Karrier 3. rész

Kb. 20 perc szunyókálás után arra ébredtem, hogy Andris kimozdult alólam, és öltözni kezdett.

– Bocsi, elzsibbadt a karom, és különben is mennünk kellene, mert mindjárt zárnak a boltok, és be kell szereznem még néhány dolgot.
– Ne haragudj, hogy feltartottalak! – Tápászkodtam fel én is.
– Ily módon gyakrabban is feltarthatnál! Apropo. Hol töltöd az ünnepeket és a szilvesztert?
– Hazamegyek a szüleimhez, majd csak az első tanítási napra jövök vissza. – Válaszoltam.
– Jól teszed! Viszont 31-én reggel találkoznunk kell!
– Miért? – Értetlenkedtem, és egy kicsit csalódott is voltam, hogy nem akar korábban találkozni.
– Mert be kell adjuk a pályázatot és a vételi szándéknyilatkozatot az önkormányzathoz. – Világosított fel.
– Én naiv, reméltem, hogy el akarsz csábítani. – Kacérkodtam vele.
– Persze, azt is, de első a munka, aztán a szórakozás! – Ismételte meg a reggeli mondatát.

Közben összeszedtük magunkat, – ő úgy nézett ki, mint akit skatulyából húztak elő, nyoma nem volt rajta az iménti szeretkezésünknek – bezártuk az irodát, és elkísért a kocsimhoz. Fényes nappal, a nyílt utcán magához ölelt, szenvedélyesen, sokat ígérően megcsókolt, majd boldog ünnepeket kívánt. Már bent ültem a kocsiban, mikor utánam szólt, kisujját a szájához, hüvelykujját a füléhez illesztve.

– Majd beszéljünk!

Tenyeremből fújva küldtem neki egy puszit, majd hazamentem a szolgálati lakásba összecsomagolni. Öreg este volt, mikor a szülőfalumban beálltam az udvarba. A szüleim izgatottan faggattak, vajon mit sikerült intézni a lakással kapcsolatban? Nagyon szűkszavúan elmeséltem, hogy Andris segít, és ez úton is köszönöm, hogy megadták az elérhetőségemet, de még semmi sem biztos.

A karácsony békében, nyugalomban, szeretetben telt el, már kezdtem unni a semmittevést, amikor 29. – én Imre felhívott, és sűrű bocsánatkérések közepette érdeklődött, hogy a megbeszéltek ellenére nem tudnék-e mégiscsak bemenni szilveszterre, mert több kolléga is beteget jelentett. Állítólag a hipermarket egyik árucikke fertőzött volt, sokan kerültek kórházba is ételmérgezés gyanújával. Szinte örültem a hirtelen keletkezett elfoglaltságnak, és másnap reggel az őseimtől érzékeny búcsút véve indultam vissza. Az apám még dohogott egy kicsit, hogy munkamániás vagyok, meg pihenni is kellene valamikor, de elengedtem a fülem mellett.