett, aztán picit lejjebb csúszott az ülésben, szétnyitotta valamennyire a combjait, hogy utat engedjen a kíváncsi kéznek. Nem kellett sokat várni, hogy a vaskos ujjak felérjenek a combhajlatig, és két másodperc múlva a tenyér már rá is feküdt a szeméremdombra, hogy megkezdje az izgalom fokozására irányuló keringőjét. Hella becsukta a szemét. János, hogy leplezze a titokban folytatott pettinget, elkezdett beszélni.
– Nem tudom, mi változott nálad, Hella, de én egy életre megtanultam, hogy nem szabad rögtön megsértődni a szavaidon. Például, ha azt mondod, hogy áruló vagyok, vagy azt, hogy nyaljam ki a segged. Ez nálad úgy érzem, csak egy rossz szokás. Ez a szavad járása, ha bajod van valakivel.
A nő felnevetett. Kis idő múlva a keze rátévedt János nadrágjára, és a dudorodó férfiszerszámot markolta meg, hogy egyenlítsen.
– Én is megtanultam, hogy mit jelent árulónak lenni. De ha sokat provokálsz, akkor sűrűn fogom mondani, hogy nyald ki a seggem! – kuncogott Hella.
– Igen? – emelte meg János játékosan a hangját.
– Igen! Nyald ki a seggem! – csúfolódott nevetve a nő, felszabadult nevetése megtöltötte az autót.
A férfi egy pillanatig hezitált, aztán az amúgy is egyre fokozódó szexuális izgalomtól elvesztve az óvatosságát, ellenállhattalan akarattal megcsókolta az odaadó nő száját, aztán elkezdte vetkőztetni, szinte letépte róla a blúzt, repültek annak gombjai. Hella nevetett, a karjaival látszólag próbált ellenkezni, de a kacaj, ami elhagyta a száját, csak gyengítette a védekezését, valójában alig tanúsított ellenállást, azt is csak a látszat kedvéért. Pár másodperc múlva kiszabadultak a mellei, és a férfi máris rájuk vetette magát. A megkeményedett mellbimbókra adott csókok pedig megtörték a játékos ellenállást. Utána nyálas smárolás következett. Vad és mohó, szinte állatias ösztönöktől vezérelt csókok, amelyek végképp felforrósították a levegőt.
– Dóri, ne leskelődj! – figyelmeztette a nővérét a felajzott húg. Kapkodó kezek távolították el a felesleges ruhadarabokat előbb Helláról, majd a férfi alsója is lecsúszott a padlóig, és a két, hátsó ülésen szerelmeskedő ember számára megszűnt a világ létezni egészen addig, míg a férfi észre nem vette a visszapillantó tűkörben Dorottya tekintetét. Megmerevedett egy pillanatra, az arcát még vörösebbé tette a forróságot okozó pír. Csak az nyugtatta, hogy a tűkörben a mellkasától lejjebb nem láthatta őt a nővér, így azt sem vehette észre, teljesen meztelen, és nem feddhette meg a meredező farkáért. Hella kihasználva a férfi pillanatnyi merevségét, oldalról ráült a combjára, csókot kért. Később a hely szűke miatt az egyik lábával átsiklott János combján, és háttal, nagy terpeszben az ölébe helyezkedett. Mire a férfi elhárította volna a kompromittáló mozdulatot, a nő már bele is ült a keményen ágaskodó hímvesszőbe, forró vaginájával elkápráztatta Jánost, és megkapaszkodva a két első ülés háttámlájában, keményen dolgozott a kielégüléséért.
Dorottya a tükörben immár Hella vöröslő arcával találkozott. Felvették egy pillanatra a szemkontaktust, aztán a nővér elkapta a tekintetét, mint ha szégyellenie kellene, amit a hátsó ülésen a szerelmespár művel. Az aktus folytatódott. János a visszapillantót leste, mint ha tartania kellene Dorottyától, Hella pedig mit sem törődve a nővérével, serényen emelgette a fenekét, hogy örömet szerezzen mindkettőjüknek. A kéjes nyögések bűvös légkörében János félelme kicsit megenyhült. Világossá vált, Dorottya tudja, mi folyik a hátsó ülésen, de a jó testvér diszkréten mosolyogva derekasan helyt állt a húga boldogságáért. János átkarolta az ölében liftező testet, majd megtapogatta a ringatózó melleket, egyre felszabadultabban simogatta végig a meztelen, mély levegővételektől folytonosan alakuló hasat. Hogy besegítsen a nő gyönyörébe, kitapintotta a kicsi csiklót, és ostromolták aktus közben a fürge ujjai. Hella hátra feszítette a testét a férfi mellkasához, a kéj csúcspontján pedig teljesen elengedte magát, halkan, csukott szemmel, mozdulatlanul pihegett. Az autó fékezett egy útkereszteződésben. A vörös jelzés adta szabadidőt Dorottya arra használta, hogy a két ülés között oldalra fordult, és kíváncsi szemekkel megleste az összefonódott szerelmeseket. A szemei megértő szeretettel simogatták végig a húga ágyékát a benne feszülő pénisszel együtt, majd János nyitott szemébe mosolygott, és gyorsan visszafordult a kormány felé.
Hella éledezett. A kezei lassú simogatással köszönték meg az orgazmust, majd oldalra csúszott, ráhuppant az ülésre, és hosszú csók közepedte a férfi mellé térdelt.
– Nem volt neked jó? – ragadta meg Hella suttogva a még mindig merev hímvesszőt a bal kezével, gyengéd, de célratörő pettinggel törekedett a férfinak örömet szerezni. János megsimogatta az arcát, majd a szemével a visszapillantó felé villantott.
– Kicsit zavar a társaság. – közölte halkan, de Dorottya füle kiválóan kiszűrte a gyenge hangot.
– Mit vagy úgy oda? Láttam én már olyat! Különben is! Szóltam én egy rossz szót? – nevetett fel Dorottya, majd hátrapillantott János tekintetét keresve. Hogy az arca a szégyentől, vagy az izgalomtól pirosodott, azt nem lehetett egyértelműen megállapítani, de barátságos mosolya minden kétséget megnyugtatott.
– Nem illik. – nyögte a férfi vigyorogva.
– Illik, nem illik, csak ne piszkítsátok be az ülésem! – vont vállat Dorottya, aztán ismét sokat sejtető arckifejezéssel gázt adott.
– Nem fogjuk Dóri, ne aggódj! Ígérem, vigyázok rá! – válaszolt Hella, majd lehajolt, és a szájába engedte János péniszét, hogy még nagyobb kéjjel ajándékozhassa meg a szeretett embert. A férfi zavartan bámult a visszapillantóba, de a gyönyör hullámzó szépsége elől nem menekülhetett. A kezei simogatták Hella rövid haját, nem volt ereje, hogy ellenálljon a szopás nyújtotta kísértésnek. A következő lámpánál Dorottya ismét hátrafordult, körül kémlelt.
– Basszus, hugi, neked mekkora szád van! Nem tudom, mit csinálok veled, ha ragacsos lesz az ülésem! – incselkedett ismét Hellával, de harag vagy indulat nélkül csóválta meg a fejét.
– Ne aggódj már annyit! Nem te mondtad mindig, ha meg akarok tartani egy pasit, akkor le kell nyelnem? – tartott kicsit bosszús, rövid szünetet Hella, majd még nagyobb szenvedéllyel kezdte gyötörni a férfi farkát.
– Hát... Nekem nem jött be, de majd legközelebb jobban igyekszem. – kacsintott Dorottya János arcába, majd előre fordult – Na, találjátok ki gyorsan, mekkora kört menjek, mielőtt megengedem, hogy az ágyam ismét felszenteljétek!
– Nagyon nagyot, megkerülheted egész Budatestet! – közölte Hella fuldokolva.
– Elég lesz a következő sarokig! – szusszant János hatalmasat.
– Rendben, akkor indulhatunk hozzám. Janika, te ma szerintem nem fogsz hazaérni!   – kacagott nagyot Dorottya, aztán megelégedéssel hallgatta a mélyről jövő, szakadozott férfisóhajokat.