Rák

Öt éve fújt ismét össze minket a szél a szerelmemmel, Katával. Én most múltam 30, ő 28 éves. Pár hónap után, megint szerelembe estünk. Néhány hónapnyi szerelmes esték, kirándulások és emlékezetes, érzéki szeretkezések után – a házasságainkból viharosan kilépve, – megkértem a kezét. Nem hezitált, igent mondott, de miért is ne tette volna?

Akkoriban Kata gimnazista, én 20 éves voltam, és az apám fuvarozó cégében segédkeztem a fuvarszervezésben. Ha nem volt sofőr, beültem, és néha Portugáliáig meg sem álltam, majd vissza Anglián át, akár három hetes úttal. Kata érettségi után a közgazdasági egyetemre ment ösztöndíjjal, és ekkor váltak szét útjaink a nagy szerelem ellenére, a szüzességeink egymásnak ajándékozásával, a még kiforratlan, gyerekes, testi kapcsolatunkkal. Neki a vidéki kis sofőrgyerek kevés volt. Nagyratörő álmai voltak, kacsalábon forgó kastély, luxus kocsik, gyémántgyűrűk, a milliomos férfi kellett neki. Utólag kiderült, hogy csak beültették a hintába, kihasználták, megdugták, és mint a használt kapcarongyot, kidobták.

Ez alatt én az érettségimmel és a C+E jogsimmal építgettem a karrierem. Az apám révén és a Fidelitas megyei csapatának oszlopos tagjaként EU-források nyíltak meg, teljesen kinyitva a pénzcsapot. Milliárdos állami támogatások és megrendelések egyengették az utamat, hogy hat év alatt a nulláról építsek fel egy nagy vállalatcsoportot, háttérben a legfelsőbb politikai körökből érkező mentorokkal Új nyergesvontatókat, sóderszállító kamionokat vásároltam, és ezekre fix, hosszútávú szállítási szerződéseket kötöttem. Nem voltam autómániás, nem voltak luxusautóim, mégis ragadtak rám a nők. 18-tól az ötven pluszosig a kis Suzuki Vitarával hurcoltam őket szobára, vagy a szabadba egy laza cumira, nyalásra, vagy egy dugásra. Az érzékiség csúcsától a perverzitáson keresztül, a durva, már-már alja együttlétekig. Miután Kata megszűnt számomra, csak egy cél lebegett a szemem előtt: a farkamat mindig kielégítve hordani a gatyámban. A pénz minden bugyit lehúzott a gazdájáról, sohasem szenvedtem hiányban, mindig volt valaki a makkomra.

Ez a léha élet egycsapásra megszűnt, mikor egy új megrendelés miatt egy szép napon a sóderbányába mentem az új szállítást egyeztetni a régi cimborával.

– Na, tesó napi szinten kéne 15 kocsinyi, a jövő héttől, a Strabagnak! – Mondtam Józsinak, a termelésvezetőnek.