Még mindig róla álmodom

Kiléptem a kapun és abban a pillanatban eleredt az eső. Láttam, hogy ez egy ilyen nap lesz, minden ellenem fordul. Rohanok a kocsiig, és reménykedem, hogy ott van a hátsó ülésen az esernyő, amit ilyen vészhelyzetekre tartok ott, bár pár napja is esett és akkor bementem vele a házba, és nem emlékszem, hogy visszahoztam volna.
Hátra nyúlok és matatok az öko táskák és egyéb dolgok között, amiket már rég át kellett volna pakolnom a csomagtartóba, de mindig csak halogatom. Még jégoldó is a kezembe akad, pedig hónapokkal ezelőtt volt jég és még remélem, kell pár hónap, hogy újra használni kelljen.
Természetesen esernyőt nem találtam. Vissza már nem megyek érte, reménykedem, hogy az előadás helyszínéhez közel találok parkolót, vagy addig eláll az eső.
A parkolóházban volt csak hely a közelben, és rohannom kellett, az esőben, hogy ne ázzak teljesen szét. A régen moziként működő épületben ma már alternatív színházi előadásokat játszanak, ahová igyekszem. Az előtérben a ruhatárban nincs senki, de ki van írva, hogy tegyük le a kabátokat. Belépek és a leghátsó sorban a legvégére teszem be a kabátomat. Legalább meg fog száradni, mire vége lesz a műsornak.
Már a kabátokból ítélve elég sokan vannak bent, de szerencsére mindenki rögtön az elejére tette le a cuccait és senkinek nem jutott eszébe, hogy a belső sarokba akassza a kabátját, csak nekem. Így nem kell majd elől tülekednem a tömeggel.
Már éppen indulnék kifelé a ruhatárból, mikor egy lány rohan be, és a belső sarokban a kabátom rejtekébe bújva leguggol a földre és a szájára tett kézzel int, hogy hallgassak. Egyelőre nem tudom miről is kellene hallgatnom, értetlenül nézek rá, de aztán egy hangos férfitársaság jön be az ajtón és az egyik meg is szólít.
– Az előbb bejött egy lány – kezdte, én lepillantottam a sarokban megbújó lányra, aztán fölnéztem és határozottan mondtam.
– Bement a terembe.
A férfi a társaival bement, és közben a lány nagyot sóhajtott és összetett kézzel könyörgően nézett rám. Nem értettem, hogy mi történik. Már mennem kellett volna be a nézőtérre, de képtelen voltam otthagyni a lányt, aki még mindig a sarokban kuporgott. Odaléptem hozzá és megkérdeztem.
– Segíthetek? – ő rám nézett a rémült nagy szemeivel és halkan, szinte súgta.
– Ne árulj el, kérlek!
Ezután hallottam meg az iménti férfi hangját, és magam sem tudom miért, de leültem a földre a lány mellé.