A jégmadár röpte 6. rész

Az irodában történt kényszer-légyottot követően mindenképp beszélni akartam Laurával. Ritka helyzet állt fent, amikor én, a pasi, aki a munkahelyén hátulról elkapott és pár intenzív percen át dugott egy fiatal lányt, áldozatnak éreztem magát. Jó, talán nem is olyan ritka. Azt hiszem, számos házasságtörő, hűtlen fasz tekint magára úgy, mint akit csak levadásztak, mint aki lélekben ott sem volt, nem akarta, a körülmények erekcióra és behatolásra. Minden helyzet kimagyarázható, függetlenül attól, mennyire áll egy farok, milyen mélyen van valakiben. Ma már tudom, hogy mindennél jobban, eszemet vesztve akartam dugni Laurával. Ami rosszabb: ennél többet akartam.

Hiába kerestem, sem telefonon, sem on-line nem értem el, nem válaszolt, került, én pedig úgy éltem kettesben a nejemmel, hogy bár szinte mindent tudtam a viselt dolgairól, mégis én rettegtem a lebukástól. Csendben ettünk, néztük a sorozatainkat, mindketten nevettünk, de ő sem nézett a szemembe, én sem az övébe. A kezeink összeértek és néha elnyúlt, verítékes szexbe bonyolódtunk, én Laurára gondoltam és nem, nem akarom tudni, hogy ő kire, vagy kikre.

Aztán Laura egy nap keresett. Rövid üzenetet küldött, miután elmulasztottam a hívását. Azt írta, sajnálja, elragadtatta magát, túltolta, nem volt szép dolog, becsapott, kihasználta a pillanatnyi gyengeségem, beszéljük meg a dolgot, mert értékes számára a barátságom.
Ennek önmagában gyanúsnak kellett volna lennie. De én akkor határozottan és elégedetten bólogattam: „Lám, belátja, hogy nekem van igazam. ”

Felvetette az időpontot és áthívott magához. Én átmentem, mert Ajna megint nem volt otthon a hétvégén. Odafele menet vettem egy üveg , amolyan baráti gesztusként, meg, mert így nevelt a mamám és egy csomag kotont is, amit magamnak azzal magyaráztam, hogy hát épp akciós és a mamám takarékosságra is nevelt az illem mellett.
Amikor nyílt az ajtó Laura lakásán, számoltam a lehetőséggel, hogy köntösben, alatta vadító fehérneműben fogad, de csak a jól ismert lányt láttam, tekintetét naggyá és kíváncsivá növelő szemüvegében, frissen mosott hajjal, pólóban, farmerban, mezítláb, enyhén álmos pillantással. Még a kék melír csíkokat is eltüntette tincseiből. Teljesen hétköznapi volt. És legszívesebben máris rávetettem volna magam.
– Hoztam egy kis... – hirtelen elfelejtettem a „bor” szót, éreztem, hogy elpirulok, ahogy megpuszilta az arcom és megérintette a vállam.